Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-26 / 21. szám
Hangoládás — a komoly zenére Szeptember első napjaiban e lap hasábjain szóvá tettem a sokszor üres széksorokat, melyek a koncertre járókat fogadják hol a Miskolci Nemzeti Színházban, hol pedig a Bartók- teremben. Egy pillanatig sem vindikálom magamnak a jogot s az újságnak az erőt, hogy egy jó szándékú írás feltétlenül számmal lernérhetóen kedvező irányba lendíti az olvasóközönséget. Dg vitathatatlan tény. hogy a Filharmónia évadnyitó hangversenyének fél házától eltekintve, a színházban tartott többi koncerten nyolcvan-kilencven százalékos látogatottságot tapasztalhattunk. Sajnos, a Bartók-tenni, tehát a zömmel kamarahangversenyek, kisebb közönséget vonzanak. Mi volt az oka az első bérleti zenekari koncerten észlelhető részvétlenségnek? Elsősorban a műsor-politika; a nagyközönséget nem vonzzák a kevéssé ismert, modern művek. A Filharmóniának ismernie kell a közönség igényét és színes programmal, a fejlődést alapul véve, olyan hangversenyműsorokat kell összeállítania, melyben minden koncerten népszerű, közismert művek is megszólalnak. Ehhez kapcsolódhat a bérleteseknek az a jogos kifogása, hogy a legtöbb világhírű művész csak Budapesten hallható; szeretnének a miskolciak is több külföldi vendégművésszel (szólistával, karmesterrel) ismeretséget kötni. Élőadás A Miskolci Rádió bravúrja Hiszem, hogy nem „sajto-belügy” lelkesültségunk, umein tegnap, vasárnap este buzdult fel bennünk, azokban, akik hallgattuk a Miskolci Rádió nagyszabású élő közvetítését az Ady Endre Művelődési Házból. A sajtó, a rádió és a televízió tartalmi és formai megújulásának/a kifejezőeszközök gyarapításának korszakában nemcsak az újságírókat izgatja-nyug- talanítja a szolgálat mikéntje, hanem e tömegkommunikációs eszközök fogyasztóit” is foglalkoztatja a frisseség, az eltalált hang, az újdonság, a gondolati készenlét, az élő-közeli esemény-tolmácsolás. A már említett orgánumok (különösen a központiak) szinte naponként indítanak harcot az olvasó-, a néző-, a hallgatótábor meghódításáért, megtartásáért. Valljuk be őszintén; a vidéki mozdulások a kelleténél lassúbbak és óvatosabbak. Pedig a vidéki lapok és rádiók együttesen naponta mintegy másfél millió emberhez szólnak! Az egyre növekvő és differenciálódó igényeket csak változatos újságírói eszközökkel lehet kiszolgálni. Sze. mély szerint azért örültem a Miskolci Rádió „maratoni” élőadásának, mert e műsor a korszerű rádiózás jegyében fogant; a hallgatóságot része, sévé tette egy olyan élménynek, amely az adás pillanatában született. Az Ady Endre Művelődési Házból közvetített műsor, ha még nem is igazi modellje az előadások teremtette rádióélménynek, jelentős tett. Mindenekelőtt dicséret illeti Borsodi Gyulát, aki élőriportok segítségével adott képet a házban folyó igen színes, szokoldalú munkáról. A riportokban akadtak sztereotípiák is, de lehetetlen volt nem figyélni az olyan érdekes közlésekre, mint, hogy „magnólevelezést” folytat az egyik eszperantista, a másik szakköri tag pedig színdarab cselekményvázlatokat, címtárat és fordításokat készít eszperantó nyelven. A vasárnap esti, mintegy ötvenperces élőadást technikai hibák nem akadályozták, ez úgy vélem, Debreczeni Ferenc vezető technikus érdeme. Jó lenne hinni, hogy ez a kezdeti lépés mind bátrabbá válik, s a konzerv- műsorok egy részének helyébe az egy vagy több helyszínes élőadás lép. Tudom, hogy a technikai feltételek korlátozottak, mégis megérné a fáradozást (párkány) Volt alkalmam jó néhányszor olyan észrevételeket hallani, melyek a hangverseny-propaganda hiányára hívják fel a figyelmet. Kevés a plakát, az is legtöbbször két-három hangversenyt hirdet egyszerre. Nem tudja minden zenekedvelő számon tartani helyre, napra, órára a koncertek dátumát. Az előzetes« az újság apró mozaikjai között, legtöbbször elvész, vagy már későn figyelmeztet. Mi lenne a teendő? A Filharmóniának és a komoly zenének nem profilja a harsányság, a vásári hirdetés. A figyelemfelkeltő és -ébrentartó feladatot szerintem leginkább az üzemi, vállalati közönségszervezők, vágj’ arra kijelölt zeneértő személyek adhatnák meg. Tapasztalatom, hogy olyan programot, amelyre egy hét leforgása alatt jó néhányszor felhívják a figyelmet, nem mulasztunk el. S ha e felelős emberek tevékenysége nem merül ki az operett- vagy a színházi előadások szervezésében, egy kis fáradságtöbblettel bizonyára megtalálják a komoly zene és a hangversenyek népszerűsítésének járható útjait. 