Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1926

6. Hogyan kedvelt etem meg majd növendékeimmel a tanulást V 7. Keresztény és magyar nemzeti vonások a király-mondakörben 8 ,ezt Visszavonás okozá mind és durva iri.vgség. Egységünk törtön-törve hanyatla erőnk". (Történelmi fejtegetés.) 9. A haza­fiasság eszméje a magyar költészetben 1823-ig. 10. Zrínyi és Gyön­gyösi párhuzamos összehasonlítása. V. oszt, Fáy A. mint nemzetnevelő. 2. Jósika M. női alakjai 3. Népmesei elemek Petőfi „János vitéz"-ében. 4. Alkalmi beszéd szegény gyermekek karácsonyi ünnepélyén. 5. Hun néprajzi adatok Gárdonyi: „A láthatatlan ember" c. regényében. 6. A magyar nép dal története. 7. A szülői értekezlet célja és jelentősége. (Az e-Isc szülői értekezleten elmondandó beszéd formájában kidolgozva.) 8. % vallásos eszme a magyar költészetben. 9. Az élet kapujában. (Gon­dolatok és elhatározások az utolsó év utolsó napjaiban.) c) A n övendékek olvas m á n y a i. Tudva azt, hogy az olvasmánynak mily nagy hatása van a még fej­lődésben levő szilárd meggyőződés, megállapodott Ítélet és ízlés hijá-' val szűkölködő gyermekekre, nagy gondot fordítottunk a növendékek magánolvasmányaira, Ebben segítségünkre volt a tanterv, mely köte­lező és ajánlott olvasmányt ir elő oly nagy számmal, hogy bővet­volt olvasni való. Amellett azonban különösen az alsóbb osztály-' beliek szívesen forgattak könnyű fajsúlyú könyveket is, melyéknek olvasása sem tudományos, sem művészi, különösen pedig erkölcs­nevelői szempontból nem kívánatos. Azért ezúton is felhívjuk a k szülők figyelmét arra, hogy szigorúan őrködjenk leányaik olvas­mányai felett. Ne tűrjenek meg kezükben olyan könyvet, mely léha életfelfogást, laza erkölcsöt vagy éppen bűnt és jellemtelenségei állit a fogékonylelkii ifjúság elé. A könyvek nagy drágasága miatt osztálykönyvtáraink még nem rendelkeznek olyan példányszámmal, hogy a kötelező olvasmányokat hónapról-hónapra lehetett voliu­megállapítani és számonkérni. Azért szeptemberben jelöltük ki a? egész évre előirt munkákat és felváltva olvastak. A számontartás ilyenformán természetesen nehezebb, több munkát ad és több idő: kíván, sok esetben meg a. növendékek lelkiismeretességében kellett megbíznunk. 3. Gyakorlati kiképzés. A gyakorlati kiképzést szolgálták a mintatanitások, tanítási gyakorlatok, hospitálások és a pedagógiai gyakorlatok. —• A tan­terv értelmében a IV. évesek az I., II. osztály, az V. évesek s III -VI. osztály tárgyaiból tartották próbatanitásaikat, hosszaid ideig maradván egy. illetőleg két tárgynál, hogy a szerzett gyakor­lat annál biztosabb legyen. — A IV. évesek hospitálásait inkábt pszichológiai és neveléstani, az V. évesekét didaktikai szempontok irányították. — A pedagógiai gyakorlatokon olvasmányokkal é-;

Next

/
Oldalképek
Tartalom