Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928

VIII. Ének. I—II. oszt. Mit főztem én ? III-IV. oszt. „Ó jöjjetek." IV—VI. oszt Rákóczi kesergője. III—VI. oszt. a IX. Kézimunka. V—VI. oszt. Harisnya beszövés. Gomblyukvarrás. X. Testgyakorlás. III—VI. oszt. Három X> órai terv szabad­gyakorlattal. Egi szűz virág. 4. ifjúsági egyesületek. a) Önképző- és Segítőkor. A tanítóképző önképzőkörének feladata eltér amaz iskolák íeladatától, melyek nem állanak a szakképzés szolgálataban : az önképzőkörnek ugyanis egyik feladata a népművelésre való előkészítés. Széchenyi szerint a hátramaradásból előretörő nemzetnek jó népiskolákra van szüksége. Olyan iskolákra, melyeknek ta­nítói valódi értelmi és erkölcsi műveltséggel rendelkeznek ; akiknek ízlését nem rontotta meg semmiféle divatos hóbort ; akiknek tanítása nem száraz ismeretközlés, hanem akik látják és másokkal is érzékeltetni tudják a szépet, s akik fáradhatat­lanul dolgoznak az iskolánkívüli népművelésen is. Ehhez azon ban nem elég vállalkozási kedv, oda rátermettség, gyakorlat is szükséges, amihez az önképzőkör akar segíteni. Útmutatást ad, milyen formában és tartalomban közölhetjük a műveltség ele­meit a nép gyermekeivel, hogyan kelthetünk érdeklődést a költő munkái iránt. Ebben azonban óvatosaknak kell lennünk, nehogy felkeltsük benne az olvasási kedvet, de arról nem gon­doskodunk, mit olvas. ízlését nemesítenünk kell és hozzá kell szoktatnunk az értékes olvasmányokhoz, hogy ezzel megvédjük a ponyvairodalomtól. Útmutatást ad továbbá arra is, hogyan kelthetjük fel és ápolhatjuk szépérzékét. Hogy ez megvan népünkben, láthatjuk dalaiból, a nép­művészetekből s abból, hogy külföldön is híres költőink a nép­művészet elemeit megnemesítve emelkedtek a műköltészet ma­gaslatára. Az utóbbi időben azonban sajnálatosan állapíthatjuk meg azt a tényt, hogy az úgynevezett kultúrális haladás címén ho­gyan rontják, ferdítik népünk ízilését, erkölcsi felfogását. De ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy a néptanító ügyes hozzá­értéssel megvédheti a nép ízlését. E feladat szükségessé teszi az előzetes gyakorlatot, amit az önképzőkörben megszerezhet­nek azok. akik ménért ve a feladat fontosságát, igyekeznek ab­ban különböző produkcióval és minél többször fellépni. Külön­ben idei működésünkről a következőkben .számolhatunk be. — A tanévben összesen 14 gyűlést tartottunk. Okt. 6-án, már­cius 15. és máj. 11. díszgyűlést rendeztünk. A gyűléseken elő­29 "

Next

/
Oldalképek
Tartalom