Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-21 / 169. szám
Augusztusban: Diósgyőri ifjúmunkás napok A Diósgyőri Gépgyár KISZ-szervezete második félévi munkatervének középpontjába az ifjúság politikai nevelésével kapcsolatos feladatok, a KISZ politikai jelszavainak végrehajtása, a párt X. kongresszusára készülő kommunisták munkájának segítése, s természetesen az ez évi akcióprogram teljesítése kerültek. Megkezdődött a felkészülés az LKM 200 éves jubileumi ünnepségeihez kapcsolódó diósgyőri ifjúmunkás napokra. A két nagyüzem KISZ-vezetői napokon belül egyeztetik elképzeléseiket, s rögzítik a mintegy 5000 diósgyőri fiatalt érintő program tennivalóit. Kétszáz szövetkezeti lakás az asz elejére Mi újság a Győri kapui lakótelepen? (Folytatás az 1. oldalról.) A BÁÉV Győri kapui építésvezetőségén szinte szünet nélkül cseng a telefon. Különösen a A-jelű épületek állapota felől érdeklődnek. Ide költözik majd a szövetkezeti lakástulajdonosok többsége. Az építőipar jó híreket közölhet: szeptembertől az A/5-ös, 6-os, 9-es és 10-es épületekben is befejezik a hiánypótló munkákat. Hagyományos módszerrel készül a telep új kis ABC- áruháza az Űttörőház melif Ksüiönc sirály. A bohó madár egy anglmi kisváros, Paignton vasúti pályaudvarán rakott fészket, mégpedig a sínek között. — Ha a vonat jön, akkor behúzza a nyakát, de nem szM le a tojásokról — mesélte az állomásfőnök... lett. Az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a tervek szerint még az idén megnyitja a főként élelmiszert árusító üzlet kapuit. Veszélyben a határidő A telepen épül egy húsztantermes iskola is. Átadási határidejét augusztus végére tűzték ki, de a munkák jelenlegi állása szerint valószínűleg késik az átadás. A BÁÉV mégis bízik abban, hogy jól hajráznak az építők, s így sikerül tartani az ígért határidőt. A 200 férőhelyes óvoda belső munkálatait csaknem teljesen leállították, a szakembereket az iskola építéséhez irányították. A 120 személyes bölcsődének eddig csak az alapjait rakták le, a kilátások szerint jövőre adják át. Késik a szolgáltatóház Amikorra a lakótelep teljesen benépesül, csaknem nyolcezer ember lakik majd a Győri kapu déli részén. Mivel a két kis áruház kapacitásánál fogva aligha tudná kielégíteni az igényeket, a lakónegyed közepén egy nagy ABC-áruház is épül. Mellette szolgáltatóház kap helyet. Alapozásukat az idén megkezdik. Az orvosi rendelő, a gyógyszertár, az OTP és a postafiók, a Gyorstisztitó szalon és a GELKA csak jövőre rendezkedhet be az épületben. Itt lesz majd a lakótelep telefonközpontja is, ezenkívül festő- és üveges részleget, fényképészüzletet és cipészműhelyt nyitnak. Az első lakóknak még egy évet kell várni az étterem és az eszpresszó átadásáig; ezek ugyancsak a lakótelep központjában lesznek. NAGY JÓZSEF Postások konferenciája 1972-ben működésbe lép a kiliáni távbeszélőközpont Ma délelőtt fél 10 órakor az SZMT-székházban konferenciát tartott a miskolci postaigazgatóság. Andrássy Aladár, az igazgatóság vezetője beszámolt az első féléves termelési eredményekről és a jelentősebb beruházások helyzetéről. A Borsod és Heves megyei postahivatalok 1970 első felében 103,4 százalékra teljesítették tervüket. Jól halad a Kilián-lakótele- pen készülő négyezer állomásos új távbeszélőközpont építése, és így előreláthatólag 1972-ben bekapcsolják a hálózatba. Az igazgatóság másik legjelentősebb beruházása, a mezőkövesdi postaház, ugyancsak a terveknek megfelelő ütemben épül. Az év első felében megkezdték Eger új távbeszélő központjának előmunkálatait, jövőre pedig hozzálátnak az építkezéshez. A kohászok éjjeli szanatóriumában Tizenöt éves múltja van a Lenin Kohászati Művek Miskolc-Tapolcán működő éj - jeli szanatóriumának, amelynek fenntartására évente 1 millió 200 ezer forintot fordítanak. Teljesen ingyenes ellátás mellett, az ide beutalt dolgozók szigorú orvosi felügyelet mellett pihenhetnek. Egy-egy, négy hétig tartó turnusban egyszerre öt- venhatan vehetik igénybe ezt a különleges lehetőséget; az év első felében 300 kohászati dolgozó kapott beutalót. Szfe-titkárok értekezlete az SZMT-ben Holnap, szerdán délelőtt 9 órakor a város középüzemeinek szb-titkárai tartanak értekezletet — mintegy harmincán — az SZMT székházában. Az agitációs munka tapasztalatait és a további feladatokat vitatják meg. Kifejtik véleményüket a vállalataiknál kialakult