Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-28 / 74. szám
„Van akarás, s ez jő!” ADVTK az ötödik f orduló előtt Négy forduló zajlott le a labdarúgó nemzeti bajnokság első osztályában. Az eddig lejátszott négy mérkőzésből nem lehet komoly következ- u léseket tevonni. mégis örömmel állapíthatjuk meg: előrelépés történt a vasgyári cgyütes háza táján. Gólokban is kifejezésre jut Tátrai mester szavait idézve — „hajtós csapat” lett a DVTK. A szurkolók nagy örömére várakozáson felüli teljesítményt nyújtottak a játékosok. Négy mérkőzésen ö: pontot szereztek, ez 63 s: .ázalékos. teljesítmény. Nem. kis dolog. A két házul mérkőzésen bebizonyosodott, hogy a csapatban nagy az akarás! A Komlóval vívott mérkőzésen még nem, de a VIDEOTON elleni találkozón már gólokban ís kifejezésre jutott ez. Már a szezon előtt örvendetes csapatátépítési tervekkel jelentkezett Tátrai mester — s elképzeléseit ez idáig sikerrel hajtotta végre. Bátran vállalkozott meglepetés- szerű húzásokra, de mindenkor figyelembe vette az adott helyzetet, az elkövetkezendő mérkőzést. Sokan méltatlankodtak vagy legalábbis meglepődtek a VIDEOTON elleni mérkőzés előtt, amikor az előző mérkőzésen jól játszó Kovács helyére Kolláthot, a fiatal, újonc hátvédet állította be az edző. A sikeres bemutatkozás őt igazolta. Ha egy tehetséges játékosról van szó, akkor előnyös, ha hazai közönség előtt esik át a tűzkeresztségen. A Budapesti Vasas elleni találkozón már mindkét játékos bizonyíthatott — sikerrel. Csak tőlük függ, hogy melyikük húzza tel magára a kettes számú mezt a következő mérkőzéseken! Vísszatérnek-e a szurkolók? A játékosok közötti vetélkedésben születne): meg a sikerek, a jó eredmények. Talán egyszer azt is elérjük, hogy a ..vagyok” nem mehetnek- biztosra a diósgyőri Mi várható f A pályaválasztók az esélyesek V Rothermel: ahhoz képest, hogy ez a fiú csak Veréb, rövidesen berepülhet a nagy madarak közé... Mármint az A- válogatottba... ' . • , pályán, de még a fővárosban sem. Hogy van remény, arra bizonyítékul a Vasas elleni mérkőzés szolgál. A játékosok közötti nemes versengés mindenképpen színvonalemelkedést vonhat maga után. A jó színvonalú mérkőzések pedig visszacsalogatják a szurkolók ezreit a stadionokba. Reméljük, hogy a vasárnapi mérkőzésre megtelnek a diósgyőri stadion lelátói is és a csapat újabb örömet fog szerezni lelkes szurkolótáborának. KOVÁCS ISTVÁN * A DVTK holnap 15.30-kor játszik a Tatabánya ellen, a diósgyőri stadionban. Holnap délután Ozdon 15 órakor játsszák az ÖKSE— FŐSPED Szállítók NB I. B-s labdarúgó-mérkőzést Dobó Zoltán edző nagy gondban van, hiszen három biztos játékosa is sérüléssel bajlódik. Várkonyi, Szendrei és Dole- zsál játéka még bizonytalan. Tizenöt fős kerete van. amelyből csak a mérkőzés előtt jelöli ki a pályára lépő tizenegyet. Katona, Göböly, Murányi, Várkonyi, Váral- lyai, Abuczki, Mohai, Dole- zsál, Széles, Szendrei, Egri, Fükö, Bozó és Csank (kapustartalék), valamint Váradi és Schuller is készenlétben állnak. A Szállítók legutóbbi gyenge eredményei nem adhatnak okot az elbizakodottságra. Jó képességű, „hajtós’ csapat. Ám a nehézségek ellenére a rutinosabb, gyorsabb csatársorral rendelkező és hazai környezetben pályára lépő Ózdnak minden esélye megvan a két bajnoKi pont megszerzésére. Az NB II-ben ismét borsodi rangadót játszanak. Az MVSC Tiszaszederkényben lép pályára. A vasutasok az elmúlt vasárnap eléggé szét- esően játszottak, s csali nehezen sikerült a győzelmet megszerezniük. A tiszasze- derkényiek viszont két bravúros győzelmet arattak, s teljesítményük értékét növeli a legutóbbi, idegenből elhozott két bajnoki pont. Izgalmas, kemény mérkőzésre van kilátás, amelyből a TMTK csapata győztesként kerülhet ki. A Kazincbarcikai Vegyész otthonában fogadja a BEAC- ot. Az első két bajnoki fordulóban kitűnő játékot nyújtottak, s a rúgott gólok száma is a csatársor erősségét bizonyítja. A vendégek csak otthonukban veszélyesek, idegenben a biztonságos védekezésre törekednek. A gyors Vegyész-csatársornak nem lesz könnyű az erős védelmi tálat áttörni. Eddigi eredményeik alapján azonban a Kazincbarcika biztos két pontra számíthat. (felföldi) Sport az éterben Ma délután három mérkőzést játszanak a labdarúgó NB I-ben, s ennek megfelelően alakul a rádió sportműsora is. A beszámolókat a Petőfi rádió hullámhosszán közvetítik 16.05—16.20, valamint 17.00—17.20 óra között, A televízió 14.55-kor kezdi a Csepel—Ferencváros mérkőzés közvetítését. Vasárnap, a Körkapcsolás című műsorban nem tudósítást, hanem közvetítést hallanak a DVTK—Tatabánya találkozóról, Gulyás Gyula lesz a riporter. A Pécs—Bp. Honvéd és a Videoton—Rába ETO találkozóról szintén lesz közvetítés. A tudósítások a szegedi, szombathelyi, soroksári és kecskeméti pályáról hangzanak majd el. Húsvéthétfőn a tv ismét a jégkorong VB-ről ad helyszíni közvetítést; a Szovjetunió—Svédország mérkőzést láthatjuk. Kosárlabda NB ü. DYTK-MAFC m2 (4 Ld.: Király (28), Gallyas (26), Kelemen (16), illetve Sipos (22), Nagy (14), Glöckles (10). Jók: Király, Gallyas Harcos, Kelemen, illetve Bát- ki, Veréczi, Sipos, Nagy. Elveszett lójáratlevél Miskolcon, a sertésvásárban, mely Csontő Ferenc, Sajóecseg névre szólt. Becsületes megtaláló jutalom ellenében címzettnek adja le. Sajóecseg, Thököly u. 34. A fakir eélkitűsése A mexikói labdarúgó-világbajnokság döntőjének alkalmából Zorban brazil fakir elhatározta, megdönti az éhségsztrájk világrekordját, amelyet eddig Silk nevű fa- kírtársa tartott. Március utolsó napján kezdi el az éhezést, amelyet a brazil válogatottnak Mexikóból való győzelmes visszatéréséig tart. Száz napra egy ládába zárják. És mi lesz. ha kudarc éri a csapatot” A hél vélje sportműsora-< Kohász hufiu asatulitenissben Területi birkőxóbajHokttág ■* Labdurúgó-mérhözések ma délután Ma délelőtt 9 orakor Ozdon megkezdődött az asztali- teniszezők Kohász Kupa országos egyéni és DC-rend- szerü csapatversenye. Ifjúsági birkózóink Székesfehérvárott a vidéki kötött- és szabadfogású bajnokságon vesznek részt. A DVTK NB ll-es tekézői Cegléden lépnek pályára, az Építők csapata ellen. Délután 16.30 órakor Ózdon kerül sorra a hagyományos országos úszóverseny. Nyíregyházán az ököl- tnvók területi harmadosztályú felnőtt egyéni bajnokságát rendezik meg. Több 2ab- darúgó-csapatunk is ma délután lép pályára. Az NB II-es Borsodi Bányász Budapesten mérkőzik a KEL- TEX együttesével. Az NB JH-ban a Honvéd Papp 3, SE Egerben szerepel, a Miskolci Bányász délután 15.30 órakor Perecesen fogadja a Hatvani Kinizsit, míg 15 órakor az egyetemi pályán játsszák le a MEAFC—Zalka SE mérkőzést. Vasárnap délelőtt Ozdon 9 órától folytatódnak az asz- ialiteniszezők versenyei, míg Székesfehérvárott az ifjúsági birkózók második napi küzdelmeire kerül sor. Legjobb kerékpárosaink a fővárosban állnak rajthoz, az országos szezonnyitó országúti versenyen. NB II-es kosárlabdacsapataink közül az MVSC idegenben, a BEAC-cál mérkőzik. A diósgyőri lányok a Ganz-MÄVAG-hoz utaznak. Az MVSC NB I-es női röp- labdázói Szegeden lépnek pályára „Mi már kiskorunk óta rúgjuk a kört../* Ismét a női Maliról Üjabb levél a DVTK-hoz Március 20-i számunkban a „Polgárjogot nyert a női futball” című cikkünkben megemlítettük, hogy két miskolci lány a DVTK-hoz fordult kérésével: alakítsanak női futballszakosztályt. Azóta két újabb, futballozni akaró miskolci kislány jelentkezett a DVTK elnökségénél. íme a levelük: Tiszteli Elnökség: örömmel és nagy lelkesedéssel olvastuk a Déli Hírlapban, hogy levelet kaptak két lánytól, akik női futball- klub megalakítását indítványozták. A cikk végén levő meg- 'tgyzés („nálunk eavhamar nem lesz női foci”) viszont szerintünk nem helyes, hiszen nálunk is lehetne női futballklub. Nem kellene hozzá csak egy-két újsághirdetés és valaki, aki kezébe venné és támogatná ezt a szép kezdeményezést. Mi, külvárosi lányok, már kiskorunk óta rúgjuk a bőrt és nagyon örülnénk egy női futballszakosztály megalakulásának, hiszen jelenleg csak úgy focizhatunk, ha az utcán beállunk a fiúk közé (amit gyakran, restellkedés nélkül meg is teszünk!). Ne legyen olyan pesszimista a Déli Hírlap, hogy nálunk a lányok nem akarnak futballozni, hiszen Miskolcon biztos van legalább húsz lány még rajtunk kívül, aki belépne az új szakosztályba (példa rá a két lány említett levele!). Ezért kérjük a T. Elnökséget, kövessen el mindent az új sportszakosztály megindítása érdekében (az sem baj, ha, kevesebben lesznek Ilin nél, majd mi agitálunk tagokat!). Tisztelettel és üdvözlettel a mihamarabbi megvalósítás reményében, két futballra tangó testvér: Varga Katalin és Éva (Ügy véljük, ehhez nem kell különösebb kommentár; fűzni.) H, K. äVETOMAC Növelje A PILLANGÓS ÉS EGYNYÁRI TAKARMÁNYNÖVÉNYEK VETÉSTERÜLETET lucerna, vöröshere, tavaszi bükköny* baltacím, takarmányrépa és köles VETŐMAG MINDEN MENNYISÉGBEN MEGRENDELHETŐ VETŐMAG VÁLLALAT Észak-magyarországi Központja Eger. Dózsa tér 4. KOSSUTH RÁDIÓ 12.20: Zenei anyanyelvűnk. - 12.30: Melódiákoktól. — 14.00: Csárdások. — 14.08: Kóruspódium. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Új zenei újság'. — 15.20: Csak fiataloknak! — 16.07: Húszas. stúdió. — 17.05: Gigli művészi pályája. IX. rész. -* 17.31: Kutya és oroszlán. Batsányi Gellert vallomásai önmagáról. — 18.10: Lemezalbum. — 19.25: 139-660. Automata közönségszolgálat. — 22.20: Táncoljunk! — 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RADIO 12.00: Virágénekek. - 12. lu. Emlékműsor Lukács íjászlóról. — 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Hugenották. Részletek Meyerbeer operájából. — 14.00: Napraforgó. A Gy ermekrádi o órája. — 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.05: Svéd Sándor nótafelvételeiből. — 15.26: Földes Ando) Bartók-műveket játszik. — 15.40: Tudósok fóruma. — 16.20: A hé. műsorából. , — Közben 17.0U: Sportközvetítés. — 17.20: Az élő népdal. — 17.30: Operacsillagok, operaslágerek. — 18.10: Szeretlek, Ágnes! Rádiójáték. — 19.00: A Lórántffy Zsuzsanna kamarakórus énekel. — 19.05: Sebestyén János csembalóestje. — Közben 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.40: Pályadíjnyertes hangjátékok bemutatója. — 21.34: Albert István népi zenekara játszik. — 22.20: Zenélő Magyarország. — 22.42: Alexander Kipnis Schu- bert-dalokat énekel. — 23.15: Két versenymű. — 23.30: Szólistaparádé. URH íö.uo: Johnny Bumm. Zenes tragikomédia, két részben. — 13.10: Hangiemezparáde. — /ía.üO: Kamarazene. — 19.37: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 20.22: A Magyar Rádió IV. dzsesszversenye. — 20.42: Thomas Beecham ope- rafelvételeiből. — 21.27: Mozart- művek. 22.03: Barokk muzsika. MISKOLCI BÁDIO Hétvégi krónika. — Készülődés a nagy évfordulóra, az Ózdi Kohászati Üzemeknél. — A KPM Közúti Igazgatóságán. — Akit már régen hallottunk. — Borsodi földek, borsodi falvak. — Faluról falura. — Cigánd községben hallottuk. — Nóták, csárdások. TELEVÍZIÓ 14.50: Reklám. — 14.55: C sípéi—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Csepelről. — 16.50: Kertbarátok. — 17.20: Hírek. — 17.25: Hajnali kivégzés. Magyarul beszélő szovjet film. — 18.45: A TV jelenti. — 19.30: Cicavízió. — 19.40: Kedves verseim. Mádi Szabó Gábor műsora. — 20.00: Tv-hiradő. — 20.20: örjárai az égen. III. rész. — 21.30: Kodály Zoltán. A „Felszabadult melódiák”-sorozat adása. — 21.45: Tv-híradó 2. kiadás. — 21.55: Az öreg halász és a tenger. Magyarul beszélő amerikai film. — 23.30: A Mézga család különös kalandjai. BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ 12.00: Tv-híradó. — 15.25: Lo- komotíva Kosice—Sonp Klatíno labdarúgö-inerközés. — 17.80: Tavaszi játékok. 18.00: Lányok, fiúk magazinja. — 19.00 rv-híradó. — 19.50: A lamberen expedíció. — 20.10: Csehov humoros írásaiból. — 21.00: Lemez- újdonságok. — 21.55: Tv-híradó. - 22.15: Gyilkosság! parancs \"DK tv-film. FILMSZÍNHÁZAK Belie (±‘4, hnö, 8) : Kis titkok. Kossuth (í3. i'5. i‘7): Hétszer iiet. — Fáklya (f'5): Fehér farkasok. — Petőfi (f7): Rákóczi hadnagya. Táncsics (3, 5, 7): Krebs/-. az isten. — Szikra (í'5. 7): A csendőr nősül. — Ságvári (5): A halál 50 órája (dupla helyárra]!). MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ 7: Tizenkét széli. (Csehov óéi let.) kiállítások Miskolci Galéria (U—li) óra között): Döbröczöni Kálmán festőművész emlékkiállítása. Miskolci Képtár (10—18 óra ko zött): Senyei Oláh István festőművész kiállítása, Szőnyi István terem (10.30— 14.30 között): P. Bak János festőművész kiállítása. Libresszó (13—20 óra között) Harkácsi József fotóművész ki állítása. Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): „Hazánk, a Magyar Népköztársaság címmel dokumentumkiállítás az előcsarnokban. Herman Ottó Múzeum <10—18 óra között): Megyénk története, a Bükk élővilága. Görögkeleti templom (10—13 e* .15—18 óra között): Miskolci Q&» vögök művészeti emlékei.