Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-10 / 58. szám
Jogos védetem — a garázdákkal szemben Megbecsiilik-e a művezetőket? Az LKM legutóbbi rendkívüli szakszervezeti tanácsülésén, két tanácstag jóvoltából, élénk vita alakult ki a művezetők megbecsüléséről. A vita kiindulópontja a vállalat idei bérfejlesztése volt. A metallográfia üzem képviselője kifogásolta a bérfejlesztési irányelvek azon részét, amely a termelést irányító vezetők (művezetők, főművezetők, üzemvezetők) kétszáz forintos átlagbérfejlesztését irányozza elő. Elmondta, hogy náluk kétdiplomás mérnökök is végeznek művezetői tevékenységet, akik azonban az üzem sajátos szervezése miatt nem művezetőnek, hanem csak csoportvezetőnek számítanak. Így a szóban levő bérfejlesztéssel olyan helyzet alakulhat ki, amikor az érettségivel rendelkező kinevezett művezető bérét kétszáz forinttal növelik, a kétdiplomás csoportvezetőnek kinevezett „művezetőét” azonban nem. Mindezt a következő felszólaló, a finomhengermű művezetője tévesen értelmezte. Tényeket sorakoztatott fel annak bizonyítására, hogy a művezetők megbecsülése mennyi csorbát szenved. Példaként elmondta, hogy noha ő mintegy nyolcvan ember munkájáért felel, mégis kevesebbet keres, mint az az előmunkás, ^aki csak tizenöt embert irányít. Ez korántsem egyedi jelenseg, s ezért van az, hogy a művezetők sokszor feladják kivívott pozíciójukat, visszatérnek a munkapadhoz. Ne irigyelje hát senki tőlük, ha nekik emelik a fizetésüket, a kétdiplomás mérnöknek pedig nem, vagy csak kevésbé. Ehhez a felszólaláshoz kapcsolódott az egyik gazdasági vezető mondanivalója. Kifejtette: a középvezetők megbecsülésével — noha a reform célkitűzéseinek megvalósításában jelentős szerep hárul rájuk —, országosan baj van. Nem fizetik meg őket, sokszor csökkentik a hatáskörüket stb. Az LKM vezetősége ezért is döntött úgy, hogy az idei bérfejlesztésnél minden más csoport (felső vezetők, munkások, alkalmazottak) elé helyezi a középvezetőket, köztük a művezetőket. A vita végére Koszti Lajos, a szakszervezeti bizottság titkára tett pontot összefoglalójában. Ö is védelmébe vette a művezetőket, de megnyugtatta a metallográfia üzem képviselőjét is: a szakszervezeti bizottság az igazgatósággal együtt hamarosan utánanéz annak, hogy a metallográfiánál valóban a művezetők végzik-e a művezetői tennivalókat, nehogy téves besorolások miatt egyébként könnyen elkerülhető bérfeszültségek keletkezzenek. A vita így kedvezően ért véget, s végül is csak megerősítette azt az álláspontot, hogy a művezetők, a középvezetők megbecsülésével az eddiginél többet és jobban kell törődni. Az LKM elindult ezen az úton. (nyikes) Nincs hűséges vevő — Usletilélektan 2. E^ypillanata döntésre - hetek a vitára A vásárló nem érzelgős, pénzéért jól akar vásárolni, ha máshol kedvezőbb a kínálat, be sem teszi a lábát megszokott üzletébe — állapították meg a vevők lélektanával foglalkozó pszichológusok. A férfi vásárló jobban méltányolja az udvariasságot, inkább ragaszkodik a megszokotthoz, állhatatosabb. A nőnemű „kedves vevő” már amikor belép az üzletbe, felméri a terepet, mindent meglát: a választékot, a kiszolgáló ruhájának tisztaságát, gyorsaságát, a mérleg nyelvének apró kilengését. Nagyobb szakértelmet vár az eladótól, mint a férfi vásárló. A fiatal vevő ma már jelentős vásárlóerőt képvisel. Jellemzői: csak az újat keresi, értékeli a különlegeset, az olyan reklámot szereti, amely egyenesen neki szól, elsősorban nem az olcsó árut keresi, A tehenek „anyagi ösztönzése” A szovjet állattenyésztési kutatóintézetben olyan készüléket szerkesztettek, amely a kifejt tej mennyiségének megfelelően adagolja a koncentrált takarmányt a teheneknek. Minél több tejet adott a tehén, annál nagyobb adagot kap az adagolóból. Ez az „anyagi érdekeltség” az állatoknál gyorsan beidegződik. A szó szoros értelmében 2—3 nao múlva már jelentkezik a reflex és tehenek több tejet adnak. A készülék pneumatikus rendszerrel működik. Az eddig ismert készülékek villanyárammal működtek, ami veszélyes, mivel a 30 voltos feszültség az állatok halálát okozhatja. méltányolja az ötletes eladási stílust. Az idősebb vásárló jobban ragaszkodik a megszokotthoz, elvárja a tanácsadást, a figyelmességet. Az újdonságot nehezebben szokja meg, nagyobb türelem kell hozzá. S végül: a túl szigorú rend taszítja a vevőt, az áttekinthetetlen polcok bizonytalanná teszik a vásárlót. Szereti, ha az egyes cikkeket állandó helyen találja meg, idegesíti a drága cikk mellett a filléres áru, de még inkább az olcsó élelmiszer mellett hivalkodó, méregdrága whisky. Ez a felismerés vezette a megyei tanácsot abban a dön. tésében, hogy a Borsod megyei Vízművek kezelésébe vette át a végardói fürdőt. Amint Jekkel Béla igazgató a végrehajtó bizottság ülésén kifejtette, a vízművek tervszerűen kívánja fejleszteni a végardói meleg vizű fürdőt. A városi tanács ebből a célból máris rendelkezésre bocsátott mintegy 10 holdnyi területet, amelynek beépítési, illetve fejlesztési tervét a közeljövőben elkészítik. A nők sokkal kevesebbet pietykáznak, mint a férfiak! Brit szociológusok jutottak erre a megállapításra, akik vették a fáradtságot és kiinkább a show A tapasztalat azt mutatja, hogy az új lakótelepeken nem kedvelik annyira a népi zenét, mint máshol. A Szent- péteri kapui Katowice étteremben is alig-alig ültek korábban az asztalok mellett. Az elmúlt szombaton és vasárnap kísérletképpen a debreceni Aranybika show-mű- sorának művészei szórakoztatták a vendégeket — s megtelt az étterem. Márciusban a hétvégi napokon mindig lesz könnyűzenei műsor a Katowicében. Ha a siker tartós marad, végleg megváltoztatják az étterem programját. De hogy már ebben az évben is kellemesebb legyen a fürdőzés, megkezdték és az idény indulásáig befejezik a kút felújítását, mintegy 700 forintos költséggel, mert a vízadó képességét ezzel per- * cenként 1000 literre kívánják növelni. A túlságosan magas hőfokú víz hűtésére egy hideg vizű kutat létesítenek. A következő hetekben felújítják a parkot: sétautakat építenek, dísznövényeket ültettek, sok kerti padot, asztalt, széket szereznek be. A további tervekben szerepel töbhallgatták férfiak és nők 125 munkahelyi beszélgetését. Kiderült, hogy a férfiak sokkal többet fecsegnek és ráadásul rosszindulatúan „beszélik ki” a távollevőket. Az erőszakos bűncselekmények és garázdaságok szaporodásának gátat vetni csak a társadalom segítségével lehet. Igen ám, de ahhoz, hogy a társadalom tagjai közbelépjenek, szükség lenne az eddigieknél határozottabb jogvédelemre. A szerkesztőségünkben megtartott kerek- asztal-konferencia részvevői ezzel kapcsolatos véleménye megoszlott: a járásbíróság elnöke a BTK. 25. paragrafu- ■ sának egy negyedik szakasz- szal való megtoldását javasolta, amely világosan kimondaná, hogy aki a közbek között egy hullámfürdőként működtethető nagy medence építése is, amelynek a munkálatait 1971-ben megkezdik. rend sértőivel szemben fellép, az nem büntethető. Dt. Deák András megyei főügyész szerint viszont: a jelenlegi jogszabályt kell a bíróságnak megfelelőbben alkalmazni az ítélkezési gyakorlatban, mivel a közrend védelmében fellépő személyt a jelenlegi törvény is védi. A társadalom védekezése Kétségtelen, hogy gyakran produkál vitát a jogos védelem eldöntése bírósági szakon. S ebben sok minden közrejátszik. Legkivált az, hogy a jogos védelem módját és mértékét állampolgárainknak egy pillanat alatt kell eldönteniük — méghozzá a közvetlen veszély pillanatában —, míg a bíróság esetleg hetekig vitathatja, hogy ez a döntés helyes volt-e, nem lépte-e túl a jogos védelem határát? Mert törvényeink — bár a jogos védelem tulajdonképpen a társadalom védekezése a bűnüldöző szervek helyett, akik nem lehetnek ott minden támadás elkövetésénél — határt szabnak a védekezésnek is. Amíg a támadás tart! A jogos védelem befejeződik akkor, amikor befejeződik a támadás. Például: az egyik italboltban záróra van. Egy részeg vendég ezt nem hajlandó tudomásul venni. A boltvezető már egy fél órája könyörög neki, hogy menjen haza, míg végre elindul, de aztán visz- szatér. Ismét könyörgés, majd vita, a részeg leszegett fejjel rohan a boltvezető felé, aki eltaszítja magától, mire a részeg elzuhan. A boltvezető jogos védelme itt lezárult. Csakhogy felindultságá- ban két ízben még megüti Ma délelőtt 10 órakor nyílt meg a MTESZ Szemere utcai székházában az állami gazdaságok borkiállítása. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, a Borsod megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Válkorábbi támadóját, aki az egyik ütéstől 8 napon belüli sérülést szenved, s feljelentést tesz a boltvezető ellen. A bíróság a boltvezetőt annak ellenére megbüntette, hogy jogos védelmi körét menthető felindulásból követte el. Ha akkor üti le a részeg férfit, míg az támadásban van, tettéért nem tartozik felelősséggel. Miután azonban a részeg a földre került, a további ütés a boltvezetőn esett sérelem megtorlásának számít, s ez már büntetlenül nem hagyható. Ugyanakkor büntetése korlátlanul enyhíthető, ami a megtámadott igazságérzetét is megnyugtatja. Csak ha vér folyik? Sokat vitatott része a jogos védelemnek a családi perpatvarokba való beavatkozás. Igen sok családi tragédiát okozott, hogy férj és feleség közötti verekedésnél — az eddigi joggyakorlat szerint — a rendőr csak akkor léphetett közbe, ha már vér folyt. Holott a törvény kimondja: „Jogos védelemben, cselekszik az, akinek a cselekménye közérdek, vagy saját, illetőleg mások személye vagy javai ellen intézett, vagy azokat közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.” A konferencia részvevőinek véleménye egyöntetű: abban az esetben, amikor például egy lakásból durva veszekedés hallatszik, az asz- szony és a gyerekek sikoltoznak, verekedés folyik, amely a családtagok testi épségé veszélyezteti, indokolt a közbelépés. Ilyenkor kívülállók is bizalommal kérhetik a rendőrség segítségét a garázda férj vagy családtag megfékezésére. Tehát: nem kell megvárni, amíg vér folyik! (Folytatjuk) RADVANYI ÉVA laiat, valamint az Állami Gazdaságok Kereskedelmi Irodájának közös bemutatójára tizenhat állami gazdaság 90 borfajtával jelentkezett A borkiállítást naponta hét órán keresztül látogathatják az érdeklődők, öt napon keresztül. A borokat ugyan a helyszínen megkóstolni nem lehet, de akinek kedve támad, vásárolhat belőlük. Verseny a kutatóintézetben Hazánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére a Tüzeléstechnikai Kutatóintézetben a szocialista brigád címért nyolc munkacsoport között indítottak versenyt. A fő célkitűzés a minőség és a termelékenység növelése. A kutatóintézet vezetősége a verseny első három helyezettjének díjazására négyezer forint pénzjutalmat ajánlott feL Mosolygó történelem Költő a hordóban Lisznyai Damó Kálmán — Petőfi barátja, népiességének egyoldalú túlzója — neves és divatos költőnek mondhatta magát. Verseinél is ismertebb volt bohémkedő, korhely természete. Járta az országot és lobogó hajjal, külön ezekre az alkalmakra készített cifraszűrben olvasta fel érthetet- Ienségig agyoncicomázott, erőltetett „palóc dalait”. Egerbe is eljutott, s az egyik pincében, az egybegyűlt népes társaság óhajára, szavalni kezdett. Egy üres hordóra állt fel, s az elfogyasztott bor tüzétől is hevítve, nagy lelkesültséggel szavalt. A verssorokat lendületes gesztikulációval is megtoldotta. A produkciónak váratlan fordulat vetett véget. A hordófenék recsegve-ropogva beszakadt, s a költő hatalmas ordítással eltűnt a jelenlevők szeme elől — a hordó gyomrában. (patalcy) Az OFOTÉRT-boltok február 23-tól március 10-ig tartó engedményes vására már eddig is nagy forgalmat hozott. A Széchenyi utcai Fotó Áruházban a szokásos 20—30 ezer forint helyett hatvan-, sőt egyes napokon nyolcvanezer forint értékű áru kelt el. A vásár legnépszerűbb cikke a Zorkij—10 és a Szema-Rapid fényképezőgép volt, de a filmfelvevőkből, vetítőkből, filmekből is sok fogyott. (Agotha Tibor felvétele) Hullámfürdő Sárospatakon A felső-zempléni, abaúji tájnak egyetlen meleg vizű fürdője a néhány évvel ezelőtt Sárospatak mellett megnyílt végardói termálfürdő. Olyan nagy kiterjedésű vidékek lakosai számára jelent fürdési lehetőséget, kultúrált pihenést és felüdülést, mint a Bodrogköz, Hegyköz, Hegyalja és a Hernád völgye, sőt a szomszédos Kelet-Szlovákiából is évről évre mind nagyobb számban látogatják. Pletykastatisztika Tizenhat állami gazdaság, 90 borfajta Borkiállítás