Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1970-06-22 / 144. szám
SMi már az első fogásiwmben avert Mindkét napon világcsúcs (Kiküldött munkatársunk telex jelentése.) Az első nap eseményeiről — a hét lepkesúlyü versenyző szombati küzdelmeiről — sok mindent megírtak már a Szombathelyre kiküldött tudósítók. Beszámoltak a nagy taktikázásról, a vártnál nagyobb magyar sikerről, Holzreiter Sándor két ezüst- és egy bronzérméről. Beszámoltak országos csúcsairól, s a világcsúcsot javító Európa-bajnok szovjet Kris- csisínről. A szombat esti tv-közvetí- tés nézői bizonyára észrevették (és ez az, amiről még nemigen írtak sehol), hogy milyen furcsán tartja karjait a szovjet Európa-bajnok, aki most megismételte tavalyi varsói győzelmét. Ez a szokatlan, szinte egy U- betűhöz hasonlítható karforma meg is zavarta a bírókat, hiszen nagyon nehéz megállapítani, hogy Kriscsi- sin mikor nyújtja ki teljesen karjait, azaz: mikor fejezi be gyakorlatát. (Nem csoda tehát az sem. hogy nála akadt a legtöbb 2:1 arányban elfogadott teljesítmény.) Nos, úgy hallottuk, hogy a szovjet fiúnak valamikor kartörése volt. s karja azután maradt ilyen formájú. És ez a testalkati sajátosság kelti azt a hiányérzetet, ami Kriscsisin „tiszta” versenyzésével kapcsolatban sokakban keletkezett. A tényen azonban ez mit sem változtatott. a szovjet fiú Európa- bajnok lett. Vasárnap — az eredeti tervektől eltérően — csak délután rendeztek versenyt, ugyanis a légsúlyban az indulók száma nem haladta meg a tizenötöt. „12 plusz 1- es” mezőny jött össze, hiszen tizenharmadiknak — versenyen kívül — benevezett a szíriai Yousef is. Bosszúságokkal indult a nap, a verseny 15 perces késéssel kezdődött, s egyre növekedett a „félelem”, hogy a labdarúgó VB döntő kezdetéig nem fejeződik be a küzdelem. Hiába, a foci az foci. még egy Európa-bajnokság színhelyén is. A légsúlyúak versenyében a szíriai már a nyomásnál kiesett, tehát összesen 5 percnyi szereplésért utazott sok száz kilométert. (Feltűnt, hogy menynyire megváltozott a versenyt irányító, a soronlevő- ket bejelentő hang. Idege- nes akcentussal, mindenkit a saiát nyelvén szólított felkészülésre. Kiderült: Oscar State, a világszövetség főtitkára vette át a „diszpécser” szerepét). Nyomásban az esélyesek. Földi és Belenkov kivételével 110 kilogramm körül kezdtek. Nagy Róbert viszont ezen a súlyon fejezte be a versenyt — sikertelenül. (107,5 kg-t teljesített). Nem kis meglepetést okozott a lengyel Sztoltysek szereplése: némi jóindulattal csak harmadikra tudta a 110 kg-t teljesíteni. Legkésőbb — 115 kg-on Földi kezdett és könnyedén kinyomta a testsúlyánál több mint kétszer nehezebb súlyt. Ez már a második kísérlete előtt Európa-bajnoki címet és 10 kg fórt jelentett az összetett versenyre. Ezután világcsúcs-kísérlet következett. A súly 127,5 kg volt. A kísérlet sikerült, világcsúcs azonban még sincs, mert Földi átesett a súlyhatáron. Hát ez a pech! Nyomásban: 1. Földi 127 kg. 2. Belenkov (szovjet) 112.5 kg, 3. Kirov (bolgár) 112.5 kg, ... 