Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1970-05-03 / 101. szám

n. évfolyam, WM. szám. 19*70. május 3., vasárnap Ara: 1 FORINT Leonyid Bretsanyev temetésével Szovjet párt- és kormányküldöttség érkezik Prágába Mint legutóbbi számunk­ban már röviden hírt adtunk róla, a csehszlovák kormány meghívására a jövő héten hivatalos szovjet párt- és kormányküldöttség utazik Prágába. A delegációt Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára vezeti. Tagjai kö­zött van Koszigin miniszter- elnök és Gromiko külügymi­niszter. A küldöttség láto­]Vas«»er felhívása Nixonhoa 1HM&zhen Laird légitámadással fenyegetőzött.. . Íz ISI gépei bombázták a VDK-t Miközben a nyugati hírügynökségek gyorshírben közölték, hogy Laird hadügyminiszter kijelentette: elrendelik a VDK elleni légitámadások felújítását, ha az valamilyen formában megtorolja az USA kambodzsai offenzíváját — az amerikai bombázók több mint száz gépe már bombázta is a VDK déli tartományaik A legutóbb végrehajtott amerikai légi akció a legnagyobb szabású volt azóta, hogy 1968-ban megszüntették a VDK bombázását. A legtöbb áldozat a polgári lakosság kö­zött volt. A VDK-ra hulló bombazá­porral egyidőben, a Nixon által bejelentett hadművele­tek Kambodzsa területén to­vább folynak. Laird hadügy­miniszter., amikor a VDK el­leni bombázásokat bejelen­tette, azt is közölte, hogy további kambodzsai te­rületekre is kiterjesztik az amerikai és saigoni egységek hadműveleteit. Egyelőre csak két kambod­zsai tartományba vonultak be, de másik három körzet megszállását is tervezik. Az egyik körzetben hatezeröt­száz amerikai és háromezer­ötszáz dél-vietnami katona ivartól, a másikban tízezer dél-vietnami nyomul előre, száz amerikai „tanácsadó" támogatásával. A kambodzsai hazafiak kitérnek az előre­nyomuló amerikai és saigoni csapatok elől, de ugyanakkor más területeken nagy veszteségeket okoznak a puccsista tábornokok ala­kulatainak. Hírek szerint a két oszlop­ban támadó inváziós egysé­gek megtaláltak több kiürí­tett bunkerrendszert, de nem sikerült felfedezniük a haza­fias erők főhadiszállását. A népi erők ezalatt el­foglaltak egy kisvárost annak a tartományi fő­útvonalnak a kőzetében, Ma délután temetik Hafdu Béla elvtársat 1 .apunkban korábban már közöMiik a szomorú hírt: meghalt Hajdú Béla újság író, az Észak-Magyarország volt rovatvezetője, főmunka­társa. Az elhunyt hamvait ma délután két órakor he­lyezik örök nyugalomra a miskolci Deszka-temetőben. melegedés Előrejelzés Miskolc tér sé­fjére hétfő délig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt északi szél. A hőmérséklet hajnalban 4, holnap délben 14 fok körül válható. amely Phnom Penh-t kö­ti össze a legnagyobb kambodzsai kikötővel. A kambodzsai agresszió ál­talános elutasításra talált szerte a világon. Több ország kormánya hivatalos nyilatko­zatban ítélte el az interven­ciót. Négy amerikai szenátor Az Eszakmagyarországi Tégla- és Cserépipari Válla­lat mályi. putnoki és egri üzemének fejlesztésére töbl mint 110 millió forintot köl­tenek. A korszerűsítési és építési munkák mindhárom helyen jó ütemben háládnál. A mályi téglagyár rekonst­rukcióját 1967-ben kezdték meg. Azóta az agyagbányá­ban többszintes művelést ala­kítottak ki és a nagy telje­sítményű exkavátorokkal, va­lamint a kotrókkal kitermelt nyersanyagot csillék helyett szállítószalagokon továbbít­ják az új fogadóállomásra. A napi 240 ezer tégla égeté­sére alkalmas két körkemen­cében a kiszállítást akkumu­látor meghajtású emelővillás targoncákkal oldották meg, s az év végére a kemencék j)t Az amerikai szabadság . Délkelet-Ázsióban. • (A France Observateur karikatúrája) szavazást próbál kikénysze­ríteni a szenátusban. Céljuk: vonják meg a katonai szer­vektől a vietnami háborúhoz szükséges anyagi eszközöket. A szenátorok sajtóértekezle­ten szögezték le, hogy a kongresszus nem tett eleget alkotmányos köte­lezettségének, mert nem ítélte el a háborúi és hallgatólagosan hozzájá­rult ahhoz, hogy had­üzenet nélkül folytassák a hadműveleteket Indo­kínában. A legtöbb amerikai egyetemi városban tüntettek a diákok a beavatkozás miatt. széntüzelését földgázzal cse­rélik fel. A villamosener­gia- és gőzellátás biztosításá­ra új kapcsolóállomást, illet­ve földgázzal üzemelő kazán házat építenek, a termelés növelésére pedig két nagy kapacitású szovjet vákuum- prést állítanak munkába, tizek óránként nyolc-tízezer kis méi’etű téglát készítenek. A gyár rekonstrukcióját az tv végére fejezik be. A putnoki téglagyárbankét esztendővel ezelőtt korszerű A jordániai király és a li­banoni kormányfő egyaránt támogatja Nasszer Nixonhoz intézett felhívását: vegye rá az USA Izraeli a megszállt arab terüle­tek kiürítésére. Husszein Nasszerhez intézett táviratában azt is kifejtette: bármikor kész fogadni az EAK elnökének megbízottját, hogy kidolgozzák a közös arab álláspontot az USA-val szemben. Nasszer még pén­teken beszédet mondott, melyben azt hangsúlyozta, hogy Egyiptom hajlandó tűz­szünetet kötni, ha Izrael a BT előtt meghatározza azt az időpontot, amikor csapatait visszavonja va­lamennyi megszállt arab területről. Eban izraeli külügyminisz­ter Nasszer beszéde után nem sokkal megerősítette Izraelnek azt a szándékát, hogy nem hajlandó kivonulni a megszállt területekről, amíg — mint mondotta — „a/, igazi béke’’ helyre nem áll és Izrael elismert határai kö­zött nem élhet. ikercsatornás a UigtH kemen­cét építettek, amelyből a 16 —20 százalék nedvessége!: 'tartalmazó nyerstégla — 70 órás átfutási idő alatt — készáruként kerül ki. A gya­korlat során azonban kide­rült. hogy ezzel a technoló­giával csak kisméretű téglá­kat gyárthatnak. Ezért most így újabb kétcsatornás ke­mencét építenek, amellyel az égetés előtt a már különböző nagyságú üreges téglát kiszá ritjók. Az új háború földje Kambodzsa, ahová az Egyesült Államok csapatai a saigoni katonákat „támogatva” behatoltak, s ezzel véget vetettek az ország eddigi, nehezen őrzött semlegességének — a khmer nép földje volt, ahová időszámítás előtt az I. században thai és ana- mita törzsek telepedtek. Kétszáz évvel később indiaiak is jöttek erre a vidékre, és ekkor az ország egy Sziámot, Laoszt és Koking-Kínát egybefoglaló buddhista birodalom része lett. Időszámítás után, a VII. században a kínai császárság lazán kapcsolt vazallusa lett az ország, a IX. században viszont megalakult az Anghor-birodalom (a fővárosról elnevezve), amely a XII. században érte cl aranykorát, és az 1430-as évek. ben szűnt meg. Ekkor lett a mai Phnom Penh a főváros. Az első európai hódítók a XII. században már megjelen­tek. ezek főleg angolok és hollandok voltak, majd az 1660-as években jöttek a francia minorita szerzetesek, és ezzel kez­detét vette az a francia behatolás, amelynek eredményekép­pen JS84 júniusában az ország akkori vezetője, a többi tör­zsekkel való harca elleni védekezésül, francia „védelem" alá helyezte magát, vagyis az ország francia gyarmat lett. A gyarmati sors ellen már 1885 és 1895 között lázadt a nép. döntő fordulat 1930-ban történt, amikor a Kambodzsa- Kom­munista Párt megalakult. A második világháború alatti iapán megszállás után ismét visszatértek a volt francia gyarmatosítók akik azonban már 19-!9-ben kénytelenek voltak bizonyos fokú függetlenségei adni az. országnak, persze úgy. hogy tagja maradi a francia uniónak. Az ország parlamentje ezt nem ratifikálta. A füg­getlenségi harc végső eredményeként, amelyet Noroeom Szi­ltanuk herceg vezetett. 1953. november 9-én az ország füg­getlen let; (ez a függetlenség tagja) es ezi egy év máivá a genfi értekezlet in elismerte. 1955-ben Sziltanuk reform pártja győzelmei aratott, a herceg miniszterelnök lett, may 1960-tól kezdve államfő is. Politikájában igyekezett az or szó haladó semlegességet biztosítani, ezt buktatta meg az USA ál tál támogatott puccsista tábornok-kormány és ezt az al cjóf Követte a mostani fegyveres bqaratkozás MÁTÉ IVÁN Emlékezetes május I. Emlékezetes marad a 26. szabad május 1. miskolci ün­nepsége. Kitűnő időben, pon­tosan fél 10-kor kezdődött a nagyszerű felvonulás, miután a dísztribünön helyet foglal­tak az elnökség tagjai: a megye és a város politikai, állami, gazdasági, társadalmi életének vezetői, kitüntetett dolgozók, köztiszteletben álló személyek. élükön dr. Bod­nár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, és dr. Havasi Béla, a. városi pártbizottság első titkára. Az elnökséggel szemben elhelyezett székso­rokon — im már hagyomány - szerűen — veteránok ültek. A menetelök sorát a város fiataljai mjitották meg. Zene, színpompa, fegyelmezettség, jókedv, igazi májusi hangu­lat... Mintegy 60—70 ezer miskolci dolgozó vonult el a dísztribün előtt, éltetvén a pártot, a békét, a nemzetközi munkásszolidaritást. Csak­nem három órán á,t tartott az ünnepség. Szép volt. és emlékezetes marad. 4c Az ünnepi demonstrációt 16 ezer miskolci fiatal színpom- pás menete nyitotta meg. Az élen a legapróbbak, a kék nyakkendös kisdobosok haladlak: a tribün elé érve. vörös szegfűcsokrokkal köszöntötték az emelvényen helyet foglaló­kat. A kisdobosok titán az úttörőszázad és a közlekedési út­törők katonás menetoszlopa következett, majd a város álta­lános és középiskolásai, gimnazistái, szakmunkástanulói, a szakközépiskolák hallgatói és az üzemek, vállalatok KISZ- fiataljai haladtak el a tribün előtt. A fiatalok fegyelmezett felvonulását a sportolók és az MHSZ könnyűbúvárai, rádió- sai, ejtőernyősei és lövészei zárták. 4c A város mintegy kétszáz üzemének, intézményének mene­tét a Lenin Kohászati Művek nyolcezer dolgozójának felvonu­lása nyitotta meg. Utánuk a Diósgyőri Gépgyár következett. Az ötezer gépgyári felvonuló között ott voltak a kiváló terme­lési eredményeket elért szocialista brigádok, gyáregységeik dolgozói. 9c A (élvonalé-- szenzációja a Miskolc- Kertészeti Vállalat • kereke! guruló r kra ■ csak a villany rend­él járt, amikor felhangzó,t a járdán tolongok tapsvihara. I több ezer szál szegfűből, tulipánból megformált csokor — •gyes kezű kertészek egy éjszakán át tartó munkájának ered­ménye — bizonyára a nagy virágkarneválon is sikert ara­tott volna. Száztíz millió forint fejlesztésre Korszerűsítik a téglagyárakat gatása idején írják alá a ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szer­ződést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom