Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1970-05-03 / 101. szám

* lsEVONTAK m. AL- SAMt ZÁSZLÓT’. A IWagyar Ncpköatársaság ál látni zász­laját — amely május 1. al­kalmából lengett a pariajnent előtti Kossuth Lajos térni — szombat délelőtt ünnepélye­sen, katonai tiszteletadás kö­zepette levonták az árbocról. A Gellérthegyen, a felszaba­dulási emlékműnél ugyan­csak katonai tiszteletadás köviben vonták le a magyar nemzeti lobogót és a nemaet- Iveaft munkásmozgalom vörös zászlaját * TENGERÉSZ-BÜCSÜ. Befejezte több napos látoga­tását a magyar fővárosban, s tovább vonult a Szovjet­unió fekete-tengeri flottájá­nak öt hajója. A budapestiek népes serege gyűlt össze a parton a vendégek búcsúzta­tására. * GYENGE FOGÁS. Szombaton dermesztő hidee szélben tartották meg a dunaújvárosi horgászbajnok­ságot. A 46 induló közül csak 16 fogott halat. A háromórás versenyen alig négy kilo­gramm halat fogtak ki. * VONZERŐ A LOVAS - ISKOLA. A Tatai Állami Gazdaság nemzetközi lovas- iskolájában tegnap délután tartották az évadnyitó lovas- versenyt. A' lovasiskola je­lentős vonzerőt gyakorol a város idegenforgalmára. * EZÜSTLAKODALMAK. Tegnap Jászár okszálláson 26 olyan házaspár ezüstlakodal­mát rendezték meg, akik a jelszabadulás első évének ta­vaszán kötöttek házasságot. * FODRÁSZVERSENY AZ ANNABELLÁBAN. A kisipa­ri szövetkezetek fodrászsza­lonjai május 10—11-én az ál­lami és magánkisiparral Gő­zösen rendezik meg a hagyo­mányos országos fodrászver­senyt a balatonfüredi Anna- bella-szállóban. A szakma legjobbjai 360 modellt mu­tatnak be nemzetközi zsűri előtt. * INCVALDSBN VESZP­RÉM MEGYÉBEN. A norvég parlament hazánkban tartóz­kodó elnöke, Bort Ingvaldsen i ígnap Veszprém megyében tett látogatást. A vendégeké'* ♦elkísérte útjára dr. Beresz- tóczy Miklós, az országgyű­lés alelnöke és Tancred Ib­sen. a Norvég Királyság budapesti nagykövete is. * HAZAI TRANZISZ­TOROK. Az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárában meg­kezdték a nagy teljesítményű tranzisztorok gyártását. A gyár termelése fedezi a ha­zai szükségletet. * LOTTÓNYEREMÉNYEK. A IS. heti nyerőszámok: 4. 62, 73, 79, 84. öttalálatos szelvény nem volt; a négy- lalálatosok egyenként 80 978 íorintot, a háromtalálatosok 347, a kéttalálatosok pedig 20 forintot érnek. Isméi a benzin Néhány nappal ezelőtt a Szarvas gyógyszertárban az egyik gyógyszerésznő benzint töltött egy üvegbe, s közben a vegyszer meggyulladt. A szerencsétlen asszonyt sú­lyos égési sebekkel vitték el . mentők. Ez a nem minden­napi baleset ismétlődött mea tegnap hajnalban. A bal­ekéi sebészetre szállítottak egy 41 éves asszonyt, akinek kezét, mellkasát összeégette a meggyulladt benzin. Egv pillanatra! Jó a svájci diákoknak (Mindig van új a nap alatt), Osztályfőnököt ezentúl Saját maguk választanak. Olvassa e hírt egy diák — Most kapott épp egy rossz jegyet —: ♦Vajon mivel jutalmazzák Az agilis korteseket?” — O — Mű holy ük &Z. égbolt alatt UfetUÉraCMv alteaéomroail ren­dezi meg a SPFESZ elnöksé­ge Miskolcon a Borsodi Mű- saaki Heteket, Az idei ren­dezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára holnap délután S4 óraisor, a városi tanács tanácstermében kerül sor. A megnyitó előadást dr. Zambó Jémos Kossuth- és Állami-dí­jas egyetemi tímár, a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem rek­tora tartja. Megyénk ipari és társadal­mi átalakulásának 25 évéről, s a közeljövő iparfejlesztési feladatairól dr. Ladányi Jó­zsef, a Borsod megyei Tanács vb-etnöke, a felszabadult Miskolc- 25-évéről és a közel­jwwo céljairól de. Safeele Öiásztó, a városi pérfe-vb tag­ja, a városi tanács db~elndke fear-t előadást. A műszáki betek egyik legnagyobb érdeklődésre szá­mot tartó eseményének a ve­gyésznapok ígérkeznek. A f- en, 8-án és 9-én megrende­zésre kerülő vegyésznapokat dr. Szárrtó