Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-14 / 38. szám

\ belföld .* KILENCMILLIÓT ÉR. A Somogy megyei Darány- ' pusztai Állami Gazdaságban mintegy kilencmillió forint értékű különböző illóolajat készítettek, köztük vörös- és fokhagymából kivont olajat, amelyet exportálnak. * JUBILEUMI IBUSZ- UTAK. A felszabadulás 25. évfordulója alkalmából or­szágjáró körutakat, több na­pos kirándulásokat szervez az IBUSZ. Az országjáró kör- utakra külön készítették fel az idegenvezetőket, akik is­mertetik a felszabadító har­cok helyi vonatkozásait, * küldöttségek a VII. Szakszervezeti Világ- kongresszusra Budapestre ér­kezett Louis Saillant. az SZVSZ főtitkára és Sandro Stimilli, az SZVSZ titkára. Megérkezett a csehszlovák, a lengyel, valamint a román szakszervezeti küldöttség is. Ugyancsak megjött Benoit Frachon, a CGT elnöke, és Georges Seguy, a CGT főtit­kára. A vendégeket Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és a SZOT elnökségének, vala­mint titkárságának tagjai fo­gadták * A MEZÖKERESZTESI kultúrházban rendezett tánc- mulatságot izgága verekedők zavarták meg. Baranyi Zol­tán és testvérbátyja, István, megtámadta a rendezőket és leverte a zenekari hangerő­sítőt is. Az intézkedő rend­őrjárőr igazolásra szólította fel őket, ám ezt is megta­gadták, s dulakodni kezdtek vele. Most előzetes letartóz-' tatásban várják a büntetést; a Megyei Főügyészség garáz­daságért és hivatalos sze­mély elleni erőszakért indí­tott eljárást ellenük. * A MEZŐGAZDASÁGI és Élelmezésügyi Minisztéri­um széles körű ellenőrzést kezdett annak megállapítá­sára, hogy miként halad a mezőgazdasági üzemek ki­egészítő tevékenységét sza­bályozó kormányhatározat, valamint a termelőszövetke­zeti munkaerő foglalkoztatá­sáról intézkedő miniszteri rendeletek végrehajtása. A vizsgálat szerint a legtöbb megyében megszüntették a sok visszásságot okozó sza­bálytalan munkaerő-átenge­dést. * EGÉSZSÉGÜGYI FEL­VILÁGOSÍTÁS. A miskolci középiskolák és kollégiumok vörösker. ,ztes tanár-elnökei ma délelőtt az idei tanév egészségügyi felvilágosító programját beszélik meg. A munkaterv alapján orvosok tartanak előadásokat a kö­zépiskolásoknak, a korosztá­lyukat érintő kérdésekről. * MA DÉLELŐTT II óra­kor Tiszaszederkényben Szá­llási Tibor, a TVK igazgató­helyettese nyitotta meg a Ma­gyar Kémikusok Egyesülete Borsod megyei Szervezete kétnapos ragasztóanyag-kon­ferenciáját. A konferencia résztvevői délután gyárláto­gatáson és konferencián vesz­nek részt a TVK lakkgyárá­ban és kutató laboratóriumá­ban. Holnap Miskolcon, a MTESZ székhazában két szekcióülésre és egy plenáris előadásra kerül sor. Egy pillanatra! Akinek az alkoholtól \ mája már nagyon beteg, — Azt állítják a tudósok - Eltéveszti a színeket. Ellenkezik egy szeszbarát: ,Ki ezt mondja, nagyon téved! v életlenül sem iszom a Vörös bort, csak — a fehéret!” — O — ft, reggeli rfjgfe telefon TtMasT"' Halálos gázolás Engedély nélkül Tragikusan végződő balese­tet okozott tegnap délelőtt Radványi Zoltán, sajópetri lakos: tehergépkocsijával nem állt meg a József Attila utca 55. szám előtti gyalogátkelő­helynél és elütötte az úttes­ten áthaladó Sinka Editet, A 17 éves miskolci kislány a kórházba szállítás után meg­halt. A gépkocsivezető előze­tes letartóztatásba került, és eljárás indult ellene. * s Vezetői engedély nélkül es ittasan motorozott ma éjjel Űzilon Danyluk Ferenc, s el­ütötte Koszorú Nándort. A gyalogos 8 napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Befejeződött Vívó VB, Havanna + Vegyes érzelmeket váltott ki tegnap délután és este az a rendezvény, amelyet a Mis­kolci Nemzeti Színházban tar­tottak. Mint ahogyan vegyes, sokféle összetételű volt a ren­dezőség és a közönség is. Az előbbit még felsorolni is hosz- szadalmas lenne — az OKISZ- labortól, a MÉH Vállalaton és az ORI-n át, egészen a helyi kisipari szövetkezetekig. Az utóbbi, a közönség egy része pedig kimondottan a divatbe­(Egri tudósítónktól.) Két éve költözött Szarvas­ról az abasári Temető utca 27. számú házba Korbély Já­nos és felesége. A férfi a vi- sontai erőműnél, az asszony mint ápolónő, a gyöngyösi kórházban dolgozott. Csa­ládi életük hosszú időn át zavartalan volt — házassá­gukból született kislányuk 13 éves —, ám az utóbbi hó­napokban megromlott kette­jük kapcsolata. Gyakran ve­szekedtek, s ebben, mint a szomszédok mondják, min­dig az asszony volt a kezde­ményező, csak az ő hangos szitkait hallhatták. Mások szeme láttára egy ízben in­dulatosan kést is emelt a férjére. A férj a kést kicsa­varta kezéből, de nem bán­totta. Nem bántalmazta ak­kor sem, amikor levest ön­tött az arcába és a fején ösz- szetörte a tányért. A férfi szerette feleségét, jő ideig sok mindent eltűrt neki, végül ő is beletörődött a gondolatba: nem élhetnek így tovább, mindig marakod­va, egyetértés nélkül. Ügy határoztak: együtt elutaz­nak Szarvasra (itt volt ál­landó lakásuk), közjegyző előtt hitelesítik a közös va­gyon megosztását — és el­válnak. Az utazásra mind­ketten három nap szabad­ságot kértek. De csak. az. asszony utazott, szökve, Bu­dapestre, egy abasári fiatal­emberrel, akivel a gyön- .gyösi kórházban kötött is­meretsége óta szorosabb kap­csolatot tartott, rendszeresen mutató miatt jött el, (és vá­rakozott a meghirdetett kez­déstől csaknem fél órán át) másik részét viszont csak a beat-müsor érdekelte. így az­tán a szép modelleknek több­nyire csupán az egyik rész tapsolt, Dobos Attiláék, majd az Ómega-együttes műsorán viszont a közönség másik ré­sze — tombolt. A tárgyilagos nézelődő pedig töprenghetett: érdemes-e egy divatbemuta­tót ilyen műsorral ..sózni’".' átokban találkozott. A férj sejtette kapcsolatukat, s amikor utazásukról bizony­ságot szerzett, a fiatalember anyjának meg is mondta, mi:: tervez: „Mind a kettőből hulla lesz...!” És Korbély János a fenye­getést felerészben be is vál­totta : végzett asszonyával... A tragikus nap délelőttjét még békésen átaludták. A feleség háromnapos fáradal­mait pihente, s a délelőtt ha­zatérő férj nem is háborgat­ta, melléje feküdt. Feléb­redve kérdőre vonta a pesti kiruccanásért. Szóváltás, du­lakodás támadt közöttük. „Megint kést emelt rám...” — vallotta Korbély a rendőr­ségen. A szomszédok fül- és szemtanúi voltak a véres eseménynek: „Előbb csak lármát, veszekedést hallot­tunk, majd női kiáltásokat, segélykérést: „Jaj, apu! Jaj, apu ... !” Aztán láttuk, ki­rohannak a lakásból. Az asz- szony már véresen mene­kült. A férfi kezében jókora kés volt, a kapunál utolérte, földre rántotta és többször is beleszúrt...” Az asszony pillanatuk alatt elvérzett, még a gyors, köz­vetlen orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni életét: A férfi fejvesztettségében öngyilkosságot kísérelt meg, szigetelő dróttal felakasztotta magát. Kísérletét azonban a sietve helyszínre érkező Hiszen a divatbemutatók cél­ja elsősorban az, hogy ér­deklődést váltson ki az új ru­hák iránt, Másképp fogalmaz­va: hogy vásárlókat toboroz­zon. A beat-zene iránt érdek­lődők viszont többnyire fia­talok, s nem tartoznak az elegáns ruhákat rendelőkhöz (ezt tegnapi öltözékeikkel is bizonyították). (ruttkay — Agatha) rendőrök még idejében meg­akadályozták. A feleséggyilkos Korbély János bíróság elé kerül. Potaky Dezső (Kiküldöii tudósítónk tele­fonjelentése.) Tegnap délután Pécsett magasba röppentek a kék zászlók, jelezve, hogy meg­kezdődött az ötödik matrvar játékfilmszemle. A pesti kü­lönvonat hazai és külföldi filmszakembereinél, sőt az új­ságíróknál is előbb megér­keztek a Nador-szállóbá az ifjú autogramkérők, akik így mindenkinél hamarabb talál­kozhattak a néoszen" Kovács Xndrással, Bara Margittal, Sára Sándorral, sok-sok szí­nésszel és rendezővel, és a kritikusok népes táborával. Baranya fővárosában ma reggel óta a legterheltebb az 55—63 telefonszám, melyen az ország minden részéből — Miskolcról is — jelentkeznek kérdéseikkel az érdeklődők. A film kérdezz-felelek, a mostani szemle újdonsága, a terv szerint 11 óra körül kez­dődik. Ez alkalommal az ál­lami vezetők, film- és gaz­dasági szakemberek válaszol­nak a helyszínen feltett vagy az előzőleg beküldött kérdé­sekre. A műsor vezetője Sze­Tegnap, lapzárta után még az alábbi eredményeket kap­tuk a havannai vívó világbaj­nokság utolsó előtti napjáról: Női tőrcsapat elődöntő. Szovjetunió—Magyarország 8:7, Románia—Lengyelország 8:6. Ezután következett a nem kis meglepetéssel vég­ződő döntő: Románia—Szov­jetunió 8:8 (49:50 kapott talá- ilatarány). Tehát mindössze egy találat különbséggel nyerték a románok a világ- bajnokságot. A harmadik helyért: Magyarország—Len­gyelország 8:8 (40:42), A ma­gyar csapatnak sem volt könnyű a bronzérem meg­szerzése. ez két találaton múlott. A havannai vívó VB utolsó napján párbajtőr-csapatunk az olaszok ellen küzdött a döntőbe jutásért. A magyar csapat 8:6 arányban győzött. A másik ágon: Szovjetunió— Svédország 8:2. így a világ- bajnoki címet eldöntő mér­kőzés a Szovjetunió és Ma­gyar or szag csapata között ke­rült sorra. A döntőben fölé­nyes szovjet győzelem szüle­tett. A magyarok közül mind­össze Schmitt (2) és Nemere tudtak győzni a szovjet fiúk ellen. Végeredményben: Szov­jetunió—Magyarország 8:3. Párbajtőr csapatban világ­bajnok: Szovjetunió. 2. Ma­gyarország, 3. Svédország, 4. Olaszország. pesi György. Ezt a programot a tv is rögzíti és október 29- én sugározza. Tegnap este a Petőfi film­színházban hangulatkeltőként Mőnich László Elindultam Baranyába című kisfilmjét vetítették, amely különösen a külföldi vendégek körében aratott sikert. Ezután került sor Papp Imrének, a városi tanács vb-elnökének megnyi­tójára, majd a Magyar Film- és TV-művészek Szövetsége nevében dr. Ranódy László filmrendező üdvözölte a „kis jubileumát” ülő ötödik ma­gyar jótékfilmszemle résztve­vőit. Díszbemutatóként az Imposztoroked, vetítették este 8 óra után. A zsűri — melynek elnöke Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront főtitkára — egy „társadalmi fődíjat” és egy „közönségdíjat” ad majd ki. Erre - azonban még várni kell, hiszen a verseny- filmek vetítése Bacsó Péter Fejlövés és Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk 'című alkotá­sával csak ma kezddőik. Gyarmati Béla Szerelemféltésből ölt a férj V. Játékfilmszemle külföld 0 NYIKOLAJ PODGOÜ NIJ, a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa Elnökségének el nőké tegnap Moszkvábc Finnországba utazott, Urho Kekkonennek. a Finn Köz­társaság elnökének meghívó sára. 0 HELSINKI NAGYKŐ* VETÜNK magyar kitünteté­seket adott át azoknak a finn közéleti személyiségeknek. akik a közelmúltban Kékkő- nen elnököt elkísérték ma gyarországi látogatására. 0 MÁSFÉL MILLIÓ kül­földi túrista látogatta meg szeptember végéig Lengyel- országot. Ebből 200 ezer ér­kezett nyugati országokból, elsősorban az Egyesült Álla­mokból' Angliából és Fran­ciaországból. Az USA-bau egyébként sok lengyel szár­mazású amerikai állampolgár él, a Báthory nevű lengyel hajó rendszeresen szállítja őket haza, látogatóba. 0 PETŐFI BUKAREST. BEN. A bukaresti világiro dalmi kiadó kétnyelvű soro­zatában megjelentette Petőfi Sándor válogatott műveit. A verseket és az elbeszélő köl­teményeket Eugen Jebeleanu. a magyarul kitűnően beszélő, neves erdélyi költő fordítot­ta. 0 KANADA IMPORTJA az 1964, évi 1 milliárd dollárról 1,6 milliárd dollárra emelke. dett az elmúlt esztendő vé­géig. Ugyanekkor az export 185 ezer dollárról csak 380 ezer dollárra növekedett. © JELENTŐS KULTURÁ­LIS ESEMÉNY Bulgáriában az idei szovjet könyvnapol Azért jelentős, mert csdkne mindenki 'Olvas oroszul, bolgár könyvesboltok éven mintegy 20 ezer fajta szó jet könyvet kapnak, csaknen. 2 és félmillió példányban. Már 1940-ben volt orosz nyelvű könyvesbolt az or­szágban és csak a hitlerista megszállás idején zárták be Azóta, már több tucat ilyen bolt működik Bulgáriában. 0 HÉT KISEBB FÖLD RENGÉS rázta meg Janina görög várost az albán határ közelében. Sok lakóépület megrongálódott, tizennyolcán megsebesültek. © ÓTA SÍK egykori cseh szlovák minisztereinök-he lyettest kizárták a pártból. / Központi Bizottság tegnat ülésén megállapította, ho; Óta Sik külföldön jelenle is olyan tevékenységet foly tat, amely nem egyeztethető össze a CSKP és a csehszlo­vák' állam politikájával. Sik jelenleg Svájcban tartó zk a dik. © a hónap végére HALASZTOTTÁK az Ál Ak- sza mecset felgyújtásával vá­dolt Michel Rohan perét. A halasztást az ausztráliai fia­talember védőügyvédje kérte, hogy az-orvosok megvizsgál­hassák a vádlott elmeállapo­tát. © HA ÉSZAK-ÍRORSZÁG- BAN tovább romlik a helyzet és a brit megszállást tovább­ra is fenn kell tartani, több angol csapategységet kivon­nak a NATO kötelékéből —■ jelentette be az angol alsó­UELi HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc város» Bizottságának politika» napilapja — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajesy-Zsllinszky u. 13. - Központ 36-132 16 672 33-380 16-579 - Titkárság: 18-223 - Bel- és város­politikai rovat: 18:221. — Művelődési rovat 18-226 - Sportrovat 18-222 - Levelezés 18 227 — Kiadja: a Borsod megvet Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy .Zsüin-:zky u. 13 - Feielős kiadó BIRO PETER. - Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel- Mi--kole Széchenyi u. IS—TI — Tel.t 16-213. — Teriesztp a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fillér hétfőn i forint - Index 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc. Bajcsy Zsilinszky u. IS. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN házban Healy hadügyminisz­ter. Belfastban, az észak-ír fővárosban egy angol katona ma hajnalban ’rálőtt egy fia­talasszonyra és megsebesítet­te. A brit megszállók szerint! a katona tévedésből lőtt. \ Halál a Temető Utcában

Next

/
Oldalképek
Tartalom