Déli Hírlap, 1970. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-07 / 32. szám
Négy nap Trinyecben Hazaérkezett Csehszlovákiából az a húsztagú mun- kásör-delegáció, amely a trinyeci vaskombinát népi milíciájának meghívására 4 napot töltött a „vasvárosban". A Kállai László, megyei munkásőrparancsnok vezette küldöttség a trinyeci népi milicisták januári látogatását viszonozta Ivetr alatt az utánoótlás Amíg a tavasz beköszönt, üvegházakban tartják a gyakorlati képzést a Miskolci Kertészeti Vállalat száz ipari tanulója számára. Másod- és harmadévesekből csak egy. elsősökből viszont már két osztály tanul és dolgozik a vállalatnál. A hétfőn megnyitott pályaválasztási íci- állitásnak mindennap sok látogatója akad; főként hetedikesek, nyolcadikosok keresik fel. De eljönnek ide a szülők is, hogy köny- nyebben eligazíthassák o szakmaválasztás előtt áUó gyermekeiket. (Ágotha felv.) öregeink megnyugtatására A kihordásos ebédtől az új otthonig Dömper helyett billenős kocsik Kikérik maguknak Az országos lapok és főleg a rádió jóvoltából az egész ország figyelemmel kíséri a budapesti Déli pályaudyar bővítésével kapcsolatos vitát. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az érdeklődés hullámai már egy kicsit túl is csaptak az alapkérdésen: a Vérmező egy darabkájának feláldozásával bővítsék a Délit, vagy fejlesszék inkább a Kelenföldi pályaudvart? A hozzászólásokból ugyanis egyre gyakrabban csendül ki egy másik kérdés: vajon odafigyelnek-e eléggé a közvélemény hangjára, azok, akik sokakat érintő városfejlesztési, vagy egyéb témákban döntenek? Sajnos, nem mindig. Gyakran sértődött hallgatásba burkolóznak, esetleg rideg, elutasító nyilatkozattal próbálnak gátat vetni a sok ezer forrásból buzgó közérdeklődés, segíteni akarás elé. Főleg, ha a sokak véleményét tolmácsoló újságcikk, vagy rádiókommentár nem egészen az ő szájuk íze szerint való, azaz bírál. És ezek után evezzünk vissza szőkébb hazánk vizeire, említsünk példákat Miskolcról, rtiég közelebbről a Déli Hirlap tárából. A közvélemény — tapasztalatunk szerint — leggyakrabban akkor fogalmazódik panaszos levéllé, szóbeli bejelentéssé, amikor az illetékesek mulasztása nyomán sérelmes helyzetbe kerül egy kisebb, vagy nagyobb kollektíva. Nemrégiben a közlekedési vállalat dolgozói panaszkodtak lapunk munkatársának: baj van a vállalatnál az üzemi demokráciával. Számos vásárló — az árdrágítások ellen szólván — megemlítette: mióta műanyag tálkában adják, drágább a büfében a kocsonya. Legutóbb pedig az egyik Szentpéteri kapui bérház lakói fordulnak szerkesztőségünkhöz SOS-jelzéssel: elöntéssel fenyegeti őket a víz, s a MIK nem intézkedik. Kötelességszerűen nyilvánosságot adtunk a jogos panaszoknak. Mielőtt azonban intézkedtek volna az illetékesek, már jelezték szerkesztőségünknek: nem tetszik nekik a bírálat. S ezek sajnos, nem egyedi példák. Ügy látszik, divatba jött a „bírálat bírálata”. Egyre-másra kapjuk a sértődött, vagy fenyegető hangú „kikérjük magunknak”! — válaszokat. De mit kémek ki maguknak tulajdonképpen a szóban forgó vezetők? Az újságcikket? Dehogy! A cikk ugyanis — ha megalapozott — sokak véleményét hordozza. Tulajdonképpen a közvélemény elől zárkózik el tehát a gyorsan felháborodó vezető. A közvélemény elől, mely — szándékunknak megfelelően — egyre éberebb, akár a budapesti Déli pályaudvar átépítéséről, akár egy miskolci vállalat nyilvánvaló mulasztásáról, esetleg üzleti ügyeskedéséről van szó. BÉKÉS DEZSŐ .. ■■■ i ii «I Lapunk január 26-i számában írtunk arról, hogy milyen segítséget ad a Miskolci I. kerületi Tanács a rászoruló öregeknek. Cikkünkre sok levelet kaptunk, és ezekkel felkerestük Kammel Lajosnét. az I. kerületi Tanács vb-el- nökét. Kik kedvesebbek ? Először a József Attila utcai öregek levelét