Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1944

? testvérünkkel. Hitét, vallási kötelességét mindenki hűen és becsületesen ápolja •és végezze. A közös feladatban pedig kössön össze minket közös magyar testvéri sorsunk. Ezeket a tanulságokat vigyék magukkal az életbe, ezeket ápolják magukban a gondjaikra bízandó gyermekekben. Áz 1944—45. iskolai év története. 1944 szeptemberében megtartottuk az éveleji beírást, és a magánvizsgákat állandó légiveszély jelzés között. A tanítás nem indulhatott meg : az iskola épületét német katonaság vette igénybe, a légitámadások miatt nem gyűjthettük be a tanulókat, a városban lakók közül is sokan eltávoztak. A város •és környéke területén lefolyó harcok között sem gondolhattunk a tanítás megkezdésére. Október 30-án találkozott a tanári testület Debrecenben maradt része, amikor a város polgármesterének 1. sz. közleménye értelmében mindenkinek jelentkezni kellett hivatalfőnökénél. A tanári kar népösszeírási munkát végzett, a kenyérjegyeket dolgozta fel, az orosz és a városi közmunkán dolgozott. Csobán Endre városi főlevéltáros, a kulturális ügyek mb. vezetője iskolaközi és -ügyi értekezletet hívott össze, és itt a mi tanári testületünk részéről hangzott'el indítvány a fiúiskolák megnyitása érdekében. A következő napokban, november végén a Debrecenben maradt és idesereglett tanárok közös gyűléseket tartottak, és elhatározták, hogy a fiúgimnáziumokat „egyesített gimnázium" néven megnyitják. A közös tanári karhoz csatlakozott testületünk hét ittmaradt rendes és egy óraadó tagja : Antal Erzsébet, Fazakas Katalin, Hettesheimer Ernő, dr. Juhász Géza, dr. Kopányi Mária, dr. Kun Ágota, Sípos Mária és Sarkady Ida. A fiúiskola decemberi beiratkozásával kapcsolatban a leányok számára előjegyzést tartottunk a ref. egyház tanácstermében, és jelentkezett annyi növendék a református és a katholikus leánygimnáziumból (250), hogy a közeli megnyitásra gondolhattunk, annál inkább, mert a szülők és a tanulók részéről is mind élénkebb lett az érdeklődés a tanulás lehetősége iránt. Az iskolák megindulásakor le kellett rögzíteni azokat az alapelveket, melyek szerint dolgoznunk, az ifjúságot nevelni, irányítani kell és lehet. Egy elaboratuin készült el: dr. Révész Imre a tiszántúli református egyházkerület püspöke, akkor a tankerület főigazgatója is, ebben foglalta össze a tanári testületek képviselőinek meghallgatásával az új élet felé induló magyar iskola munkájának elvi alapvetését. A külön leányiskola megnyitását püspök úr döntötte el: megbízást adott dr. Kopányi Máriának, a református leánygimnázium rendes tanárának, hogy a lehetőségeket mérlegelve, taljes hatáskörrel kísérelje meg a leánygimnázium és a tanítónőképző megnyitását közös vezetés alatt. A munka tényleges félvétele sok kérdésen múlott. A légiharcok által megrongált, kiégett városban nehéz volt helyet találni. Minden nagyobb és jobb karban levő épület hadicélokat szolgált, felszerelés sem volt. Csatlakozásra szólítottuk fel a római katholikus intézeteket és egyesített egyházi iskola jelleget vettünk fel. Az iskola elhelyezésére alkalmasnak látszott a Kollégium egyik szárnya vagy a róm. kat. Terézianum. Ez utóbbinak sok hiánya volt, és bár több hibát megjavítottunk, szívesebben gondoltunk arra, hogy a központi fekvésű Kollégium falai közt gyökereztessük meg iskolánkat. Üj életünk első napjaiban, 1945 januárjában szinte minden percnek fontos eseménye volt. Az akadályok szinte leküzdhetetleneknek látszottak, a lehetőségek szinte óráról-órára semmisültek meg, és mégis visszatekintve a, nyugodtabb idő távolából, úgy érezzük, felejthetetlen, szép és teremtő munkában gazdag idő volt. Megszerzett, rendbehozott helyiségeinket egymásután vesztettük el, és mégis folyt a munka, mindig találtunk új lehetőséget, sem a tanári kar, sem az ifjúság nem táradt bele az otthonalapításba, a folytonos költözésbe. Hálásan emlékszünk