8ARTA PÉTER Előadás a Galériában Műemlékek az NDK-ban címmel Telepy Katalin művészettörténész tart előadást ma délután 19 órai kezdettel a Miskolci Galériában. Az előadást filmvetítés kíséri. Szőfrona csemegetárában vívtak meg LAVOTTA JÁNOS Majdnem találat PÁRBAJA Ez idén van a ISO. évfordulója, hogy Lavotta János, akinek a fellépése zenetörténetünkben a magyar műzene kezdetét, jelenti, Tállyán meghalt. Bár Pozsony közelében, Pusztafödé- mesen született, peregrinus módján az egész országot bekalandozta. Borsodban, Zemplénben is sűrűn megfordult, nem, is titkolta, hogy a tokaji nektár csalogatta ide, amelyet ö „servus humillimus”-nak, legalázatosabb szolgájának nevezett. A hét vége izgalmakban bő. velkedett. Kezdjük azzal, hogy a megifjodott Fekete, fehér — igen, nem?-ben zavarok álltak be. A középdöntő sorára a fekete, fehér (a sakk-produkció) elmaradt, a versenyzőknek lóhalálában kellett válaszolgatniuk kérdésekre, és a táncdalfesztiválhoz hasonlóan mégsem az nyert, aki nyert, hanem az nyert, aki vesztett. Illetőleg, amelyik csapat abszolút pontszámban került az első és második helyre. No, mármost miután ki akarták a hármas döntőt küszöbölni, végül mégis csak rákényszerültek fura módon (a zsűri és a tv döntése valóban így látszik igazságosnak, mert az az utolsó óravita nagyon sokunkban rossz szálízt hagyott volna hátra). Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz a döntőben. Én ugyanis a győztes XI. kerületért szurkolok; rendkívül szép és ünnepi pillanat volt, ahogy gvő. zelmüket ünnepelték, velük együtt örültünk, ahogy Vit- ray Tamás bejelentette, hogy ez a kerület, mint a döntő egyik részvevője, már biztosan számíthat a kétmillió fo_ rintos jutalomra, mely a második helyezettnek jár maid. Ha most történetesen az átalakított hármas döntőben harmadik helyre kerül, akkor honnan fogja Vitray Tamás kifizetni nekik a kétmillió forintot? Ugye, mi minden múlhat egy állítólag nem is létező 4 másodpercen. A másik izgalmas produkciót kollégáink szolgáltatták. „Újságolvasó felnőtteknek” rendezte ezt a sajtókabaré- játékot Komlós János Más lapra tartozik ... címmel. A valóban szórakoztató műsor, nak eddig csak első félidejét láttuk, ezért egyelőre csak annyit szögezhetünk le, hogy (legalábbis mi, akik újságírással vagy rendszeres újságolvasással is foglalkozunk) jól mulattunk a műsoron. Komlós János, aki az új politikai kabarét vállalkozott színházában megteremteni, most néhány kiváló újságíróval és kabarászínészetre is tehetséges színésszel megpróbálta ezt a műfajt a. tv-ben létrehozni. A kezdő rögtönzések, a közbe-közbe felcsillanó riposztok, egy-két jelenet azt mutatta, hogy ez sikerülni is fog. A műsornak ugyanakkor egy jelentős része jobbára csak paródia- jellegű volt, más része hagyományosan humorizálgató. Nem tudjuk még, mit rejt a folytatás, mindenesetre szívesen tekinteném a most elhangzottat amolyan kísérleti adásnak, melyet még sok követ. Érdemes lenne ebből az együttesből kialakítani a tv politikai kabaréját, K. L, Keménj’ tél köszöntött 1804-ben Miskolcra, s egymást érték a vidám farsangi mulatságok. Különösen Szóf- rona uram kávéházában gyűlt össze fényes báli koszorú. „A bálterem nemzetiszínű függönnyel s falszőnyeggel lön díszítve — olvas, hatjuk az egykorú tudósításban. — A szögletek állványán válogatott fajú növények s virágok illatoztak.” A vendéglős „csemegetára is gazdag lábon állott, a nemzeti zenére pedig — mi a vigalmak és magyarság éltető eleme — lényeges figyelmet fordított.” Lavotta is itt volt azon a farsangi .mulatságon, s éjféltájban, a sok servus humilli- mus elfogyasztása után egyik barátja karjain „egyensúlyt és hölgyszemlét” tartott. Erre Lavotta-nótát kért a „szila- jodó” ifjúság, mire Győri Matyi és füstös képű hangászai rázendítettek az akkor nagyon kedvelt Lavotta-dal- ra, a „Miskolci emlék”-re. Hajnal felé szörnyű kavarodás támadt a bálteremben. Ugyanis egy báró „orvul” megcsókolt egy leányt, mire Lavotta lecsirkefogózta a „merénylőt”. A zűrzavarnak párbaj lett a vége, amelvet Szőfrona uram ..csemegetárában” azon nyomban meg is vívtak. A báró természetesen karddal állt ki, mire Lavotta „hidegvérrel” előrántott kaputja alól egy hegedű- vonót, s megforgatván a levegőben, így szólt a báróhoz: „Énnekem több s másnemű fegyverem teljes életemben nem volt s jelenleg sincs. □ Show-ról show-ra címmel vidám, zenés összeállítást rendez a Miskolci Nemzeti Színház szakszervezeti bizottsága ma este fél 5 és fél 9 órai kezdettel. A bevételt a színésszakszervezet mályi üdülőtelepének berendezésére fordítják. Az Atlasz-együttes, Rodolfo érdemes művész, Ki- bédy Ervin, Hlatky László, Máthé Péter, Pásztor Mária és Karda Beáta működnek közre. A műsort Fitos István állította össze, Brichta János vezeti. □ Január 28-án. szerdán délután 3 órakor a Gyermek, klub rendezésében Szabad? címmel vidám illemtan-előadást és vetélkedőt tartanak Kész vagyok a halálra; mint Lavotta én már halhatatlan vagyok az úr fegyvere nélkül is a magam nemében.” A bálozó közönség megéljenezte Lavottát, de a párbajt a szokásoknak megfelelően karddal megvívták, csupán a forma kedvéért. Végül is a báró a vendégek előtt megkövette a megsértett leányt és szüleit, mire aztán Lavotta is kibékült vele. Előkerült ismét egy üveg servus humillimus. és kiitták az utolsó cseppig a helyreállt békesség örömére. a gyermekeknek a Gárdonyi G-za Művelődési Házban. A rendezvényt filmvetítés kíséri. □ Ajándékműsort rendez a Bartók Béla Művelődési Központ január 30-án, pénteken este 6 órakor a munkaversenyben élenjáró szocialista brigádtagoknak. A műsort összeállította és zongorán kísér Juhász Tibor, közreműködik a művelődési központ tánckara, népi zenekara és szólistái. □ Elmarad a Bartók Béla Művelődési Központban ma este 6 órára hirdetett Gugye- rák-show, Bárdi György szó. rakoztató műsora. Kulturális krónika FELROBBAN! A LOKOMOBIL Az egyik moszkvai fafeldolgozó kombinátban felrobbant egy lokomobil. A robbanás levitte a.műhely tetőzetének egy i’észét. A balesetne); halálos áldozatni vannak. ESŐÉRT ÉNEKELNEK Negyvennyolc napja aszály sújtja Tokiót és Japan keleti partvidékét. A papok esőert imádkoznak, a népszerű énekesek esőről szóló dalokat adnak elő. A meteorológusok közölték, hogy a hét közepéig kevés a remény csapadékra. LEUGROTT A HARMADIK EMELETRŐL Meggyújtotta ruháját, majd kivetette magát az iskola harmadik emeleti ablakán egy 17 éves, érettségi előtt álló párizsi diáklány. Kórházba szállítása után meghalt. A diáklány kilétét nem hozták nyilvánosságra. HIPPIFESZTIVÁL Félmeztelen táncosok rész« vételével, nudista úszóversennyel és malac költemények előadásával hippi-hop- fesztivált rendeztek Sidney mellett egy 700 hektárnyi területen. Hatezer hippi sereglett össze. FÖLDCSUSZAMLÁS — ÖTVEN HALOTT Ötven ember lelte halálát a Salamon-szigetekhez tartozó Bougainville keleti részén, ahol egy hatalmas földcsuszamlás maga alá temetett egy utat építő munkáscsoportot TÖRVÉNY AZ ÉJJELI PILLANGÓKRA A hamburgi városi hatóságok javaslatára törvényt hoztak. amely reggel 8 és este 6 óra között megtiltja a kikötőváros 4C00 prostituáltjának az utcán való mutatkozhat. Az éjjeli pillangók mozgásterét a hírhedt St. Pauli negyedre korlátozták. ELLOPTÁK A HÁZŐRZŐ KUTYÁT A dél-afrikai Johannesburg egyik külvárosának házából kiköltözőben volt a tulajdonos, amikor több egymást követő éjszakán a tolvajok ellopták valamennyi ajtaját, meg a kaput is. A tulajdonos erre házőrző ebbel próbált védekezni, mire az éhimes tolvajok azt is ’'’.’unták. A LEVEGŐBE REPÜLT Izrael vörös-tengeri ! ikötőjében, Eilanban a le, . ehe repült egy lőszerre! meg; i- kott tehergépkocsi. A robbanásnak 17 ha’á’os áldn-reta van, 30 embert a. kórházba szállította’; HARMINCÉVI SZABADSÁGVESZTÉS Az USA-ban olyan ’■űr- vény javaslatot fogadott la szenátus, amely szerirt a visszaeső bűnösöket, a bűnbandák vezetőit 30 évi szabadságvesztésre is ítélhetik. ELAKADT A FORGALOM Elakadt a forgalom a Simplon-hágóhoz vezető nemzetközi útvonalon, mert egy lavina betemette az utat