Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)
1969-11-24 / 72. szám
Nyereségérdekeltség - jövedelemszabályozás Elemmel táplált A lámpák A japán villamossági üzletek és áruházak növekvő sikerrel hozzák forgalomba a hálózattól független mennyezeti fali-, álló- és asztalilámpákat, amelyekbe újszerű, 350 napos élettartamú elemeket építettek be. Az 1, 2, 3 vagy fi körtével felszerelt lámpákat bárhol fel lehet állítani vagy szerelni. Fényük épp oly erős. mint a hálózattal táplált lámpáé. A különleges asztalilámpák állványa, napi 6 órás fogyasztás mellett, egyesztendős élettartamú elemsorozatot tartalmaz, amely 60 százalékkal olcsóbban működik, mintha ugyanazon lámpa hálózati áramot fogyasztana. A középiskolai szülői munkaközösségek ifjúságvédelmi csoportjai, s a nevelőik ezekben a napokban sorra látogatják az albérletben lakó tanulókat. Észrevételeiket, javaslataikat néhány soros jelentésben közlik az iskolák igazgatóságaival. Aki szülte — dajkálja — Nem, kérem, én arra nem vagyok berendezkedve, hogy szülő helyett szülő legyek ... Lakást adok, szépen meglehetnek itt nálam, a többi az ő gondjuk. Amelyik nem azt csinálja, amit kell, maga látja kárát. — A szülői felügyeletet öntől várnánk. — Ugyan, kérem, akinek gyereke van. az törődjék is vele, még akkor is, ha a pokolból jött ide tanulni. A házigazda — itt a belvárosban — csak fekhelyet ad a bét fiúnak. Négyen egy szobában — Megvan itt a kedveseimnek minden — mutat szét a szobában a háziasszony. — Tisztálkodás? — Fürdőszobám nincsen, de tessék csak megnézni, a tűzhelyen állandóan forr a víz. Este aztán bele az ülőmedencébe. — Hol van az a medence? — Ott van elkerítve a konyha sarkában. Mert az is Iszákos skótok Az alkoholizmussal foglalkozó glasgowi tanács felmérést végzett egy skóciai nagy ipari vállalat vezetői körében es megállapította, hogy az évi 4500 fontot keresők 14 százaléka, a 3000 fontot keresőknek pedig a 16 százaléka igen sok szeszes italt fogyaszt, vagy ténylegesen alkoholista. John Gray,, a tanács igazgatója hangsúlyozta, hogy az arány magasabb, mint ahogy várták. Véleménye szerint ugyanez a helyzet a többi ipari vállalatnál és a kereskedelemben is. Dr. M. M. Glatt, a londoni University College Hospital pszichológiai osztályának konzulátusa kijelentette, hogy Angliában negyedmillió alkoholista, vagy erős szeszesitalfogyasztó van. A vállalatok gazdasági tevékenységének célja: a nyereség. Az elérhető nyereség nagyságát nagymértékben befolyásolja a meglevő erőforrások (álló- és forgóeszközök, valamint a munkaerő), kihasználása, a piachoz való alkalmazkodás. A vállalatok nyereségérdekeltsége a társadalmi célok megvalósulását szolgálja, így elősegíti a népgazdasági és vállalati célok összhangjának megteremtését. A vállalatok nyereségérdekeltségét államunk a jövedelemszabályozás rendszerén keresztül biztosítja, mivel a vállalat a kitermelt nyereség minden forintjából részesül. A nyereség növelése így nemcsak az állam, hadiszkréten megy. Nagy lányok már ezek. A lányok — szüleikkel együtt — örülnek, hogy ilyen helyet kaptak. Ismerősnek 300 — Én foglalkozom vele. Azért fogadtam ide ebbe a gyönyörű nagy szobába, mert ismerős. Mindent megadunk neki. A leckét is ellenőrizzük, hogy megvan-e. Moshat, teát nem a vállalatok és a dolgozók közvetlen érdeke is. A jövedelemszabályozás eddigi tapasztalataink szerint továbbfejlesztésre szorul (a cikk megírása óta már megjelent a kormány határozata a részesedési alap felosztásának új módjáról. A szerk.), mivel a vállalatok gazdasági tevékenységének egy részére nem hat elég ösztönzően. Például a jelenlegi létszámhelyzet mellett, amelyben rövid időn belül lényeges javulás nem várható, célszerű lenne a vállalatokat nagyobb mértékben érdekeltté tenni a létszámfelszabadító és létszámmegtakarító beruházásokban. Az ilyen jellegű beruházások a főzhet, akár tízig, éjfélig is használhatja a villanyt, ha muszáj igyekezni a tanulással. Nem kérünk sokat, ismerős. Csak tessék-lássék. Háromszáz ... — Kakaót is főzök nekik, mire összecihelődnek... Nem sokat, pár forintot adnak tejre, aztán megvan a reggelijük. Ilyenkor meg már hoznak nekik olyan disznóöléses izéket, még nekem is jut, hol ez, hol az. A néni 1200 forintot csíp fel havonta a diák-albérletesei révén. fejlesztési alapban