bérgazdálkodásról, majd meghallgatják Kiss Béla, az SZMT titkára előadását, aki a szak- szervezeti munkával kapcsolatos tennivalókról szól. így készül a IV. ötéves terv (Befejező rész.) A negyedik ötéves terv kidolgozásának első szakasza lényegében még ez év elején lezárult. Szakemberek százai, ezrei vettek részt a népgazdaság helyzetének elemzésében. a piac bővítési lehetőségeinek vizsgálatában, az export- és importfejlesztési lehetőségek és gondok felkutatásában. megoldásában, tekintették át a termelési kapacitások és munka- erőforrások bővítésének mértékét, termelésük műszaki színvonalát és e színvonal emelésének célszerű irányait. TÖM) változatban tietgszták ki az elképzeléseket Az elemző munka során több változatban készültek elképzelések arról, hogy az Vend'égsérgfodn a „Zöldruhás szűznél” T amperében. Miskolc testvérvárosában egy öreg népdalra mindenkinek megnyílik a szíve. A finn szöveg így kezdődik: „Tammer kosken síi- lalla..Az első versszak — gyenge — magyar fordításban: A Tammer vízesés hidján / Láttam meg először a babámat, / Más kabátja volt rajta, / Mégis úgy sétált, mint egy úr. Tamperéi barátaink első dolga volt, hogy ezt a dalt megtanították velünk, s ettől kezdve fújtuk lelkesen. Nem véletlen, hogy ez az igénytelen kis népdal szinte a város indulójának rangjára emelkedett. A szövegben szereplő vízesés ugyanis nemcsak idegenforgalmi látványosság, hanem a helybeli ipar mozgatója is. Nagy szerepe van abban, hogy Tampere az ország második városának és a finn ipar egyik központjának számít. Tizennyolc méter magas zu- hataga, mely a két legnagyobb tó — egyébként 33 tava van a városnak — összefolyásánál keletkezett, elektromos erőművet táplál, gépeket hajtó energiát szolgáltat. Hajdanában — ebben is hasonlít Mis- kolchoz — a csizmadiák városának nevezték Tamperét, az itt működő híres céhek után. Ma is számos cipőgyár működik a városban, de legalább ilyen híresek a papír- és a szövőüzemek. A szövőnő szobra ott áll a központi park legszebb helyén, s — mint házigazdáink huncutkodva megjegyezték — az életben is ilyen csinosak a gyári lányok. Sok ezren vannak, de sajnos most — fűzték hozzá tettetett sajnálkozással — mindannyian nyaralnak, az üzemben nyári szabadság van. í, ez egy kis magyarázatra szorul, jsszú, bktog. és sötét tél után — hó2. A lámperei vízesés napokon keresztül csak néhány órára tűnik fel az alig derengő északi nap — a rövid nyár minden perce becses a finn embernek. Ilyenkor hetekre bezárnak az üzemek, s túlzás nélkül: nyaral az ország. Színes sátrak bomlanak ki az apró szigeteken, motorcsónakok és vitorlások szántják a tengeröblök vizét. Aki pedig megengedheti magának, az felpakolja a családot és elmegy néhány hétre nomád-pecásnak a lappföldi folyók partjára. (Csak mellesleg: ha volt kirakat, amely előtt sóvárogva ácsorogtak a kispénzű miskolci turisták, akkor az a sportszerboltok kirakata volt. Micsoda horgászfelszerelések kínálták ott magukat, te jó isten! Ráadásul a horgok nagyságából arra lehetett következtetni, hogy errefelé akkora halak is harapnak, amekkorát a mi horgászaink mutatni szoktak.) ■ De elég a pecázásból, hiszen arra sincs hely, hogy a legkevesebbet elmondjam Tampere kedves népéről. Arcok, nevek sokaságát idézi a jegyzet, s fájdalmas, hogy csak néhánynak az üzenetét közvetíthetem. A mi kedves „Jóka” bácsinkét például — Karanko Jouko iskola- igazgató a 30-as években Sopronban végezte a teológiát, s máig szebben beszéli a magyart, mint közülünk sokan —, aki a szauna gyönyöreivel megismertetett bennünket. S lám, most megint nem róla, hanem a szaunáról kell beszélnem, hiszen enél- kül Finnországban barátság sincs. Ha két finn ember találkozik, megkérdik egymástól: „Honnan jössz?” „Jó helyről” — hangzik a válasz, s általában hozzáfűzik azt is, hogy konkrétan mi volt az a jó hely. De ha szaunázni volt az illető — ami tényleg „jó hely” —, akkor így hangzik a válasz: „Üdvözlet a szaunából!” Szauna van fából, kőből, betonból. Láttunk a kis parasztházak mellett, s a legelőkelőbb villanegyedekben. Mert a finn ember szerint ezt semmi sem pótolhatja. Nem fürdés, tisztálkodás, hanem szertartás. A család hetente legalább egy-két alkalommal közösen szaunázik, s ha igazán kedves a vendég, akkor velük tarthat ő is. A szaunáról sok mindent elmondtak már, mindenki tudja, hogy a forró gőzfürdő után a hideg vízbe kell mártózni. De e