István, a Magyar Kémikusok Egyesülete Bor­sod megyei csoportjának el­nöke nyitja meg. A Borsodi Műszaki Hetek záróünnepségéi-e május 25-én kerül sor. A Mi»Ht«totoaiitok és a SÄGT vwnis v-amdoraasaiaja­vai kitüntetett BMÁS7. Hatol séMtspatotti üwemigaagatósB- gán bensőséges ünnepségen köeeöntötték a vállalat zsmp- téwi dolgozóit. Kiss Pál Aladár igazgató méttatta aat az úttörőmön- kát, amelyet a berittet mér­nökei, tedmikusui. sasttonon- kásai ae utóbbi években fci- iéjtettek, s ezzel szinte a semmiből megteremtették a modern, kitűnően feliszereit és gépesített, új sárospataki üzemigazgatóságot. „A mi műhelyünk az égbolt alatt vám. esőben, hóban, fagyban kőrrn k-atl döteeammk a- sza­fiz autóbusz utasai Mentették meg a lányt iWíérí smlg álnak ki tiakifkoruí a ktmmáém? Sok közös vonása van Seszták Iván Ágoston és Magyarosi Mik­lós egyéniségének. Mindkettő 29 esztendős, kötekedő, durva ember. Mogyorósit a múlt évben ítélte el a bíróság garázdaságért, Seszták a közeljövőben kerül hasonló bűncselekményért büntetőtanács elé. Családapák, egy-egy kiskorú gyermekkel. S még valami: egyformán szeretik az italt. Nem véletlen tehát, ha egymásra találtak legutóbbi bűncselekményüknél, amelyet már közösen vittek véghez. Január 19-én Mogyorósi éjszakás műszakban dolgo­zott a Miskolci Bányaüzem­nél. A munkásszálláson — ahol botrányos magatartá­sért már több alkalommal állították fegyelmi elé — át­öltözött, s délelőtt lé úca kö­rül elindult poharazni. A III. kerületben levő, „Daráló” néven ismert italboltban kezdte, ahol megpillantotta a 17 éves T. Máriát. Összeis­merkedtek. megvendégelte a kislányt egy íéMeei kevert- tel, s javasolta: menjenek ki autóbusszal a pereces! presz- szóba. Perecesen a 17 éves kis­lánnyal ismét meghatott bá­rom fél deci kevertet. s rá­adásként egy nagy csésze forralt bort. Időközben csat­lakozott hozzájuk Seszták Iván is. aki vállalkozott egv közös ismerősük megtótoga—. fására. A két „jóbarát” út­közben elhatározta. bogy „megfizetteti” a fiatalkorú kislánnyal a vendéglátást. Ismerősük nem volt otthoű, ezért lementek lakásának szuterén helyiségébe, ahol mindketten durván erősza­koskodni kezdtek a kislány- nyál. Letépték T. Mária nad­rágját, pofozták, ütötték, míg a lánynak végül is si­került — félig-meddig me­zítelenül — kirohanni a szu- terénból, s a közeli autóbusz- megállóban védelmet találni a várakozó utasok körében. A Miskolei Járásbíróság dr. Kovács György büntetőtaná­csa hirdetett ítéletet bűnpe- rükben. Seszták Iván Ágos­tont 3 év és 2 hónapi. Mo­gyorósi Miklóst 4 évi börtön- büntetésre ítélte, s mellék- büntetéskénd 3—3 évre el­tiltotta a közügyek gyakor­lásától. * Két kérdés mindenképpen ide kívánkozik: Mi keresnivalója volt az italboltban egy fiatalkorú lánynak? S vajon miért szol­gálták M szeszes itallal? (r nővén yi) Hét vége az országutakon A hét vége baleseti krónikájá­ban a figyelmetlenség, az ittas, gondatlan vezetés, a KRESZ sza­bályainak be nem tartása szere­pel a karambolok, gázolások okai között. Richvalszky László- né miskolci lakos elmulasztotta a kötelező elsőbbségadást, ezéví ütközött össze az Eszperantó t* ren Kiss András miskolci mo torossal. A motorkerékpár vez; tője szerencsére csak könnyeb?, sérüléseket szenvedett. — A Me- zőnyárád és Mezőkövesd közötti úton a gyorshajtás következte ben egv balra ívelő kanyarban az árokba szaladt személygép kocsijával Májer Sándor buda­pesti lakos. Az autó felborult, két utasa, Üjvári Béláné és Má­jer Sán dóriié nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A gépkocsiban kelet­kezett kár körülbelül 25 ezer fo­rint. — Pásztor István her bo­lyai lakos sorozatosan megszeg­te a közlekedés szabályait, ami­kor italosán, érvénytelen vezetői engedéllyel, a megengedettnél gyorsabban vezette autóját. A Herbolya és Kazincbarcika kö­zötti úton elütötte az úttesten álló Iván Györgyöt. — A figyel­metlen gyalogosok két balesetet okoztak május elsején. A Kun Béla és a Lévay utca kereszte­ződésénél figyelmetlenül ment ál az úttesten Szuckár Árpád mis­kolci lakos. Egy arra jövő sze­mélygépkocsi elütötte, a gyalo­gos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A Csorba telep mellett egy hat­éves kislány, E. É. féktávolsá­gon belül szaladt Nagy Lajos motorkerékpárja elé. A könnyű sérüléseket szenvedett kislányt a gyermeksebészetre vitték. EtadOaa, Bogy az enargiasadfc» gfifetaltást a legnehezebb időfe- bfen is biztosíthassuk ” — mondotta többek: köpött iin- negä beszédében az igazgató. Ezatán. Horgony László üaemigazgató. a szocialista baigádverseny győzteseinek, és a kiváló dolgozóknak át­adta az okleveleket, jutal­makat. Az ünnepi alkalom­ból dr. Németh Pál, a járási pártbizottság első titkára, és dr. Herbert Richter, a drez­dai testvérvállalat képvise­lője köszöntötte a kitüntetett üzemigazgatóság vezetőit és dolgozóit. — Magamtól még csak alanyit mondhatok, hogy elő­ző munkahelyemen nagyon meg voltak elégedve velem: ott ajándékoztak meg ezzel a bundával, ezzel a gyűrűvel, számtalan kisebb dologgal! (A L’Ewopet) karikatúrája.) legkeatóifött az óztak v adászat Wacösztársasagak szálltak: Jucit a Tisza menti és a bodrogközi vadászmezőket. Megszólaltak a fegyverek a taktaközi. a Mezö- esát környéki Iigeterdökben. s megkezdődött az őzbakvadászal. A vadásztársaságok óTtal bérelt több mint negyedmillió holdnyi nagyvadas területen az idén mintegy 250 őzbakot, selejteznek ki. A bükki és a zempléni erdő­segekben nyolcvan bak kilövé­sévet erősítik az snmányi. Jeqet termel a naperőmű A „Krzsizsanovszkij” ener­getikai intézet munkatársai különleges naperőművet ter­veztek, amelyet a közeli években fognak felépíteni az Ararát völgyében. Az erőmű turbógenerátorában keletke­zett fáradtgőz abszorpciós hű­tőberendezést fog működtet­ni, amellyel egy óra alatt 20 tonna jeget lehet majd elő- áRítani. kmm © ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT. Brezsnyev, Podgornij és Ko- szigin táviratban üdvözölte Svoboda csehszlovák köztár­sasági elnököt abból az al­kalomból, hogy az áHamfc másodszor kapta meg a Csehszlovákia Hőse kitünte­tést. o KÖZÖS HAJÓKIRÁN­DULÁS. A SALT-tárgyalá- sokon Béesben részt vevő szovjet és amerikai küldött­ség szombaton hajókirán­dulást tett a Dunán. Az osztrák kormány által szer­vezett kiránduláson — amely a két küldöttség első. nem hivatalos közös programja volt — a résztvevőket egv darabon elkísérte Kreisky osztrák kancellár is. O A LEGNAGYOBB MŰ­EMLÉK. Befejezéshez köze­lednek a régészeti munkála­tok Tyrus libanoni városban, ahol az antik idők egyik leg­nagyobb műemlékét sikerűit kiásni a hat méter mély ro­mok alól. Az 500 méter hosz- szú. 175 méter széles római kori stadion viszonylag a legnagyobb épségben maradt fenn. a hasonló jellegű ókori építmények közül. © NiYOtuG—TÍZ FOK H4 DEG. Lengyelországban új­ból téliesre fordult az idő­járás. Varsóban tegnap haj­nalban és délelőtt is hava­zott. A Zakopane környéki hegyekben egyméteres a hó. 8—10 fok a hideg. Az „év­század tele”-ként emlegetett, szokatlanul hideg lengyelor­szági időjárásra jellemző, hogy tavaly, október 2-án. hét hónappal ezelőtt hoöoH le az első hő. © JUGOSZLÁV KÜL­DÖTTSÉG. Moszkvában be ■ jelentettek, hogy Grecsko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének meghívására holnap jugo­szláv katonai küldöttség ér­kezik hivatalos baráti látoga­tásra a Szovjetunióba. © BOLGÁR LÁTOGATÓ. Basev bolgár külügyminiszter egyiptomi kollégája. Riad meghívására hivatalos láto­gatásra az EAK-ba utazott. 0 MEGÉRKEZTEK A LÁZADÓK. Puerto Ricoba érkezett az a három part­védő naszád, amelynek 120 főnyi fellázadt legénysége Haitiban ágyúzta Duvalier diktátor elnöki palotáját, Cayard ezredest, és a többi lázadót rövidesen kihallgat­ják az amerikai bevándorló hatóságok. Hon védelmi napok egy mondatban © Ma hajnalra befejezte különös sztrájkját egy 20 éves japán diák, aki az oszakai világkiállítás bezárását kö­vetelve, 7 napot töltött a ki­állítást díszítő, úgynevezett naptorony tetején, hatvan méter magasságban — mert j elfogyott az élelme, és végig­olvasta Konfucius műveit, amelyet magával vitt. © Az NDK holnapután kezdődő, és május 7-ig tartó VII. peda­gógiai kongresszusára magyar küldöttség utazott ma Ber­linbe Lugossy Jenőnek, a művelődésügyi miniszter he­lyettesének vezetésével. 0 A világ elsőnek kipróbált szu­perszonikus utasszállító re­pülőgépe. a szovjet: TU—144- es, a legutóbbi berepülés so­rán túlhaladta az óránkénti kétezer kilométeres sebessé­get. Akstába zuhant A tapolcai Zója utcában É. Bertalanná, egy vízlevezető aknára lépett, a fedő megbil­lent és az asszony belezuhant az aknába. Sérülése nem volt súlyos, félő azonban, hogy az utolsó hónapban levő terhes asszonynál komplikációk lép­nek fel az esés miatt. A szülők gondatlansága miatt súlyosan mérgezett kis­lánnyal száguldottak a men­tők a Csabai kapui gyermek- kórházba. A négyéves Sz. I. egy deciliter terpentint iv.otl amóti lakásukon. Ugyancsak Az új tanterv szerint ebbei. az iskolai évben már a má­sodik osztályokban is tanít­ják a középiskolákban a hon­védelmi ismereteket. A tél hónapokban a tantárgyi órá­kon elméleti oktatásban vet­tek részt a diákok, most ta­Arnóton. egy másik súlyos baleset is történt tegnap dél­után. K. Pálné egy szekér­ről lezuhant és a fejére esett. Nyakcsigolyatörés gyanújá­vasszal pedig künn a sza­badban kerül sor külön hon­védelmi napok megrendezé­sére. Sárospatakon a Rákóczi Gimnázium első- és másod­osztályos diákjai — fiúk és leányok egyaránt — három napon át gyakorlatoztak a Mandulás-hegyen és a Bor­kőn. A különböző tereptani bemutatókon kívül lövészeten is részt vettek, a harmadik napon pedig az egyes osztá­lyok tanulói rajversenyeken mérték össze elméleti és gya­korlati tudásukat Az ered­ményesen szereplő diákokat arany, ezüst és bronz foko­zatú érmekkel jutalmazták, j 0 MAGASISKOLA CAN­NES-BAN. Megnyílt a can- nesi filmfesztivál. A XXITI. nemzetközi seregszemlén a magyar versenyjilmet, Gál István alkotásai, a Magas­iskolát, szerdán mutatják be. Ebben a filmben játszik Paláncz Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház művésze is. © ARAB—IZRAELI FRONT. Izraeli repülőgépek mára virradóra Egyiptom te­rületét bombázták a Szuezi- csatorna középső részén. Ezt megelőzően az egyiptomi és az izraeli egységek között háromórás tüzérségi párbaj zajlott le. LEGALÁBB NÉGY — DE OSWALD NEM Richard Sprague, egy amerikai számítógép kutatási cég elnöke 32 oldalas fejtegetést írt Kennedy elnök meggyilkolásával kapcso­latban. ötszáz fényképet és 25 ezer filmkockát tanulmányozott át komputere segítségével. Ku­tatásai alapján új elméletet dol­gozott ki. Szerinte az Egyesült Államok volt elnökének meg­gyilkolásában legalább négy orvlövész vett részt, de Oswald biztosan nem volt közöttük. A komputer segítségével azt Is ki­számította, hogy az elnökgyR- kosságra legalább ötvenen es­küdtek össze. val vitték el a mentők. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 - Központ: 36-132. 16-672. 35-380, 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város­politikai rovat: 1S-221 — Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, L, Széchenyi u. 15—17. - Telefon • 16-219 — Terjeszti a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 8C fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951 — Készül' gye: Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN leriiesstint ivott 1Ü / Holnap nyitják meg a Borsodi Műszaki Heteket

Next

/
Oldalképek
Tartalom