Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1970-06-13 / 137. szám

beffSW * BEFEJEZŐDÖTT A HADTUDOMÁNYI VÁN­DORGYŰLÉS I. SZAKASZA. A II. hadtudományi vándor­gyűlés tegnap Otta István vezérőrnagy elnökletével ple­náris ülést tartott Miskolcon, a TIT Kazinczy Ferenc klub­jában. Az ülésen felszólalók hangoztatták: hazánkban mind több ember érdeklődik a hadtudományok iránt, s ezért ebben a szakágban az ismeretterjesztést a hadtudo­mányi klubfoglalkozások ol­danák meg. * IPAROSODÓ VÁROS. Mezőtúron, a gyorsabb üte­mű iparfejlesztésre kijelölt nagykun városban két új üzem kialakítása kezdődött meg. Ebben az évben har­minchárom millió forintot fordítanak a könnyűipari gépgyár építésére és több mint hétmillió forintot ru­háznak be a Dózsa Cipőipari Kisz új, korszerű waemhárzá- nsfe építésére. * VIRÁGZIK A GeSZTE- SSYE. A Mecsek legmagasabb csúcsa, a 682 méter magas Zengő déli lejtőjére valósá­gos virágzuhatagot varázsolt a nyári meleg. Pécsvárad, Zengöoárkcmy és Mecsekná- éasd határában több mént öt­ezer szelidgesztenyefa. barnát- most virágba. * PODKPRBSS2D. A mis- toki Gárdonyi Gésa Müv*Aö- dési Házba június 18-án, — csütörtökön Ludvig József lá­togat eL Nem a színpadra, ha­nem a nézőtérre, hiszen ezen a rendezvényen is „presszó­rendszer” lesz. A megtérített asztalok mellett kellemes hangulatban hallgathatja majd a közönség a beat-et, íofflí-beatet, soul-t és protest- song-ot játszó fiatalember dúlait * ásatások szöny­SBN. A tatai Kuny Domon­kos Múzeum régészei befe­jezték a szőnyi vásártéren azokat a leletmentő ásatáso­kat, amelyek során több ró­mai kori épületet tártak fel. A mostani ásatások során egy harmadik századbeli lakóház freskóira akadtak. * KÉT BEMUTATÓ GYU­LÁN. A gyulai várszínház he­tedik évadjának műsortervé­ben — a hagyományokhoz hí­ven — két bemutató szerepel. j Szigligeti Ede: A trónkereső című történelmi drámáját és Calderon: Két szék közt a pad alatt című vigjátékát adják elő. * LOTTONYEREMENYEK. A 24. játékhéten öttalátatos szelvény nem volt. A négy találatot elért fogadók egyen­ként 59 307 forintot, a há­rom tahi latosok 414, míg a kéttalál;» tosok 17 forintot kapnak. Peches turista Tegnap délután Alsó-Há­morban, hegymászás közben P. József 21 éves mezőköves­di lakos fejére esett a sziklák ról egy ökölnyi kő. P. Józs- enyhe agyrázkódást szenve delt. s zúzott fejsebbel vittél a mentők a vasgyári kórház sebészetére. K«v pillanatra Olvasom, hogy megszépítik Jósvafön a tengerszemet. Üj köntösben várja nyáron Yz üdülő vendégeket. örömhír ez — és tán furcsa \z, amit most megkérdezek Vajon kap-e a tengerszem Divatos napszemüveget? Gutman tavakról Mint ismeretes. Rusznyák József, a DVTK 23 éves bir­kózója Berlinben ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon. Edzője, Gutman József bízott tanítványa sikereben. akiről a következőket mondotta az EB előtt: — A 68 kilogrammos súly­csoportban Europa legjobbjá­nak tartom Rusznyákot. Ed­dig valamennyi válogatott versenyén nagyszerűen szere­pelt. Arra kértem, hogy az EB-n is bátor, támadó szel­lemben birkózzon, ne hagyja ellenfeleit kibontakozni... Ögy látszik, Rusznyák meg­fogadta ..mestere” szavát. Igaz, nem Európa legjobbja­ként térhet haza Berlinből, viszont az ezüstérem is fé­nyesen csillog. . . Az új kenyérgyár A Az új kenyérgyár makettje. Folytatás az 1. oldalról.) Üzembe helyezésével javul nak a raktározás és a szállí­tás teltételei is. A sütőcsar­nokhoz ugyanis egy 31 méter Holnap rendezik meg' » miskolci SSSCfR-t.-----Csuk-meg^egyseter efjusetmk av őKóxátcf. (Mrmay György rajza)­hosszú. 580 négyzetméter alapterületű készáruraktárat emelnek, amelynek végéhez az épület nyugati oldalán egy öt gepkocsiállással kiképzett rakodó csatlakozik. Az építkezés előrelátható* lag két évig tart. Az új üzem átadásával le­hetővé válik a város régi, el­avult sütőüzemének — a Hu­nyadi, a Szeles, a Vágóhíd utcai és a Győri kapui telep­helyeknek — megszüntetése. I. P. Tegnap estefelé a Széche­nyi utca 19. szám alatt lakók arra lettek figyelmesek, hogy N. Károlyné lakásában ég a villany, de az idős asszonyt már egy napja nem látták. A feltört lakásban megtalál­ták a szerencsétlen asszonyt, aki akkorra már 24 órája ült a fürdőkádban, karján égési, zúzott sebekkel. Elmondta, hogy előző nap este olyan rosszul esett el a kádban, hogy azóta képtelen volt ise- giteni magán. A 78 éves, egyedülálló asszonyt a kór­házban ápolják. Beesett az ablakon Tegnap délután a diósgyőri Kis Ernő utcába hívták a mentőket, az orvosi rendelő­höz. Az arra haladó G. Sán­dor 50 éves miskolci lakos erősen ittas állapotban be­esett az ablakba. Az üveg összeszabdalta a kezét, elvág­ta az ütőerét. Ellátása után a kórházba száítitották. Megntenéfk a* éleiéi. ma reggeli tagság hwüi adta, tegnap deietött robbamas - es- tűm keteíkeaestt a Nem veil tőle szenet Baltával ütötte a fejét Súlyos »»esti sértés. Négyhónapi szabadságvesztést kapott érte a 38 éves Varga László. De a bocsi Boncsér Pál számára könnyen tragikussá válhatott volna — még ba ezt most Varga nem is is­meri el... — Van 12 mázsa eladó sze­nem — állított be egy este Varga László Boncsér Pálhoz, utcabeli jóismerőséhez. — Ha kell, akkor máris megvetve - ted, adhatod a pénzt. Boncsémak szüksége volta szénre, hellyel kínálta hát a vendéget a nyári konyhában, s még bort is hozott, hogy jó hangulatban beszéljék meg a váratlan üzletet. — A feleséged tud-e róla? — érdeklődött Boncsér. — Mert azért az ő beleegyezése nélkül... Varga erre zavarba jött. Mit kötekedik ez a Boncsér? — gondolhatta. — Hiszen nem tudhat arról, hogy ha­ragban vagyok az asszony- nyal, ott is hagyom, de előbb pénzzé teszem a szenet! És idegesen követelni kezdte szomszédjától, hogy azonnal szállítsa el a szenet. Idegessége, indulatossága még fokozódott, amikor megpil­lantotta az ablakon át be­néző sógorát, akihez Boncsér néhány percre ki is ment. — No, kell a szén? Van pénzed? — kérdezte a vissza­térő házigazdát. S mert az ismét kitérő választ adott, Varga felugrott és ütni akart. Boncsér lefogta és kituszkol­ta az ajtón. Az ajtó mellett: van egy fészer, itt egy agyag­tűzhely. A házigazda ehhez szorította támadóját. Ekkor vette észre, hogy Varga ke­zébe került egy kisbalta (ál­lítólag a nyári konyhában rej­tette a kabátja alá, amíg Boncsér a sógorral beszélge­tett). Varga a kisbabával Bon­csér fejét célozta. Szerencsé­re Boncsér úgy le tudta nyomni a támadót, hogy az csupán alkarjának mozgatá­sával adhatott erőt az üté­seknek. így koponyacsont nem törött, „csak” a sebek­ből folyt a vér... A Miskolci Járásbíróság tárgyalásán Varga nem is­merte el bűnösségét. Pedig rábizonyították: különösebb ok nélkül ragadtatta magát a durva cselekményre, és „a súlyosabb következmény el­maradása nem a vádlott szándékán, hanem kizárólag a véletlenen múlott...” (ruttkoy) Diósgyőri Gépgyár sJávaöyú- u zeniének festéfcraktáraban. Litpipai Sandámé segédmun­kást és Lévai Imre hegesztőt elvitték a mentők. — A