Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-10 / 8. szám
n. évfolyam, S. szám 1970. január 10., szombat mmmmrnmmm Ara: »0 FILLÉR ■— ■■■i.—m Tűzharc a [éprah óval Panamában egy húszéve: fiatalember megpróbálta eltéríteni útirány ától a Rapsa légitársaság egyik utasszállit gépét. A pilótának azonban sikerül- — üzemanyag-hiányra hivatkozva — leszállni egy város repülőterére. Ott egy szakasz panamai katona hatolt be az utastérbe és tüzet nyitott a géprablóra. A fiatalember megpróbált maga elé rántani egy utast, de a katonák golyója eltalálta. A kalandba keveredett utas is könnyebben megsérült. Ölvén Mirage Líbiának I repülőgépeket nem lehet továbbadni harmadik országnak Miközben az izraeli kül- üevminisztérium szóvivője kijelentette, hogy kormánya nem bízik Libanon és az arab gerillák megállapodásában, Libanon megbízta ENSZ- delegátusát, tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot a csütörtökön és pénteken végrehajtott izraeli légitámadásokról Emlékezetes, hogy a libanoni Hatalmas botrányt okozott Bonnban az a titkos dokumentum-tervezet, amelyet Schnetz tábornok, a Bundeswehr szárazföldi erőinek parancsnoka dolgozott ki. A tervezet nagyobb befolyást követel a tábornoki karnak a nyugatnémet politika irányításában és azt is szorgalmazza, hogy a hadsereg jogainak bővítése érdekében módosítsák az alkotmányt. Horn szociáldemokrata képviselő a tábornok lemondását követelte a nyugatnémet szövetségi gyűlés védelmi bizottságában, ám annak kereszténydemokrata tagjai ezt elutasították. Bonnban úgy tudják, hogy belügyminiszter és az El Fatah palesztinai ellenállási szervezet megállapodása szerint a gerillák Dél-Libanon biztonsága érdekében korlátozzák akcióikat Izrael ellen. Ezzel el akarják kerülni, hogy hasonló események következzenek be, mint az elmúlt napokban, amikor izraeli gépek két hula keresztenydemokratak a parlamentben is támogatni kívánják a tervezetet. lam ban bombáztak libanoni településeket. Dzsumblatt libanoni belügyminiszter most bejelentette, hogy kormánya intézkedéseket tesz az ott levő házak megerősítésére. A bizalmatlan Tel Aviv-i szóvivő azzal érvéit, hogy korábban már született hasonló egyezmény a paleszti- naiak és a jordániai kormány között, de azt a szerződést nem tartották tiszteletben. A Közel-Kelet legérdekesebb friss híre, hogy Franciaország 56 Miragre- típusú vadászgépet ad el Líbiának. Hivatalos francia kormánykörökre utaló nyugati hírügynökségek szerint a megállapodás értelmében tizenöt repülőgépet jövőre szállítanak le, a többit pedig hosz- szabb idő alatt kapja meg Líbia. A gépeket nem szabad továbbadni egy harmadik országnak — szögezi le a szerződés egyik pontja. Villámlátogatás Madridban Harmincezer szénbányász sztrájkja Tárgyalások Spanyol-Szakara státusáról Botrány Bonnban a tábornoki kar nagyobb befolyást követei A megyei NEB vizsgálatai (Cikkünk a 3. oldalon) y A hirtelen jött hidegben kicsapódott pára zúzmarával lepett be mindent. Szép ez a tél fényképen, ablakból nézve, de kint, brrr... (Agotha Tibor felvétele) A külterületen mínusz 18—20 fok Didereg a város Az elmúlt éjszaka mínusz 17 fokig hűlt le a levegő a belvárosban, a külterületeken pedig hajnalban mínusz 18—20 fokot mértek. A sarki klíma ellenere reggel a város közlekedésében nem volt különösebb fennakadás. Mindenki időben eljuthatott a munkahelyére, mert a szabad szombati forgalomnak megfelelően, mind a 28 villamos kiindult a remízből Az elfagyótt kocsik helyett azonnal tudnak másikat állítani a tartalékokból. Sajnos, tíz autóbusz hiányzott a reggeli forgalomból. A közlekedési vállalat dolgozói úgy szervezik meg munkájukat, hogy vasárnapra is zavartalan legven a