lassan térülnek meg. A fejlesztésre való ösztönzést elősegítené, ha-jövedelemszabályozásunk- ban a bérszínvonal helyett a bértöbblet kerülne adózásra. Ez a fejlesztések relatív terhét csökkentené, ami viszont a gyorsabb megtérülést segítené. Természetes, ez esetben a munkahelyet létesítő, vagyis a létszámot növelő beruházások megdrágulnáhak. A létszámmegtakarító beruházások segítenék az intenzív fejlesztés ütemének gyorsulását. A bértömeg-növekedés adóztatása — azáltal, hogy a vállalat bármely gazdasági tevékenysége területén bekövetkező azonos bérnövekedés azonos mértékű adónövekedést vonna maga után — feltétlenül segítené a bérek hatékonyabb területek felé való áramlását. A bértöbblet adóztatása gátat vetne a létszámhigítási törekvéseknek, az indokolatlan és hatásában igen kedvezőtlen bérlicitálásoknak, ami kedvezően hatna a ma még jelentős fluktuációra, ezen keresztül a munkafegyelem megjavulására. A meglevő munkaerő-vándorlás ugyanis nagymértékben hozzájárul a munkások kevésbé öntudatos részénél tapasztalható munkafegyelem-lazulásához. A bértöbblet adóztatásával biztosítható lenne a vásárlóerő alaptalan kiáramlása is. A bérszínvonal jelenlegi adóztatása — függetlenül attól, hogy a vállalatok az általuk megtermelt nyereség minden forintjából részesülnek — nagyobb nyereség elérése után nem ösztönöz a még nagyobb nyereségre. Ez abból adódik, hogy bizonyos nyereségszint elérése után a növeléshez szükséges erőfeszítés nem áll arányban a kitermelt nyereség vállalatnál maradó tömegével. Ma már a bázishoz viszonyított bérszínvonalnöveke- dés-mérés is jelentősen gátolja a vállalatoknak az egyéni anyagi érdekeltség területén kifejtett differenciálási törekvéseit. A bérszínvonal-növekedés halmozott figyelembevétele erősen csökkenti a képződő részesedési alapot, így a differenciált bérezés kiépítése csak igen lassan történhet meg, ami semmiképpen sem segíti a hatékonyabb és termelékenyebb munka ösztönzését. A jövedelemszabályozás módszere tehát jelentősen befolyásolja az érdekeltségi viszonyokat, az azok közötti egyensúlyi állapotot, amely egyik segítő tényezője társadalmi fejlődésünknek. Kormányzatunk különös figyelemmel kíséri e területet. Jelenleg is foglalkoznak a jövedelemszabályozás továbbfejlesztésével, amely a jövőben biztosítja az egyes érdekeltségi viszonyok jobb összhangját. DR. HEVESVARI IMRE KOSSUTH RADIO ia.au: Tánczenei koktél. — 13.15: Berki László népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00: Édes anyanyelvűnk. — 14.05: Életutam. I. rész. — 14.23: Csárdások. — 14.10: Emst Busch énekel. — 14.39: Tamási Áron: Szegénység szárnyai. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.45: Mascagni: Iris. Kettős a II. felvonásból. — 18.00: A világ- gazdaság hírei. — 10.05: Közben volt egy háború. VII. rész. Róma. — 17.20: Van Cliburn Chopin-mü- veket zongorázik. — 17.40: A Közel-Kelet — közelről. — 17.55: Szakérettségizettek. — 19.35: Népzenei Magazin. — 20.15: Vallomások. Irodalmi est Darvas József műveiből. — 21.15: Zenekari muzsika. — 22.20: Szólistaparádé. — 22.55: A modern filozófia problémái. — 23.10: Schumann-müvek. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 12.26: Táncok operákból. — 12.45: Az V. nevelésügyi konferencia elé. — 13.05: 4 Moszkvai Kamarazenekar felvételeiből. . — 14.00: Kettőtöl-hatig. 10.10: — Közkívánatra. — 19.30: Tudományos körkép. — 19.34: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. — 20.20: Ritmuslurmix. — 20.55: GiuMásikaiét«s Életünk én a jog A dolgozót megillető szabadság A Munka Törvénykönyve szerint a dolgozó lényegében ötféle címen vehet igénybe szabadságot. Ezek: alap-, pót-, jutalom-, fizetés nélküli és tanulmányi szabadság. Alapszabadságra minden dolgozónak azonos igénye van. Mértéke: minden munkaviszonyban eltöltött naptári évben tizenkét munkanap. Ehhez jön — a legkülönfélébb címeken — a pótszabadság. Így — csupán néhány példát kiemelve a sok közül — pótszabadságra jogosult a fiatalkorú dolgozó, a többgyermekes anya, az egészségre ártalmas munkakörülmények között tevékenykedő személy, a tudományos munkát végző dolgozó, az újságíró, a színész, a sportedző stb. De pótszabadság jár bármely dolgozónak minden munkaviszonyban töltött két év után is. A pótszabadság tartama — néhány kivételtől eltekintve — tizenkét munkanapnál több nem lehet. Ha pedig ugyanazt a személyt különböző címeken illeti meg a pótszabadság, ezeket nem számíthatja össze, és így az említett tizenkét munkanapot nem lépheti túl, mert tiltja a törvény. Ilyen esetben a munkajog a dolgozókra bízza, hogy a számára legkedvezőbb — tehát leghosszabb — pótszabadságot vegye igénybe. A jutalomszabadságot a vállalat adja a kiváló munkát végző és példamutató magatartást tanúsító dolgozóinak. Ez évenként tizenkét munkanapnál hosszabb nem lehet, azonban az alap- és pótszabadságon felül is megilleti a dolgozót. Fizetés nélküli szabadságot közérdekű okból, valamint személyi és családi, körülményekre tekintettel adhat a vállalat. Tanulmányi szabadságban csak tanulmányait folytató dolgozót lehet részesíteni. Ennek mértéke annál nagyobb, minél magasabb fokú az az iskola, ahol a dolgozó tanul. DR. NOVAK ISTVÁN Szállásadók, externisták Annyit kérnek, amennyit nem szégyellnek ÉRTESÍTÉS! A Borsod—Heves megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat 1969. DECEMBER 1-ÉN megnyitja finomvegyszer boltját Tisztelt Vevőink rendelkezésére állunk a következő Reanál és egyéb gyártmányokkal: — Solvolum készítmények — Fotóvegyszerek — — Laboratóriumi (szerves és szervetlen) vegyszerek Árukiadás: 7.30—13.30-ig Szombaton az árukiadás szünetel! Címünk: Borsod—Heves megyei Élelmiszer-és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat Finomvegyszer Boltja Miskolc, Szentpéteri kapu (a kórház mögött) Telefon: Miskolc, 17-831, 94-es mellék Személygépkocsija alvázának — a nedves őszi és téli időjárás rozsda- és egyéb korrózióképző behatása ellen — legjobb védelmet nyújt a LOBAKON alvázvédő bevonat Garantált 1 éves élettartam. Szakszerű alvázvédő bevonat készrtese az XVI. sz. Autójavító Vállalat Gyöngyösi Üzemegységében Gyöngyös, Gorkij u. 3—5. Telefon: 13-73. Altalanos mérnököt, gyorsgépírót, művezetői munkakörbe építőipari technikusokat, lakatos, seppe de Luca Verdi-operáköól énekel. — 21.15: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. — 22.00: Kórusok magyar költők verseire. — 22.11: Filmdalok. — 22.25: A liét előadóművésze: Van Cliburn — Ezio Pinza. — 23.10: A madarász. Operettrészletek. MISKOLCI RÁDIÓ A hét első napján. — Készülődés a nagy jubileumra. — A gázműveknél,' — Kamarazene. — Közoktatás, népművelés. — ,,Szabadnapon” a színházban. — A megye filmszínházainak korszerűsítéséről. — Siágerk oktél. — Megyei sporteredmények. URH 18.10: Tánczenei koktél. — 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. — 19.10: Durkö Zsolt: Magyar díszítőelemek. — 19.21: Lohengrin. Részletek Wagner operájából. — 20.05: A jazz kedvelőinek. — 20.33: A Magyar Vonósnégyes Beethöven-műveket játszik. — 21.10: A íagylaltszínű villanyszerelő, hegesztő szakmunkásokat, autódaru-vezetőket, férfi és női segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai gyára, Alsózsolca. Felvételre keresünk formázó- öntő, esztergályos, marós, palást- és furatcsiszolós, lakatos, villanyhegesztő, horizontos, villanyszerelő szakmunkásokat, betanított vasipari munkásokat, segédmunkásokat és gépésztechnikusokat MEO-s munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint, a kollektív szerződés alapján. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Miskolc, Besenyői u. 10, öltöny. Rádiójáték. — 22.00: Zenekari muzsika. BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ 17.30: Tv-film. — 17.55: Telesport. — 18.39: Vidám filmműsor. — 19.00: Tv-híradó. — 19.55: Mérföldkövek. A. Csapajev. — 20.0-5: Peter Karvas: Kis ankét. Tv-film. — 21.10: Tereza Kesovija énekel. Zenés műsor. — 21.25: Ligavasárnap. — 22.00: Tv-híradó. FILMSZÍNHÁZAK beke (i'4, hn6, 8): Tanár úrnak szeretettel. — Kossuth Íf3, fö, f7): A hármas manőver. — Fáklya (folytatólagos előadásban 3-tol i;8-ig): Tiltott terület. — Petőfi (f5, f7): Rejtély a stadionban. — Táncsics (f5, f7): Rita. a vadnyugat réme. — Szikra (f5): Ma- rathor. (7): Kalandorok. — Sá§- vári (f5, hn7): Férfibeszélgetés. KIÁLLÍTÁSOK Libresszó (13—20 óra között) t Tárcái Béla fotóművész kiállítása. Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): „80 éve született D. Nehru indiai államférfi. Gandhi követője” címmel kiállítás. Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei.