Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1927
V. RÉSZ. Elemi leányiskola. Az 1927. 28. iskolai év története. A beíratásokat júl. 1-én és 2-án tartottuk, a pótbeíratást szept. 1-én és 2-án, „Veni Sancte"-t pedig szept. 14-én. Alighogy megkezdtük a tanítást, a rendi elöljáróság Makóra helyezte át Klimo M. Timotea nővért, aki 9 éven át nagy buzgósággal és odaadó szeretettel tanította kis növendékeit. Igazgatónk. Dr. Lindenberger János, ap. helynök, többszöri látogatásával mutatta ki iskolánk iránti érdeklődését. Az intézet főnöknője is többször látogatta az egyes osztályokat. A vall. és közokt. miniszter úrtól 250 P felszerelési államsegélyt nyert intézetünk, mely összegen bibliai, történelmi és természetrajzi képeket szereztünk be. Dr. Varga Emil tiszti orvos két ízben szemvizsgálatot tartott, ápr. 18-án pedig beoltotta a IV. osztály tanulóit himlő ellen. Ünnepélyeink a vallásos és hazafias érmést fejlesztették. A Szívgárda havonkint tartotta gyűléseit a gyermekek kedves közreműködésével. A szegény gyermekek karácsonyi megajándékozását a nagyokkal együtt rendeztük, megható ünnepély keretében. Oki. 6-án szt. mise hallgatással emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. Nov. 1-én az intézet elhunyt alapítónője és tanítónői, valamint a világháború itt elernetett hősei emlékének adóztak. Márc. 15-ét ez évben is változatos műsor keretében ünnepeltük. Május 20-án kivonult az intézet ifjúsága gyászfátyolos lobogó alatt a hősök sírjához s virággal árasztották el azokat. Mély benyomást hagyott lelkünkben máj. 6-án a III. o. első szt. áldozása. 50 ártatlan gyermeklélek fogadta szívébe először a lelkek Királyát, az Ür Jézust. Könnyekig meghatotta a jelenlevőket, mikor felcsendült e gyermek ajkakon az ének: „Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus téged szívünk vár" — s valamennyi jelenlevő lelkéből mint egy óhaj szállt az egek Urához: óh bár maradnátok mindig ilyen tiszták, fehérek, ti földre szállott szép kis angyalok! Tornavizsgánk máj. 26-án volt, nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében A rajz- és kézimunka kiállítás június 10—12-ig volt megtekinthető. Gyermeki szívük hálás szeretetével köszöntötték június 12-én