Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1927

4!) Isten-, a haza- és a gyermekszeretetet állította fel Vezérelvül az új iskolai évben. Itt történt a végleges tantárgyfelosztás, az ifjúsági egyesületek vezetésének szétosztása. Megállapítottuk a szertár és könyvtárak részére szükéges beszerzések jegyzékét. Szept. 30-án módszeres értekezletet tartottunk, amelyen meg­állapítottuk az írásbeli dolgozatok és kötelező, valamint ajánlott olvasmányok kánonját. A vall. és közokt. minisztertől meghirdetett tehetséges tanulók ösztöndíjára a tanári kar Gyulai Ilona IV. oszt. növendéket ajánlja. Okt. 28. Számbavettük a tanulók magaviseleti és tanulmányi elöhaladását. Dec. 16. Két fegyelmi eset elbírálása. A pótképesítő vizsgálatok rendjének megállapítása. Jan. 26. Első félévi osztályozás. Febr. 28. A kath. tanítóképzők részére a kath. tanügyi tanács által készített tantervi javaslatot részletesen megvitattuk és ennek eredményeként les^űrődött véleményünket u. e. tanácshoz felter­jesztettük. A márc. 11-én tartott szülői értekezlet tárgyát és rendjét határoztuk meg. Ez értekezleten Mellau Márton igazgató önura­lomra való nevelésről tartott előadást, míg Pápai M. Viola nővér a Freud-féle psychoanalizis gyermekrontó mozgalmat ismertette. Márc. 28. A balatoni kirándulás részletes terveit dolgoztuk ki. Április 12. A III. egyetemes tanügyi kongresszussal kapcsolatos kiállításon való részvételünket terveztük el. A felhíváshoz híven megállapodtunk, hogy több tantárgy köréből küldünk fel a kiállí­tásra anyagot, így: a nevelési gyakorlatokból, a magyar irodalom­ból, a nemzeti történelemből, földrajzból, természetrajzból, kémiá­ból és kézimunkából. Június hóban a vizsgálatokkal kapcsolatban tartottunk érte­kezleteket. b) írásbeli dolgozatot tninden hónap utolsó hetében készítettek felváltva az iskolában ós otthon. A kidolgozott tételek osztályonkint: I. osztály. 1. Helyesírási gyakorlat a hangzók hosszúságának és rövidségének megkülönböztetésére. 2. Kirándulás a szoboszlói gyógyforráshoz. 3. A szürettel kapcsolatos népszokások, esetleg; babonák, népies kifejezések, szólásmódok. 4. Mit láttam és gondol­tam a hősök temetőjében? 5. Tél a meleg szobában, künn a szabad­ban, a szegények kunyhójában. 6. Egy délután az intézeti jégpályán. 7. József felmagasztaltatása Egyiptomban (Képleírás.) 8. Nemzeti ünnep az iskolában. 9. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. (Költött mese, adott alapeszmével.) 10. Sok beszédnek sok az alja. (Fejtegetés.) II. osztály. 1. A szünidő legkedvesebb emlékei. 2. Petőfi lélek­ben otthon. 3. Milyen a magyar halászember? (Hermann Ottó alap­ján.) 4. Az én első tanítóm. 5. Az én legkedvesebb tanítóm. 6. Az én édes anyám. 7. Képleírás. 8. Önéletrajz. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom