Déli Hírlap, 1969. szeptember (1. évfolyam, 1-26. szám)
1969-09-05 / 5. szám
i öttusa VB A motorizált porfelhőlavagok bánata Magyarország, 1970 Nagyon erős a szovjet csapat Meddig még?: A használati jogért, évi 1 Ft Mi lesz a Népkerttel ? ŐRT - EB - EK évben, amikor a régi szép idők mindennapos jelensége életre kel: megtelik a népkerti pálya! De ki tudja, meddig^ Évek óta folyik a vita, a tervezgetés, csak éppen semmi sem történik! A nagy történelmi szerződések szokásait utánozva (azt hiszem, meg kellene írni a Ludasnak is) a MÉMTE birtokolja a pályát, övék a használati jog a szerződés szerint. 99 évre, évi 1 forint jelképes bérért! (Biztos nem volt egy százasuk a pályára.) Állítólag van, aki többet is adna azért, hogy a pálya az övé legyen. Szóval, lehetne tenni már valamit azért, hogy az élmény jövőre is élmény legyen, hiszen ha nem javul az állapot, nemigen keresik fel többet a miskolci salakot a világbajnoki trófeáért hajtó motorizált porfelhőlovagok! Elkészülhetne már végre az a rendezési terv is, aminek költségeit különben a városi tanács magára vállalta. Nem tudom, mennyi van még a 99 évből, de úgy tűnik, nem kellene végigvárni, s csak azután Még az 1969-es versenyidény „derekánál” tartunk, de az illetékesek feje máris attól fő, hogyan készítsék elő a jövő év sporteseményeit. Miskolc város szempontjából különösen érdekesnek ígérkezik az ökölvívó junior Európa- bajnokság, melyre egy évmúlva, 1970. augusztus 23-án Miskolcon, az új sportcsarnokban kerül majd sor. * (Fővárosi tudósítónk levelében még azt is írta, hogy „addigra egész biztosan befejeződik az építkezés”. Sajnos, mi itt Miskolcon nem vagyunk ennyire bizakodóak, hiszen a városi tanácson nyert értesüléseink szerint az átadás csak 1970. november 7-re várható. Azt is tudjuk azonban, hogy tudósítónk rendkívül mértékadó körökből szerzi információit. Lehet, hogy „odafönt” többet tudnak a dologról? Mindenesetre izgatottan várjuk, kinek lesz igaza? Nagyon szeretnénk, ha az ökölvívók junior Európa-bajnoksága valóban akkor és ott kerülne lebonyolításra, ahol ez az alábbi programban szerepel.) * A jövő év legrangosabbnak Ígérkező magyarországi sporteseményei — előreláthatólag — a következők lesznek. Birkózás: Olimpiai reménységek tornája, VIII. 13—20., Budapest. Evezés: Női Európa-bajnokság, VIII. 20—23., Tata. Labdarúgás: Magyarország—Lengyelország, V. 1., Budapest. Magyarország—Svédország V. 13, Budapest. Magyarország Házhoz szállított maratoni futás —Ausztria, IX. 27., Budapest. Magyarország—Skócia, XI. 1. Budapest. Ökölvívás: Junior Európa-bajnokság, VIII. 23., Miskolc. Röplabda: Olimpiai reménységek tornája, VII. 19—31., Budapest Súlyemelés: Európa-bajnokság, VI. 20— 28., Szombathely. Vívás: Kard, Európa Kupa V. 1— 3., Budapest. A ... r adas-uétel FIAT 1500-as személygépkocsi kitűnő állapotban eladó. Marx Károly u. 68. Tel.: 21-495. Hungária-együttes koncertje. Konferál: Dévényi Tibor >■' a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. (Hejőcsaba, Sütő János u. 42.) Telefon: 13-889. Tizenhat nap múlva — szeptember 21-én — kezdődik Budapesten a felnőtt és ifjúsági öttusa világbajnokság. Svédország már korábban megküldte a nevezését. A csapatban ott lesz a mexikói olimpiai bajnok, Ferm is. Megérkezett a szovjet csapat nevezése. Hiányzik az együttesből a hosszabb ideje betegeskedő Lednyev. Helyette az újonc Oleg Torcsinsz- kij került be a budapesti csapatba. Onyiscsenko és a tapasztalt Szaparnisz az újonc versenyzővel is a legerősebb összeállításban veszi fel a küzdelmet a világ legjobbjaival. Szaparnisz két éve a világbajnokságon Balczó mögött a második helyen végzett. Onyiscsenko tavaly az olimpián ötödik lett. Tor- csinszkij legutóbb a Jerevánban megrendezett nemzetközi öttusaversenyen már megcsillogtatta erényeit. Tehetséges, küzdőképes versenyző, jók az átlageredményei. A szovjet bajnokságon negyedik helyezést ért el. Annyi bizonyos, hogy a magyar válogatottnak a szovjet öttusázók lesznek a nagy riválisai. Csehszlovákia is elküldte csapata nevezését. Kupka, Bilcsik és Borgula indulnak Budapesten.-fgy A verseny izgalma, a sportág szépsége, a motorozás minden érdekessége egybesűrítve sugárzik a képről. A kitűnően elkapott pillanat szinte vonzza a szemet, szinte megeleveníti a népkerti salakpályán mór sokszor látott élményt. Sőt, így nagy betűkkel: ÉLMÉNYT — amit a salakmotorosok minden évben ismétlődő világbajnoki versenye nyújt a sok ezer érdeklődőnek. Ez az egyetlen nap az Az Amateur Athlete is tévedhet Ezt írta az Amateur Athlete, az A AU, az amerikai sportfőszövetség hivatalos havi folyóirata: „Miért éppen 26 mérföld és 385 yard a maratoni táv? Azért mert 1908-ban, a londoni — pontosabban az első londoni — olimpián az angol királyi család egyik tagja megbetegedett, s az eredetileg 25 mérföldre tervezett távot meghosszabbították a Windsor Castle-ig. a királyi család lakóhelyéig hogy végignézhessék a rajtot és a célba érkezést anélkül, hogy a királyi csalód tagjainak el kellett volna hagyniuk a kastélyt. Miután pedig a kastély 1 mérföld 385 yardnyira volt az eredetileg kitűzött helytől, ennyivel hosszabbították meg a távot. Azóta is eny- nyi...” Eddig az amerikai (hivatalos!) lap cikke. Mivel nem vagyunk hiszékenyek, egv kicsit utánanéztünk annak a maratoni távnak. 25 angol mérföld: 1609,33x 25 = 40 233 méter -f- 1 angol mérföld: = 1609,3 méter + 385 yard: 385x91,5 = 352,3 méter. Összesen: 26 mfd és 385 yard = 42 194,9, azaz 42 195 m. A maratoni táv valóban ennyi, de 1908-ban nem ennyi volt! Mező Ferenc dr. kitűnő sporttörténészünk olimpiai könyve szerint a maratoni táv 1896-ban 40 000 m, 1900- ban 40 260 m, 1904-ben 40 000 m, 1908-ban 42 263 m (!!!), 1912-ben 40 200 m. 1920-ban 42 750 m, 1924-ben 42 195 m és 1924 óta változatlanul eny- nyi. * .4 vitorlások országos Széchenyi-emlékversenye viszonylag gyenge szélben zajlott le. Mégis akadt egy versenyző, aki a kelleténél hamarabb esett ki a küzdelmekből — sőt hajójából is. A versenyző óvott, mondván: szabálytalankodtak vele szemben. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy vízzel teli finn dingijét. s öt magát is (külön-külön) vontatókötéllel segítették partra. (Négyszemközt az olvasóval, tehát a nyilvánosság „teljes kizárásával” azt is elárulhatjuk, hogy sportrovatunk egyik munkatársa volt a pórul járt versenyző. Most első alkalommal kapott megbízást az esemény megörökítésére, de úgy látszik, a versenyláz és a hivatástudat, tehát a kettős izgalom már nem férnek össze egymással!) odaadni annak, aki tud is tenni azért valamit, hogy a népkerti sportpálya ne nézzen ki már ma is legalább 100 évesnek! <h. k.) Hői sakkcsapat- világbajnokság A lengyelországi Lublin- ban szeptember 8-án — hétfőn — kezdődik meg a negyedik női sakkcsapat-világbajnokság. Hazánkat Ivánka Mária nemzetközi mester Verőci Zsuzsa és Honfi Ká- rolyné mester képviseli. Csapatunk ma utazott el Lengyelországba. 16*18 éves fiatalok FIGYELEM! i. A posta jó kereseti lehetőségek mellett 2 órai elfoglaltsággal felvesz dolgozókat. Foglalkoztatási idő 13—15 óra között. Jelentkezés a Miskolc 1. Postahivatal hírlaposztályán, Kazinczy utca 18. sz. FIATALOK HASZNÁLJÁTOK KI A LEHETŐSÉGET! JÓL JÁR, AKI JELENTKEZIK! KOSSUTH RADIO 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.30: Tánczenéi koktél. — 13.15: Gyöngyösi Rá ez Géza népi zenekara játszik.. Endrédi Mimi énekel. — 13.45: Válogassunk! Tudósítás a Budapesti Őszi Vásárról. — 14.00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 14.19: Kóruspódium. — 14.29: Szomszédolás. A Gyermekrádió műsora. — 15.15: Mihály András: Fantázia fúvósötösre és vonószenekarra. — 15.38: Rádiószínház: Faust. Geothe drámai költeménye. Az I. rész folytatása. — 17.05: Külpolitikai figyelőd— 17.20: Vendégszerkesztő: Várhelyi Endre. Operarészletek. — 18.00: Mikroíórum. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.15: Sybil!. Részletek Jacobi—Martos operettjéből. — 19.35: Jerome szerelme északon. Maurice Bedel regényének rádióváltozata. — 20.59: Dupla vagy semmi. A Magyar Rádió játéksorozata a muzsika jegyébén. — 22.20: Könnyűzene. — 22.50: Meditáció. — 23.00: Erich Leinsdorf három Mozart szimfóniát vezényel — 23.47: Farkas Ferenc: Szüret. — 0.10: Éji zene. Richard Strauss dalok. PETŐFI RÁDIÓ 12.25: Schubert: B-dúr szonáta. — 13.05: A nadrágba bújt felhő. Majakovszkij poémája. (Ism.). — 13.25: Verdi: Aida. — Amneris és Radames kettőse, és jelenet a IV. felvonásból. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől—hatig ... — 18.10: A gyűjtögetéstől a kombájnig. Kisspista István műsora. — 19.00: Csárdások. — 19.14: 1 Hangverseny a stúdióban. — műsor 20.28: Haydn: Esz-dúr — ..Dobpergés" szimfónia. — 21.00: Beszámoló 9 fiatal írók lillafüredi tanácskozásáról. — 21.25: Győri Szabó József nótákat énekel. — 21.45: Megszerzett jogok és elveszett remények. Lipovecz Iván írása. — 22.00: Lüszlsztraté. Részletek Dendrino operettjéből — — 22.20: Láttuk, hallottuk. — 22.40: Ralph Kirkpetrick csembalózik. — 23.10: Könnyűzene Moszkvából. — 23.49: Két Gabrieli motetta. URH 18.10: Tánczenei koktél. (Ism.). — 18.55: URH zenei kalauz. — 19.30: Kodály Zoltán saját műveit vezényli. — 20.33: Janacek: Broucek úr utazásai — a Holdra és a XV. századba. Opera kél részben. — Közben: 21.46: Futamok. Csoóri Sándor és Juhász Ferenc versei. — 22.01: Az opera- közvetítés folytatása. TELEVÍZIÓ 13.10: Élővilág. (Ism.). — 17.26: Pedagógusok fóruma. — 18.05: Lányok, figyelem! — 18.25: Fla- menco-szvit. IV.. Granada. Spanyol filmsorozat. — 19.00: Esti mese. — 19.10: ..Másokért" . . . Riportfilm. — 19.35: Jazzpódium .69. Deseő Csaba együttese játszik, Szirmay Márta énekel. — 20.00: TV híradó. — 20.20: A novellairodalom gyöngyszemei TV filmen: 1. A tolvaj. 2. A közönyös szépiiú. — 21.20: TV bérlet. A TV hangverseny-sorozatának 1969. évj. záróadása. — 22.10: TV híradó — 2. kiadas. MISKOLCI RÁDIÓ Borsodi Hangos Újság. — A bányásznap előtt. — Üj feladatok küszöbén. — A községi tanács munkájáról. — Legújabb lemezünk. — Kulturális életünkből. — A bélyegek világából. ~ A jazz kedvelőinek. — Hirdetőműsor. FILMSZÍNHÁZAK Béke (f4, hn6. 8): Modern Monte Christo. — Kossuth (í3, fä, C7): Estély habfürdővel. — Fáklya (5, n8): A kém nyomában. — Petőfi (f7):. Irma. te édes! — Táncsics (to. hn7): Harc a sátánnal. — Szikra (5, n8): Életem legjobb nője. — Ságvári (f5, hn7): A kacsa fél 8-kor csenget. — Tapolcai kertmozi (7): Big-beat. — Stadion kertmozi (f8) • Emberrablók. — , Népkerti szabadtéri (f8): Szent Péter esernyője. KIÁLLÍTÁSOK Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. — A Bükk élővilága. Herman Ottó Emlékház (10—18 óra között): Hermán Ottó élete és munkássága. Görögkeleti templom (10—13 és L5—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. Diósgyőri Vármúzeum megtekinthető naponta 10—13 és 14—18 óra között. Libresszó (13—20 óra között): Nagy Gy. Margit gobelin-kiállítása.