szertartásnak ezernyi más fogása van. Kezdve azzal, hogyan kell csapkodnia magát az embernek a frissen vágott nyírfavesszővel, és az sem mindegy például, hogy milyen időközönként és mennyi vizet locsolnak az izzó kőre vagy a tűzhelyre. „Jóka” bátyánk váltig oktatott bennünket, hogy a jó szaunás úgy locsolja a vizet, ahogy ,.a macska pök” azaz apró adagokban. Hogy jó érzés-e szaunázni? Nos, én szívesebben fogadom a langyos zuhanyt. De az biztos, hogy Finnországban nagyon egészségesek és — ami feltűnő — nem kövérek az emberek. Persze ebben a földrajzi környezetnek, s a miénknél ésszerűbb táplálkozásnak legalább annyi része lehet, mint a szaunának. De az vitathatatlanul jól hangzik, hogy: „Üdvözlet a szaunából!” RCKFS DEZSŐ Következik. S/. nház, ahol a nézőtér forog. új ötéves terv időszakában miképpen lehetséges a fő követelmények kielégítése, milyen növekedési ütemmel számolhatunk, a tervidőszak végére a gazdasági fejlettség milyen színvonala érhető el és így tovább. A legkedvezőbb változatok kiválasztásában korszerű számítógépek segítették és segítik a szakemberek munkáját. Így például az elérhető növekedési ütem vizsgálatakor az egyik tervvariáns az évenkénti 7—8 százalékos termelésnövekedés ütemének gyorsítását tekintette fő célkitűzésnek. De szükségessé vált egy olyan variáns kidolgozása is, amely nem számol a növekedési ütem nagy mértékű gyorsításával, mivel a gazdasági reform bevezetésével járó átalakulás fékező tendenciákat is hordoz magában. A nézetek és vélemények összevetése után bizonyossá vált, hogy az ütem növelése elsősorban a gépipari termékeknél lehetséges. Természetesen még további tervezőmunka szükséges a végleges döntésig. Átalakul a termelés szerkezete A tervezőmunka során a szakemberek aránylag megbízhatóan feltárták azokat az összefüggéseket is, amelyek a felvevőpiac és a termelés ágazati szerkezete között fennállnak. Ennek alapján feltételezhető például, hogy 1971—75-ben a lakosság fogyasztása — az életszínvonal növekedésével összefüggésben — gyors ütemben tolódik el a tartós fogyasztási cikkek, a minőségi textil- és ruházati cikkek, az ipari szolgáltatások irányában. Vagyis: a lakosságot kiszolgáló iparágaknak arra kell felkészülniük, hogy igényesebbek leszünk. Lakásépítési célkitűzéseinkkel összefüggésben gyors ütemben fejlődik majd az építőipar is. E népgazdasági ág anyagigényessége magával vonja majd az építőanyagipar, de még a kohászati, gépipari és vegyipari termelés fejlődését is. A tervezőmunka természetesen nemcsak a várható kereslet és az ipari termelés összefüggéseit vizsgálja, hanem azt is, hogy milyen ütemben és mértékig van lehetőség az adott szerkezeti változásokra a tervidőszakon belül. Tudományos megalapozottsággal Fentebb már utaltunk arra, hogy az új ötéves terv feladatainak kidolgozása ezernyi ember és számtalan korszerű berendezés együttes munkájának eredménye lesz. E terv tudományos megalapozottságáról is képet kaphatunk, ha megvizsgáljuk, hogy az egyes feladatokkal milyen szervek foglalkoznak. Az ipar ágazati szerkezetének különböző problémáival kapcsolatban — többek között — az Akadémia Ipargaz- daságtani Kutatócsoportja és a Gazdaságkutató Intézet folytat kutatásokat. Az ipar állóeszköz-fejlesztésével kapcsolatos kérdések az ágazati minisztériumokban, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban. az Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetében, a Gazdaságkutató Intézetben, az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében egyaránt napirenden voltak Ugyancsak az OMFB és az OT Tervgazdasági Intézete folytatott kutatásokat az ipari termelés műszaki színvonalának elemzésével kapcsolatban, az Akadémia Ipar- gazdaságtani Kutatócsoportja pedig az ipari munkaerőszükséglet és termelékenység különböző területein. Ha mindehhez még hozzávesszük azt a munkát, amely- ivei a különböző vállalatok és intézmények dolgozzák ki saját ötéves tervfeladataikat, elmondhatjuk: a TV. ötéves terv az eddigi tudományosan legmegalapozottabb terv lesz hazánk történetében Ny. I. Két hét Rügen szigetén Elutazott Miskolcról az a 12 NDK-beli vendég, akik a Diósgyőri Gépgyár meghívására töltöttek két hetet a vállalat üdülőjében. Ezzel egyidőben hazaindultak Rügen szigetéről azok a diósgyőri fiatalok is — szintén tizenketten —. akik a jói végzett munka jutalmakén! üdülhettek két hétig Németországban.