6. Nagy 107,5 kg. Szakításban Nagy Róbert remekelt, 107,5 kg-mal magyar csúcsot javított. Földi itt nem tudott dobogóra kerülni, a lengyel Nowak eredménye viszont új Európa- csúcs. Szakításban: 1. Nowak (lengyel) 110 kg. 2. Szoltysek (lengyel) 107,5 kg, 3. Prohl (csehszlovák) 107,5 kg, 4. Nagy (magyar) 107,5 kg, 5. Földi (magyar) 105 kg. A lökésben számunkra az első szomorú meglepetést Nagy Róbert okozta: 130 kg- os kísérleténél megsérült és kiesett a versenyből. Kár érte, hiszen pontot érő helyezésre volt esélyes. Az első két szám után ugyanis még az 5. helyen állt. Ezután ijesztő momentum is akadt: Nowak nagyon „magasan” kezdett, a 150 kg-os Nassiri által tartott világcsúcsot is 5 kg-al kellett volna megdön- tenie, hogy győzni tudjon. Amikor 140 kg-ra emelték a súlyt, az is bizonyossá vált, hogy Földi világcsúcsot akar javítani. Ragyogó mérleggel zárult a második nap Szombathelyen. A győztes ismét világcsúccsá! lett első. Földi 372.5 kg-os összetett világrekordját hosszan tartó vas- taps és ütemes „Földi, Földi” kiáltás kísérte. Lökésben: Nowak is megpróbálkozott a világcsúcs megjavításával, de a 150,5 kg-ot felvenni sem bírta. Végül lökésben: 1. Nowak (lengyel) 142.5 kg. 2. Földi (magyar) 140 kg, 3. Szoltysek (lengyel) 135 kg. összetettben Európa-bajnok: Földi (magyar) 372,5 kg, új világcsúcs. 2. Nowak (lengyel) 362,5 kg, 3. Szoltysek (lengyel), 352,5 kg. Ma délután a pehelysúlyú- ak küzdelmével folytatódik Szombathelyen a súlyemelő Európa-bajnokság. Magyar- országot ebben a súlycsoportban Benedek János képviseli. HORVÁTH KÁLMÁN Győzelem idegenben KAZINCBARCIKAI VEGYÉSZ—KOSSUTH KESE 1:0 (0:0) Szentendre. 400 néző. Vezette: Hámori. K. Vegyész: Fülöp — Lipcsei, Ködmön, Erdősi, Szitka. Várhelyi, Szűcs, Varga, Ver- bovszky. Ráczi (Balázs), Cservenka. Edző: Nagy György. A nagy hőségben lejátszott mérkőzésen közepes iram és színvonalas játék alakult ki. A Vegyész végig nagy akarással játszott, tartós mezőnyfölényt harcolt ki. Ráczi és Cservenka lövéseit mentették a hazaiak a gólvonalról. A második félidőben a Vegyész erősített, s a 60. percben Balázs megszerezte a győztes gólt. amely a Vegyész második helyét jelentette. Jók: Erdősi, Szitka. Ver- bovszky. TotóeredMmrePs 1. Középítők—Szóin. MÁV 1:3 2 2. Szegedi Dózsa—Kistext 4:0 1 3. Lehel SC—Cegléd 2:1 1 1. Pénzügyőr—Szegedi VSE 4:1 1 5. Volán—Salgótarjáni KSE3:1 1 6. BEAC—Nagybátony 1:2 2 7. Borsodi B.—Esztergom 3:1 1 8. Miskolci VSC—Nyíregyh. 2:2 X 9. KKFSE—K.-barcika 0:1 2 10. Fűzfő—Zalaegerszegi D. 3:2 1 11. Kaposvári R.—Almás fűz. 1 :t X 1’. Doroe—Aú<ni o . o i 13. Savaria—Bakony VSC Pótmérkőzések: 0:2 2 14. Győri D.—K. Táncsics 1:1 X 15. Kisterenye—Keltex 1:1 X 16. Szekszárd—Mázaszászv. 0:1 2 Véget ért a Mundiál Brazília a világbajnok Tegnap este utolsó felvonásához érkezett Mexikóban a IX. labdarúgó világbajnokság. Közel egy hónapig a „nagy víz” túlsó partjára figyelt a világ. Ez a VB aranybetűkkel íródott a labdarúgás történelemkönyvébe. Már a szombati, 3—4. helyet eldöntő találkozó is nagy érdeklődést vonzott. Tegnap, a döntő összecsapást 112 ezer 527 néző tekintette meg, s a televízió jóvoltából több száz millió szurkoló láthatta Brazília diadalát. NSZK—URUGUAY 1:0 (0:0) Azték stadion, 65 ezer néző. Vezette: Sbardella (olasz). NSZK: Wolter — Palzke, Schnellinger. Weber, Vogts — Fichtel, Seeler, Overath — Li- buda, Müller, Held. Uruguay: Mazurkiewicz — Ubi- nas, Ancheta, Matosas. Muica — Castillo, Maneiro, Fontes — Cu- billa, Cortes, Morales. A találkozó előtt néhány órával esett az eső, s így csúszóssá vált a pálya, ami,az első 'percekben zavarta á játékosokat. Kezdetben némi mezőnyfölényt harcoltak ki a dél-amerikaiak, viszont a kapura az NSZK veszélyesebb volt. A 3. percben Held, majd Seeler veszélyeztetett. Müller elől Mazurkiewicz nagy bravúrral hárított. Az uruguayi csatárok. nagyon pontatlanul lőttek. A 18. percben Müller kiugrott, de Mazurkiewiczbe lőtte á labdát. A dél-amerikaiak részéről több kemény belemenés tarkította a játékot. A nyugatnémet csapat a 27. percben megszerezte a vezetést. Libuda átadását Seeler visz- szafejelte Müllernek. aki hátra játszott a. nagy lendülettel érkező Overathhoz. A csatár ballábas lövése a kapuban kötött ki, 1:0. A félidőben nem sokat változott a játék képe, a szünet előtt néhány perccel Schnellinger a gólvonalról mentett. A második félidő változatos játékkal indult. Cubillanak egymás után két helyzete is volt, de az értékesítéssel adós maradt. Az 53. percben Seeler fordulásból óriási kapufát lőtt, az ellentámadásnál Cortes labdáját Wolter szögletre ütötte. Ismét több szabálytalanság akadt. A 61. percben az NSZK hálóját a kapufa mentette meg a góltól. Uruguay válogatottja fokozatosan fölénybe került. A német játékosok egyre inkább elfáradtak, ami érthető is, hiszen egy hét alatt három kemény mérkőzést kellett vivniok. Vogts két esetben is a gólvonalról mentett. A levegőben lógott az egyenlítő gól. de az uruguayi csatárok a legjobb helyzeteket is kihagyták. Cserék: Schnellinger helyett Lorenz (szünetben). Libuda helyett Löhr (75. perc), illetve Morales helyett Esperrago (szünetben), Maneiro helyett Sandoval (68. perc). Az NSZK válogatottja ezzel a győzelmével a világbajnokság bronzérmet szerezte meg, Uruguay együttese 4. lett. BRAZÍLIA— OLASZORSZÁG 4:1 (1:1) Azték stadion, 112 ezer 527 néző. Vezette: Glöckner (NDK). Brazília: Felix — Carlos, Alberto, Brito, Piazza, Everaldo — Clodoaldo, Gerson, Rivelino — Jairzinho, Tostao, Pelé. Olaszország: Albertosi Burg- nich, Cera, Rosato, Facchetti — Mazzola, De Sisti, Bertini — Do* menghini, Boninsegna, Ríva. Baj van ax ökölvívó után pót láttául Bükk-kupay 1970 Szombaton délután, már két óra után gyülekeztek a népkerti tornacsarnokban az ökölvívók és a szakvezetők. Rövid idő alatt kiderült, hogy bizony kevesebb induló vesz majd részt a küzdelmekben, mint az előző években. Nyolc sportkör, 68 ökölvívója várta a gongot, hogy megküzdjenck a Bükk-kupriért. Nagyszerű kezdeményezés volt, amikor úgy írták ki a kupa-küzdelmet, hogy a sportkörök a serdülő és ifjúsági korosztályú ökölvívókat is elindíthatják. Így lehetőség nyílik arra, hogy áttekintő képet kapjanak a szakemberek valamennyi korosztály felkészültségéről, tudásáról. Nos. a szombat délutáni és vasárnap délelőtti mérkőzések közül igen neVerejtékes döntetlen MVSC—Nyíregyháza 2:2 (1:0) A mérkőzés előtt a vasutasok öltözőjében Szentmarjai edző becsületes helytállást, „hajtást” kért játékosaitól. Azt is ismertette a fiúkkal, hogy győzelem esetén legalább két-három hellyel feljebb kerülhet a tabellán a csapat, hiszen a riválisok pontot vesztettek. Az MVSC a következő ösz- szeállításban játszott: Vadas — Árvái, Takács, Hernádi, Krompaszky, Mezei, Kun- falvy, Petróczi (Gujbán), Sármány Kiss, Buczkó. A találkozó kezdete előtt bosszúsan nyugtázták a játékosok és a szakvezetők is, hogy az arra illetékesek „elfelejtették” a pályát fellocsoltaim. Ennek kellemetlen hatásai is voltak. A játékosok mindkét részről rövid idő alatt „ördögökké" változtak a nagy porban. Az első percekben lassú, ismerkedő játék folyt a pályán. A 