Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1970-05-13 / 110. szám

A nyitány előtt 5 nappal A rövidfilmfesztivál előkészületei Csaknem ötven külföldi résztvevő Tegnap délután Tok Mik­lósnak, a Miskolci városi Ta­nács V. B. elnökhelyettesé­nek vezetésével ülést tartott a XI. miskolci filmfesztivál előkészítő bizottsága. Kováts György, a Rónai Sándor Mű­velődési Központ igazgatója elmondotta. hogy eddig mintegy 1600 bérlet talált gazdára. Örömmel számolt be arról is, hogy a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem egy egész estét betöltő külön programot, amolyan mini­fesztivált kért a verseny ide­jére. A fiatalok — miként korábban — az idén is 1000 forint értékű tárgyjutalmat ajánlottak fel. A KISZ Köz­ponti Bizottsága külön díj­jal kívánja jutalmazni azt a filmet, amelyik magas mű­vészi kvalitással beszél az ifjúság gondjairól. Flach Antal, a városi ta­nács művelődésügyi osztályá­nak főelőadója bemutatta az ízléses meghívókat, prospek­tusokat és azt a csinos kis táskát, amelyet minden rész­vevő — külföldi és belföldi filmalkotó és filmkritikus — megkap. A városban már né­hány hangsúlyos transzpa­rens és nagyon sok plakát hirdeti a XI. miskolci film- fesztivál kezdésének időpont­ját, május 18-át. Rövidesen kész lesz az Avas-szállóval szembeni információs pavi­lon, amely egész nap a ven­dégek és a filmszerető kö­zönség rendelkezésére áll. Arról már hírt adtunk, hogy a CIDALC (oktatófil­mekkel foglalkozó nemzet­közi filmszervezet) magyar- országi szekciója szemináriu­mot. vetítéseket és vitát szer­Ezen a héten mutatják be a miskolci bemutató mozik < Bruno, a vasárnapi gyerek című színes francia—belga filmet. A film cime tartalmáról is beszél. Michel, a reklámszakember jó ideje külön él feleségétől és így csak egy hónapban egy­szer láthatja fiát, Brúnót, aki 13 éves, kedves, okos gyerek és nagyon hiányzik az apjának. Kapóra jön a háromnapos vakáció, amelyre Michel nagy programot dolgozott ki. El­mennek a nagymamához, együtt csavarognak, szórakoznak. A háromnapos együttlét talán a gyerek sorsa és jövője érde­kében dönti el apa és fia kapcsolatát. A film problematikája nem új, de gyakran visszatérő, sokakat foglalkoztató gond. Az érdekes, kedves történetet még élvezetesebbé teszi a na­gyon jó színészi alakítás, és a vikend során gyönyörű tájak­kal ismerkedhet meg a néző. (Képünkön a film egyik jelenete.) vez. E programhoz csatlako­zik a gyermek- és ifjúsági filmbizottság rendezvénye, amelynek keretében „A film és az oktatás" címmel anké- tot rendeznek. Az UNESCO felkérésére az AICS népszerű tudományos szekciója érté­kelő vetítést rendez Miskol­con, amelyen a magyar nép­szerű tudományos filmművé­szetet hét film képviseli. A több mint 100 mozi- és tv-versenyfilm vetítését egy igen gazdagnak ígérkező filmprogram egészíti ki. A Lenin-centenárium tisztele­tére az előkészítő bizottság négy filmből álló csokrot ál­lított össze. Vitéz Gábor Sza­badság, Kis József Évszázad, Kolonits Ilona Vonat, Bokor László Született 1945-ben cí­mű filmjét vetítik a Béke filmszínházban, ezt megelő­zően Tok Miklós, a városi tanács vb-elnökhelyettese mond ünnepi bevezetőt. Évente mintegy 25—30 külföldi művész volt jelen a miskolci filmfesztiválon; az idén több mint negyvenen vendégeskednek városunk­ban. (P—») Szabályos tudósítást szerettem volna írni a Miskolcon tar­tózkodó katowlcei pedagógus-küldöttség egyik látogatásáról. A 6. számú, Fazekas utcai Általános Iskolát választottam ki, mert egyre sűrűsödő teendőim miatt ebben az iskolában ré­gen voltam. A szabvány-tudósítást az események módosították, Kedvem inkább ahhoz támadt, hogy örömmel és dicsérőleg szóljak az iskolavezetők szervezőkészségéről, fantáziájáról. Mert mit láthattak a vendégek, a kisdiákok és a pedagógusok? Egy szép játékot, a felnőttek gyakori „játszadozásainak” megis- rpétlését. A gyerekek olyan jókedvűen, hangulatosan alakul­jak át fogadó bizottsággá, s amidőn megfújták harsonájukat, s az úttörők díszsorfala között bevonultak lengyel pedagógus vendégeink, lehetetlen volt nem arra gondolni: ez a komoly játék is arra jó, hogy gyermekeink megtanulják az ízléses vendégvárás és köszöntés módozatait. A lengyel pedagógusokat (jobbára zene- és énekszakosok voltak) a nyári kertben, az úgynevezett Toldi-udvarban fo­gadták. Ott a virágok most éppen nyílnak, a fű üdezöld és a szökőkút éppen úgy csobog, mint a leningrádi utcakertek kecses fontánjai. A zenetagozatos általános iskola tanulói itt hangversennyel kedveskedtek a vendégeknek, furulyakórussal, szólószámok­kal, zenekari és énekkari produkciókkal bizonyították zenei felkészültségüket, technikai tudásukat. Meglepően tisztán ját­szottak, s a vendégeknek is feltűnt, hogy produkcióikban mennyi egyéni íz, szín volt. Amíg a muzsika szólt, a piros nyakkendővel megajándékozott vendégek lopva körülnézték, s látták, hogy a kert minden szögletében csinos, úttörőegyen­ruhás zászlótartók állnak, magyar—lengyel lobogókkal. No hiába, száz szónak is egy a vége: az ünneplés szertartásait meg kell tanulni. A stúdiumot sohasem lehet elég korán kez­deni. Amikor Bartók játékos-dinamikus Legény csúíolój a hang­zott a kórus ajkán, a dal záróakkordjánál piros papírrepülők százai hullottaik a magasból. Játékos, kedves ötlet. E színes intermezzo után kezdődött meg a tulajdonképpeni iskolajárás, a tanulók életével, munkásságával történő ismer­kedés, de úgy hisszük, lengyel vendégeink az igazi pedagó­giai tapasztalatot akkor szerezték, amidőn részesei voltak az igen jól megkomponált ünnepélyes fogadtatásnak, köszöntés­nek és a rendkívüli ízléssel összeállított ünnepi műsornak, (párkány) 'fi -------------------------------------------­Köszöntjük megyénk új irodalmi díjasát Író és közössége, közéleti ember és azok, akiknek ne­vében beszél, összetartoznak. Emberi teljesítmény csak így jöhet létre, ebben az össz­hangban. Még azoknál az íróknál, akiket nagy magá­nyosokként tartunk számon, azoknál is felfejthető az az ezernyi titkos kapcsolat, mely korához köti, környezetével összekapcsolja őket. Szeren­csés helyzetben, a régi törté­nelem ritka kivételeiként tartjuk számon, amikor az író, a költő közvetlen kap­csolatba került közösségével, gondolatai abban visszhangot váltottak ki, és kora társa­dalmi mozgása visszahatva felerősítette az egyébként gyenge egyéni hangokat. A szocialista forradalom megteremtette társadalmi vi­szonyok megszüntették ez ideális kapcsolat ritka, kivé­Művészek, tanárok lesznek tel jellegét. Általánossá vált, követelményként fogalmazó­dott meg a közéletiség, a népben, nemzetben gondolko­zás írói ars poétikája. Hogy sokan kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel, nem tartják szívügyüknek ezt, a művésze­tüket is minduntalan meg­újító kapcsolatot, ez még mai irodalmunk színképéhez is hozzátartozik. De az értővé váló nagyközönség azokat kedveli, azok teljesítményét méltányolja, akik az ő ügyes­bajos dolgaikkal foglalkoz­nak írásaikban és a közélet fórumain egyaránt. Gulyás Mihály emberként is, íróként is ehhez az új tí­pushoz tartozik. És ez tulaj­donképpen a mi irodalmunk­ban nem is új. A magyar író mindig a társadalom bonyo­lult kérdéseivel foglalkozott, ihletét népe sorsából merí­tette. Gulyás Mihály ebbe a sorba tartozik, e típus kor­szerű emberi képletét teste­síti meg. író, aki büszkébb egy-egy, az ő segítségével megoldott emberi problémá­ra, mint valamelyik regényé­re, szerkesztő, aki egyéni ambícióinál többre tartja, hogy újabb és újabb tehetsé­geket indítson útnak és kös­sön meg városa és megyéje számára, újságíró, aki nem cikke sikerének, hanem az általa megoldáshoz segített kérdéseknek örül; de meg is fordíthatjuk e sort: közéleti ember, aki emberek sorsával bajlódva, megyéje tájait jár­va örömmel fedez fel olyan történeteket, melyeket író­ként feldolgozva immár or­szágos elismerést is ' szerez, ismer meg embereket, akik­ből szerkesztőként írót fa­raghat és találkozik sokszor keserves példákkal, melyek szenvedélyes vitára késztetik a publicista tollát. Gulyás Mihályt, az iról és közéleti embert köszöntjük olvasóink és munkatársaink nevében most, amikor a megyei tanács újonnan alapított irodalmi díjával joggal elsőként őt tüntette ki. KABDEBO LÓRÁNT éjféltől reggelig ELTŰNT A LÖKHAJTÁSOS A japán légierő egyik lök- hajtásos harci repülőgépe reggel eltűnt Japán északi része felett. LETARTÓZTATTÁK A BOTRÁNYOKOZÓKAT Leonban, ahol a mexikói világbajnokság negyedik cso­portjának mérkőzéseit játsz- szák, a rendőrség különleges előkészületeket tesz a labda­rúgók és a vendégek személyi biztonságáért. Eddig már 50 notórius botrányokozót le­tartóztattak, akik a VB ideje alatt rácsok mögött is ma­radnak. BEISMERTE HIBÁJÁT Az Ostravában megjelenő Nova Svoboda közli Jiri Raska olimpiai síbajnok le­velét, amelyben a neves spor­toló elhatárolja magát az an­nak idején általa is aláírt Kétezer szó című kiáltvány­tól. Ma már látom, hogy hi­bát követtem el — írja —, amelyet be kell ismerni és jóvá kell tenni. MEGÖLTÉK Phnom Penh-i diákok egy csoportja késő este közrefo­gott egy dél-vietnami őrmes­tert, a kambodzsai főváros­ban működő, saigoni diplo­máciai misszióhoz tartozó, katonai alakulat egyik tagját. Az őrmestert egy közeli épü­letbe hurcolták s ott meg­ölték. SZIKLATÖMBÖK ZUHANTAK AZ ÚTTESTRE Visegrádon, a 11-es müúl városkapu előtti szakaszán a hegyoldalról több hatalmas sziklatömb zuhant az úttest­re. Sérülés nem történt. A hosszú, esős időszak miatt la­zult meg a meredek, sziklás partoldal, emiatt következett be az omlás. ELTÉRÍTETTÉK Havanna leié eltérítették a Santo Domingóban felszállt Holland-Antillák légitársaság repülőgépét. Nyolc, revolve­rekkel, gránátokkal felfegy- verzetl utas kényszerítette a pilótát, hogy Kubába repül­jön. BEJELENTETTÉK Az este az angol alsóhaz- ban jelentette be Wilson brit miniszterelnök, hogy U Thant ENSZ-főtitkár június 14. és 15-én Londonba látogat a kormány vendégeként. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene- és Enekta- nárképzö Szak miskolci tagozata 111. éves végzős hallgatói­nak diplomahangversenye május 16-án és 17-én lesz — hir­deti a meghívó. Tizennégy tanszakon huszonkét hallgató végez. — I960 szeptemberétől emelték ki a tanárképzést a középiskolai képzés keretei közül — mondja Laczó Zoltán tagozatvezető. — Most mái negyedik éve általában húsz növendéket bocsát szárnyra a főiskola, akik a továbbiakban zeneiskolákban hangszert és szolfézst taníthatnak, zenei általános iskolákban pedig éneket. De ha valakinek olyan ambíciói vannak, hogy művésztanár szeretne lenni, akkor a zeneakadémia az itt töltött három évet két év akadémiai tanulmánynak fo­gadja el. Általában minden évben van rá oélda, hoc- egy-egv embs”' az utat vá lasztja. De más felsőoktatás' intézményekben is folytat­hatják tanulmányaikat az ill végzett hallgatók. Az országban Miskolcon kívül Debrecenben, Szegeden, Pécsett. Győrött és Pesten van kihelyezett tagozata a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolának — Igaz, hogy nem a legop­timálisabb körülmények kö­zött folyik az ötvenkilenc hallgató oktatása — két saját tantermünk van csak —, de elért eredményeinkkel soha nem kellett szégyenkezni, és ilyen viszonyok mellett csak elismerés illetheti az itt ok­tató 35 tanárt. A főiskola három éve alatl gyakran találkoznak a mis- '-nlr-iak a hallgatókkal. Az is 'cola falai között hangszerei zenét, zeneelméletet, zene- történetet, marxizmust, peda­gógiát, oroszt, sőt, testneve­lést és honvédelmi ismerete­ket tanulnak heti 350 órában, de ha dobogóra lépnek, a kö­zönség csaknem mint előadó- művészeknek tapsol nekik. Körülbelül tízen muzsikálnak a Miskolci Szimfonikus Zene­karban és ahogyan ők megfo­galmazzák, a városi és a me­gyei népművelő munkában segítenek, vagyis fellépnek a művelődési házakban, isko­lákban, Miskolc környéki üdülőkben. Mindenhol, ahová hívják és várják őket. A diplomahangversenyt el­méleti vizsgák követik majd. fúnius 15-ig zenetörténetből és szolfézsből szigorlatoznak, kétéves tanítási gyakorlat után pedagógiai munkájuk­ból államvizsgáznak. Muzsi­kusok, tanárok lesznek, vagy más pályát választanak. Vég- te fokon kicsit máris műve ’zek, és magukhoz hasontó- nevelik a jövő zeneértő "’neszerető közönségét (makai) A XI. miskolci ülmfesztivál programjából Kiss József Kubikosok cí­mű filmjét különösen nagy érdeklődéssel várjuk, hiszen a cselekmény színhelye egy kis borsodi falu, melynek la­kosai a múltban főleg a kubi­kosok nehéz kenyerét ették. A kamera arra volt kíváncsi, hogy napjainkban milyen ez n település. Az elmúlt évti- edek társadalmi-gazdasági változásait, mint cseppben a tengert, egy falusi lakodalom és vendégserege kitűnően jel­képezi. A lakodalomra haza­érkeznek a rokonok, a falu­ból elszármazottak, a kubiko- ! sok gyermekei. Orvos, főmér­nök. katonatiszt, építészmér­nök, Koncz Gábor színész és I mások. A vendégek, illetve a családtagok szeretettel em­lékeznek gyermekkorukra. Egy évad — 10 operaelőadás Több mint egy évtizede szerepel Miskolcon a Debre­ceni Csokonai Színház ope­ratársulata. Egy-egy színházi évadban körülbelül tíz elő­adást tartanak. Ebben az év­ben a Lehotay és az Udvar­helyi bérlet keretében két­szer mutatták be Kodály Zoltán Háry János című dal­játékét, kétszer Mozart Don Juan című operáját és egy előadásban Puccini: Bohém­élet-ét. Az évad hátralevő néhány hetében még három előadást tartanak. Május 18- án és 25-én este 7 órakor Verdi: A trubadúr, június­ban pedig Borodin: Igor her­ceg című operáját mutatják be, és megismétlik a Bohém­életet. ÍTÉLET GALERI-ÜGYBEN A Népstadion-galeri ügy­ben a Fővárosi Bíróság meg­hozta jogerős ítéletét. Az ügy főszereplői közül többnek helybenhagyta az első fokon kiszabott büntetését. Mihalik Dávid 10 évet kapott. Farkas József hetet, B. István hatot, F. Gyula ötöt, F. János, Laka­tos Gyula és Nyári Mihály négy-négy évet. Másokét eny­hítették, kettőnél hatályon kívül helyezték az ítéletet és új eljárást kezdenek. MECCS A KOMPUTERBEN A mexikói tv közvetítette a világ, első komputerben le­játszott világbajnoki mérkő­zéseit. A betáplált adatok alapján a következő eredmé­nyek születtek: Brazília— Anglia 3:3, Mexikó—El Sal­vador 3:0. NSZK—Bulgária 3:1. Ízlés — délelőtt tizenegykor

Next

/
Oldalképek
Tartalom