Déli Hírlap, 1969. december (1. évfolyam, 78-102. szám)
1969-12-12 / 88. szám
A kerületi tanárnők napirendjén: Városrészek gondjai A kerületek választott testületéi elé kerülnek a város- észek egészségügyi, fejlesztési gondjai ugyanúgy, mint a lakosságot legközvetlenebbül érintő problémák. Közülük néhányat ragadtunk csak ti a napokban, illetve a ma megtartott végrehajtó bizottsági ülések napirendi pontjai alapján. Egészségesebb munkásszállót Egy esztendeje, hogy az I. kerület egészségügyi helyze- ével foglalkozott a tanács végrehajtó bizottsága. Azóta, mint ahogy a napokban megtartott vb-ülésen elhangzott, javult a helyzet a kerületben. Rendszeresebb a ■szemétszállítás, új gyűjtőtelepet jelöltek ki, amely közegészségügyi szempontból szerencsésebb helyen van a korábbinál. A városi Közegészségügyi es Járványügyi Felügyelőség, a megyei KÖJÁL-lal közösen, részletes felmérést készít a levegő szennyezettségéről. A végrehajtó bizottság határozatot fogadott el, amely szerint javítani kell a kerületben levő munkásszállások egészségügyi körülményeit, de a legjobb megoldás az lenne, ha a különböző vállalatok egy korszerű, egészséges szállót építenének — közösen. Sürgető gondként vetődött fel a Csorba-telepi cigánylakosság egészségügyi körülményeinek rendezése is. Építési engedéllyel vagy anélkül Telekgazdálkodási feladatai mellett kisajátítási, házhelyrendezési ügyek egész sorát intézi a II. kerületi Tanács építési és közlekedési csoportja. Munkájukról adtak számot a végrehajtó bizottság előtt. A magán- és tánsashazépíési akció meggyorsításához közművesített telkek biztosításával járult hozzá a csoport. Elkészítették azt a ter7 vet is, amely az 1975-ig felépítendő magán- és társasháziak helyét jelöli ki a kerületben. Eszerint a legtöbb latás a Farkas Antal utcában kaphat helyet. Az idén októberig egyébként kétszer annyi építési engedélyt adtak ki, mint 1967-ben. Sajnos, az elmúlj években engedély nélkül is sokan építkeztek. Az így épült hátaknak egy részét lebontják. Nemcsak azért, mert nem illeszkednek bele a városképbe, hanem azért is, mert az egészségügyi követelményeknek sem felelnek meg. Két év alatt nem kevesebb, mint húsz ilyen épület lebontását rendelték el a II. kerületben. Miskolcnak ebben a városrészében van a legtöbb Kétféle lehetőség Két csinos titkárnő földközi-tengeri utazáson vesz részt. — Mit csináljunk ma este? — kérdezi az egyik. — Vegyünk be egy altató tablettát és menjünk az ágyba, vagy vegyünk be egy antibébi tablettát és menjünk a bárba? beépítésre váró terület, s itt az építési körülmények is a legkedvezőbbek. Búvárkodás viz nélkül Honvédelmi nevelőmunkáját, a sorkötelesek előkészítését jól látja el az MHSZ. A XII. kerületi Tanács végrehajtó bizottságának értékelése szerint a szövetség népszerű a lakosság körében, s kiváló eredményeket értek el a különféle szakosztályok. A könnyűbúvárok eredményei annál is értékesebbek, mivel Miskolc nem rendelkezik ilyen hagyományokkal, nem „vizes” város. Nagy jelentőséget tulajdonít a kerületi tanács választott testületé a gépjárművezetői, rádiós és filmvetítőgépkezelői oktatásnak. Nemegyszer szakmát ad a fiataloknak, de legalábbis kedvet a további tanuláshoz — a katonaság kötelékében, vagy a leszerelés után. NAGY JÓZSEF * Ha lassan is, de megindult egy örvendetes folyamat: szépülnek a miskolci üzletek portáljai. Átalakításokra, felújításokra figyelhetünk fel nap nap után a főutcán is. Áz új totó- lottó kirendeltség — a Borsodi Nyomda korábbi helyén — 250 ezer forintos költséggel épül. Nyugdíjasokat köszöntöttek (T udosxtónktol.) Bensőséges ünnepséget rendezett az elmúlt napokban 35 nyugdíjasa részére a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat szakszervezeti bizottsága. Az idős embereket Papp Motorok és kályhák Havonta több száz vevő és eladó fordul meg a Műszaki Bizományi miskolci boltjában. A forgalom nagy részét villanymotorok vétele, eladása teszi ki. A legkeresettebbek a háztartásokban is hasz. nálatos gépek. A sokféle célra befogható 1 kilowattos motorokból bármilyen meny- nyiség elkelne. A nagyobbakat szivattyúkhoz — kutak üzemeltetéséhez —, darálókhoz, fűrészgépekhez vásárolják meg. Az eladók többsége közület; az általuk felkínált cikkek nagy része azonban nem vállalatokhoz kerül. Mivel a kereskedelemben nem túlságosan jó az ellátás kályhából, tűzhelyből, sokan keresik fel a műszaki bizományit Sándor, a szakszervezeti bizottság titkára köszöntötte. Ismertette azokat a változásokat, amelyek a KAV életében azóta következtek be, hogy az ünnepségen megjelent nyugdíjasok befejezték a munkát. A köszöntő után a vállalat vendégül látta volt dolgozóit, majd a szakszervezet képviselői ajándékokkal kedveskedtek nekik. A nyugdíjasok meleg szavakkal mondtak köszönetét a vállalat vezetőinek és a szakszervezeti bizottságnak a figyelmességért. VARADI GYÖRGY líj üvegező üzlet a Szenípéteri kapuban A Miskolci Vegyesipari Vállalat Zsolcai kapui üvegcsiszoló . üzemében zsúfolt, szűkös helyen, korszerűtlen körülmények között dolgoznak a tükörkészítők, kepke- retezők, üvegezők. Most új csarnok épül számukra a vállalat Baross Gábor utcai telepén. Az új év első felében már átköltözhet a csiszolda. Közben pedig — előreláthatóan már az első negyedévben — új üvegező-képkere- tező boltot is nyit a vállalat a Szentpéteri kapui lakótele, pen, a Katowice étterem szomszédságában. Habos karácsonyfák Több mint harmincezer tojásfehérjét használ fel a vendéglátóipari vállalat a népszerű karácsonyi habkarika készítéséhez. Ebből az édességből körülbelül húsz mázsát hoznak forgalomba. Mindenre lehet magyarázat? Üj lakásba költözni határtalan öröm. Azoknak különösen, akik nyomasztóan rossz szociális körülmények után veszik birtokba — állami támogatással épült — saját házukat. A gö- römbölyi Kreutz utca lakói mégis elégedetlenek. A hat kis családi ház egytől egyig felelőtlen, lelkiismeretlen munkáról tanúskodik. A selejtes cserepek kusza sorokban borítják a háztetőket, a mozaiklapok lerakását egy kezd i szakmunkás is jobban megcsinálta volna. Az ajtók, ablakok láttán enyhe tengeri betegséget kap az ember. Csaknem val. mennyi vetemedett, és itt-ott ujjnyi rés tátong a keretek év az ajtószárnyak között. A falak kívül repedezettek, belül egyenetlenek, néhány ablakon befolyik a víz. Az egyikről még a gittet is lespórolták. A szomszédos Szabó Károly utcai házak kézzel is morzsolható betonalapjáról, esetleg a három - falú (!) vízaknáról talán nem is érdemes külön említést tenni. Mindez a Miskolci Építőipari Ktsz dolgozóinak „szaktudu sát” és „igyekezetét” prezentálja. A munkát mindenesetre befejezték és a hivatalosan megbízott műszaki ellenőr igazo' a ezt. Legalábbis az átadás — a hiánypótlási jegyzőkönyvek tanúsága szerint — zökkenőmentesen zajlott le. Arról már kevesen beszélnek, hogy a jogilag tájékozatlan építtetőket már a szerződések megkötésénél félrevezették. A r. ügyben indított NEB-vlzsgálat azt is kiderítette, hogy az építkezés során olyan országos típusterveket használtak fel, amelyek nem felelnek meg az alapvető egészségügyi előírásoknak és a minimális igényeket sem elégítik ki. A reklamációkkal pedig senki sem törődött. A ktsz vezetői hónapokon keresztül csak mosták kezüket. Véleményük szerint a hanyag munka semmivel sem bizonyítható, a beépített selejtes anyagok pedig egytől egyig elsőosztátyúak. Ok mindenesetre ilyen minőségben és áron jutottak hozzá. S persze, a számlát is így nyújtották be. Mert mi sem természetesebb, amikor anyag- és kapacitáshiányra lehet hivatkozni... Magyarázat tehát van. A lelkiismeretlenség azonban ritkán tartozik az indokolható esetek közé. Kivéve a Miskolci Építőipari Ktsz-t, ahol bizonyára egészen sajátos erkölcsi normale diktálják a rendet. Legalábbis a Kreutz utcai lakók kálváriájából erre a következtetésre jut az ember. («> A törzsgárda tagok többsége mindig marad Fél évszázad a gyárban A Lenin Kohászati Művek 1710 olyan dolgozót foglalkoztat, akinek szolgálati ideje 15 éven felül van. Közülük kértünk meg hármat — akik több mint 40 éve dolgoznak a vállalatnál —, hogy mondják el: mi tartottak őket a helyükön, s hogyan vélekednek ők a vándormadarakról ? „A rendelkezés nem vált be’* Feri bácsi — ahogyan mindenki ismeri — 46 éve jár be a gyárba. Már a nagyapja is innen ment nyugdíjba 1917-ben, s később az apja is. A kilenc testvér közül most négyén dolgoznak a vállalatnál. Ezek gyermekei, gyermekeik feleségei is itt találtak munkát. A Nyíró név egyike a legismertebbeknek Diósgyőrben és az LKM-ben. — A gyár nálunk mindig többet jelentett a puszta munkahelynél. Nekem sem jutott eszembe soha, hogy elmenjek innen. Mindig az volt a véleményem és most is az, hogy aki vándorol, nehezen talál megbecsülést. Az üj embert a legtöbb helyen kinézik, nehezen tud beilleszkedni a környezetbe. — Mi a véleménye Feri bácsinak a jelenlegi nagy munkaerő-vandorlásról? — Meg kellene állítani. A rendelkezés, amellyel a korKi gondozza? A párkány alatt, a párkány fölött Sokat vitatott téma volt, hogy ki tataroztassa azokat az épületeket, amelyekben valamilyen üzlet van. A kereskedelmi vállalatok, vagy a MIK kötelessége-e az üzletportálok felújítása? A tanács á következőképpen döntötte el a vitát: az üzlet portáljának párkány alatti részeit a kereskedelmi Ütmulatás a tervekhez A negyedik ötéves terv vállalati, üzemi feladatai, a fejlesztés mértéke mindinkább az érdeklődés homlokterébe kerülnek. Milyen módszereket kell követni, milyen gazdasági számításokat kell elvégezni a megváltozott körülmények között, megannyi izgalmas, nap mint nap égető kérdés. A fejlesztési, beruházási tervek megvalósítása előtt számolni kell a szigorú realitással, milyen szellemi, anyagi energiákkal rendelkezünk stb. A Miskolci városi Tanács ipari osztályának különösen sok munkát ad az utóbbi időben ezeknek a feladatoknak az útmutatásszerű kimunkálása; elsősorban a középtávú tervek valóra váltásához készítenek javaslatokat, vállalat, a párkány fölöttieket pedig a MIK köteles tataroz, ni, korszerűsíteni. Ennek megfelelően az I. kerületi Tanács építési osztálya már kötelezte az illetékeseket az Autóalkatrész-kereskedelmi Vállalat Zsolcai kapui épületének, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat 99. számú üz. létének és az Avas presszó épületének szépítésere, felújítására. Tavasszal megnyitják Házi hentesárukat, hideg- konyhai ételeket és minőségi borokat árusító büfé nyílik tavasszal a Széchenyi utca 88. szám alatt, ahol pilanat- nyilag ünnepi borvásárt tartanak. Ugvancsak a jövő év elején kerül sor a Stadion étterem átalakítására, bővítésére is. many lehetőséget adott a szabad munkahely-változtatásra, szerintem nem nagyon vált be. A „könnyű embe rek” vándorlását, akár ad - minisztratív eszközökkel is. de meg kellene akadályozni Ugyanakkor tovább fokoznám a törzsgárdatagok megbecsülését. „Csábítottak, de maradtam...” A beszélgetésbe bekapcsolódik Harangozó István, i durvahengermű darusa is Tizennégy éves korától dolgozik a vállalatnál, ennek már 45 éve. — Én is az öregek megbecsülését szorgalmaznám. Az órabérem 9,40 forint. Ha felvesznek egy fiatalt, minden különösebb kérés nélkül meg kapja a 9 forintot. Engem is hívtak az új elektroacélmű- hpz, nagyobb pénzért. Nem mentem. Mert azt szeretném ha itt kapnák több megbe csülést. — És ön, hogyan vélekedik a vándormadarakról? — Nem értem őket... Az iskolában kell kezdeni! Szamos Emil, aki 41. éve dolgozik az acélöntödében, így vélekedik: — Amikor 14 éves koromban bekerültem a gyárba, boldog voltam, hogy munkám van. Szerettem és be esültem a munkahelyemet Ha most maga azt mondaná nekem, hogy 2 forinttal magasabb órabért ad. mint amil most kapok, nemet mondanék. — Mi lehet az oka annak hogy a mai fiatalok eqy része nem így gondolkodik? — Én úgv gondolom, hogy rosszul tanítják őket. Kevés a szakmai ismeretük is. Amikor látják, hogy nem boldogulnak a komoly szaktudást igénylő munkával, sokszor szégyenükben is továbbállnak, könnyebb helyre. Az már csak ráadás, vagv mondhatnám ügy is, lökés, hogv az új helyen ráadásul még több fizetést is HmüV NYÜCES IMR!