raktárban, ataol kü­lönféle gépeket festenek, any- nyira telítődött a levegő ben­zin- és acetongázzal, hogy amikor bekapcsoltak egy he­gesztőgépet, robbanás történt — hallottuk ma reggel a gyár- segélyhelyén. Ä Szantpétevi kapui kórház baleseti sebé­szetén pedig megtudtuk, hogy Líppai ‘Sándomét súlyos égé­si sebekkel, öntudatlan álla­potban, Lévai Imrét pedig könnyebb fejsérülésekkel szólították oda. Lippainé éle­tének megmentéséért nyom­ban megkezdték a küzdelmet az orvosok; ma délelőtt az asszony már eszméletre tért. Üzemi balesetesek fekete napja A mentők tájékoztatása szerint elmúlt 24 órában a szokásos­sal jóval több üzemi baleset volt i városban, mint az előző na­pokban. Kisgyörben a Kelet- bükki Állami Erdőgazdaság te­rületén a kivágott fa H. Erzsé­bet lábfejére esett. A 15 éves lányt a baleseti sebészetre szál­lították. — A Katalin utcai as/- talosüzemben a szalagfűrész eV kapta B. János 21 éves miskolci asztalos kezét, és a mutatóujját összeronesolta. — Ma hajnalban Lyukóbányára hívták a mentő­ket. H. Lajos :57 éves miskolci bányász munka közben két tárn­ia közé szorult. Jobbkéz-zúzó- dással és zúzott sebekkel a vas­gyári kórház sebészetére szállí­tották. — A papírgyárban É. Sándor gépkezelő jobb keze a hengerek közé szorult. A máso­dik, harmadik és a negyedik uj­ját roncsolta meg a henger. A fiatalembert kórházba szállítot­ták. — A görömbölyi téglagyár­ban tegnap N. József fuvarost megrúgta a ló. A mentők a bal­eseti sebészetre szállították a szerencsétlenül járt embert. Hol emelkedik, hol sottyed a város Vulkánra épült Posésuoli ? A Nápolyi-öböl partján fekvő Pozzuoli olasz város egyszer egy-két centimétert emelkedik, másszor ugyan­annyit süllyed. A lakosság már megszokta, ügyet sem vet a különös ingadozásra. Ügy tűnt, a város vulkanikus, folyékony magmapárnán te­rül el. A legutóbbi fél évben azon­ban Pozzuoli 87 centimétert emelkedett, repedezni kezd­tek a házfalak és a városi csatornahálózat csövei. Már­cius eleje óta a város naponta 1,2 centimétert emelkedik. A lakosság most már meg­riadt, s pánik tört ki, amikor a helybéli halászok — nyil­ván vulkáni gázoktól — el­pusztult halak tömegét fog­ták ki hálóikkal. Pozzuoli 25 kilométerre fekszik a már 26 éve „ki- aludtnak” tartott Vezúvtoi. Olasz szeizmologusok tel téte­lezik, hogy a Pozzuoli vidé­kén észlelt szeizmikus jelen­ségek valószínűleg a Vezúv tevékenységének feléledésé­vel függnek össze. Ha azonban nem így van, véleményük szerint Pozzuoli egy másik tűzhányó központ­ja fölött fekszik, s e vulkán bármelyik pillanatban kitör­het. A pánik kitörését követő három napon belül a város 70 ezer lakosa közül 25 ezer elhagyta Pozzuolit. Kétszáz katonai teherautó szállította el a lakosságot Nápoly kül­városába, ahol egy elme­gyógyintézet üres épületében adtak ideiglenes hajlékot a menekülteknek. Pozzuoli polgármestere az öböl partján levő nyomorta­nyákat is kiüríttette. Hatezer ember hagyta el a nyomorú­ságos viskókat. OUU HIKLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. - Főszerkesztő C8AU LÁSZLÓ - Szerkesztőség Miskolc. Bajcsy-ZsUUis/kv u. 15 - Központ; 56- 132, 13-672. 35-380. 36-579 - Titkárság: 18-223 - Bel- és város, ooütikai rovat: 18-221 - Művelődési tovai 13-226 - Soortrovat: 18-222 - Levelezés. 18-227 — Postafiók 33 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat .Miskolc Baícsy-ZslUriszky o 15 - Felelős kiadó: WERTH LAJOS. - Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc külföld l. Széchenyi u. 13—17 - Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, ind«. 7,051 - Készült n Borsod megyei Nyomdáin?rí Vállalatnál Miskolc. Bajcsy-Zsillnszky u. 15. - Felelős vezet* SZWV hétfőn 1 Ft SZEMES ISTVÁN o VEGEI cKI A 13 NAP. A Szojuz—9 földi irányitó központjából közölték a TASZSZ tu»'. hójával, hogy Nyikolajcv és Szevasztyjaoov magyar idő szerint 2 óra 30- kor befejezte 13, munkanap­ját. A Szojuz—9 folytatja út­ját. © ELISMERTE. Az Egye­sült Államok Argentína tör­vényes kormányának ismerte el az Ongania megbuktatásá­val hatalomra került katonai juntát. A junta még nem kö­zölte, kit. jelöl az állam új el­nökének. A legtöbb esélye Lanusse altábornasvnak van. © 12 HOLTTEST. Most ta­lálták meg annak a 12 cseh­szlovák hegymászónak a holt­testét, akik a perui földren­gés idején vesztették életü­kéi. © ECU LESZ A NEVE. Jean Rey, a Közös Piac vég­rehajtó bizottságának elnöke kijelentette, hogy ecu lesz Nyugat-Európa közös pénz- egységének a neve. Az elha­tározás még nemi hivatalos, de mindenki így nevezi már. Az ecu XIV. Lajos francia király idejében volt forga­lomban, s arról nevezetes, hogy sohasem kellett leérté­kelni. A név egyébként rövi­dítése is leket az európai kö­zös pénzegység (european, cur­rency unit) elnevezésnek. © A BÉKÉS MEGOLDÁS KUTATÄSA. Joseph Sisco, a közel-keleti ügyekben illeté­kes amerikai külügyi állam­titkár washingtoni lakásán tárgyalt Dobrinyinnel, a Szov­jetunió nagykövetével. Sisco később újságíróknak kijelen­tette, hogy a megbeszélésen „folytatták a békés megoldás kutatását” a közel-keleti kér­désben. © ELFOGADTAK. A Biz­tonsági Tanács ellenszavazat, néltoül elfogadta azt a finn javaslatot, hogy a testület rendszeresen tartson minisz­teri üléseket a világpolitikai problémák megtárgyalására, A finn javaslattevő reméli, hogy már az ENSZ-közgyűlés őszi, 25. jubileumi ülésszakán sor kerülhet a miniszteri ér­tekezletre. © BEFEJEZŐDÖTT A NYOMDÁSZSZTRÁJK. Éjfél után befejeződött az angliai nyomdászsztrájk, amely há­rom napon át — a választási kampány tetőpontján — meg­akadályozta az országos napi­lapok kiadását. Csak a kom­munista Morning Star jelent meg, mert ez nem tartozik a laptulajdonosok szövetségé­nek érdekkörébe. Noha a nyomdászok 25 százalékos béremelést kértek, csak 10 százalékot kaptak. Ma dél­után már megjelennék az új­ságok Londonban. © MAGYAR KIÁLLÍTÁS ETIÓPIÁBAN. Neves mai magyar művészek és írók gra­fikai, illetve irodalmi művei­nek kiállítása nyílt meg Etió­pia fővárosában. Addisz Ábe­ljában. AZ ENSZ •makacs páncélszekrénye Hosszú perceken át volt egy amerikai páncélszekrény foglya az ENSZ alapokmánya. A ma­kacs páncélszekrény még Char­les Yostnak, az USA állandó képviselőjének sem akart enge­delmeskedni. Hogy is történt? Hát úgy, hogy a közelgő ju­bileumi, 25. ENSZ-közgyűlésre nemrég New Yorkba szállították át Washingtonból az alapok­mányt, mégpedig az amerikai misszió páncélszekrényében. És ez okozta a galibát! U Thant ugyanis a BT ülésén magával a dokumentummal akart megjelenni, éppen ezért megkér­te Yostot, nyissa ki a páncél­szekrényt.. Yost készségesen pró- ' bálkozolt egyszer, kétszer, há­romszor, de kísérlete — megtört a páncélszekrény makacsságán. Kínos mosoly, óráknak tűnő várakozásteli percek, végül azon­ban, mit volt mit tenni — laka­tost kellett hívni. A makacs páncélszekrény csak a lakatosnak engedelmeskedett — az USA delegátusának nem. Htszonöégy óra a fürdőkádban Bemén- és aeetongáz robbant

Next

/
Oldalképek
Tartalom