Déli Hírlap, 1969. december (1. évfolyam, 78-102. szám)

1969-12-03 / 80. szám

A Bükk sírhantjai nyenkor, december elején vastagon borítja a megbámult avar, s nem egyszer már a hó a Bükk sírdombjait, havas eső veri a korhadó kereszteket. Gyermekkoromtól ismerem ezeket a katonasírokat. A for­galmasabb helyeken, a túrislautak közelében levőkre tavasz­tól őszig sokszínű, bódító illatú erdei virágokat tesznek sze­rető kezek, a kirándulók kegyelettel gondolnok az ismeretlen katonákra, akiket soha nem láttak, akikkel soha nem beszél­tek. A bozótokban, rengetegekben megbúvó sírokat azonban nem gondozza senki. Az elmúlt negyedszázad alatt besüppedt a -olyók süvöltése közben sebtében kupacba rakott föld, be­nt ite a fű, a gyom. De még így is felismerhetők a ma már a ic csontokat, rozsdamarta fegyvereket rejtő sírhalmok. Vány ilyen sírja lehet a Bükknek? Bizonyára még senki se >i számolta meg. Kik fekszenek bennük? Valószínűleg már senki sem tudná megmondani. Legendák őrzik az egykori szovjet, román katona vagy magyar partizán hősi helytállá­sé történetét, aki Miskolcért áldozta, vagy Miskolc köze­ié jen végezte életét, aki itt, a Bükk árnyas, távoli szelektől íx olt fái alatt ért utói a katonahalál. A sírhalmok, a lassan-lassan alaktalanná váló, félig már bt emetődött lövészárkok, a bomba- és aknatölcsérek néma­ságukkal is beszélnek. Beszélnek és emlékeztetnek az ádáz harcokra, amelyeket Miskolcért, Diósgyőrért, a Bükkért is ví 'tak. S sírokról tudnak-e a szerettei azoknak, akik itt nyugosz- nak; akiket éveken, évtizedeken át hiába vártak haza? El- mondta-e az édesanyáknak, testvéreknek, a kedveseknek, a már nagyra nőtt gyermekeknek valaha is valaki, hogy övéik­nek itt, idegen földben vájtak sírgödröt az őket túlélő katona- bajtársak? Talán sohasem kapunk választ kérdéseinkre. A sírokat azonban még sokáig látni fogjuk, évek múltán is találkozunk maid velük a Bükk fennsíkjain, rengetegeiben. Álljunk meg ilyenkor mellettük egy percre, s adózzunk mi egy szál virággal, röpke gondolatokkal az örök álmukat alvó, életüket értünk áldozó ismeretlen hősök emlékének. NYIKES IMRE Az év végi munkaidő­beosztás A Munkaügyi Minisztéri­um közlése szerint a hatna­pos munkahéttel dolgozó és a páratlan héten szabad szombatot tartó vállalatok december 24-én, szerdán, szombati rend szerint dol­goznak. 25-e csütörtök és 26- a, péntek munkaszüneti nap. 27-e, szombat: heti pi­henőnap. December 28, vasár­nap: rendes munkanap. A páros héten szabad szombatot tartó és ötnapos munkahéttel dolgozó vállala­toknál a munkaidő-beosztás nem változik, tehát december 27- én szabad szombatot tarta­nak és 28-a lesz a heti pihenőnap. Ettől eltérő munkaidő-be­osztást elrendelni, vagy enge­délyezni nem szabad, kivéve a jogszabályok alapján év végi üzemszünetet tartó épí­tőipari vállalatokat. Nem le­het szabad napokat beállítani és munkaidő-beosztást ilyen módon megváltoztatni a munkaszüneti napokat meg­előző vagy követő munkana­pok előre vagy utólag törté­nő ledolgozásával sem. A fentiek vonatkoznak 1970. január 1-re is. Mivel ez a nap csütörtökre esik, sem a hatnapos, sem pedig az en­nél rövidebb munkahéttel dolgozó vállalatoknál nem szabad a munkaidő-beosztást megváltoztatni. Diotomáciai manővereit a* utolsó pillanatban Négy- és tízemeletes lakóházak épülnek a Győri kapu déli lakótelepen. A házgyári el®» mekből tizenegy épület összeállítását végzik. A két- és háromszobás lakásokat néhány ház• ban már elfoglalták az új tulajdonosok. A Déli Hírlap telexszolgálata jelenti Magyar hajók — borsodi alapanyagból Himmler nem nyithatta me a nyugati frontot Az 1944 augusztusának vé­gén támadásba lendült szov­jet hadsereg december 3-án elérte Miskolcot, és ezzel egy- idnben kezdte meg a harcot Dudapest bekerítésére. Mis­kolc felszabadulásának nap­ján eszünkbe kell, hogy jus­son, az egyre inkább front­várossá lett Budapesten ezen a napon robantottak bombát antifasiszta ellenállók a Vá­mosi Színházban, egy nyilas­gyűlésen. A szovjet offenzíva óriási sikere, az augusztus óta tartó előnyomulás nem csekély ije­delmet keltett azokban az an­gol konzervatív körökben, amelyek annak idején Cham- . berlain mögött felsorakozva, reménykedtek a szovjetelle- nés háborúban — Hitlerrel szövetkezve. Még maga Chur­chill is, aki ezt a politikát el­lenezte — megijedt. Régi „kedvenc” elgondolása hiú­sult meg a szovjet hadsereg balkáni és magyarországi előretörésével: az, hogy Ang­lia nyomuljon be erre a te­rületre. A német kémszolgálat ér­tesült erről az ijedelemről és H'tlerék kettős játékba kezd­tek, hogy mentsék, ami még menthető. Egyrészt moz­gósítottak minden 16 éven fe­lüli fiatalt, megszervezték a T,‘4ofelke!ők hadseregét és az ipar totális mozgósítását is elrendelték. Himmler, aki már nem bízott teljesen „ve­zérében”, saját szakállára diplomáciai offenzívát kez­dett, nem annyira Hitler, mint saját megmentése érde­kében. Megbízásából Franco Marinotti olasz nagyiparos, a Viscosa művek elnöke Svájc­ban tárgyalni kezdett a berni angol konzullal. Felajánlotta az egyetlen, még ütőképes 25. német hadosztályt, amely Kesselring parancsnoksága alatt Észak-Olaszországban állomásozott. Azt javasolta: a nyugatiakkal kötendő bé­keszerződés esetén ez a had­sereg biztosítsa az angolszá­szok számára a rendet Kö- zép-Európában (persze, fel­tartóztatná a szovjet hadse­reget, amíg a békét kötő an­gol—amerikaiak nem segíte­nek). Megnyitná a nyugati frontot, csak azt kérné, hogy Németország integritását tart­sák tiszteletben. A tervet tá­mogatta Allen Dulles, a CIA akkor Svájcban működő ve­zetője, a későbbi kémfőnök is. Alexander tábornok Olasz­országban leszerelte a parti­zánokat, a Görögországban partra szállt angolok pedig harcoltak is az antifasiszták ellen. Minden előkészület megtörtént tehát az utolsó pillanatban a nyugati jobb­oldali körök részéről, a szov­jet hadsereg diadalmas elő­nyomulása és az antifasiszta háború tömeghangulata azon­ban nem tette lehetővé a megegyezést, A tervezetet elutasították, és Hitler, éppen néhány nap­pal Miskolc felszabadulása után, megindította utolsó nagy offenzíváját az Arden- nekben. Ez azonban, kezdeti sikerek után, éppen a szov­jet hadsereg győzelmes keleti előnyomulása következtében kudarcot vallott, és a nyu­gati front megmenekült. MÁTÉ IVÁN Gyorsan be kell vallanunk, hogy a címben túloztunk egy ki­csit, a Magyar Hajó- és Darugyár anyagszükségletének „csak” 70 százalékát adják Borsod megyei és miskolci üzemek. De úgy hisz- szük. erre is büszkék lehetünk, hiszen a hajógyár világszínvona­lon dolgozik es ennek » «ikernek részesei a jó minőségű anyagot szállító megyei üzemek is. Telex- interjúnk első kérdése az volt: mennyi hajót gyártott az idén a Magyar Hajó- és Darugyár? — Négy, 1500 tonnás áru­szállító hajó, 13 2000 lóerős folyami tolóhajó és két, 1300 lóerős jégtörő hajó készült nálunk az idén — kaptuk a választ­— Melyek voltak az év legje­lentősebb export üzletkötései? — Májusban a Budapesti Nemzetközi Vásáron egy nyugatnémet céggel kötöt­tünk szerződést, melynek' alapján — az 1968 végén le­kötött két teherhajón túl — további három áruszállító ha­jó gyártását vállaltuk, össze­sen közel 2 millió dollár ér­tékben. E hajók közül kettőt 1970-ben, egyet pedig 1971- ben szállítunk. Ugyancsak a BNV alkalmával kötöttünk üzletet a Szovjetunióval, a jövő évben szállítandó por­táldarukra. összesen 79 nagy teljesítményű portáldaru szállítását vállaltuk. Értékük 6,4 millió rubel. — Ügy tudjuk, hogy a Távol- Keletre Is eljutnak a gyár termé­kei. — Igen. Februárban Ku- waittal kötöttünk szerződést, egy úszódaru szállítására. Különösen jelentős ez az üz­letkötés azért, mert több fej­lett tőkés ország — Francia- ország, Japán stb. — is pá­lyázott a szerződésre. Ezen­kívül — volumenét tekintve — jelentős az argentin AGROEXPORT vállalattal kötött üzlet: az év végéig négy portáldarut szerelünk fel a dél-amerikai ország szá­mára. Békés—Horváth Vendégek az otthonban Kedves vendégeket várnak ma délután a Kölcsey utcai öregek napközi otthonának lakói. A honvédségi admi­nisztrátorok Hámán Kató szocialista brigádja — amely már eddig is többször meglá­togatta az idős embereket — teadélutánt rendez számukra. Édes siker (Egri tudósítónktól) Észak-Magyarország három megyéjének vendéglátóipari szakemberei — Borsod, He­ves, Nógrád legjobb cukrá­szai és szakácsai — verse­nyeztek egymással Egerben. Már a cukrászok vetélke­dőjében borsodi siker szüle­tett. A szakzsüri értékelése alapján — tizenhat cukrász közül — Kopcsik Lajos, a Borsod megyei Vendéglátó­ipari Vállalat dolgozója bi­zonyult legjobbnak, s így ő tekinthető az édes szakma „területi bajnokának”. Méginlcább remekeltek a gasztronómia, a konyhamű­vészet mesterei. A borsodi szakácsok ugyanis minden­kit „lefőztek”, s mellettük egyetlen hevesi vagy nógrá­di szakács sem kerülhetett dobogóra. A három legjobb borsodi szakács: Válki Ti­bor, Tohaj István és Kendi Ferenc. (p. d.) Marion József ZöIdingeseh végnap jai Kórodi este hétkor jelent­kezett Kranznál. Űjabb pa­rancsot várt, de nem kapott. Híreket is szeretett volna megtudni, a Gestapo-főnök azonban szűkszavú volt. Olyan ember benyomását keltette, mint aki nincs is jelen. Ez fel­tűnt a nyilasnak. Az is, hogy a ház előtt több autó sorakozott, mint addig. Kranz végül azt mondta neki: maradjon a hivata­lában, ugyanis Putnokra kell utaznia. A reggeli parancsa to­vábbra is érvényes. A nyilas városparancsnok elment a bordélyházba. Kelle­mes meleg várta a madámnál. Sárga damasztabroszon ünnepi teríték. A madám meg egyenesen kívánatos volt. Kórodi ke­reste a szavakat, mert szertartásosnak érezte a szituációt. S neki ez, aki a kereskedőpult udvariasságához szokott, kissé kellemetlennek tűnt. Eszébe jutott Szabó Lajos, s a nemzetőrszázad. Várják pa­rancsát a megyeházán, mert hétkor még semmit sem tudott nekik mondani. Nyolckor sem... A madám javaslatára a portást elküldte Szabóért. Végeztek a vacsorával, s a gnóm úgy érezte: No, itt az ideje! A madám azonban elnézést kért: „Kissé rendbe hozom magam. Egy pillanat!” Csend ült a szeparéra, Kórodi jóleső feszültséggel várta a nőt. A következő pillanatokban egymás után három dörrenés rázkódtatta meg a házat. Utána még egy, egészen közelről, még az épület is megmozdult. Most robbant a Sajó nagyhídja, s utána a Sötétkapu alatti betonhíd ... Kórodi megdöbbent. Kifelé indult. Bakancsléptek közeledtek. — Jönnek Szabóék! No. még a legjobb pillanatban ... Szabó őrmester két nemzetőrrel érkezett. Katonásan jelent­kezett, közben gyorsan körülnézett. Kórodi már éppen szólni akart, amikor az őrmester hirtelen lőállásba kapta géppiszto­lyát: — Fel a kezekkel. Kórodi! Ne mozduljon, mert lövök! A nyilas szinte összeronnant. Mindent várt már napok óta, de ezt igazán nem, A két nemzetőr hirtelen hátra csavarta mind a két kezét. Fogoly lett. Ö — a városparancsnok! A madám a zajra benyitott. Látta, hogy Kóroditól elveszik a fegyverét. — Azonnal becsukni az üzletet! Eloltani minden fényt! — parancsolt rá Szabó undorral. Majd Kórodira pillantott: Mi­lyen ronda egy alak. Ettől féltek! Már akik ... Most befejezte pályafutását. És egészen megfelelő helyen. Nyilvánosházban... A gnómot a saját kocsiján elvitték a városházára, ahol meg­bilincselve rábízták egy nemzetőrre... A városháza emeletén, a gyűlésteremben, mind több férfi jött össze. A porcelánkályhák ontották a meleget, mégis hű­vös volt, mert a bedeszkázott ablakokon át beáramlott az éj­szakai hideg. Megérkezett Rudnyánszky tizedes is, — és Szabónál jelent­kezett: „Értesítettem az elvtársakat. Könnyen ment, mert a Gestapo kihalt épületének udvarán találtunk egy pótkocsis teherautót. A motorost lekapcsoltuk, azzal' Borbély hozza a Hermann-telepieket..A Gömöri pályaudvari őrség is meg­érkezett. Jelentették, hogy fél egykor látták az utolsó német csoportot. Ugyanebben az időben a Tatárdomb alatt egy menet indult a város felé. A fiatal óhutai szovjet hadnagy egy kocsiban ült Antallal, aki mutatta az utat. A hadnagy Antallal és a katonákkal együtt felsietett a városháza emeletére. Szabó őr­mester jelentett, a hadnagy válaszolt. A tolmács fordította: — Hadnagy elvtárs azt kéri, maradjanak együtt, mert Ogarjev ezredes meg akarja ismerni önöket. Ö most indul. Az ezredes öt óra 35 perckor szállt ki a tankból. A nagy­teremben üdvözölték. Mindenkivel kezet fogott és rövid be­szédet mondott: — Kipróbált férfiak kezébe adom ezt a várost! őrizzék to­vábbra is. Életük már nincs többé veszélyben. A szabadság­ért pedig élni kell! öt óra 50 perc volt, december 3, vasárnap, amikor Ogarjev ezredes a tankjaival továbbindult Szentpéter felé ... (Vége.) 11. A szabadságért élni kell!

Next

/
Oldalképek
Tartalom