Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)
1969-11-24 / 72. szám
Sakk fiz III» maradtak Pályamódostítí« a 24. órába n Bajnok a DVTK úttörőcsapata „Nagyapó*” és a többiek Vasárnap reggel a Népkertben hiába kerestük a városi úttörő labdarúgó-bajnokság döntőjének részvevőit. Azt hittük, hogy a pályára nehezedő sűrű köd tréfál velünk, ugyanis az úttörők helyett a Miskolci Helyiipar labdarúgói játszottak a pályáit. Rövid nyomozás után megtaláltuk a „bűnösöket”, mármint az úttörő-bajnokság szereplőit.., az ifjúsági sporttelepen! A 3—4. helyért a Miskolci Sportiskola és Nyékládháza csapata játszott. A találkozó 1:1 arányú döntetlennel ért véget. A Sportiskolások csak a kétszer 5 perces hosszabbításban szerezték meg a győzelmet: 2:l-re nyertek, s így övék lett a bronzérem. A köd itt is erősen zavarta a játékot. Nehezen találtuk meg Boros Dezsőt, a városi koeérlabdu VB l. serdülo-bizottsug vehetőjét, aki az időjárástól is boron- gósabb hangulatban volt. — Két hete lekötöttem a népkerti pályát a döntőkre. Szombaton véletlenül értesültem róla, hogy itt a Helyiipar játszik. Az utolsó pillanatban kellett sorrajárnom a csapatok vezetőit, hogy megváltozott a helvszínA régi labdarúgó szakember tekintete csak akkor enyhült meg, amikor a kezdő körnél felsorakozott a döntő két részvevője, a DVTK. és az MVSC csapata.,* — Gyerekek! Csak sysgodtan!... — Megy a támadás! Nagyapó, mandiner!... A nyúlánk termetű diósgyőri jobbhátvéd a „nagyapó”. No, nem azért, mert öreg... így hívják a srácok. Ügyesen perdíti a labdát a rendkívül apró termetű Botosnak, aki máris a jövő egyik nagy ígérete. A technikás, gyors balösszekötő játékát már a Népstadion közönsége is megtapsolhatta. A diósgyőri gyerekek edzőjének, Hódi Zoltánnak csak altkor enyhül valamit az izgalma, amikor Fekete megszerzi a vezető gólt, majd a félidő vége előtt Szívós is a hálóba talál. A második fétidében tovább fokozódik az izgalom. Az a néhány néző, aki nem sajnálta az időt, a fáradságot és kijött ae ifjúsági sporttelepre, örömmel tapsolt egy- egy parádés alakításnál. Mindent tódnak ezek a gyerekek... Ha kell, két-három húzásból az ellenfél kapuja előtt vannak. Szépen cseleznek, passzolnak, s a góloknak jobban őrölnek, mint a felnőttek. * A danteii végül i:s a i>VTK úttörői 3:0-ra nyerték. Rövid kis ünnepségen vették át a városi TS serlegét, s a bajnoki érmeket Végezetül írjuk ide a két csapat játékosainak névsorát DVTK: Rudó, Je- czenkik, Újvári Paulidisz, Pálfi, Kulcsár, Köteles, Fekete, Kiss, Botos, Szívós, Csüngi, Szűcs. MVSC: Vasas, Bereutes, Kovács, Farkas, Sántavi, Madaras, Mészáros, Szatmári, Bocsi, Jónás, Illés, Lénávtf l, Lrpték. H. Gfk OTP—DIÓSGYŐR ? 1/2 — 5 1/2 (1 FÜGGŐ) NB t. FÉRFI A nagy múlttal rendelkező diósgyőri sakkcsapatnak az NB I-ben maradáséit kellett vasárnap megküzdenie. A mérkőzés egy függőjátszma kivételével befejeződött. A függőjátszmában nyerésre áll a diósgyőri Borbély, így a mérkőzés végeredménye 7,5:6,5-re alakul majd. Ilyen eredmény után, a megszerzett pontok alapján, továbbra is az NB I-ben marad a DVTK sakkcsapata. A vasárnapi győztesek: Kádas, Farkas, Lőrincz, és győzelemre áll Borbély. Döntetlenül mérkőztek: Bárczay, Bokor, Bagyin, Németh, Ligetfalvi. N. P, Kipontozták az egyetemistákat EGRI TANÁRKÉPZŐ— MEAFC 89:76 (50:30) Az egyetemisták szempontjából a mérkőzés tétje a harr madik hely volt. Ezúttal azonban az egriek teljes csapattal álltak ki, szakítva a régi gyakorlattal és kitűnő játékkal lepték meg a miskolciakat. Cseh vezérletével lerohanásos támadásokat alkalmaztak, ami ellen az egyetemisták emberfogása nem vált be. Fordulás után. rövidesen 68^4-re feljöttek a miskolciak, ezután azonban két középpályásukat kipontozták, magas emberük már nem is maradt a pályán. Jellemző a mérkőzés keménységére, hogy az egyetemisták közül nyolc játékos került a kipontozás sorsára, és ötven személyit ítéltek ellenük a játékvezetők. Végeredményben balszerencsés vereséget szenvedtek a miskolciak az igen jól játszó egriekkel szemben. Sajnos. ez a harmadik helyükbe került! Kosárdobók: Sipos (17). Pelyhe (11), Nagy, Bátki (10—10), Bukta (8), Glöckler, Veréczi (6—6). Kozák, Pápai (4—4). Kiemelkedő teljesítményt Sipos, Penyhe es Glöckler nyújtott. MONOSTOR! GVUtA Tartalékosán is helytálltak Soproni MAFC-DVTK 92:80 (40:45) fi Miskolci Spartacus az NB ll-ben Kiesett a B. Volán y Itt már nemigen lehet kétséges, hogy ki éri el a kosárról lepattanó labdát. A soproniak ezúttal is ügyesebbek voltak, s néhány ilyen mozdulat az eredmény megfordítását, s a gyözel met hozta számukra. (S. MAFC—DVTK. Szabó István felv.) sőt megtartotta előnyét a máMar a mérkőzés előtt elhatároztam, hogy tudósításomat a. következőkkel kezdem: Most volt mentség a vereségre; Losonczinak gipszben van a lába. Kelemen kórházban töltötte a hét utolsó napjait, Farkas eltiltás alatt van, Brandstetter pedig egész hé- len influenzával bajlódott. Az első félidőben mégis a Diósgyőr vezeteti; négy ponttal. BP. PETŐFI—MVSC 3:0 «2, 9, 11> A teljesen indiszponáltan (átsző miskolciak nagyarányú veresége meglepetés a már korábban kie'sett fővárosiakkal szemben. Ezúttal sem a feladás, sem az ütés nem ment a miskolci lányoknak, de igen sokat hibáztak a sodik félidő közepéig. Ezután elfáradtak a játékosok, és a Sopron biztosan nyerte meg a mérkőzést. Ezen a találkozón Király régi formájában nagyszerűen játszott, 27 pontot ért el. Gallyas kevesebb labdát kapott, 17 pontot dobott. Eperjesi jól küzdött. 15 pontot dobott. Di. cséretet érdemel Baumann és Sztanev is. KARADI NORBERT hálónál is. Érthetetlen a nagy íormahanyatlás, hiszen egy héttel ezelőtt bravúros győzelmet aratott az MVSC. A mérkőzésen egyébként végig fej-fej melletti küzdelem, de meglehetősen lagymatag játék folyt. Az MVSC. ből ezúttal senkit nem lehet kiemelni. M, GY. Asztalitenisz válogatottunk angliai Európa Liga mérkőzése miatt az NB I-es férfi csapatbajnokságban nem rendeztek fordulót. NB Il-es női csapataink közül a B. Volán kettős fordulót játszott a hét végén és ezzel számára befejeződött a bajnokság. Továbbra sem tudtak pontot szerezni, így az utolsó helyen estek ki az NB II-böl. Szombaton este a tabellán előkelő helyet elfoglaló Bp. Pénzügyőrtől szenvedtek 11:5 arányú vereséget. Nyitrai 2, Üjvári 2 és Gábor 1 mérkőzést nyert. Vasárnap délelőtt a DVSC volt a miskolci csapat ellenfele és 9:7 arányban vereséget szenvedtek. A mérkőzéseket Üjvári 3, Nyitrai 2, Gábor 1, Sztaroveczky 1 nyerte. Tovább tartja őszi veretlenségi sorozatát a MÉMTE női csapata. Vasárnap délelőtt a Budapesti Pénzügyőrt győzték le 10:6 arányban. A mérkőzéseket Molnár (4), Kozma (3), Földi (2) és Brilla (1) nyerte. Befejeződtek a küzdelmek az NB Ill-ban. A Miskolci Spartacus—Jászberényi Lehel mérkőzés döntötte el a bajnokság sorsát . Két pont I előnnyel utazott u miskolci csapat Jászberénybe és 10:6 arányban győzött. Ez azt jelenti, hogy a következő évben az NB II-ben. szerepelhetnek. Kiemelkedett Nemesi és Barta 111. játéka. A győzelmeket Nemesi (4), Barta III. (3), Palotás (2) és Oprá- vel (1) szerezte. Másik NB III-as csapatunk, & Miskolci Pedagógus is győzelemmel fejezte be a bajnokságot. s a középmezőnyben végzett. Miskolci Pedagógus—Hatvani MÁV 9:7. A győzelmeket Pricz (3), Búr- diga, Bari, Rabovszky (2—2) nyerték." * Szombaton rendezték az úttörő olimpia városi selejtezőit. A lányoknál meglepően kevés induló volt, csak az egyesületi versenyzőket lehetett látni. Eredmények: Leány egyes (8 iskola, 13 induló): 1. Brilla 11. sz. ált. isk. 2. Kazsi- rrtir 17. sz. ált. isk. 3. Czima 37. sz. ált. isk. és Domonkosi 32. sz. ált. isk. Fiú egyes (13 iskola, 32 részvevő): 1. Bodó 37. sz. ált. isk. 2. Kovács 7. sz. ált. isk. 3. Berta 47. sz. ált isk. és Reichart 12. sz. ált isk D. 2. LABDARÚGÓEREDMÉNYEK NB 1. FTC—Dunaújváros 1:2 (ü:ü) Üjpest—Eger 2:0 (1:0) MTK—Komló 0:1 (0:0) Pécs—Vasas 2:3 (1:2) Tatab.—Egyetértés 2:2 (1:1) ETO—Csepel 4:0 (2:0) SBTC—Honvéd 2:1 (0:0) DVTK—Szombathely 0:0 (0:0) NB I. B. Várpalota—G.-Mávag o:2 Győri D.-SZMTE 1:1 Előre—Oroszlány 1:0 Nagybátony—özd 0:2 Szállítók—SZEOL. 4:2 Pécsi B.—Videoton 5:1 ZTF>—MVSC 5:0 B.-csaba—Kecskemét 1:0 Szf. MÁV—Bp. Spartacus 2:1. NB II. Volán—Kisterenye 4:2 Sátoraljaújhely—BEAt 0 :ö Ormosbánya—Nyíregyháza 1:1 Ikarus—V. Izzó 5:2 Papp j. SE—B. Bányász 0:1 EVTK—Esztergom 0:2 K. KFSE—Kazincbarcika 2:1 Saig. KSE—BVSC S:3 NB nu Somsály—Aszód 3:1 TMTK-Alberttelep M. Bányász—Sírok 7:2 Gy. Spartacus—Gáspás SE 7:1 MÁV HAC—MEAFC 2:2 Hatv. Kinizsi—Zalka SE 2:2 Egercsehi—Rudabánya 1:0 Bag—Edelény 1:3 MEGYEI I. OSZTÁLY MÉMTE—Sajószentpéteri Építők 2:1 (ül) A két pont a MÉMTE beraima* radását jelenti. TOTÓ Pécs—Vasas 2:3 2 MTK—Komló 0:1 2 Diósgyőr—Szoinbaihi-l.v o:0 X Tatabánya—Egyetértés 2:2 x Előre—Oroszlány 1:0 l Nagybátony—Ózd 0:2 2 FÖSPED—Szeged 4:2 1 Pécsi Bányász—Videoton 5:1 1 Békéscsaba—Kecskemét 1:0 1 Sz.-fehérv. MÁV—Bp. Sp. 2:1 1 Szek&zárd—Pécsi Ercbánv. 2:2 X Bauxitbányász—Pécsi VSK 2:0 1 Salgótarjáni KSE—BVSC 3.« X Póímcrkőzések'-. Perugia—Catania 5c 1. 1. Arezzó—Varest* 1:2 2 Toronto—Foggia o>:l 2 GÖLLÖVOLISTA A labdarúgó NB I. vasárnapi fordulójában 22 gól született. Bene ismét eredményes volt. Puskás viszont nem talált a bálóba, így az újpesti csatár két gól- különbséggel vezet. A góllövőlista élcsoportja: 27 gólos: Bene (Ú. Dózsa),.25 gólos: Puskás (Vasas), 21 gólos: Farkas (Vasas) és Kozma (Bp. Honvéd), 10 gólos: Dunai II. (Ü. Dózsa). 13 gólos: Korsós (Kába ETO), 12 gólos: Máté (Pécs) és Takács (MTK). VASUTAS BAJNOKOK Azt is mondhatnánk: a vasutasok kisajátították az NB U-es labdarúgó-bajnokságot. A most befejeződött bajnokság mindhárom csoportjában ugyanis vas- ntascsapat lett a bajnok. A három csoport „érmesei” és kiesői: Nyugati csoport:: 1. MAv DAC (Győr) 42. 2. Savaria (Szombathely) 41, 3. Dorog 36 ponttal. Kiestek: PVSK, Siófok és Olajbányász (Nagykanizsa). Keleti csoport: DVSC 42, 2. Jászberény 40. 3, Budafok 39 ponttal. Kieseit: Kecskeméti TE, Kőbányai Tűzálló, Mezőkovács- báza. Az NB II. Északi csoportjában a BVSC nyerte a bajnokságot. A csoport részletes végeredményét lapunk más helyén közöljük. TEKE Ozdon bonyolították le a leké- zők megyei ''Tízek bajnokságát. Az első helyet Kassai László (MÉMTE) szerezte meg 401 fával. A második Székely István (MÉMTE) 398, harmadik Kiss István (M. Bányász) 398 fával. KÁRPÁT KUPA Temesváron megkezdődött a Kárpát-kupa férfi kézilabda- torna. Hazánk színeit B-váloga- tottunk képviseli. Az első fordulóban a magyar csapat nagy küzdelem után 25:23 (10:11) arányú vereséget szenvedett a dánoktól, NB 1. i. ll. in. 1. Ujpesi 1. 82:20 47 2. Honvéd 2. 61:2í» 42 3. FTC 54:28 3>' 4. Vasas 4. 71 :13 37 5. ETO 5. 52:35 35 6. Pécs 7. 38:35 3 r 7. Csepel ti. 36:35 31 8. Tatabánya 9. 31:4l 2». 8. MTK 8. 43:53 10. SBTC 11. 29:38 25 11. Szombathely 10. 26:42 25 12. Komló 13. 20:36 23 13. DVTK 12. 28:48 2:: 14. Dunaújváros 14. 26:48 22 15. Egyetértés 15. 29:51 20 16. Eger 1«. 22:63 H< (29 mérkőzés) NPB 1. B 1. U. 111. 1. Videoton 1. 88:44 4!» 2. Szeol 2. 63:41 44 zte 3. 61:33 40 4. Pécsi Bányász 4. 51:39 39 5. Békéscsaba 8. 48:41 3« 6. Várpalota 43:37 35 7. Bp. Spartacus <>. 57:48 35 8. Oroszlány 7. 51:48 35 9. Kecskemét 9. 38:37 10. Szállítók 11. 51:54 31 11. SZMTE 10. 35:43 31 13. Szf. MÁV 12. 37:41 3! 13. Ganz-MÁVAG 13. 34:42 80 34. Ozcl 14. 38:42 2." 15. BKV. Előre 13. 29:38 28 18. Győri Dózsa 16. 39:55 27 17. MVSC 17. 26:62 Í2 18. Nagybátony 18. 29:73 30 (33 mérkőzés) NB II. ÉSZAKI CSOPORT 7 1969. ÉVI VÉGEREDMÉNY T. 11. Ili 1. BVSC 1. 61:26 41 2. Volán 2. 58:29 3" 3. K. KFSE 4. 52:37 38 4, Kazincbarcika 3, 59:38 37 3. Esztergom y. 57:36 36 6. V. Izzó •3. 44:27 84 7. Nyíregyháza 38:42 32 8. Sáíoraljaújheh 8. 87,:38 ‘.in 9. Ikarus 10. 43:50 80 10. Salg. KSE 11. 45:49 28 11. Kisterenye 0. 43:50 28 12. B. Bányász 13. 42:45 27 13. BEAC 13. 16:52 27 14. Papp J. SE 14. 12:59 22 15. EVTK 15. 42:62 22 is. Ormosbánya 16. 81:110 9 AZ NB 111. ÉSZAKI CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE I. II. ill. 1. IMI K !. 74:24 45 2. Rudabánya 2. 53:29 3!> 3. M. Bányász 4. 53:40 84 4. Gáspár SF 46:41 84 5. Egercsehi 5. 43:32 35 6. Gy. Spartacus 7. 60:49 35 7. Hatvani Kinizsi ti. .54:47 32 8. Edelény 8. 42:36 80 9. MEAFC 9. 49:5» 29 10. Zalka SJ 10. 38:88 20 11. Aszód 11. 86:49 28 12. Alberttelep 12. 53:3U 27 13. Somsály 4 4. 40:44 27 t 14. MAV HAC 13. 41:61 27 [ 15. Sírok 15. 36:52 23 || 1«. Bag 16. 35:100 10 (I. helyezése a, forduló előtt. li. * sólarány. fii. pnnifezám.) Szombati krónika MACHIN VEZETI ' * Véglegessé vált, hogy u iuiv- ma elite Magyarország—Csehszlovákia VB-selejtező mérkőzés Miirseillc-ban, december 3-án 2« órakor kezdődik, s a játékvezető a francia Machin, alá az első világkupa-döntőt vezette ez évben. NAGYARÄNYÜ VERESÉG A Borsodi Bányász NB I/B-s í ökölvívó csapata Pécsett vendégszerepeit és a Steinmetz SE-től súlyos. 17:3 arányú vereséget szenvedett. A három pont szerzője: Sánta (döntetlennel), Csikó (ellenfele az olső menetben feladta). BEJUTOTT OLASZORSZÁG IS Az olasz labdarugó-válogatott Nápolyban 90 ezer néző előtt 3:0 arányban győzött az NDK válogatottja ellen. Ezzel a harmadik csoportban is befejeződtek a küzdelmek. A mexikói VB 13. résztvevője Olaszország lett. GYŐZELEM A VISSZAVÁGÓN A magyar asztalitenisz válogatott (a csütörtöki 1:6-os eredmény után) nem hivatalos mérkőzésen 4:3 arányban visszavágott korábbi vereségéért. Jónyer két egyéni mérkőzéséből egyet megnyert,- a réríi párosban ív marral vereséget szenvedőmv a vegyes párosban Papp Angélával legyőzték az angol párt. ÚJRA AZ NB I.-BEN A sport szeszélyes bizonytalan sága ezúttal kellemes meglepetéssel szolgált a diósgyőri vívóknak. Az elmúlt héten tőrvívásban küzdöttek az NB T-be jutásért. A veszprémiektől elszenvedett váratlan vereségük utáu kedvüket vesztve vívtak és végül az esélyesnek tartott diósgyőri csapatnak még az ötödik helyér: is igen meg kellett küzdenie. Ilyen előzmények után mar minimális eséllyel indultak a párbajtőr csapatbajnokságnak. A küzdelem most is meglepetéssé: végződött — de szerencsére igen kellemes meglepetéssel! A diósgyőri vívók pörbajtőrvívásbai: sorra legyőzték az NB n-es csa patokat. A döntőben a veszprémiekkel kellett megvívniuk. A kitünően vívó diósgyőriek győzelemsorozata most sebt szakad i meg: 9:6-ra győztek a Veszprémi Vegyész ellen, s megnyo'rték az NB Il-es bajnokságot. így jövőre ismét az NB I-ben küzdhet a diósgyőriek párbajtőr-csapat:-. Dr. Zsillé négy győzelemmel; Sándor. Ardely, Magyar, dr. Sal- lai és Zámborszki 1—1 győzelemmel járultak hozzá a csapat sikeres szerepléséhez. A DVTK kardvivói is kiteltek magukért és az. előkelő második helyen végeztek. Vereség a kiesőtől