Déli Hírlap, 1970. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-17 / 89. szám

A lotto 16. heti nyerőszámai: 11 13 40 55 56 * KÉSZÜLŐDÉS MÁJUS ELSEJÉRE. Ma délelőtt KISZ-titkári értekezlet volt o városi KTSZ-bizottságon. A lobbi között a Lenin-cente- iiárium és május elseje ün­epsnek előkészületeiről tár­gyaltak. + TÉLEN-NYÁRON SZA­BADEGYE TEM. A nagy hírű ..Népek Barátsága Egyetem” a TIT Baranya megyei Szer­vezetének nemzetközi egyete­me — az egyetlen az ország­ban, amelynek nyári és téli tagozata” is van. A nyári egyetem immár a tizenkette­dik alkalommal nyitja meg kapuit Pécsett, s július 19-től augusztus 1-ig tart. * SZÉN TERVEN FELÜL, termelési tanácskozásokat rendeztek tegnap a Tatabá­nyai Szénbányák üzemeiben, ahol csaknem 14 ezer bá­nyász és külszíni dolgozó vi­tatta meg az első negyedévi munka tapasztalatait. Az év első három hónapiában a szénmedence dolgozol a fel- szabadulás tiszteletére indí­tott mnnkaversenyben több mint 60 ezer tonna szenet termeltek terven felül. * USZÁLYOKAT VETTEK. Vágy dunai uszályt vásárolt neg a Sárköz-völgységi Vízi- arsulat. A társulat ezután ízi úton szállítja Dunabog­danyből a tsz-ek, gazdasá­gok építkezéséhez szükséges Kőanyagot, sódert és kavicsot. He BIENNALE SZOMBAT- .IELYEN. A Magyar Képző­művészek Szövetsége, az Ipar­művész Kiállítási Bizottság, a Vas megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága és a szom­bathelyi Savaria Múzeum minden páros esztendőben lextilbiennalét rendes Szom­bathelyen. Az első ez évben július 17-én nyílik meg a Sa­varia Múzeumban. * GYERMEKORVOSOK TANÁCSKOZÁS A. A Sem- melweis-teremben tegnap megkezdődött a Magyar Gyermekorvosok Társasága es a Fodor József Iskola­egészségügyi Társaság há­romnapos ankét ja a gyer­mekkori egészségügyi gondo­zás kérdéseiről. A felszaba­dulásunk 25. évfordulója al­kalmából rendezett tanács­kozást dr. Sárkány Jenő pro­fesszor ünnepi megemlékezé­se nyitotta meg'. * EURÓPAI KONFEREN­CIA. A Nemzetközi Társada­lombiztosítási Szövetség áp­rilis 24-től 29-ig európai re­gionális konferenciát rendez Budapesten, a mezőgazdasá­gi dolgozók társadalombizto­sításáról. * VELENCÉN A HAB­LEÁNY. Űj vízi járművel bő­vült a velencei-tavi hajó- flotta: a tavon teljesít szol­gálatot a Balatonról átirá­nyított „Hableány”. Ezzel a Velencei-tó sétahajóinak szá­ma négyre gyarapodott. Egy pillanatra! Olvasom: az ekszerboltok Gondja most a csúcsforgalom; Kell a gyűrű, mert a tavasz Eljegyzésre jó alkalom. —Annak, ki e csúcsszezonban Nem jól választotta párját, , Felesleges jegygyűrűjét A boltok majd ; visszaváltják’.' S I Tíz méter vastag hó-, illetve sziklatörmelék alól mentik a szerencsétlenül jártakat a mentöosztagok. Mint már hírül ad­tuk, súlyos lavinaszerencsétlenség történt Franciaországban, Chamonix-tól 10 kilométerre. A szanatóriumban, amelyre a lavina zúdult, az esemeny időpontjában 20 felnőtt és 56 gyer­mek tartózkodott. (MTI telefotó)------------ ---------------- --------- .... Elfogták a Széchenyi utcai késeiét .Imim tegnapi szamunk ban mar röviden beszámoltunk róla, szer­dán este lit óra tájban a Széchenyi utcáról egy vérző fiatal férfit szállítottak el a mentők a baleseti sebészetre. A szerencsétlen ember­ről rövidesen kiderült- hogy a Béke étterem előtt ismeretlen tettes hasba szúrta. Ma reggel először az áldo­zat, Kiss Dénes 20 éves mis­kolci fiatalember egészségi állapota iránt érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy késszúrás­sal íelhasitottak a Hasüreget. Állapota súlyos, az időközben végrehajtott műtét ellenére is. A megyei rendőrkapi­tányságon pedig elmondot­&50 eater pár eladatlan lábbeli Szanálták a Cipőnagykereskedelmi Vállalatot A Belkereskedelmi Minisz­térium közvetlen irányítása alatt álló Cipőnagykereske­delmi Vállalat 1968-ban és 1969-ben tetemes veszteség­gel zárta az évet. Nem tudta értékesíteni felgyülemlett készletét, fizetésképtelenné vált, ezért a miniszter sza­nálási eljárást rendelt el a vállalatnál, amelynek során az igazgatót is leváltották. A kirendelt ellenőrző bi­zottság megállapítása szerint a nagyarányú veszteség el­sősorban arra vezethető visz- sza, hogy a vállalat 1968. évi beszerzése és értékesítése nem volt összhangban. Nem számoltak azzal, hogy legna­gyobb vevőik — a Centrum áruházak és a Fővárosi Ci­lehetőségeit, a szükséges áru nagyobb részét közvetlenül a termelőktől szerezték be. A Cipőnagykereskedelmi Vállalatnak 350 ezer pár láb­belit több mint 50 százalé­kos árengedménnyel kellett áruba bocsátania, s 60 millió forintot fizetett rá a nem kellő körültekintéssel végzett ügyleteire. A szanálási eljárás során rendeződött a vállalat anya­gi helyzete. A pénzügyi ren­dezéshez külön költségvetési kiutalásra nincsen szükség. A veszteség nagy részét saját forgóalap-elvonásból és majd az 1970—1972. évi eredmé­nyéből fedezi a vállalat, Elhunyt Ha£dú Béla Ma délben már nem kapja meg lapunkat, melyet mindig annyira várt, s amelynek szerkesztéséhez ő adta az első ta­nácsokat. Jól emlékszünk szeptemberi mondatára; segítse a toll a szépet... Mindannyiunkat ismert, olvasott. Bénuló ujjakkal szorította a tollat, s valamit mindennap feljegyzett kis naptáraiba. Ná­la jobban kevesen ismerték Miskolcot. Újságpapírra nyom­tatott kockás füzetei (25 évenként adott ki egyet-egyet) re­mek kultúrtörténeti dokumentumok. Vajon mit tartalmazott volna a legújabb füzet? Már nem tudjuk meg soha. Elment a város legidősebb újságírója. Asztalán most is ott hevernek noteszei, s a hegyes ceruza... Mert öregen és betegen sem feledte: a hírlapíró nem élhet pusztán magának. Figyelni, porolni, írni kell... Szeretettel, becsülettel reggeli telefon 18-225]--------------------­Súlyos közlekedési balesetek Utoljára vetítik a miskolci Uránia Csillagvizsgálóban 17­töl 24-ig minden este 5, 6 és 7 órakor az Apollo—XI színes amerikai filmet. Filmvetítés fák, hogy néhány oraval a bűntény után elfogták a tet­test: Szabó László 20 éves büntetett előéletű foglalkozás nélkülit. Az első kihallgatá­sok után így lehet vázolni a bűntény körülményeit: Szabó László barátaival együtt ré­szegen haladt a Széchenyi utcán és szembetalálkozott Kiss Dénessel, akit egyéb­ként nem is ismert. A tettes állítása szerint a társaság egyik tagját meglökte Kiss Dénes és ezután szóváltás ke­letkezett. Ekkor avatkozott közbe Szabó László. Előkap­ta a zsebkését, s először megfenyegette, majd hasba szúrta Kiss Dénest. Az áldo­zatot otthagyták az utcán. A tettes elfogását segítette, hogy a járókelők személyle­írást tudtak adni a késeiéről. Szabó László előzetes letar­tóztatásban van. Egy mosoly, 3 perc élet A pszichológusok megálla­pítása szerint minden mosoly további 3 perccel hosszabbít­ja meg az életünket. Sokkal gyakrabban kellene tehát nevetnünk — hiszen minden ember szeretne sokáig élni. közben szakszerű magyaráza­tot adnak az Apollo—13 si­kertelen útjáról. * Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután a Sá­toraljaújhely felé vezető 37- es úton. M. Ferenc figyel­metlenül vezette motorkerék­párját és beleütközött az út másik oldalán álló vontató­ba, illetve a hozzá csatolt szőlőkapába. A motor utasa, S. Judit tiszaszederkényi la­kos nyolc napon túl gyógyu­ló sérüléseket szenvedett, M. Ferencet pedig eszméletlen állapotban vitték a sátor­aljaújhelyi kórházba. A fe­lelősség megállapítására meg­indult a nyomozás. * 4 délutáni órákban két könnyű sérüléssel végződő gyermekbaleset történi. Há­romnegyed 6-kor a Jáhn F’e- renc utcai iskolában elcsú­szott és elesett egy 11 éves kislány, É. E. Az esés követ­keztében eltört a bal alkar­ja. A mentők a gyermekse­bészetre vitték. Fél 8-kor Sa- jővámoson egy helybeli 15 éves fiú, G. Bertalan futbal­lozó« közben elesett és el­törte a bal könyökét. * Tegnap este a Tiszai és a Gömöri pályaudvart összekö­tő vasúti sínen egy moz­dony elütötte J. J. 47 éves váltóőrt. A mentők súlyos mellkasi zúzódásokkal szállí­tották a baleseti sebészetre. Ma reggel tájékoztatást kér­tünk J. József állapotáróL A súlyosan sérült férfit a se­bészet sokk-szobájában keze­lik. Jelenleg is eszméletlen és állapota válságos. Sisco nem utazik immun Int külföld 0 BREZSNYEV IS M l MOSZKVÁBAN. Leonyici Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára visszaérkezett Műsza­vába. Brezsnyev Uljano vsak­ban, Lenin születésének he­lyén részt vett a lenini Em- I ékközpont megnyitásának ünnepségein. A szakszerve­zeti és munkásmozgalom kép­viselőinek jubileumi nemzel közi értekezletén, amelyet ugyancsak Uljanovszkban tartottak, felolvasták a sző ­jél vezetők: Brezsnyev, Potl- gornij és Koszigin üzenetéi. O MI IS OTT1 VAGYUNK Oszakában megnyílt a IX Nemzetközi Kereskedelmi Vásár. Tizenöt országból ezerhétszáz kiállító mutatja be termékeit. A vásáron kép­viselteti magát — a többi között — az USA, Anelia. Csehszlovákia és az NSZK Hazánk is részt vesz a va­sáron. © LENIN-BÉKEDÍJ. v nemzetközi Lenin-békedija - kai az 1968—69-es évekre Ludvik Svoboda csehszlovák elnöknek, Linus Pauling amerikai vegyésztudósnak. Satieh Ahmed sejknek. a Szudáni Szakszervezeti Sző vétség főtitkárának. .Taros law Iwaskiewicz lengyel író­nak, Akira Ivaitnak, a Japán Szakszervezeti Főtanáé: (SOHYO) főtitkárának, Ber- til Svanström svéd újságíró­nak és Khaled Mohiéddin új­ságírónak. az EAK Békéit nácsa főtitkárának ítélték oda. 0 NDK—JAPAN. Kéthetes látogatásra Japánba utazik május 22-én a Német De­mokratikus Köztársaság gaz­dasági küldöttsége. O AZ EURÓPAI BIZTON SÁGÉRT. Thorsten Nilsson svéd külügyminiszter — aki­nél nemrégiben Péter János tett látogatást — Strass bourgban az Európa Tanács ülésszakán állást foglalt a szocialista országok által ja vasolt európai biztonsági ér­tekezlet összehívása melleti © MAGYAROK ELŐ­ADÁSAI KÜLFÖLDÖN. Di Csikós Nagy Béla államtit­kár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke két, nagy érdeklődéssel fogadott elő adást tartott Párizsban, a; új magyar gazdasági mecha nizmus továbbfejlesztésének kérdéseiről. Ugyancsak a magyar gazdasági életet is­mertette Rómában Bognár József professzor, a Világgaz­dasági Tudományos Tanács elnöke. pöbolt Kiskereskedelmi Vál­lalat — kihasználva a több- csatornás termékforgalmazás Egerből kitiltják a füstöt Tegnapi ülésén jóváhagy la a város általános rendezési tervét az egn tanács végrehajtó bizott­sága. Az előzetes felmérések sze­rint a város lakossága belátható időn belül 100 000-re emelkedik. A növekvő forgalom zavartalan lebonyolítására három észak- déli irányú útvonalat alakítanak ki. A műemlékek védelme ér­dekében a várdomb alatt alag- úton át vezetik az utakat. A vá­ros népszerű kirándulóhelyét, a Szépasszonyvölgyet, természet­védelmi területté fejlesztik. Az építkezésre kijelölt északi terü­leten, valamint u ühaméri vá­rosrészben a távlati tervek sze­rint mintegy 20 000 új lakás épül. A fejlesztési terv kitiltja a vá­ros központjából mindazokat az jpari létesítményeket, amelyek a levegőt, vagy a környezetüket szennyezik. Elhelyezésükre külön területet jelöltek ki. Tegnapi számunkban már csak feltételesen írtunk ar­ról, hogy Sisco amerikai kül­ügyi államtitkár ellátogat Ammanba, a jordán főváros­ba, ahol óriási tüntetéseken követelték látogatása elha- hasztását. Feltételezésünk bevált, az amerikai külügyminisz­térium bejelentette, hogy Sisco valóban lemondott ammani útjáról. A jordániai kormány indo­kolatlannak minősítette ezt a washingtoni döntést. A Tel Avivban maradt amerikai ál­lamtitkár tegnap este kétórás megbeszélést folytatott Golda •Meir izraeli miniszterelnök­asszonnyal. A találkozóról egyik fél sem adott ki nyi­latkozatot, Tél Aviv-i értesü­lések szerint azonban az izraeli vezetők az USA katonai segítségé­nek fokozását és újabb repülőgépek szállítását kérték. Hogy Sisco mit ígért meg, ar­ról még nincsen hír. I DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSAIA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. IS. -- Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 35-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város­politikai rovat 18-221 - Művelődési ‘ rovat 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Eajcsy-Zsilinszky u IS. — Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, : L. Széchenyi u. 15—17 — Telefon:, 16-219 - Terjeszti: a Magya - Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Baicsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN í_______________________________________________________________________________________________________________________ O ÉRKEZNEK A DELEGÁ­CIÓK. Az SZKP meghívásá­ra eddig 18 párt és szervezet magas szintű delegációja ér­kezett Moszkvába, a Lenin- centenáriumi ünnepségekre A küldöttségek élén általá­ban a pártok főtitkárai, illet - ve a szervezetek vezetői áll nak. O MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK HOLLANDIÁBAN. Dr. Jo­seph Luns, holland külügy­miniszter fogadta a hét eleje óta Hollandiában tartózkodó magyar újságírók csoportját. Halász Györgyöt, Megyei’. Károlyt, Sebestyén Tibort, C Tóth Bélát és Várkonyi Ti bort. MEG GYÁSZOSABB KÉPÉT VÁGTÁK Gyászor arccal követte, komm sötétbe öltözötten, tizenegy fért; azt a koporsót, amelyet Mar seille-beu tettek át a hajóról a vonatra, hogy Korzikából Pú rizsba szállítsák. A vámőr if. megrendültén szalutált a halót tat vivő koporsónak, de aztátt feltűnt neki, hogy a gyászolói, közt egy nő sincs. Gyanakodni kezdett és a koporsót mégis he­vítette a vámőri szobába. “ Gyanüjá hem' vőlt- alaptalan. A felnyitott koporsóból ékszeré széktől ellopott drágakövek ke­rültek elő — mégpedig nem is kis mennyiségben. Talán nem meglepő, bogy a vámőr akciójának láttán az amúgyis büs képű tizenegyek még gyászosabb képet vágtak»— * Záróra a sztriptíz bárban. (Jármay György rajz*)

Next

/
Oldalképek
Tartalom