Déli Hírlap, 1970. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-12 / 36. szám

belföld * EZER LAKÁS TERVEN FELÜL. A Budapesti 43. sz. Építőipari Vállalat dolgozói a jubileumra felajánlották, liogy III. ötéves tervüket — 18 945 lakás építését — no­vember 1-re befejezik. így az év végéig terven felül még ezer lakást tudnak el­készíteni. * OKLEVELEK At ÁR­PÁD-KORBÓL. A szekszárdi ómegyeházán levő levéltár­ban 196, a mohácsi vész előt­ti korból származó eredeti oklevelet őriznek. A legré­gibb még a tatárjárás előtt készült; IV. Béla malom-ado­mányozását hitelesítették ezen az okiraton 1238-ban. * MEGNYÜJTJÁK A ZA­LÁT. A vízügyi szakemberek évek óta foglalkoznak a keszthelyi öböl eliszaposodá. aának problémájával. Egy most elkészült terv szerint a Zala folyót meghosszabbít­ják, s így hat kilométerrel keletebbre, Balatonberény kö. zelében torkollna a tóba. Ez­zel sikerülne a vízáramlás irányát megváltoztatni és ke­vesebb hordalék-iszap jutna a Keszthelyi-öbölbe. * A KERESKEDELEM KÉKESÉRE. A Hazai Ffcfis- foné dolgozói, a kereskede­lem kérésének eleget téve, a tavalyinál száz tonnával több fonalat és 10 ezer négyzet­méterrel több szövetet készí­tenek ebben az évben. •* országjáró kiál­lítás. Az Építésügyi Tájé­koztatási Központ az idén 35 kiállítást rendez Budapesten és a vidéki városokban; or­szágjáró útra indítja az álla­mi építés-tervezés fejlődését bemutató, valamint a magán- lakásépítés eredményeit is­mertető vándorkiállítást. * NAGYERDEI REKONST. RUKCIÓ. A debreceni nagy­erdei gyógyfürdő rekonstruk­ciójára az utóbbi tíz eszten­dőben 25 millió forintot köl­töttek. Bővítették a strand te­rületét. javították a gyógyvíz­ellátást, s a nyári strand­idényben már a hévíztorony biztosítja a fürdő melegvíz- ellátását. * PAPRIKAMÁRTÁS. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál újabb élelmiszer- különlegesség, a paprikamár­tás gyártását kezdték meg. A hidegkonyhai készítmények­hez felhasználható ételízesítő alapanyaga a csípős, illetve enyhén csípős őrölt paprika, amelyet cukorral, fűszerek­kel, olívaolajjal ízesítenek, * MEGFIATALODOTT A HÁZGYÁR. A dunaújvárosi házgyár korszerűsítése, fiata­lítása befejezéshez közeledik. Az idén a tavalyi 1100 he­lyett, 1700 lakáshoz elegendő elemet ad az építőiparnak a házgyár. Ebben az évben már a százhalombattai és a komlói lakásépítkezésekhez is szállítanak a dunaújvárosi házgyár elemeiből. * KÖLTENEK A RÉTI SASOK. A Duna menti ártéri erdőkben, Mohács és Gemenc vidékén már költenek a réti sasok. Az óriásmadarak úgy látszik, biztosra veszik, hogy hamarosan beköszönt a ta­vasz. Egy pillanatra! GcnfenyomAsre bor, sör, tej, szörp, Virsli, kávé és húsleves! Automata kiállítás — Hát nem mondom, ez érdekes. Aprópénzt vélt, hőt szabályoz. Csodálatos, okos gépek. Mennyit tudnának tanulni Tőlük némely feleségek! — O — A axarjei javaslat nyomán Tárgyalás Nyugat-Berlinről reggeliddé telefon rwi-------------­Könnyűzenét est — Fáiig megvakult Torkán akadt A Lenin Kohászati Művek ifjúsági klubját keresik fel ma este a csanyitó KISZ- iskola egyhetes tanfólyamó- nak résztvevői. A megyéből összegyűlt klubvezetők a könnyűzenei vetélkedők, klubestek rendezésének mód­szereivel ismerkednek meg. * A Bükk etteremben vacso- rázott tegnap este H. József. Amikor az ajtón kilépett, va­laki ököllel arcon vágta. Az ütés a szemét érte, s olyan erős volt. hogy jobb szeme világát elvesztette. Az 59 éves fuvarost a kórházba!) ápolják. * Még: mindig sokan vannak betegszabadságon a Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozói közül. Ma reggel 95 ember maradt otthon betegen, kö­zülük 25 gépkocsi-, illetve villamosvezető, a többiek pe­dig jegykezelők. ♦ B. Béla 4G éves nyugdíjast tegnap délben miskolci laká­sán lapáttal fejbe verték. A baleseti sebészetre saállítot­ták. * Az Expressz étteremben it­tasan vacsorázott tegnap este B. Gyula. Húst fogyasztott, s evés közben elaludt. A mo­csárig a torkára akadt és csaknem megfulladt. Először a belgyógyászatra, utána pe­dig a kijózanítóba vitték. * Ittasan ment haza. tegnap este G. Gyula Megy aszón. A 23 éves férfit otthon az anyó­sa szóváltás közben fejbe verte. Jókora repeszíett fej­sebbel szállították a men­tők. kórházba. A három nyugati nagyha­talom képviselői tájékoztatták a brüsszeli NATO-központot arról a jegyzékről, amelyben a Szovjetunió mielőbbi tár­gyalásokat javasolt Nyugat- Berlin helyzetéről. Hírügy­nökségi jelentések szerint nagyköveti szinten kerül sor a megbeszélésre a Szövetséges Ellenőrző l'anács egykori nyugat­berlini épületében. Az USA, Anglia és Francia- ország képviselői a nyugat­német kormány megbízottjá­nak részvételével. tegnap Bonnban, részletesen megtár­gyalták a szovjet jegyzék javaslatait. műfordítók és publicisták tá­mogatására. A megye, amely mindig is gazdag volt irodal­mi hagyományokban, az el­múlt negyed évszázad alatt egyéb fontos gondok és teen­dők mellett, nem támogat­hatta a Borsod megyei iro­dalmat. Pedig éppen azért szorult volna rá a segítés­re a zsenge törekvés, mert más megyékhez viszonyítot­tan, az egyetemes irodalom­hoz mérhető tehetséges lite- rátorok csak kis létszámban eresztettek gyökeret Borsod megyében. Akiket pedig kö­tött és vonzott a tájhoz való hűség, kevesebb figyelmet kaptak, mint más megyék­ben. Hisszük és reméljük, hogy a megyei tanács mecé­nást tevékenykedése serken­tőleg hat majd a megyében élő írók, költők munkálkodá­sára, s a 10 ezer forintos ní­vódíj is mozdítója lehet a korszerű gondolatok, regény, vers, kisregény, színdarab, jelentősebb műfordítás, vagy publicisztikai tevékenység formájában történő jelentke­zésére. A dijat felszabadulásunk negyedszázados évfordulóján adják át első ízben, ezzel is dokumentálva a szocialista kultúrpolitika magasrendűsé­gét. Börtönben a rabló asztaltársaság A körhintától as árokpartig.,. — Addig adja át a számlát, amíg kábulatban van! (A Daily Express karikatúrája) A Borsod megyei Tanács tízezer forintos irodalmi ní­vódíjat alapított a Borsodban élő írók, költők alkotó tevé­kenységének segítésére és ösztönzésére. A nívódíjjal a megye megszerettetését és megismertetését szolgáló leg­jobb regény, kisregény, szín­padi mű, novella vagy verses- kötet szerzőjét jutalmazzák. Az irodalmi nívódíjat első alkalommal április 4-én ad­ják át, * Nagy örömmel olvastuk a hírt, hogy a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 10 ezer forintos irodalmi ní­vódíjat alapított a Borsod ■megyében élő írók, költők, Nívódíj a borsodi íróknak külföld © VIETNAM. A Dél-Viet­namban tartózkodó Lalid amerikai hadügyminiszter Thieu elnökkel tárgyal Sai­gonban Nixon úgynevez-ít „vietnamizálási” politikájá­ról. A megbeszélésen jelen volt Wheeler tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának el­nöke és Bunker nagyköveti«. © ELEKTROMOS KE­RÉKPÁR. A Sanyo Electric Company japán cég bejelen­tette, hogy megalkotta a vi­lág első elektromos meghaj- tásos kerékpárját, amelynek óránkénti legnagyobb sebetá sége 20 kilométer. A kerék­pár telepcsere nélkül tud megtenni 50 kilométert. © KITÜNTETTEK. Thiita Durieux, a német színjátszás 89 éves „nagy öreg hölgye” megkapta a legnagyobb fran­cia kulturális kitüntetést, a ,,Palmes Academiques”-t. © LELŐTT AMERIKAI GÉP. A Kínai Népköztársa­ság légvédelme lelőtt egy pi­lóta nélküli amerikai felderí­tőgépet Kvantung tarto­mány térségében. Ez volt & huszadik, pilóta nélküli ame­rikai feiderítőgép, amelyet 1964 óta megsemmisítettek a Kínai Népköztársaság légite­rében. © ÜJ LONDONI TŐZS­DE. Az angol fővárosban mo­dem környezetben kezdték meg az üzletkötéseket az új tőzsdepialotában. A 117 éves régi épületet bezárták és va­donatúj felhőkarcolóban kez­dődik meg a munka. © EGYIPTOMI RÉGISÉ­GEK — ELADÁSRA. Kairó­ban bejelentették, hogy nagy­szabású nemzetközi árverésen, kínálják eladásra az egyip­tomi régiségek másodpéldá­nyait. A kairói Egyiptomi, Múzeum gyűjteményéből első alkalommal Osiris isten 12 ezer kis bronzszobrát adják el, valamint 9675 halottakkal együtt eltemetett szobrocskát. Ezenkívül 90 régi nyaklánc, fülbevaló, valamint 657 fá­raókori halotti maszk keri/I piacra. © KÖZEL-KELET. Egyíp» tömi és izraeli repülőgépek újabb légi csatát vívtak a Szuezi-csatorna fölött. Egyip­tomi bejelentés szerint egy támadó gépet megsemmisí­tettek, Tel Aviv ezt cáfolja. Jordániái katonai alakulatok visszaverték egy izraeli jár­őr támadását, amely meg­próbált átkelni a Jordán fo­lyón. Rablás súlyos testi sértés, lopás, orgazdaság... És még elég bosz- szan sorolhatnánk a bűnöket, amelyek hét elítéltet terhelnek. Egyi­kük sem idősebb 25 étnél, s valamennyiüknek megvolt a tisztességes kereseti lehetőségük. Es mégis kiraboltak, megloptak két embert. A körhintánál zene szólt, s odacsalogatta a tiszaszederké- nyi utcán sétálókat. Gerics Pált is, aki ezen a napon ün. nepelte 35. születésnapját. — Meghívlak benneteket a Birka-csárdába! — invitálta barátságosan néhány ismerő­sét. Nem kellett sokáig biz­tatni őket. Hamarosan népes asztaltársaság gyűlt Gerics Pál köré: Mócsán Sándor, Péntek István, Rozsnyai Lász­ló és a felesége, Berecz Imre, Bukovics János és Baranyi Mária. A társaság azonban nemcsak a sörrel és az ün­nepléssel törődött. — Gericsnél pénz van, ve­gyétek el tőle! — javasolta Mócsán a Rozsnyal házaspár­nak, majd Baranyi Máriá­nak. De amíg tervezgettek, a sör elfogyott és az ünnepelt hívására az egész társaság át­vonult a Tiszagyöngye étte­rem teraszára. Itt aztán már sikerült megvalósítani tervü­ket: Baranyi Margit kilopta Gerics farzsebéből a pénztár­cát, kivett belőle 300 forintom és tovább adta Bukovics Já­nosnak, ő pedig Mócsánnak. Mindössze 1470 forintról volt szó. Kevesellték is valamenv- nyien. Mócsán és Péntek Ist­ván különösen. — Valahogy kellene még egy kis pénzt szerezni — je­gyezte meg Mócsán, amikor már csak kettesben maradt Péntekkel az utcán. — Ott megy egy kerékpá­ros. Hé! Álljon meg! Jenei Gyula (kiskunhalasi lakos) a kiáltásra hátrapil­lantott kerékpárjáról. Látva az utánarohanó alakokat, rosszat sejtett és gyorsítani próbált. Péntek