mutattuk: tyA kerületben kétféle gyermekként tartják számon az öregeket: édesként a Kölcsey utcaiakat és mostohákként bennünket... Mi csak ebédet kapunk, a Kölcsey utcaiaknak pedig mindenük megvan...” Kammel Lajosné meglepődve válaszolta: — Nincs itt szó édes- és mostohagyermekekről, hiszen mi valamennyi öregünknek igyekszünk maximális támogatást nyújtani. A József At. tila utcában azonban nincs annyi rászoruló, hogy ott önálló napközi otthon létesítése indokolt volna. Ezért csupán a kihordásos ebédet biztosítottuk: 22 idős ember rendszeresen meg is kapja ezt. In. gyen. Legszebb p a városban — Sajnos, a tanácsnak sincs annyi pénze, hogy egy kerületen belül több napközi otthont is létesítsen — folytatta az elnökasszony. — Az első kerület így sem panaszkodhat: itt van a város legszebb napközije. Térítés- mentesen reggelizik, ebédel itt 62 öregünk. Sőt: ingyen mosnak, vasainak, varrnak rájuk. Két gondozónő még a lakásaikba is eljár takarítani, s elintézi hivatalos ügyeiket A napköziben hetente háromszor minden öreg megfürödhet Egy éve ugyanis teljesen összkomfortos épületté alakították át a Kölcsey utcai házat Az építkezésen társadalmi munkát végzett a tanács KISZ-saervezete is. A szép, modern berendezés pedig a tanácson kívül 12 patronáló vállalatnak is köszönhető. Szórakozás? A régi televíziót alig egy hónapja cserélték ki újra, nagy képernyősre. Akinek kedve van, villanyvarró- gépen varrogathat Jó időben a kert nyugágyaiban pihenhetnek, vagy kirándulni járnak. A Lenin Kohászati Művek bármikor készséggel odaadja nekik az autóbuszát Voltak már a meleg vizű Zsó- ri-fürdőben, bejárták megyénk több szép vidékét. Az idén külföldi utat terveznek ... Mikor emelik a segélyt? Korábbi cikkünkben arról is szó volt, hogy a tanács évről évre felemeli az öregek szociális segélyét — Tényekkel bizonyíthatunk — jelentette ki az elnökasszony. — A rendkívüli segélyben részesülők tavalyA betegek Tetránt kapnak Népes családok — illega Utasban \ A becslések szerint körülbelül 2500 méhcsaládot tartanak városunk méhészei. Az adat azért hozzávetőleges, mert sokan — a szabályokat megszegve — nem jelentik be méheiket. Ez pedig igen nagy veszélyt jelent, mert egy ellenőrizetlen család megbetegedése kipusztíthatja az egész állományt, sőt, a vándorméhek az egész országban elterjeszthetik a fertőző kórt. Az idejében felfedezett méh-betegségek egy része egyébként gyógyítható — például TetránnaL Házi vizsga az Autóklubban előtt például még csők 240 forintot, tavaly pedig már átlagosan 490 forintot kaphattak. Rajtuk kívül még 307 öregünk rendszeresen, havonta kap segélyt, amelynek összegét most januárban a tavalyi 300 forintról 350 forintra emeltük. És már eldöntöttük: néhány hónapon belül újabb emelésre kerülhet sor. Csak aki akar... Égy következő levél írója „azt hallotta”, hogy az öregeknek külön házat építenek és odaköltöztetik őket. Akár akarják, akár nem. Ez az aggodalom már mosolygásra ad okot, hiszen a híresztelésből csak annyi igaz, hogy ősszel valóban megnyílik Miskolcon egy szép, új létesítmény. 470 idős ember számára nyújt majd kényelmes, második otthont. Akik teljes ellátást, gondozást igényelnek, máris jelentkezhetnek ide a tanácsnál. Ha akarnak. (ruttkay) A Miskolci Mélyépítő Vállalat 10—15 régebbi típusú dömperét eladásra kínálta fel a napokban. Helyettük több D-típusú billenős IFA és Csepel teherautókkal egészíti ki gépjárműparkját. Az egységes típusú járműparkot ugyanis egyszerűbben tudják alkatrésszel ellátni. A Béke téri piacra az utóbbi hat nap alatt ismét kevés baromfi érkezett, s különös módon most az őstermelők hoztak jóval kevesebbet, mint a múlt héten. A tyúk ára nem változott, de a csirke kilóját már csak 27 forinttól adják. Ezzel Vasárnap délelőtt harminc klubtag