Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-25 / 173. szám

POLITIKAI MAIIlAf % II. évfolyam, 173. szám 1970. július 35., szombat Ara: 80 FILLER mmmmmmmm London üdvözli Másszor bejelentését As EAK politikai rendesést akar Izrael elutasító magatartása nehéz helyzetbe hozta Washingtont Az angol kormány nyilatkozatban üdvözölte Nasszer be­jelentését, hogy elfogadja a közel-keleti helyzet rendezését tartalmazó amerikai javaslatokat. Nasszer kijelentette, hogy azért fogadta el az amerikai javaslatokat, mert kész a közel- keleti válság békés politikai rendezésére, és meg akar győ­ződni róla: milyen eredményekkel járhatnak Rogers indít­ványai. Nasszer még azt is kijelen, tette, hogy nem bízik ugyan Ötezer termék seregszemléje Megnyílt a miskolci Expo-4 Ma délelőtt a Földes Ferenc Gimnáziumban dr. Havasi Béla, az MSZMP Miskolc vá­rosi Bizottságának első tit­kára megnyitotta a IV. mis­kolci helyiipari termékkiállí­tást és vásárt. Ünnepi beszé­de bevezetőjében szeretettel köszöntötte a kiállítók kép­viselőit. a város jelenlevő po­litikai és gazdasági vezetőit és a meghívott vendégeket. A megnyitóünnepségen megje­lent dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei tanács vb-elnökc. Ünnepi beszédében dr. Ha­vasi Béla elvtáre hangsúlyoz­ta. hogy megyénk hazánk közvéleményében úgy él, mint az ország második ipa­rt központja, a magyar ne­hézipar egyik fellegvára. Ma már azonban, amikor szó esik a megye és Észak-Magyaror- szág iparáról, már nemcsak a hagyományosan ismert és még ma is döntő többségét képviselő nehézipart, hanem a lakosság igényeit mind job­ban szolgáló és azt szorgal­masan kielégítő tanácsi, szö­vetkezeti és magánkisipart értjük alatta. Beszéde további részében visszatekintett az eddigi ki­állítások óta megtett útra. összehasonlította a korábbi­akkal a mostani, minden ed­diginél nagyobb és jelentő­sebb kiállítást, majd kijelen­tette : — A most megnyíló kiállí­tás jelentőségét az is fokoz­za, hogy a gazdasági mecha­nizmus eltelt két évét is visz- szatükrözd. Tükrözi azon cél­kitűzések megvalósítását, amelyek elősegítik a termelés rugalmasabb igazodását a belső és külső piacok igé­nyeihez, hogy a ma még hi­ányzó cikkek kellő válasz­tékban. minőségben álljanak a fogyasztók rendelkezésére, korszerűek legyenek, s emel­lett kielégítést nyerjen a la­kosság javítás-szolgáltatás Hazánkban jelenleg 385 000 főközponté és 330 000. a vál­lalatok. intézmények alköz­pontjaihoz kapcsolt telefon­állomás működik. 8' különö­sen a főállomásokon nagy a hiány. A negyedik ötéves tervidőszakban a fejlesztést lényegesen meggyorsítjuk. A hírközlés bővítésére, korsze­rűsítésére 60 százalékkal töb­bet költünk, mint az előző öl évben, nagyobb összeget, mint eddig bármikor. A fő­városi központok fejlesztésén kívül növelik a váci. pécsi, siófoki, hódmezővásárhelyi, debreceni, szegedi, győri, egri. nyíregyházi, miskolc-újdiós- györi központok befogadóké­pességét is. A főállomások száma öt év alatt 126 000-rel. a vállalati alközpontokhoz tartozóké 60 000-rel nő, ezen belül száz­ezer új lakás kap telefont. Mivel azonban mái- most mintegy százezer kielégítet­len telefonkérelme' tartanak nyilván, s több százezer új lakás épül, amelyeknek lakói ugyancsak kérnek telefont, az igényeket sajnos a következő öt évben sem lehet teljesen kielégíteni. Az Országos Tervhivatal vizsgálja annaj; lehetőségét, hogy a, vállala­tok. közületek. szövetkezetek részben vagy egészben át­vállalhatnák új telefonjuk bevezetésének anyagi tértiéit, s ezekből az összegekből a posta további telefonokat kapcsolhatna be. ■ . Fontos feladat a hálózat technikai korszerűsítése is. Folyamatban van az automa­tizálási program, ennek célja, hogy mind több várospár kö­tött teremtsük mes a köz­vetlen tárcsázás lehetőségét. Az ilyen automatikus kap­csolást már bevezették Bu­dapest és néhány nagyváros — Veszprém. Győr. Miskolc, Szolnok, továbbá Veszprém, Pápa és Kaposvár között. A negyedik ötéves terv idősza­kában újabb 24 várospárra terjesztik ki a közvetlen tár­csázás lehetőségét. Automata útján tarthat telefonkapcso­latot Budapest Székesfehér­várral, Szombathellyel, Zala­egerszeggel. Debrecennel, Gyöngyössel, Péccsel, Váccal. Siófokkal; Veszprém Székes- fehérvárral. Szombathellyel; Kaposvár Siófokkal. Péccsel. 1985-ben már az előfizetők 90 százalékára kiterjed a távtár­Scheel vasárnap utazik Moszkvába A Walter Scheel külügymi­niszter vezette nyugatnémet küldöttség vasárnap 14.00 óra­kor indul el a bonn—kölni repülőtérről és (magyar idő szerint) 16.15-kor érkezik meg a szovjet fővárosba. A nyugatnémet diplomácia vezetőjét — a bonni külügy­minisztérium közlése szerint — Paul Frank külügyi állam­titkár, Helmut . Állárdt, az NSZK moszkvai nagyköveté, von Staden, a politikai osz­tály vezetője és számos jogi szakértő, kíséri, el. moszkvai útjára. iránti igénye is. A kiállítás rendezőinek, s a kiállítóknak az is céljuk, hogy ez a kiállí­tás ne csak gyönyörködtes­sen. hanem járuljon hozzá alapvető célkitűzéseink meg­valósításához, a lakosság el­látásának további javításá­hoz. Ünnepi beszéde befejezté­vel dr. Havasi Béla elvtárs megnyitottnak nyilvánította a IV. miskolci helyiipari ter­mékkiállítást és vásárt. Ezt követően Rózsa Kálmán, a városi tanács végrehajtó bi­zottságának elnökhelyettese adta át a kiállítás fő-, ktrtön- és szakmai díjait. (Folytatás a 6. oldaion.) sem az USA, sem Anglia bé­kés szándékaiban, ezért a ja­vaslatok eredményessége iránt kétségei vannak. Min­denesetre, ha Izrael ezek után is visszautasítja a békés meg­oldást és további támogatást, újabb fegyvereket kap az USA-tól, az arab orsáágok közvetlenül szembekerülnek Amerikával és Angliával. Nasszer határozottan megis­mételte, hogy Egyiptom nem hajlandó lemondani talpalatnyi arab területről sem, tar­tozzék az akár Egyiptom, hoz, Szíriához vagy Jor­dániához. Nasszer beszédének üdvöz­lésé után az angol kormány­nyilatkozatában hangsúlyoz­ta: elvárja, hogy valamennyi érdekelt fél minden tőle telhetőt elkövessen a megegyezés érdekében. Ez — megfigyelők szerint — Izraelnek szánt figyelmezte­tés, hiszen Eban, izraeli kül­ügyminiszter volt az egyet­len, aki elutasította az ame­rikai javaslatot. Eban kijelentése rendkívül kínos helyzetbe hozta a Ni- xon-korrríányt. mert kezdeményezésének sike­rét éppen pártfogoltja, Izrael igyekszik elutasító álláspontjával „megfúr­Washingtoni jelentések sze­rint az amerikai kormány egyelőre arra az álláspontra helyezkedett, hogy Eban be­szédét „nem tekinti hivatalos válasznak”. Egy amerikai szóvivő viszont arra célzott, hogy Egyiptom feltétel nélkül elfogadta azt a javas­latot; tartsanak legalább 3 hónapos tűzszünetet, és az ENSZ felügyelete mellett kezdjenek közvetlen tárgya­lásokat a BT 1967-es határo­zatának végrehajtásáról. Hírek szerint ma véget ér Varsói tárgyalások Hírek szerint ma véget ér Varsóban a lengyel—nyugat­német politikai tárgyalások ötödik szakasza. A két küldöttség vezetője, Winiewicz lengyel külügymi­niszter-helyettes és Duckwitz bonni. államtitkár tegnap há­rom alkalommal négyszem­közti megbeszélést folytatott. Találkoztak a szakértők is. A bonni küldöttség vezető­je szerint az eszmecsere lég­köre jő. A lengyel államfér­fi, Winiewicz, újságíróknak megjegyezte: valamilyen ha­ladás mindig van. Részletes tájékoztatást egyikük sem adott. A% együttműködés távlati terve Ölest tartott a KGST Végrehajtó Bizottsága A KGST Végrehajtó Bi­zottsága egynapos moszkvai ülésén arról a távlati tervről tanácskozott, amely kidol­gozza a szocialista népgazda­ságok egybehangolásának és Ót év al ti százezer lakás kan telet ont Közvetlen tárcsázás újabb 24 várospár között ik A IV. miskolci helyiipari termékkiállítás nagydíját a Miskolci Kárpitos Ktsz kapta bútor termékcsoport kiállításáért, melynek egy része képünkön látható. (Szathmáry László felvetele) az együttműködés tökéletesí­tésének összefüggő problémá­it. A tervezet egyes fejezetei­nek előkészítéséről a külön­böző munkacsoportok elnökei és a . szabványügyi bizottság vezetője tartottak beszámolót. Az egyik ilyen beszámolót külkereskedelmi miniszte­rünk. Btró József terjesztette elő. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta a beszámolókat a programtervezet előkészítésé­ről és megbízta a létrehozott szerkesztő bizottságot, hogy szövegezze meg a távlati ter­vet és a végrehajtásáról szóló okmányokat. A végrehajtó bizottság ülésén a tagállamo­kat miniszterelnök-helyette­sek képviselték, így hazánkat Apró Antal. A meleg mérséklődik Várható időjárás Miskolc térségében vasárnap délig: Felhőátvonulások, záporral, zivatarral. A zivatar idején megerősödő északnyugati szél A hőmérséklet hajnalban 18. holnap délben 25 fok körül alakul. Washinűton—London—Tel Aviv Az angol kormány Nasszert üdvözlő nyilatkozata megfelel az Anglia nemzetközi szerepének hagyományos megőrzésére irányuló konzervatív politikának. A döntőbírói szerephez illő magatartás, amely Angliát a XVIII. és XIX. században világ­hatalommá tette, még ma is hatásosnak vélt módszer: a meg­gyengült Anglia nagyhatalmi látszatát kelteni Csak látszat, hiszen Anglia már erősen másodhegedűs, ebben az esetben azonban jó érzékkel ragadta meg „Ö-brit felsége kormánya " az alkalmat, hogy kimondja azt, amit Washington nem mond­hat ki ilyen nyíltan. Célja, hogy ugyanekkor szimpatikus szín­ben tűnjék fel az arab államok szemében is. Washington ugyanis nehéz helyzetbe került. A javaslat, amelyet Rogers kidolgozott, az USA legfontosabb gondját, a Közel-Kelet miatti világkonftiktus veszélyének elkerülését igyekezett szolgálni. Tel Avivban azonban ugyanazok az ult­rák, 'akik a Goldmann-missziót lehetetlenné tették, most a Rogérs-missziót is le akarják járatni. Veszélyes játék ez a tűzzel, mert Washingtonnak egyrészt tekintettel kell lennie angolszáz szövetségesére, amely egye­dül és kizárólag a konfliktus elkerülésében látja hatalmi hely­zete— legalább látszatának — biztosítását, másrészt vigyáz­nia kell arra is, hogy a Közel-Keleten egyre inkább érdekelt Szovjetunióval se kerüljön ellentétbe, hiszen ez a béke fenn­tartásának legnagyobb veszélye lenne. Mindezzel játszik Izrael, éppen, ezért veszélyes magatartása az-egész világ szempontjából MATE IVAN Harc a söripar kegyeiért Kánikulában is érvényes a szabvány! Ilyenkor, kánikulában a borsodi kereskedelem és vendég­látóipar több mint 600 egysége szinte vállvetve küzd a söripar kegyeiért. Az üzletek, éttermek, eszpresszók sokszor már kor­sóban is elvinnik az árut az Országos Söripari Vállalat Zsolcai kapui palaekozó üzeméből, s nem véletlen, hogy ezek­ben a hetekben a minőség- és a szabványclőirások betartása időnként háttérbe szorul. Miskolcon egy hónap alatt 11 ezer hektoliter sört isznak meg. De ha lenne, ötször ennyi is tifogyna. Sajnos, a kirendeltség öreg palackozó gépsora napi 1ÓU ezer üveg kőbányai világosnál képtelen többel tölteni és többnyire azt is szabálytalanul. A for­galomba kerülő kommersz sörök palackjairól ugyanis rendszerint hiányoznak a címkék. A telep agycmhasznalt csehszlovák gyártmányú cim- kézőgépe nem keni fel meg­felelően a ragasztót a papír­lapocskák hátuljára. A vig­netták összegyűrődnek, lepe­regnek és az üvegek többsége — az érvényben levő rende­let ellenére — minden jelzés nélkül kerül forgalomba. A meglevő címkék egy részén pedig a gyártás időpontjának előírás szerinti megjelölése alig látható. (Folytatás .azt 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom