Déli Hírlap, 1970. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-07 / 80. szám

Április 24-én 300 diósgyőri munkás utazik a Szovjet­unióba. Megismerkednek Ki- jev, Leningrád és Moszkva nevezetességeivel és május 1-én részt vesznek a moszk­vai ünnepségeken. A Lenin-centenárium al­kalmából indítandó különvo­nat iránt igen nagy az ér­deklődés. Az utazás jelentő­ségét az is növeli, hogy ez a vonat lesz az egyetlen válla­lati békevonat; amely me­gyénkből a jubileumi ünnep­ségek kapcsán a Szovjetunió­ba indul. Utazií fiatalok Kétezer fiatal utazott kül­földre tavaly az Express Ifjú­sági Utazási Iroda által szer- ■ vezett csoportokban. Belföldi utazáshoz hatezren vették igénybe az iroda szolgáltatá­sát. 1800-zal többen, mint egy esztendővel korábban. Gépekkel pótolni az emberi erőt (Folytatás az 1. oldalról.) Három év alatt több mint duplájára nőtt a vállalatok által késve rakott kocsik száma. Tavaly például 322 ezer 290 hosszabb vagy rö- videbb ideig veszteglő kocsi után 51 millió 769 ezer fo­rint kötbért fizettek a válla­latok. A tetemes állásidők miatt 30 ezer 700 vasúti te­herkocsitól fosztották meg az igazgatóságot, s rajtuk ke­resztül önmagukat és egy­mást is. A legmagasabb kocsiállás pénzt a Lenin Kohászati Mű­vek fizette a múlt esztendő­ben: 7 millió 500 ezer forin­tot. A Miskolc-Repüiőtér ál­lomáson üzemelő Kohászati Alapanyagellátó Vállalat 4 milliót. Az Ózdi Kohászati Üzemek több mint 2 és fél milliót. Szinte ugyanennyit a berentei szénosztályozó. Es fel lehetne még sorolni jó né­hány vállalatot. A megengedett kocsitartóz­kodási idők jelentős túllépé­sét elsősorban az okozza, hogy nincs kellően gépesítve a rakodás. A növekvő mun­kaerőhiány, az ötnapos mun­kahét széles körben való be­vezetése csak súlyosbítja a helyzetet. Ez utóbbi miatt nagy az aránytalanság a munka- és munkaszüneti na­pok fuvarigényében. Szomba­ton 2—300-zal, vasárnap, csaknem felével csökken az igényelt vasúti kocsik száma. A vasút és a szállító felek egymásra vannak utalva. Gondjaik közösek, éppen ezért csak összehangoltan le­het ezeket megoldani. A vasút igyekszik korsze­rűsíteni, új, önürítős kocsi­típusokkal bővíteni, meglevő kocsiparkját. S a vállalatokat is korszerűsítésre sürgeti a munkaerőhiány. A rakodá­sok gépesítését tehát az új típusú kocsik figyelembe vé­telével kell megtervezniük, s megvalósítaniuk. Csak így, kölcsönös intézkedésekkel le­het megszüntetni a vagon­hiányból származó gondokat. Dr. Pásztor Pál tájékozta­tója után Bárczi Béla vb-el- nökhelyettes és dr. Kardos Sándor vb-titkár a következő tanácsülés napirendjén sze­replő jelentéseket terjesztette a vb elé, majd a kiváló vál­lalat cím odaítéléséről dön­töttek a vb tagjai. R. É. Bővülő barlangok Vita félmillió forintról A balesetek csökkentése kötelesség! A uegatív ösztönzésre szavaztak A Lenin Kohászati Müvekben évről évre sok gondot és komoly veszteséget okoznak a balesetek. Ezek olykor már a vállalatnak odaítélhető magas kitüntetések elnyerését is ve­szélyeztethetik. Érthető tehát, hogy a vállalat vezetősége mindent megpróbál a balesetek csökkentése érdekében. A kollektív szerződés mó­dosítása során felvetődött, hogy a vállalat ne csak sza­vakkal és propagandával biz­tassa az egyes üzemeket a balesetek elhárítására, ha­nem anyagiakkal is. így ke­rült sor a szakszervezeti ta­nács ülésén annak megvita­tására, hogy adjon-e a válla­lat a rendelkezésére állő pénzforrások valamelyikéből félmillió forintot ilyen célra, vagy sem? kevesebb baleset, több pénz A vita során felszólalt dr. Énekes Sándor vezérigazgató is, aki elmondotta: a legtöbb baleset a munkafegyelem megsértésére vezethető visz- sza. Az a kollektíva tehát, amelynél az átlagosnál több a baleset, fegyelmezetlen, s még ha az anyagi ösztönzés hatására csökkenne is a bal­esetek száma, valamennyi bi­zonyára továbbra is előfor­dulna. Így a vállalat tulaj­donképpen fegyelmezetlensé­get jutalmazna. Ezért azt ja­vasolta, hogy a balesetek csökkentésének ösztönzésére negatív jutalmazást vezesse­nek be. Énnek lényege az len­ne, hogy azoknak az üzemré­szeknek a nyereségét, ahol nő a balesetek szama, csök­kentenék, és ezt az összeget azoknak az üzemeknek, egy­ségeknek adnák, ahol javul­nak a baleseti mutatók. Célprémium nélkül is A vezérigazgató elképzelé­sét támogatta Réthy Károly, a nagyolvasztó gyárrészleg vezetője is. Rámutatott, hogy a balesetek csökkentése min­den célprémium nélkül is kötelességük az üzemeknek. Solti András, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari DoL gozók Szakszervezete Köz­ponti Bizottságának tagja és alelnöke, a vállalati szak­szervezeti tanács és bizottság elnöke pedig azt hangsúlyoz­ta, hogy a balesetek csökken­tése eleve hozzátartozik a jól végzett munka fogalmához, amit egyszer már külön ju­talmaznak. A vállalat már harmadik éve küzd a Szocia­lista vállalat címért, s ez év­ben esélyes is annak elnye­rése. A vállalás egyik pontja külön kitér a baleseti muta­tók javítására, így a balese­tek csökkentésének külön ju­talmazása erkölcsi oldalró' sem megengedhető. A vállalat vezérigazgatójá­nak javaslatához csatlakozva Koszti Lajos, a szakszerve­zeti bizottság titkára is azt javasolta, hogy a balesetek csökkentésének jutalmazását az egyes egységek differen­ciált ösztönzésébe negatív té­nyezőként építsék be. S végül így foglalt állást a szakszer­vezeti tanács valamennyi tagja is. Ne a közösség rovására Ez a vita sok más vállalat­nak is mintául szolgálhatna. Hiszen nem kis dologban kellett a szakszervezeti ta­nács tagjainak állást foglal- niok. S azzal, hogy a tanács kimondta: nem a közösség pénzének rovására kell a balesetek csökkenését elérni, lanem a munkafegyelem to­vábbi javításával — egyszer­smind erkölcsi feladatot is állított önmaga, a vállalat és dolgozói elé. E feladat telje­sítése nem könnyű, ám nem is lehetetlen. (nyikes) Az idegenforgalmi hivatal csaknem 4 millió forintot köl­tött az utóbbi évben a megye és Miskolc idegenforgalmának fejlesztésére. Az aggtelek— jósvafői baxTangok körüli munkák kétmillió forintba kerültek: bővítették a bar­lang vöröstói szakaszát, és — a továbbfejlesztés lehetőségé­nek biztosítására — kerülő vágatot építették. Befejezték az aggteleki autóparkoló épí­tését, s másfél millió forint­tal járultak hozzá a tapolcai autóparkoló létesítéséhez. Költöttek még — a többi kö­zött — a szerencsi Rákóczi- várra és a tapolcai camping bővítésére is. LJj labor épül Öt és fél millió forintos beruházásból új állategész­ségügyi laboratórium épül Miskolcon. Az épület átadá­sát június elejére ígérik az építők. ÍN i II cs bádogos­utánpótlás Egy-egy esőzés alkalmával a főutcái házak ereszei alatt hatalmas tócsák jelzik, hogy lyukasak a csatornák. A Mis­kolci Ingatlankezelő Vállalat szerint jelenleg 231 javitásra váró csatomatörés-repedés van a városban. A vállalat három bádogos szakmunkása alig győzi a munkát. Baj van az utánpótlással, ezért segéd­munkásokat képeznek át erre a nehéz szakmára. Az Ingat­lankezelő Vállalat a sürgős és halaszthatatlan bádogosmun­káit addig is az Építőipari Szövetkezettel és a Termelő- szövetkezetek Önálló Vállal­kozásának részlegével végez­teti el. Hazánk felszabadulásának negyedszázados, Lenin szüle­tésének 100. és a Lenin Ko­hászati Művek alapításának 200. évfordulója alkalmából a Bartók Béla Művelődési Köz­pont jubileumi bélyegkiállí­tást rendez. Az LKM és a DIGÉP dolgozóiból alakult 240 tagú vasas bélyeggyűjtő szakkör tizennyolc tagja vesz részt a kiállításon. A Diósgyőri Vasas Klub­Náthás gondolatok Náthás vagyok. Az elmúlt év vege óta a jóég tudná meg­mondani, hogy hányadszor. Közvetlenül azután kezdődött ez az irigylésre nem méltó állapotom, hogy beoltottak a Hong Kong-i ellen. Aztán kilábaltam belőle, de jóformán még ki- ujjongani sem tudtam magam, máris benne voltam az újabb náthában, illetve az fészkelte magát belém. S mindez né­hányszor — legutoljára tegnap — megismétlődött. Nem nagy dicsőség számomra a nátha, mert nem kellett megküzdenem érte. S azért sem az, mert nemcsak én va­gyok, hanem voltak, vannak és lesznek mások is náthásak. Sokan. Persze, más-más következménnyel. Van, akinek csu­pán az orra tájéka sebesedik ki a sűrű zsebkendőhasználattól, másoknál bizonyos szövődmény lép fel a nátha járulékaként, s Cservjakov csinovnyik személyében akadt illető, aki be­vonult Csehov, a nagy orosz író egyik novellájába főhősnek, és mint ilyen, a világirodalomba is. A náthájának köszön­hetően. Neki tehát megérte. Még akkor is, ha meghalt a végén. No, nem a náthájába halt belé, hanem egy azzal kapcso­latos mellékkörülmény miatt. Mert ha nem tüsszenti le Brizzsalov generális tar fejét, talán még ma is élhetne. Én persze élni kívánok, hapci, a hősködés nem kenyerem (eszik azt úgyis elegen), s ha a nátha mégis dicsőség okozója volna, ezennel szívesen áttestálom bárkire. Illetve mégsem. Éppen arról van szó, hogy tartsam meg magamnak. Nem úgy, mint az az ismeretlen illető, akitől megkaptam. Azt hallom ugyanis úton-iitfélen, hogy a nát­hát úgy kapja r,:?g az ember. Vtilákitől. De tessék nekem megmondani: amikor még mindany- nyian viruló egészségnek örvendtünk, kitől kapta meg az első ember a nátháját, aki aztán elterjesztette? Hapci! TARJÁN ISTVÁN Strand és Júnó y. Iskolások csoportjai, lelkes lokálpatrióták és az építészet, a város iránt érdeklődők sokasága keresi fel ezekben a na­pokban ü Galéria bemutató termét. Az ÉSZAKTERV jubi­leumi kiállításán képeken mutatják be az elmúlt néhány év­ben született miskolci épületeket, a többi között a Lenin Ko­hászati Művek irodaházát, a tapolcai Lídó-szállót, a sajtóház épületét, a Szentpéteri kapui és a Kilián-déli városrészt. A jövő Miskolcával ismertetik meg a látogatókat a makettek. Az avasi városrész, Miskolc rekonstruált belvárosa, a belvá­rost és Diósgyőrt összekötő rész, a diósgyőri városközpont néhány év múlva ugyanolyan szemet gyönyörködtető látvány lesz — ígérik a makettek. A Junó hotel Plesz Antal építész képzeletében született, s talán már jövőre „élőben” is talál­kozhatunk vele Tapolcán. y Tapolcán nemrégiben építették fel az újabb öltözőket, de a strand képe csak akkor lesz teljes, ha majd Horváth István Ybl-díjas építész és H. Boros Mária tervei is megvalósulnak, A makett a strand bejárati és szolgáltató épületét ábrázolja. ( erdélyi—ágotha) Elemes tábori csillár, lengyel gázégő Szezon kezdetén a sportszerboltokban Ha szép az idő, hét végén máris turisták ezrei lepik el a környező hegyeket. Hiva­talosan azonban még nem kezdődött meg az igazi turis. ban rendezett jubileumi ki1 állítás méretei is reprezenta­tívak: 32 tablón, 400 karto­non csaknem ötezer olyan bélyeget mutatnak be, amely hazánk 25 éves és az LKM 200 éves fejlődését reprezen­tálja. A kiállításon a külföldi és a hazai Lenin-bélyegsoro- kat is bemutatják. A jubi­leumi bélyegkiállítás alkal­mából alkalmi postabélyegzőt használnak. Diósgyőrből Moszkvába •• Ötezer bélyeg taszezon. A sportszerboltok április közepére ígérik, hogy teljes lesz a turisztikai cik­keik választéka. Sátrak már most is kapha­tók minden típusban és mé­retben. Nagy divat lett az olyan speciális kempingfel­szerelés, mint például a sá­torbútor, az elemes tábori csillár, a lengyel gázégő. A természetjárás eddigi szim- bóliuma, a bádogkulacs el­tűnt a turisták felszerelésé­ből, helyét a műanyag palac­kok és a termosz-üvegek fog­lalták el. A Borsodi Iparcikk Kis­kereskedelemi Vállalat, a TRIAL Nagykereskedelmi Vállalattal közösen, ebben az évben is megrendezi a ha­gyományos — május 8-án kezdődő — kempingkiállítást az SZMT-székház előcsarno­kában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom