Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-15 / 39. szám
belfald * A HONVÉDELMI MINISZTER FOGADÁSA. Czi- nege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, kedden este a Magyar Néphadsereg központi klubjának nyári helyiségében fogadást adott az NDK Nemzeti Néphadserege küldöttségének tiszteletére, amely Heinz Hoffmann hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter vezetésével tartózkodik hazánkban. * REZEGTETIK A SZIL- VAFÁT. Csongrád megye legnagyobb szilváskertjében, a Derekegyházi Állami Gazdaság gyümölcsösében gépesítették a szedést. Traktorral működtetett vibrátorral rezegtetek meg a fák törzsét és a szilva ponyvára esik. Egy géppel naponta 80—100 fáról szedik le a termést. A szedőknek csupán annyi a dolguk, hogy a ponyvák gyűjtőnyílásán át ládákba ömlesszék a szilvát. * „BÉLELIK” A TISZÁT. A Tisza déli szakaszán, Csánytelek község határában befejezték az utóbbi esztendők legnagyobb rőzseszőnye- gének vízbe süllyesztését. A hatalmas, egybefüggő rőzse- pokróc hosszúsága 280 méter, szélessége pedig 25 méter. Az alacsony vízállást kihasználva, az ősszel még egy nagy, 200 méter hosszúságú rozsé- művet állítanak össze és rög- zitenek a hullámverésektől legtöbbet szenvedett partvonalon. * PÁRIZSBA KÉSZÜL A BALETT. A Magyar Állami Operaház balettegyüttese már javában készülődik újabb külföldi útjára. A jelmezeket még e hónapban, különva- gonban indítják útnak. A balett-társulat és a zenekar tagjai — mintegy kétszázan —■ november 3-án a Ferihegyről két különgéppel repülnek Párizsba. * ÜJ HŰTŐHÁZ DUNAKESZIN. A főváros lakosságának fogyasztása túlhaladta a hűtőházak kapacitását. Ezért ezervagonos hűtőházat építenek Dunakeszin, melynek tartozéka lesz az évi 200 vagonos teliesítménvű gyors- fagyasztó és mirelitüzem is. Az építést a jövő év tavaszán kezdik és 1971 májusában már termel az új hűtőház. * VÁCI TELEFONOK. A felszabadulás utáni első váci telefonkönyv mindössze 85 előfizető nevét és telefonszámát tartalmazta. A napokban bekapcsolták a kétezredik előfizető készülékét. A 30 ezer lakosú város telefon- köznontjában a jövő év elején helyezik üzembe a Crossbar rendszerű automata berendezést. * ^ELSZAKÍTJÁK A „PÁNCÉLPADLÖT”. A baranyai szántóföldek alatt 30—50 centiméter mélységben megkövesedett talajréteg húzódik. A „oáncéloadló” évszázadok alatt alakult ki. A szántás összetömörítette a talajt. s a leszivárgó víz ide rakta le a feloldott ásványokat. Most felszakítiák a kemény réteget, s utat nyitnak a víz természetes áramlásának. II v módon körülbelül 20 százalékkal növelik a termést. * NYÜLHÜS NYUGATRA. A Baromfiipari Országos Vállalat békéscsabai gyárában évente 20—25 vagon házinyu- lat dolgoznak fel. Az olasz és a francia megrendelők kívánságára konyhakész csomagokat készítenek. A kereslet fokozódik, ezért a környék termelőszövetkezetei nagyüzemi nyúltenyésztésre rendezkednek be. Végre azt is megtudtuk, hogy mennyit ér egy szép női láb. A Londonban rendezett szépségverseny boldog győztesének karcsú bokáit egymillió dollárra biztosították be. Ezenkívül 1500 font készpénzt, 500 font értékű ékszert és egy harisnyagyártól reklám- modell-szerződést is kap a hölgy. hm volt pusztába kiáltott szó „Orvnézők és zughallgatók” címmel riportot jelentettünk meg a Posta rádió- és tv-be- jelentő osztályának munkájáról. A cikkben tájékoztattuk olvasóinkat a bejelentés elmulasztásának következményeiről is. Az újságcikket követő öt napon belül 132 bejelentés, illetve feljelentés érkezett a postához, s a szolgálat forgalma megtízszereződött. ínyenceknek, édesszájúnknak O SCHUMANN francia külügyminiszter moszkvai tárgyalásai befejeztével hazaérkezett Párizsba. Kijelentette, hogy nagy reményeket fűz Pompidou elnök jövőre kitűzött moszkvai útjához, amelyet Gromiko szovjet külügyminiszter párizsi látogatása előz meg. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a Borsodi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat közösen rendezi meg a Széchenyi utca 48. szám alatti péksütemény- szaküzletben a különleges cukrászkészítmények kiállítását, október 15—17-ig. Az ínyencek a helyszínen megvásárolhatják a bemutató teljes kollekcióját. © FINN—UGOR NYELVÉSZET. A finn-ugor nyelvészek jövőre kitűzött nemzetközi kongresszusának előkészületeként észt tudósok bibliográfiát állítottak ősz- sze azokról a munkákról, amelyekben szovjet tudósok a finn-ugor nyelvészettel foglalkoznak. Ezek ugyaúis majdnem félévszázados múlt-, ra tekinthetnek vissza a Szovjetunióban, hiszen a területén majdnem minden finn-ugor nyelvcsaládba tartozó nép él. reggeli fgh telefon T 18-225 Karját, lábát levágta a vonat Öngyilkossági kísérlet a Dominóban Gyermekbaleset — Csonttörések Tragikus baleset történt tegnap a Kistokaj és Szirma közötti vasúti vágányokon. Rátkai János kocsirendező — egyelőre még tisztázatlan kö. rüímények között — egy robogó szerelvény elé került. A vonat úgy ment át rajta, hogy a kerekek a vasutas mindkét alkarját és jobb lábfejét levágták. A 46 éves szirmai férfit életveszélyes állapotban vitték el a mentők. * Tegnap délután a Dominó eszpresszó mellékhelyiségében öngyilkos akart lenni egy 15 éves, miskolci kislány, P. Éva. Nagy mennyiségű Tardylt vett be, amelytől elveszítette eszméletét. A vendégek azonban idejében észrevették, hogy rosszul van, és értesítették a mentőket. * Autót javított tegnap este a miskolci vágóhídon Ványi János gépkocsivezető. Leesett a motorháztetőről és bokáját törte. — Szirmán, az Űj Élet Tsz-ben egy vontató szerelése közben érte baleset Szabó Sándort: az abroncs levágódott és nyílt térdtörést okozott. * Tegnap délután Hernádné- metiben T. Endre négyéves kisfiút elütötte egy személy- gépkocsi. A gyermeket vesetáji zúzódásokkal vitték kórházba. * Több öngyilkosjelölt is került tegnap a miskolci kórház toxikológiájára. Gyógyszerrel mérgezte meg magát miskolci lakásán a 22 éves Sz. János, Felsőzsolcán a 25 éves Sz. Ferencné, 3. sz. AKÖV-beli munkahelyén pedig a 16 éves H. József. Va- lamennyiüket eszméletlen állapotban vitték el, de megmentik őket az életnek. A DÍVSZ magas rangú képviselői Miskolcon Délután vietnami ünnepséget rendeznek Meg akarta rontani lányát P. József ormosbányai lakos eddig már ötször állt a bíróság előtt. Legutóbb 2 év és négy hónapot töltött börtönben, erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt. Emiatt felesége is elvált tőle. P. J. összeállt egy másik asz- szonnyal és magához vette — az előző házasságából származó — 13 éves kislányát is. P. Katika gyakran elkísérte útjain édesapját, aki egy alkalommal italozó kőrútjára is magával vitte a gyermeket. Szuhakállóba kerékpároztak át, ahol a férfi egy barátjánál alaposan leitta magát, s a késő esti órákban indultak hazafelé. Útközben kislányától követelte, hogy „feküdjön le” vele. A 13 éves gyermek tiltakozását alapos veréssel próbálta megtörni, szerencsére sikertelenül. A kislány a falu szélén lévő házba menekült, védelmet keresve. Az Edelényi Járásbíróság P. Józsefet hozzátartozója sérelmére, eredménytelen rábírással elkövetett megrontással vonta felelősségre, s 3 évi szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésül öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős. P. József büntetésének letöltését megkezdte, szigorított börtönben ül. 1 — Te Jenő, biztos, hogy van ezen a kocsin riikverc? (Molnár István rajza) Irodalom, történelem, gazdaságpolitika A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség képviseletében tegnap városunkba érkezett a szövetség Szomáliái titkára és koreai alelnöke. A KISZ Borsod megyei Bizottsága mára várja a delegáció többi tagját — a szudáni küldöttet és Michel Joulét. a DÍVSZ főtitkárát —, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének harmadtitkárát. A küldöttség rövid látogatást tesz Tiszaszederkénybe, majd délután részt vesz a Borsodi Szénbányák székházában a vietnami hősök tiszteletére rendezett nagygyűlésen. Itt a VDK budapesti nagykövetségének képviselője átnyújtja a Dél-vietnami Fel- szabadítási Front harci zászlaját a lyukóbányai Gagarin- brigád tagjainak, akik raun- kaverseny-vállalásukkal segítik a vietnami nép harcát. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére a termelésben közvetlenül részt vevő szocialista brigádok számára szellemi vetélkedőt rendez a Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Egy-egy brigád öt versenyzőt nevezhet, akik irodalomból történelemből, gazdaságpolitikából vizsgáznak. Az első helyezett csapat részt vesz a szocialista brigádok megyei vetélkedőjén, emellett 1500 forint pénzjutalomban részesül. A második és harmadik helyre kerülő brigádok is jutalmat kapnak. DEL) HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132. 16-672. 35-380 36-579 — Titkárság: 13-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 13-221 — Művelődési rovat 18-226. — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Kiadja: a Borsod megyei Lapklade Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilin-zky u. 15. — Felelő« Kiadd: BÍRÓ PETER. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u tS—17. — Tel.: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn t forint - Index 23 951. — Készült: o Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN © AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK növekvő katonai részvétele Ázsiában — ezzel a témával foglalkozik a Current History egyik legutóbbi száma. Az amerikai folyóirat megállapítja, hogy az 1960-tól 68-ig terjedő időszakban, vagyis Kennedy és Johnson éveiben az USA Vietnamban „félelemből, vagy tudatlanságból — nyilvánvalóan túlságosan reagált, amit nagyon megbánt, s aminek talán kevés haszna volt Dél- Vietnam és a többi délkelet-ázsiai ország számára.” O A MAOIZMUS KÉRDÉSEIT feszegeti Fjodor Bur- lackij szovjet publicista, a filozófiai tudományok doktora, legújabb könyvében. Részletesen ismerteti a Mao Ce-tung-féle ideológiának túlságosan a parasztságra és a hadseregre koncentrálódó hibáját, nacionalista elhajlását. O A „MEGFIATALÍTOTT» KABINET. Politikai helyzetmagyarázók szerint Wilson angol miniszterelnök azért „fiatalította” meg kormányát, mert így akar a jövőre esedékes választások élő- csatározásaiba bocsátkozni. A cserék következtében a kormány tagjainak átlagos életkora 2 évvel és néhány hónappal megfiatalodott © VISSZAUTASÍTOTTA Washington vádjait az új svéd miniszterelnök, Olof Palme. Kijelentette, hogy a harcban álló vietnami népnek küldött svéd segély nem ellentétes az ország semlegesség! politikájával. A VDK kormánya kétségtelenül a népet képviseli — mondatta —* míg a saigoni admini ztrác'ő csupán szűk körű klikk érdekeit szolgálja. O UTAZÁSI KÖNNYÍTÉS. A magyar és a nyugatnémet kormány képviselői megállapodtak, hogy útlevélkezelési és vizumkiadási joggal ruházzák fel Magyarország kölni és az NSZK budapesti kereskedelmi képviseletét. Hazánk kölni képviselete jövő év január 1-én már meg is kezdi említett jogának gyakorlását. © ERNST FISCHERT, az Osztrák Kommunista Párt ideológusát, aki az utóbbi időben szembefordult a párt álláspontjával, kizárták a pártból. Az OKP döntőbizottsága a kizárást jóváhagyta. MEGDRÁGULT A TOWER Az általános angliai drágulást hullám alól már a történelem sem lehet kivétel: a Londonba látogató külföldi turisták bánatára az angol kormány illetékesei elhatározták, hogy a Tower- ba, a középkori londoni várbörtönbe, az eddigi két shilling helyett ezentúl négy shilling lesz a belépődíj. A százszázalékos emelkedés több más műemlékre Is kiteljed, bár sok helyütt „csupán" 50 százalékkal drágul a belépődíj. A walesi herceg beiktatásakor világhírűvé vált Caernarvon! kastélyba például az eddigi két shilling helyett háromért leli et» bejutni.