Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)
1969-11-17 / 66. szám
Hírek - ereuinények Holnap délután tárgyalják az MLSZ-ben a Szolnoki MÁV feljelentéséi a Diósgyőrbe távozott Szabó György ügyében. A fegyelmi bizottság a Szolnoki MAV- tó! Pintér György intézőt, a DVTK-tól Hörich Tibor labdarúgó szakosztályvezetőt és Baumann Gáspár elnökhelyettest, valamint Szabó Györgyöt idézte meg a tárgyalásra. „Érdekes**, hogy az idézésről a diósgyőriek a Népsportból értesültek: GYŐZTEK SAKKOZÓINK Vasárnap befejeződtek a Magyarország— OSZSZSZK sakkcsapat mérkőzés küzdelmei. Az öt függő játszma befejezésével a magyar együttes 27:21 arányban megszerezte a győzelmet. Szombaton játszották le a VT3K—DVTK NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzést. A budapesti csapat 93:73 arányban győzött. CSELGÁNCS A Miskolci Dózsa cselgáncs- ve senyén hiába várták a vendégeket, nem érkeztek meg. Így házá versennyé szűkült a II. őszié1 ú országos minősítő csel- géncsverseny. Az indulókat nem zavarta ez, változatlan erővel küzdöttek, hiszen a klubtárssal szemben is megszerzett minden egyes minősítő pontnak jelentősége volt. A csaknem két órán át folyó verseny a következő eredményekkel végződött. Serdülők 4« kg: 1. Hajdú, 2. Lieper, 3. Szabó és Seres. Serdülő 56 kg: 1. Koroknai, 2. Bartha, 3. Lakatos, Ifjúsági 58 kg: 1. Kovács, 2. Lénáit, 3. Szilágyi és Gál. Ifjúsági 65 kg: 1. Sz-écsd. 2. Novák. Ifjúsági 75 kg: 1. Nagy, 2. Tóth. Felnőtt 90 kg: 1. Vincze, 2. Balogh. A verseny abszolút győztese Vincze volt. NEMES PETER KÉZILABDA VB A hét végén világszerte tobo kézilabda VB-selejtező mérkőzést játszottak le, amelyeken a következő eredmények születtek: Izland—Ausztria 28:10, Svájc— Luxemburg 11:10, Kanada—Egyesült Államok 21:17, Jugoszlávia— Spanyolország 28:14. Az NB n. Keleti csoportjában is vasutascsapat lett a bajnok. A DVSC már behozhatatlanul vezet, s így jövőre ismét az NB I. B-ben játszhat. A Nyugati csoportban is vasutas csapatnak, a MAV-DAC-nak van a legnagyobb esélye a feljutásra, ök az utolsó forduló előtt egy ponttal és jobb gólaránnyal (46:21) vezetnek a Savaria (52:26) előtt. IFJÚSÁGI TORNÁSZ-GYŐZELEM Vasárnap rendezték meg a Magyarország—Jugoszlávia Ifjúsági tornászviadalt. A magyar fiatalok fölényes győzelmet arattak. A végeredmény: 269,30:251,90. Az egyéni versenyben a vendéglátók végeztek az első hat helyen. LABDARÚGÓ NB Hl. Rudabánya—Hatvani Kinizsi 3:1 (2:0). Góllövök: Kiss (2), egyet tizenegyesből, öngól. A hazai csapat megérdemelte a győzelmet. Ezzel a győzelmével megszerezte a második helyet. BILEK 8. LETT A spanyolországi Prtimaoban befejeződött a sakk-világbajnoki zónaverseny. Az utolsó fordulóban Bilek István világossal döntetlent ért el a francia Huguet ellen és így végeredményben a 8. helyet szerezte meg. Cent maradtak BORSODI BÁNYÁSZIK ÁRUS 1:0 (1 rO) Sajószentpéter, 51*0 néző. Vezette: Bállá. Borsodi B.: Vörös — Szakács, Csetfalvi, Négyesi — Benkő, Kertész — Vercbélyi, Csipke, Katona, Lukács, Bódis. Edző: Tiba Sándor. Az első tíz perc nyomasztó Bányász-fölénnyel telt el, amit háromperces technikai szünet szakított meg: a labda ugyanis leeresztett. Ezután folytatódott a hazaiak nagy nyomása, és a 19. percben megszerezték a mérkőzést eldöntő gólt. Lukács elcsípett egy hazaadást és a tehetetlen kapus mellett a hálóba lőtt. A második félidőben feljött sz Ikarus, sok veszélyes támadást vezetett, de az eredmény változatlan maradt A bányászcsapat ezzel a győzelmével elkerült a kiesési zónából. Jók: Szakács. Kertész, Verébéi yi, Lukács, illetve Rozsos, az Ikarus kapusa. Laczó József II második helyért KAZINCBARCIKA—EVTK 6:2 (3:1) Kazincbarcika, 159« néző. Vezette: Katona. K. Vegyész: Fülöp — Csirm.tr, Ködmön, Fejts — Erdősi, Várhelyi, Szűcs, Varga, Szitka, Balázs, Kalmár. Edző: Molnár Péter. A kiesés ellen küzdő EVTK (tizenegyesből) már a 3. percben megszerezte a vezető gólt, amelyre a hazaiak a félidőig három góllal válaszoltak. A 10. percben Szitka egyenlített, majd a 44. és 45. percben Balázs volt eredményes. A második félidőben tovább tartott a hazai csapat fölénye, Várhelyi és Varga két góljával, 6:l-es eredmény után, a 45. percben ismét tizenegyessel szépített a vendégcsapat. A hazaiak végig nagy kedvvel játszottak, sokat és pontosan rúgtak kapura. A nagyobb arányú vereségtől a kitűnően védő Gyet- vai mentette meg az EVTK-t. A Vegyészből jól játszott: Fülöp, Erdőssi, Szitka és Balázs. Szabó Gyula Kapusvetélkedő Ózdon Ózdi Kohász—BKV Előre 1:0 (0:0) Ózd, 2090 rteoó. Vezette: Birócski. Két csoportra oszlottak a szurkolók a mérkőzés előtt (V.don. Az optimista tábor Itarom-négy gólos győzelemre szavazott, míg az ellenfél tábora megelégedett volna eay „hervadt” góllal is. Az tény és való. hogy sorsdöntő' mérkőzést vívott ezen a vasárnap«! a Kohász. Az ellenfél hihetetlen akarással és lelkesedéssel küzdött a kiesési rangadón. Már a 4. percben megszerezhették volna a vezetést, de Katona bravúrral mentett a gólhelyzetben levő Józsa elöl. Kapkodott az Ózd, ezt kihasználta az ellenfél. A félidő második felében feljött ismét a Kohász. és akkor Rotthermel bizonyította kivételes képességeit. Két esetben is góltól mentette meg csapatát. Szünet után Borbás fejesére jól mozdult a vendégek kapusa, de a berobbanó Fükő megváltoztatta a labda irányát, és fejéről a kapu közepében kötött ki a labda. Katona bravúrsorozata következett, majd Rotthermel mentett jó érzékkel a kapufa segítségével. Szendrei lövése a kapufa tövén csattant, aztán Józsa közeli fejesét tolta ismét bravúrosan szögletre Katona. Szendrei „lekopírozta” előbbi kapufáját, ezúttal a kapufa tövéről a mezőnybe pattant a labda. Az utolsó tíz perc az ellenfélé volt. Izgalmas tíz perc volt ez, hiszen beszorult a Kohász. A Kohász a mérkőzés folyamán többet támadott ellenfelénél, több helyzetet is dolgozott ki, és így rászolgált a minimális győzelemre. Katona és Rotthermel feladata magaslatán állt. Az Ózdből ezenkívül Borbás, Szendrei és Fükő érdemel dicséretet. Vincié Zoltán Megmeneküllek ? Győzelem a második félidőben Ismét Tamás a legjobb Tisztes vereség Kispesten Bp. Honvéd—DVTK 1:0 (1:0) A diósgyőriek, teljesen indokoltan, nem tápláltak túlságosan nagy reményeket a bajnokság második helyezettje elleni találkozót illetően. Tisztes eredményt szerettek volna elérni, s ez sikerült is. A Budapesti Honvéd ellen szombaton lejátszott találkozó első felvonása nem valami fényesen sikerült, hiszen a tartalékok 6:1 arányú vereséget szenvedtek. Az első csapatok találkozója már nem hozott ilyen nagy gólarányú vereséget, s a Honvéd nagy fölénye ellenére csak egy peches góllal vesztett a DVTK. (A vendéglátók fölényére jellemző, hogy a szögletarány 15:3 volt a Honvéd javára.) A mérkőzést eldöntő egyetlen gól a 29. percben esett. Karakas középre adott, Kozma az ötösön elvétette a labdát, Komora viszont ott termett és két lépésről a kapu közepébe lőtt. Tamás, vesztére, Kozma mozdulata után elvetődött, ugyanis azt hitte, hogy a középcsatár eltalálja a labdát. Tátrai Sándor nyilatkozatában elmondotta, hogy iól harcolt a csapat és bátrabb támadó játékkal talán sikerülhetett volna egy gólt szereznie. Elsősorban Tamás, Salamon, Gál és Hajas teljesítményét emelte ki. A DVTK a Honvéd elleni mérkőzésen a következő csapatot szerepeltette: Tamás — Salamon — Kovács, Gál. Hajas, Török — Várkonyi, Horváth, Sikora — Vass (Gass), Fekete. Javuló játék — de későn! MVSC-Pécsi Bányász 2:2 (1:0) ★ Nagyot ugrott a pécsiek kapusa s kiütötte a labdát. Talán ez a mozdulat jelentette számukra az egyik pontot! (MVSC—Pécs 2:2). (Szabó István felvétele.) MEAFCEzuttal nem porzott az egyetemi pálya, bosszankodni való azonban akadt, hiszen a salakos pálya néhány része sáros volt, s az elnehezült labdát a második félidőben már nem volt könnyű feladat továbbítani. Ennek ellenére az egyetemi csapat a második félidőben érte el a góljait. A vezetést már az első félidőben megszerezhették volna. Három helyzetük is akadt, de ezeket nem sikerült értékesíteni. Egyik oka volt ennek az is, hogy a MEAFC csatársora nem tudta széthúzni az ellenfél védelmét, s különösen a jobbszárnyon álldogált árván a jobbszélső, sokszor őrző nélkül. Demény Béla, az egyetemisték edzője, sokat bosszankodott emiatt az Gyöngyösi Spartacus I. félidőben. A szünetben bi- l zonyára alaposan megmosta fiai fejét, hiszen a második félidő 3. percében egy jobb oldali beadásból szerezte meg Szabó a vezető gólt. A balösszekötőnek még levennii is volt ideje a beadást, s a vendégek kapusa már tehetetlen volt a bal sarokra tartó labdával szemben. (1:0.) A 17. percben ismét Szabó Péter volt a gólszerző. Középen kapta a labdát, „elfektetett” néhány védőt, majd a kapust is, és a jobb oldali léc mellé lőtte a labdát. (2:0.) A második félidőre láthatóan megnyugodott a MEAFC, s a gyöngyösiek hiába játszottak teljes erőbedobással (időnként túl keményen), a nehéz talajon is volt erejük a győzelem megszerzéséhez. 5:0 (0:0) Lapzártáig nem kaptunk meg minden NB III-as eredményt, ennek ellenére valószínű, hogy a MEAFC ezzel a győzelmével megmenekü" a kieséstől. HORVÁTH KÁLMÁN Mondjuk meg őszintén, kissé csalódottan távoztak a nézők a Népkertbó'l. Senki sem várt csodát, hiszen a zöld-fehérek eredményeikkel nem kényeztették el a szurkolókat. Az MVSC sorsa megpecsételődött, semmi szín Még négy lseiv kiadó Ä hét végén újabb két világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzést játszottak le a mexikói 16-os döntőbe jutásért. Bukarestben Románia válogatottja l:l-es döntetlent ért el Görögország ellen. Isztambulban a Szovjetunió 3:1 arányban győzött Törökország ellen. Ezzel Románia a 11.. a Szovjetunió pedig a 12. résztvevője a mexikói világbajnokságnak. Most már csak négy helyért folyik a küzdelem. Az első csoport végeredménye: 1. Románia ti 3 2 1 7: ti 8 2. Görögország ti 2 3 1 13: 9 7 3. Svájc ti 2 1 3 5: 8 5 4. Portugália ti 1 2 3 8:10 4 A negyedik csoport végeredménye : 1. Szovjetunió 4 3 1 — 8: 1 7 2. P.-Írország 4 2 117:35 3. Törökország 4 — — 4 2:13 — alatt sem tudnak benn marad- I ni az NB I. B-ben. S a tegnap látott játék alapján jogosan bosszankodott mindenki: mi- : ért nem játszott a csapat egész évben így? Legyünk reálisak. A Pécsi Bányász jó együttés benyomását keltette, s azt sem mondhatjuk, hogy gyengén játszottak. Az első félidőben majdnem „felbillent” a pálya. Az MVSC sorozatosan — de eredménytelenül — vezete támadásait. Igen sok esetben 10 ember tartózkodott az ellenfél térfelén. Meglepően szép átadásaik, hosszú indításaik és korszerű támadásaik voltak. A lövések viszont sorozatosan elmaradtak. A tizenhatoson belül és az ötösön is egyet még igazítani akartak a labdán, s a védőknek így lehetőségük nyílt a közbelépésre. (Vitathatatlan, hogy az összjáték sokat javult., a tá- madáspk is folyamatosak voltak.) A 17. percben, 20 méterre a vasutascsapat kapujától, szabadrúgáshoz jutott a Pécsi Bányász. Hattagú sorfal állt fel, s közöttük mégis a hálóba jutott a labda. Igaz, Serfözö is későn vetődött. Az MVSC nem adta fel a küzdelmet. (Ha megnézzük az eddigi találkozókat, bizony sok esetben visszaesett a csapat as ellenfél vezető gólja után.) A hazaiak ezután is nyugodtan, kapkodás nélkül játszottak. Az egyenlítés viszont, elmaradt. Szünet után tovább támadott az MVSC, s végre a lövésekkel sem maradtak adósak. Krompaszky, Jónás, Bálint és az időnként felfutó Hernádi sok munkát adtak a pécsiek kapuvédőjének. Krompaszky egyenlítő gólja szép teljesítmény volt. Az 53. percben egv pécsi ellentámadásnál a védők lesi reklamáltak, miközben a játékvezető tovább engedte a támadást. A vendégek így ismét megszerezhették a vezetést. (Sajnos, a régi mondás, amely szerint „addig kell játszani. míg a bíró nem sípol”, most is bebizonyosodott.) Nagy György edző nagyszerűen használta ki a csere-lehetőségeket. A védelemben Takács jó játékot nyújtott, a fiatal Sármány pedig a csatársorban jeleskedett. Szem- fű lességének köszönhető az 54. percben született egyenlítő gól. A játék képe alapján az MVSC gólokkal győzhetett volna. A vasutascsapat a következő összeállításban lépett pályára: Seriőző — Temesvári II., Tordai (Takács), Hernádi. Krompaszky, Temesvári I.. Oláh, Kiss (Sármány). Jónás, Marost Bálint. FELFÖLDI GYÖRGY * Mafla (Székesfehérvári MÁV) későn eszmélt. Varga (Borsodi Bányász) balegyenese betalált. (Borsodi Bányász—Székesfehérvári MÁV Í4:8). »