gépkocsiját ellenőrzik az Autóklubban. A házi vizsgákon „kiszűrik” az auszemben .tovább emelkedett a tojáskínálat és a heti felhozatal máig meghaladta a 120 ezer darabot. A tojás ára 1,50—1,70-re csökkent. Zöldáruból a kínálat továbbra is jóval meghaladja a keresletet. Ennek megfelelően a vegyes zöldség, valatók hibáit, így a tulajdtouo- sok jobban fel tudnak készülni a kötelező ellenőrzésekre. mint a retek kilója 3—5 forint, a fejes káposztát 2,00— 8, a karalábét 2—4 forintért adják. Legszembetűnőbben a kelkáposzta ára változott: a hét végén már csak 5—8 forintért lehetett kapni. Emelkedett a sóska ára is, kilója 125 forint. A paraj változatlanul 28—30 forintba kerül, 5—8 forint a vöröshagyma ára, 60 forintot kémek a paradicsomért, kilónként 30 forintért kínálják a karfiolt. Fejes salátát 4, illetve 9 forintért csak két helyen árulnak. Burgonyából a héten Wi mázsa érkezett, ára néhol elérte a 3,50-et, míg a gyermekek kedvencét, a sütőtököt kilónként 4 forintért adják. A gyümölcsök közül a szőlő kilója 40 forintba kerül, a jó minőségű alma ára 4—6 forint között változik. Minden rendben — Jenő, rögtön vissza kell fordulnunk. Bekapcsolva felejtettem a vasalót. — Nyugodj meg, nem szükséges visszatérnünk — feleli nyugalommal a fér). — Hogyhogy nem? És ha tűzvész keletkezik? — Lehetetlen. Én nyitva felejtettem a vízcsapot a fürdőszobában. Utazni jó! Heringek módjára szorongtunk a Lillafüred Expressz peronján. Szerencsére nem csak szorongtunk és dideregtünk, hanem olykor nevettünk is. Indulás után egy perccel mindenki kényelembe helyezte magát. Ki a mosdófülkét foglalta le, s örvendezett, hogy ha áll is, de legalább melegben, ki annak örült, hogy ha ki is nyílna a peronajtó, talán nem esik ki, mert adatott neki egy kapaszkodó. Egy hölgy és a férje egyszerűen keresztülnézett rajtunk: nekik ülőhely jutott — a bőröndjükön. Nem sokáig élvezhették azonban kényelmüket. Kaján mosollyal tört magának utat a folyosó felől egy nénike, ama bizonyos helyiség felé, amelynek elérése érdekében — ő mondta — akár a testünkön is keresztülgázol. Így aztán a bőröndök sem jelenthettek akadályt. Később egy kisfiú ezt ügyesebben oldotta meg: a lábak között bújt át. Gödöllőnél egy óriási ba- juszú, csizmás bácsikán volt a sor, akinek megmentése érdekében egyik lelkes útitársunk csakhamar mentőexpedíciót akart szervezni. Kiderült azonban, hogy nincs rá szükség, mert az ajtó előtt álló hosszú hajú siheder egyszerre csak megszólalt: — Halkabban nem lehet..z?! — Mire az öreg: — No nem, majd visszatartom! Hallaná, Sóstón hogy szól! A juhaim táncra perdülnek tőle... Egy kofakinézetü asszonyság azt ajánlotta, ezentúl szedjünk háborgatási pénzt. Ezen, a hidegtől és fáradtságtól már nevetni sem tudtunk. Aztán mégis kitört a kacagás, mert Hort-Csánynál egy másik néni megjegyezte: — De jó volna egy dinnye! — Minek? — kérdeztük. — Hogy aztán mi is rohangáljunk? — Nem megenni — válaszolta. — Ráülni... Így utazgattunk szépen, mígnem jött a kalauz. — Kérem a jegyeket! — harsogta, s háromszor körbefordult, hogy némi helyet csináljon magának. Az ívet azonban rosszul számolta ki, s az utolsó fordulatnál bele- pottyant a bőröndön ülő házaspár ölébe. Mikor Miskolcra értünk, s végre kiszállhattunk az álomex- presszböl, udvariasan előre engedtünk egy idős nénikét, aki egész úton szótlanul lapult az ablak mellett. Most sem szólt egy szót sem, csak leszáll- ván — elgémberedett lábai felmondták a szolgálatot — térdre- esett a járdán. Egyik kreolbőrű útitársunk félreérthette a helyzetet, mert néhány keresetlen kifejezéssel, emígyen szömyüL ködött: — Dikmánd, még hálálkodik! Inkább menjen, írja be a panaszkönyvbe, hogy nem fütik a peront, meg a kocsik közötti átjárókat... (nyikes) Kevés a baromfi, drágult a kelkáposzta