azonban utol­érte, elkapta a kerékpárt é­az arokba döntötte. Aztán előbb ököllel ütni, majd rug­dosni kezdte Jeneit, végül pe­dig kiszedte zsebéből a pénz­tárcáját (amelyben 1280 fo­rint volt) és az öngyújtóját. Ezt követően Péntek és Mó­csán futásnak eredtek. Mócsán Sándort már koráb­ban is megbüntették lopásért. Most visszaesőként, felbujtói minőségben elkövetett rablá­sért, súlyos testi sértésért és lopásért ötévi szigorított bör­tönre ítélték. Péntek István kétévi szabadságvesztés-bün­tetését másodfokon 3 eszten­dőre emelték fel: rablás, sú­lyos testi sértés és orgazda­ság bűntettéért. Rozsnyai Lászlót kétévi, Berecz Imrét és Bukovics Jánost 6—6 hó­napi szabadságvesztéssel bün­tették. Baranyi Mária félévi és Rozsnyai Lászlóné 3 havi szabadságvesztésének végre­hajtását 3 évi próbaidőre fel. függesztették, (ruttkay) egy mondatban © Asiszaf Dajan, az izraeli hadügyminiszter filmszínész fia, aki éllen a müncheni re­pülőtéren elkövetett bomba- merényletek feltehetően irá­nyultak, rendkívüli biztonsá­gi intézkedések közepette, megérkezett Londonba. © Üjabb föld alatti nukleáris kísérletet hajtottak végre az USA nevadai telepén. © Be­tört a philadelphiai egyetem matematikai tanszékére egy Robert Cantor nevű 34 éves matematikus — akinek dok­tori disszertációját elvetet­ték — és revolverrel lövöl­dözve megsebesített két pro­fesszort, majd agyonlőtte magát. © Az első japán mesterséges hold a föld kö­rüli hatodik fordulat közben megszüntette rádióadásait. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky ti. 15. — Központ: 36-132, 16-672. 55-380, 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város- politikai -ovat: 18-221 — Művelődési rovat' 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsv-Zsilinszkv u. 15. — Felelős k'rdó: WIRTh LAJOS. — Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, I.. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219 — Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 forint, index: 25 951. - Készült: a Borsod megvei Nyomdait*-i vállalatról Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. —Felelős vezető: szemes ISTVÁN. © GÜMÖKÓR A PARLA­MENTBEN. A washingtoni törvényhozás épületében gü~ műkór-járvány veszélyét ál­lapították meg. A kongreszr- szusi étterem két alkalma­zottja halt meg a közelmúlt­ban tbc-fertőzés követkéz, tében és a nyomban elrendeli vizsgálat — szenátorok, kép­viselők, sőt újságírók is or­vos elé kerültek — eddig száznál több tbc-gyanút és hat biztos fertőzést derített fel. A NEGYEDIK NŐI ÁLDOZAT Az a rejtélyes gyiikosságsoro zat, amelynek egy év leforgása, »lati már a negyedik nő esik ál­dozatul Bécsben, tanácstalanná teszi az osztrák rendőrséget. Ta­valy áprilisban történt az első, és azóta már az egyik szénürlet alkalmazottja, Franziska Her­mann a negyedik, akit holtan találnak és a tetteseket mind e», ideig nem sikerült megtalálni. Érdekes tünete eanek a gyilkos­ságsorozatnak, hogy az áldozat mindig nő, a gyilkos oenzt nem visz el, — de nem is lehet meg­találni. A legutóbbi gyilkosság­nál, Franziska Hermann eseté­ben, az a gyanúja a rendőrség­nek. hogy ezúttal a tettesek nem: annyira gyilkolni, mint — kivé­telesen — rabolni akartak, ebben azonban va'ami megekedáiyo-ts. eket. A gyi'kosság egyelőre ép­pen olyan rejtélyes, mint az elő­ző bárónk

Next

/
Oldalképek
Tartalom