közlekedés. Holnap megerősített inspekciós javítóügyelet lesz a vállalatnál. a teli sportok kedvelőit fogadja. A síversenyek miatt mindkét turistaházban sok vendéget várnak a hét végére. Bánkútra gépkocsival nem lehet felmenni, a táA Tárnán az árhullám tetőzése óta több mint egy méterrel apadt a víz, ezért penteken délután az Északmagyarországi Vízügyi Igazvolsagi busz is csak Ömas- sáig közlekedik. Szentiélekre kisvonattal és gyalog lehel feljutni. (Folytatás a 6. oldalon.) a víztükörnek altalaban 30— 40 százalékát borítják jégtáblák. A Tiszán megmozdult jégmezőket újra parthoz fagyasztotta a hideg. MegszakiHatvanezer nőid víz alatt Gáspár Sándor hazaérkezett Bukarestből Ma délelőtt hazaérkezett Bukarestből a magyar szak- szervezeti küldöttség, amely Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége meghívására, néhány napot a Román Szocialista Köztársaságban töltött. A de’egáció megbeszéléseket folytatott a román szakszervezetek vezetőivel a két ország szakszervezeteinek tevékenységéről, aktuá'ri feladatairól és az együttműködés továbbié jleszt-ésé—*i Egynapos villámlátogása során Marokkó külügyminisztere Madridban spanyol kollégájával tárgyalt. Az Észak-Afrikában levő Spanyol-Szahara tartomány státusáról folytattak eszmecserét. Emiatt 1965-ben már konfliktus támadt Marokkó és Spanyolország között, mert az előbbi igényt jelentett be erre a területre. A mostani megbeszélés végén a marokkói külügyminiszter meghívta spanyol kollégáját, aki február második felében Rabatba látogat. a tárgyalások folytatására. A Külpolitikai problémák mellett nem csekély gondol okoz a spanyol hatóságoknak, hogy Asztúriában napok óta folytatódik 30 ezer szénbányász sztrájkja. A bányatársaságok a mun’-■}Kp=züntetés miatt már 25 ezer bányászt kizártak, hatalmas rendőri erők is érkeztek a sztrájk letörésére, eredménytelenül. A spanyol bányavidék lakói ugyanis, más iparágak dolgozóival együtt anyagilag támogatják a magasabb bérekért, jobb körülményekért küzdő sztrájkotokat. Willy Brandt nyugatnémet kancellár nyilatkozott a Dortmundban megjelenő Westfälische Rundschaunak. Véleménye szerint a két német állam közti párbeszéd nem az ő és Stoph NDK-miniszterelA kemény hideg ellenére zavartalan a vonatközlekedés is. A reggeli szerelvények közül az ózdi gyors tíz percet, a budapesti személy csak 20 percet késett. A kemény hideg ellenére mozgalmas téli víkendre számítanak a környező turistaházak. Bánkút és Szentlélek nők tárgyalásával kezdődnék, hanem azt alacsonyabb szinten, gondosan elő kell készíteni. A nyugatnémet—lengyel tárgyalások — Brandt szerint — rövidesen men’kezdődr»’gatóság megszüntette az ár- vízvédelmi készültséget. Az ország legmélyebb területén, az Alső-Tisza vidékén még sok gondot okoz a belvíz. Az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint több mint 60 ezer hold került víz alá. Ebből 17 ezer holdon őszi vetés, a többi területen pedig rét és legelő áll víz alatt. Másodfokú belvízvédelmi készültséget tartanak Al- győ és Tápé körzetében, a Tisza—Maros szögben, továbbá T ’ártély térségében. Apátiái* in több házat körülfogott a belvíz A hideg megállította az olvadást, nem nőtt a belvízzel elöntött terület, ezért a vízkár- elhárítási műszaki ügyeletet megszüntetik. A Dunán erő- - Tailás. és most már tásokkal áli a jég a Krasz- nán, a Hermádon, a Zagyván, a Hortobágy-Berettyón s végig jég fedi a Rábát és a Marcalt. Havazás Előrejelzés Miskolc térségére vasárnap délig: Erősen felhős, párás, ködös idő. Havazás, majd havas eső lesz. Mérsékelt, időnként élénkebb szél. A b'deg kissé gvengül. A hőmérséklet hajnalban —15, vasárnap napközben —5 fok körűt alakút Willy Brandt nyilatkozata