Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928
főigazgató úrhoz. Megejtettük a tanulmányi előmenetelről ellenőrzésünket. Január 7-én Wagner János főigazgató úr nyugalombavonulása alkalmából az intézet írásban fejezte ki a távozó tanügyi férfiú iránt mélyen átérzett háláját. Január 29-én osztályozó értekezleten megállapítottuk az l félév tanulmányi eredményét. Április 30. Igazgató kegyelettel emlékezik meg a nemrég kinevezett, sokat ígérő főigazgatónk, Quint József haláláról. Halála pótolhatatlan vesztesége a magyar pedagógiának. — A köynvkiadók megállapodást létesítettek az új tanítóképzői tanköynvek kiadása ügyében. Ezeket a könyveket fokozatosa i bevezetjük és a Segítő-kör régi tankönyveit a végzett növendékek között szétosztjuk, hogy azokat segédkönyvekül használha-sák. Június 10. Megállapítottuk az új tankönyvjegyzéket, a jutalomban részesítendő növendékek névsorát, elrendeztük a vizsgálatok és az iskolai év bezárásának rendjét. Osztályozás. Június 27. Záró konferencia. b) írásbeli dolcjczalot minden hónap utolsó hetében készítettek felváltva az iskolában és otthon? A kidolgozott tételek osztályonkint : I. osztály: 1- Miért jöttem a tanítónőképzőbe ? 2. Anyám őszi munkái; miben szoktam segíteni ! 3 Miért és hogyan fogom pártolni a hazai ipart 1 4. Hogyan töltöttem az ádventi időt t 5 Jótékonysági intézmények Debrecenben. 6. Házi kápolnánk. (Leírás.) 7. Mit tanultam magyarországi boldog Margit életéből? 8. Lelki fájdalom. (Elbeszélés kép alapján.) 9. ,.Ne mordjatok esküt, ha nem igaz hittel." (Arany János költeménye alapján.) II. osztály : 1. Az intézet képe a szünetekben. 2. Barangolás a Nagyerdőben. 3. Mire int a Magyar Hét ? 4. Mit tehet a szegény is a köztisztaság emelésére ? 5, Szép Ilonka találkozása Mátyás királlyal. (Elbeszélés.) 6. Édesanyám. (Jellemrajz ) 7. Milyennek ösmerem önmagam I 8. Irredenta tárgyú elbeszélés. 9. Hogyan akarom a szünidőt kellemesen és mégis hasznosan tölteni 1 III. osztály: 1. Gondolatok a tanév kezdetén. 2. Miért hazafiam kötelesség a hazai ipar pártolása ? 3. ,.Elhull a virág — Eliramlik az élet..." 4. A magyar katona jelleme a Zrinyiász.ban. 5. Toldi szerelmének nőalakjai. 6. Detre szerepe Buda halálában. 7. Milyennek képzelem a naiv falusi leányt ! (Czuczor: .Falusi kislány Pesten" című költeménye alapján.) 8. Miben nyilvánul a tanító hazaszeretete ? 9. Vörösmarty „Két szomszédvárnának romantikus elemei. IV. osztály: 1. Miért ajánlanám a tanítónőképző elvégzását l 2. Első benyomásaim a (gyakorló iskolában. 3. Miért pártojom a magyar ipart ? 4. Karácsonyom a múltban, a jelenl>en és a jövőben. 5. Balassa Bálint élete és költészete. 6. „Egységünk történ, törve hanyatlott erőnk." (Történeti tanulmányaim alap22