6. percben adódott az MVSC első nagy helyzete. A fiatal Petróczi tisztán kapott egy labdát a 11-es pontnál, azonban önzetlenül hátragurított, és a befutó Krompaszky lövése az elvetődő kapusról pattant ki. A 8. percben Kiss a saját térfeléről indult el. Maga mögött hagyta a védőket, a kapust is kicselezve lőtt a hálóba, 1:0. A 14. percben Kunfalvy futott el a jobbszélen, beadását Buczkó élesen a léc mellé fejelte. Bátran és szemre is tetszetősen játszottak a vasutasok. Krompaszky, majd Sármány előtt nyílt jó helyzet. A félidő utolsó perceiben Petróczi néhány lépésről a kapu fölé lőtt. A jnásodik félidőben megváltozott a játék képe. Az MVSC játékosai érthetetlenül, leálltak, sok volt a pontatlan átadás, elhamarkodott lövés. A vendégek észrevették ezt a megingást. Egyre jobban feljöttek, s a köny- nyelműsködő hazai védelem jóvoltából, a 67. percben kiegyenlítettek. Egy perccel később ismét „összehoztak” egy gólt a Nyíregyházának. A 30. percben baloldali szögletrúgás után a befutó Gujbán megszerezte a kiegyenlítő gólt. A félidő végéig nem változott a játék képe. Az MVSC görcsös akarása nem hozott sikert. A mérkőzés úgy indult, hogy gólokkal nyerik meg ezt a találkozót is. Hogy nem így sikerült, arról elsősorban a játékosok tehetnek. A nagy melegben igen nehéz volt kiharcolni a verejtékes döntetlent. FELFÖLDI GYÖRGY * A fehérmezes Remsperger (MVSC) ütése „ül” Varga (Bor- sadi Bányász) állán. Mintha ez az ütés adott volna „szárnyar kát” a sajószentpéteri fiúnak. Ugyanis valamennyi ellenfelét legyőzte a Bükk-kupán a könnyüsúlyúak mezőnyében. (Szabó István felvétele) héz lenne kiemelni valamelyiket. Előfordultak olyan súlycsoportok is, amelyekber mindössze egy induló akadt! A serdülő és ifjúsági kor osztályú versenyzők közöl' sok a technikailag képzetler sportoló, akik csak eröbö’ öklöznek. Néhány felnőttrő is elmondhatjuk ezeket. A?_ is feltűnt, hogy egyes szakosztályoknál milyen kevés a fiatal. A pontverseny értékelése után a Bükk-kupát végül is a Gyöngyösi Zalka SE nyerte el, a kétszeres védő MVSC előtt. A győztesek, súlycsoportonként. Felnőttek: Csóka I. (MÉM- TE), Csóka II. (MÉMTE), Kelemen (Hatvani VSC), Fábián (B. Bányász), Varga (B. Bányász), Juhász , (Zalka), Konyha (B. Bányász), Pintér (Oroszlány), Erdei (Oroszlány), Tejfel (MVSC), Kaposvári (MÉMTE). Ifjúságiak: Oláh (SBTC), Nagy (Zalka), Mustos (ÓKSE), Fehér (MVSC), Szabó (B. Bányász). Serdülők: Szabó (SBTC), Botos I. (SBTC), Botos II. (SBTC), Takács (B. Bányász), Groszmanek (Zalka), Bakk (MVSC), Haller (Hatvani VSC), Balogh (MVSC). A legtechnikásabb versenyző díját a serdülőknél Groszmanek (Zalka), az ifjúságiaknál Botos I. (SBTC), a felnőtteknél Remsperger (MVSC) érdemelte ki. A Bükk-kupa végeredménye: 1. Zalka SE 63 pont, 2. MVSC 59 pont, 3. SBTC 48 pont. (felföldi) A brazilok vezették az első támadást, aztán Ríva 25 méteres lövését Felix bravúrosan mentette. Az 5. percben Rivelino 8 méterről lőtt fölé. Közepes volt az iram, elég sok hibát vétc*teK mindkét oldalon. A nagyszerűen játszó Jairzinhót csak szabálytalanul tudták szerelni. A 12. percben Boninsegna Rivához játszott, akinek hatalmas lövését Felix bravúrosan védte. Javult a játék. A 16. percben Mazzola szabadrúgását Riva alig fejelte a kapu fölé. A 20. percben a brazilok megszerezték a vezetést. Artalarihak látszó támadás végén, partdobáshoz jutottak. A beívelt labdát Tostao Petéhez küldte, aki fejjel a bal alsó sarokba továbbított, 1:0. A 25. percben Rivelino előtt adódott gólhelyzet, de ö hosszan szöktette magát. Ezután Burgnich felvágta Pelét, az olasz játékost a bíró felírta. A 30. percben Boninsegna lőtt mellé, majd Mazzola nagy erejű lövésébe az utolsó pillanatban léptek bele a brazil védők. A 37. percben egyenlítettek az olaszok. Boninsegna kiugrott, vele tartott Riva is, aki a kifutó Felix kapussal összeszaladt. Nagy kavarodás támadt, Boninsegna elhúzta a labdát, és az üres kapuba lőtt, 1:1. A második félidő elején Carlos Alberto jó átadásáról Pelé lemaradt. Az olaszok csak szabálytalanságok árán tudták feltartóztatni a brazil csatárokat. Egymást követték a közvetett szabadrúgások, de az eredmény nem változott. Domenghini vezetett egy olasz ellentámadást, Everaldo menteni akart, de lábáról majdnem saját kapujába került a labda. Higgadtabban, célratörőbben játszottak a brazilok. Rivelino a 60. percben a kapufát találta el. A 66. perc ismét gólt hozott. Jairzinho átadását Gerson 18 méterről a bal sarokba bombázta, 2:1. Négy perc múlva, szabadrúgás után Gerson Petéhez továbbított, ő Jairzinhóhoz játszott, aki ugyancsak a bal sarokba talált, 3:1. Óriási fölényben voltak a brazilok. Időnként szellemesen, sziporkázóan játszottak. Az olaszoknak mindössze néhány gyenge ellentámadásra tellett az erejükből. A végeredmény a 87. percben alakult ki: Jairzinho—Pelé—Carlos Alberto támadás végén a brazilok csapatkapitánya bombagólt lőtt, 4:1. Az ünneplő szurkolók közül sokan berohantak a játéktérre, s a hármas sípszó után az ünneplő közönség vállra vette a brazil játékosokat. Brazília válogatottja a világbajnokságon hat mérkőzést játszott, mind a hatot megnyerte. így harmadszor is veretlenül nyerték meg — most már véglegesen — a Rimet-kupát. Már a VB-döntő összecsapása előtt megérkeztek a hírek Mexikóvárosba, hogy Rio de Janeiró- ban milyen ünneplésben részesítik majd a győztes csapatot. A repülőtéren Emilio Garrastazu Medici államelnök fogadja Pelé- éket. A játékosokat piros luxuskocsikon viszik végig a város főbb útvonalain, hogy minél többen láthassák a „mexikói hősöket”. A hivatalos fogadtatás után, majd egy — ahogy a jelentés mondja — gigantikus fiesta veszi kezdetét. Egy angol labdarúgó résztvevője is volt a döntő mérkőzésnek. Bobby Moore, az angolok kapitánya nem utazott haza. mivei a felesége utána ment Mexikóba. Néhány napot Acapulcóban üdültek, s szombaton tértek visz- sza Mexikóvárosba. A népszerű Bobby az egyik televíziós társaságnak adott szakszerű közvetítést a két találkozóról. * A FIFA végrehajtó bizottságának ülésen úgy határoztak, hogy a Nemzetközi Labdarugó Szövetség 75 ezer svájci frankot, juttat el a perui földrengés és 25 ezer svájci frankot a romániai árvíz károsultjainak. Ismeretes, hogy a Rimet-kupa végleg gazdára talált. Több ország is felajánlotta az „utánpótlást”. Most a FIFA illetékeseitől kiszivárgott hírek szerint, az új vándordíját a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ajánlja fel, s annak „FIFA-kupa” lesz a neve. AZ NB I. B. VÉGEREDMÉNYE 1. Fősped Szállítók 2. Pécsi Bányász 3. Bp. Spartacus 4. Egyetértés 5. Kecskemét (>. Oroszlány 7. Békéscsaba 8. Győri MÁV DAC’ 9. Zalaegerszegi TE 10. Eger 11. Ganz-MAVAG 12. Szolnoki MTE 13. Előre 14. özd 15. Székesfehérvári MÁV 16. Debreceni VSC 17. BVSC 18. Várpalota