Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-29 / 51. szám
A hét - képekben Júlia és Liliom. Hatvan esztendővel ezelőtt Csortos és Varsányi Irén 'teltette életre a Liget szokatlan, furcsa szerelmes- párját. Nem öregedett meg azóta Molnár Ferenc müve? Legfeljebb változott, mert minden régi mű tolmácsolásánál három kort kellett összeegyeztetni: a szerzőét a cselekmény idejével és mind a kettőt a mai korral. A Liliom — mini a mai főpróbán tapasztaltuk — másként szól most hozzánk, mini akárcsak 1957-ben, 12 esztendővel ezelőtt, mikor utoljára játszotta a Miskolci Nemzeti Színház. Képünkön a két főszereplő: Dobos Ildikó és Paláncz Ferenc. Bemutató: pénteken este. rjc Ugyancsak premierre készül Gyöngyössy Katalin is, színházunk új tagja, aki csak röviddel ezelőtt mutatkozott be a Vörös és feketében a miskolciaknak. A „nézőtéren" ezúttal sokkal többen foglalnak majd helyet. A tévé milliós tábora ugyanis Esztergályos Károly új filmjét, a Krisztim szerelmesét ismerheti meg a hét végén. A film női főszerepét Gyöngyössy Katalin alakítja, aki most mint néző is drukkol Krisztinának. I 3f- Tóni, elment, az eszed! Ezzel a kijelentéssel egy csupasziv agglegényt illetnek szomszédok, barátok, ismerősök. Tóni tudniillik — először csak a gyermeki kényszernek engedve, később pedig már saját jószántából — aprócska gyerekek gyámságát vállalja, pedig elhanyagolt háza táján őt is gyámolitani kéne. Kezdetben nem is irigylésre méltó az öreg legény. A gyerekek több kárt és gondot okoznak, mint örömet. Végül azon-. ban mégis Tóni lesz a legelégedettebb a faluban... Az enyhén szentimentális történetet csütörtöktől vetítik Miskolcon. A tragikomikus figurát formáló Ludvig Kroner, a tehetséges gyermekszereplőkkel együtt, kellemes élményt ígér. A magyarul beszélő csehszlovák filmet Vera Plivová-Simková rendezte. Világszenzációs lelet Rudabányán Dr. Kretzói Miklós professzor nyilatkozik a DH-nak a Az elmúlt napokban mintegy 8 millió évesre becsült leletre bukkantak Rudabá- ni^án: egy női állkapocsra, amelyben teljesen ép fogazat található. Dr. Kretzói Miklós professzort, a Magyar Állami Földtani Intézet őslénytani osztályának vezetőjét kértük meg, nyilatkozzon a leletről. — Milyen jelentőséget tulajdonít professzor úr a ru- dabányai leletnek? — Az emberré válás folyamatát elvileg már pontosan ismertük — mondta a professzor. — Az egymástól távolabb levő láncszemekről azonban — az áthidaló láncszem hiányában — ismeretünk csak elméleti volt. A rudabányai lelet tekinthető az utolsó hiányzó láncszemnek. A napokban talált állkapocs az arcrész állati jellegének megszűnését és az emberi arc kialakulásának a kezdeteit mutatja. Hasonló leletet már két évvel ezelőtt is találtunk Rudabányán, ez azonban csak a figyelmét hívta fel a szakembereknek arra. hogy mivel állunk szerm ben. A napokban feltárt lelet már döntő bizonyíték, jelentősége felbecsülhetetlen. — Milyen nemzetközi visszhangja van a Rudapicetus Hungaricus-nak — ahogy a rudabányai leletet elnevezték —, ad-e további támpontokat a fejlődéstan kutatóinak, változtat-e az eddigi hipotéziseken? — A nemzetközi visszhang — amely még nem eléggé ismeretes —, bizonyára széles körű és nagy hatású lesz. A fejlődéstan kutatóinak eddigi hipotézisei semmit nem változnak, ellenkezőleg: a lelet pontosan igazolja azokat a feltevéseket, amelyek szerint az emberré válás folyamata lezajlott. — Mivel magyarázható, hogy éppen Rudabányán találtak rá e leletekre? — Olyan szerencsénk volt, amilyenre az őslénytani kutatás történetében eddig csak egyszer akadt példa: Indiában találtak még ekkora fontosságú leletet. Tiszta véletlen. hogy a két egyén — olyan egyén, aki már nem tekinthető állatnak, de még nem is ember — csontjaira Rudabányán bukkantunk rá. A világon egyedülálló véletlen az is, hogy ebből a leletből Magyarországon kettő is előkerült. NYIKES IMRE Bach összes fuvola-zongora szonátái 1720 táján a nagy barokk- mester két sorozat fuvolaszonátát írt, 3—3 darabbal. Az első sorozat fuvolára és obiigát csembalóra készült és a h-moll, Esz-dúr, A-dúr szonátákat tartalmazza. A második sorozatban, barokk hagyomány szerint, számozott basszus alapján kísér a con- tinuo játékos. E sorozat a C- dúr, e-moll és E-dúr szonátákból áll. Még egy concerto jellegű szonátát ismerünk, a g-molU, a mű hitelessége azonban kétséges. Az egyszerűen és bensőségesen muzsikáló szonáta-páros: Kovács Lóránt (fuvola) és Sebestyén János (zongora) meghódította tegnap/ este a Bártók-terem közönségét. A program érdekessége, egye- dülállóssága, a korhű csembaló-játék és nem utolsósorban a szép tónusú, bársonyosan puha, könnyed fuvolahang, ritkán hallható tetszést váltott ki a lelkes hallgatóságból. Kovács Lóránt személyében igen jól képzett muzsikust ismerhettünk meg. Erényei közé tartozik a nemes, tiszta, egyszerű hangzásvilág megteremtése, a gondos, stílusos frazeálás, összefogó erő. Emellett kitűnő a légzéstechnikája és igazi virtuóza is hangszerének. Sebestyén János csembalójátékát a megbízhatóság, korrektség jellemezte, de sok helyütt úgy éreztük, e régi hangszer effektusai már nem felelnek meg a mai korszerű hangzásideálnak. Valamennyi szonáta előadásának méltatása helyett a koncert legszebb perceit emelem ki; így az Esz-dúr szonáta vágyódó, éneklő Siciliánó- ját, a C-dúr szonáta jó tempójú, szépen összefogott második tételét, valamint a hangverseny csúcspontját jelentő e-moll szonáta mind a négy, ellentétes hangulatokban gazdag, magas színvonalon megoldott t**«iá* BARTA PÉTER AZ ORSZÁG LEGMAGASABB HÁZA Városunkban áll, a Szentpéteri kapuban, 21 szintes, és hatvan méternél magasabb. Nemrégiben külföldi turistákat kalauzolt tetejére a tervezője. Riadoztak. „Nem dől el alattunk?" Nem. Betonjának törésszilárdsága jóval meghaladja az átlagosét. Nehezebb képekhez szegecspisztollyal lőttek a falba szögeket. Teherliftje nehézkesen cammog, ne adj isten kivárni, amíg felér a „csúcsra". Gyors személyfelvonója olyan hirtelen indít, pillanatig súlytalanság-érzésünk támad, s mert sivító hangot ad, az embernek képzelegni szottyan kedve. Aki tériszonyban szenved, ne/ menjen a tetejére. Borzongató a látvány. A szomszédos négyemeletes házak valóságos putrik, de a tízemeletesek is csak kötözkö- désig érnek neki, a jármüvek játékautók, a járókelők két lábra pipiskédéit hangyák. Nem egészen háromszáz négyzetméteren 117 lakás — vetekszik egy átlagos csereháti faluéval. A tárgyak mérete a távolság négyzetével arányosan csökken. Nagyon messziről világítótorony, a tekintetek „hajói" menten erre veszik útjukat, mihelyst feltűnik, s igen távolról látszik. Szép, ügyes kompozíció. Mellette lapos földszintes épületek: a Katowice étterem és eszpresszó ama hiedelem kézzelfogható cáfolataként, hogy egy ekkora ház lakói otthonukban eleve leszoknak a „főzőcskézésről". Lehet, hogy majd később — egy esztendő még kevés az ilyesmi megítéléséhez. Mindenesetre, az étterem pincérei a téltől várják „aratásukat", akkor majd nem kong az ürességtől, mint nyáron. Az ABC-árnház forgalma alighanem jelentős. Esténként hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt. A Péteri borozó az áruház alatt ebben a: műfajban minden bizonnyal eléri a „világszínvonalat”. Szóval, modern, de üzemeltetőjének nem sok haja szála hullhatott el a szociológia és lélektan tanulmányozásában. Van ott egy zenegép, mely két forintért kilármázza a csendre, baráti diskurzusra áhítozó állampolgárokat. Mór-már „első számú közellenségünk", a tánczene elől még ide se bújhatunk. Kezdik rendbehozni a toronyház környékét. A lakók első felfedezése a beköltözés után ez volt: három esőnek kellett lehullnia, hogy az arra illetékesek járdát csináljanak a térdig érő latyakban, és olyan troszkából. mely vízben oldódik. Még nagyobb lett a sár. Most már igazi járda a talpak alatt. Az idő, a csodálatos idő mindent megold. Egyet valószínűleg nem tud. Föntebb csereháti községgel példálóztunk. Térjünk vissza hozzá. Abban a faluban mindenki mindenkit ismer. Itt nem. Valóságos talány, melyre az urbanisztika se ismeri a pontos választ: az egy fedél alatt lakók mért nem ismerik egymást? Az egyik lakó mesélte: — En már fél éve éltem benne, amikor agyszer megállít egy férfi a földszinti lépcső- házban. Kétoldalt, zsebében egy-egy hosszú- nyakú, hóna alatt is egy. Nyújtja szabad jobb kezét. Derűsen bemutatkozik, és mondja, most költözött ide, egyszer és mindenkorra letudja a bemutatkozást, hiszen többé úgyse találkozunk.., Azóta fél év telt el. Igaza volt. másodszor még nem volt szerencsénk egymáshoz. Nevére nem emlékszem, arra se. hányadikon lakik, talán a foglalkozásáról rémlik valami — mintha tanárt mondott volna.,. Majdan talán e talány zára is felpattan, s utcán, presszóban, turistáikon melegen iid- vözlik egymást a „tornyosiak". GULYAS MIHÁLY SÚLYOS ÉGÉSI SÉRÜLÉS Rákoskeresztúron, az egyi t családi házban, a konyhában felrobbant egy propán-bután gázpalack. Kató Pálné súlyos égési sérülést szenvedeti ház fala is kidőlt, a tetőz«. megrongálódott. ELÍTÉLTÉK RAMON NOVARRÓ GYILKOSAIT A Los Angeles-i bíróság életfogytiglani börtönre Ítélte a Ferguson-fivéreket, aV múlt év október 30-án meg gyilkolták Ranion Novar o B9 éves színészt, a némafl mek egykori világhírű sztárj t A lakásába behatolt fiatalé sereknek nem volt hajlani árulni, hol tartja megütött pénzét. HALÁL ÉS 25 ÉV Egy spanyol katonai on > ság az este, az Eta basz* nacionalista szervezet egyik fiatal tagját halálra, két másikat 25 évi börtönre ítélte „ban- ditizmus és katonai lázadás” vádjával. A vádlottak április-, ban bombát helyeztek el cg1' katonai gépkocsiban. VÁDEMELÉS ÉS FFfKÉLY A chilei ügyészség hivatalosan vádat emelt és letartóztatási végzést adott ki Roberto Viaux Marambio tábornok ellen, aki az október 21 -i lázadás vezetője volt. A tábornokot jelenleg fekéllyel egy katonai kórházban ápolják. PARADICSOMOT DOBÁLTAK A VÁSZONRA A spanyolországi Taurusában tüntetés szakította félbe a „Zöldsapkások” c. amerikai film vetítését., amellyel igazolni akarta az amerikai mi- litarizmus Vietnamban tanúsított kegyetlenségét. A nézőtéren a fiatalok paradicsomot dobáltak a vetítővászonra. PLASZTIKBOMBA ROBBANT Nicosiában a ciprusi elnöki palota előtt plaszt.ikbomba robbant. Szerencsére károkat nem okozott, emberéletet nem követelt. A detonáció idején Makariosz elnök nem tartózkodott az elnöki palotában. SONJA HENIE SZOBRA Az oslói korcsolyázó klun, amelynek a közelmúltban elhunyt Sonja Henle is ta.sú\ volt. elhatározta, hogy szobrot állít a norvég és a világ műkorcsolyázó-sportja egyik legnagyobb képviselőjének. Sonja Hehle «tízszer r.vert világbajnokságot és 3 olimpiai aranyérmet is szerzett. KÉRELEM LABDARÚGÓ-ÜGYBEN7 Ügyvéd segítségével kérelmet nyújtottak be az eltiltott és lecsukott argentin labdarúgók ügyében játékostársai. A büntetést súlyosnak találják: „Nem csal; Poletti. Suarez és Mariéra vétkes, ml sem vagyunk ártatlanok, igazságtalanság, ha az egész csapéiért (Estudiantesl három játékos bűnhődik." EGY KIS CSALÁS Háromszázezer forint’ meg nem engedett nyereséget 'vontak el a Középdunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalattól, mert a TÜZEP-utalványokhoz. mint gyártó cég nem adott rakodókat, dp r. rakodási díjat felszámolták.