Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940
85 Jól érettek: Benedek Magdolna, Dobi Gabriella, Gönczy Sára, Halmy Erzsébet, Juhász Ágnes, Kardos Ilona, Kállay Magda, Koncz Jolán, Kovács Ilona, Orosz'Etelka. Tóth Irma (11, 42-3%).' Érettek: Füzesi Irén, Kovács Lenke, Lakatos Ambrus Erzsébet, Pécsi Elvira, Sebestyén Anna (5 19-2%). A tanulók pályaválasztása : gyógyszerésznek készül 1, kereskedelmi pályára 1, orvosi pályára 2, otthon marad 7, polgári iskolai tanárnak 2, rajztanárnak 1, színművésznőnek 1, tanárnak 6, tisztviselőnek 3, vegyészi pályára 2. Érettségi találkozó. Az 1935—36. évben érettségizett növendékek 5 éves — és az 1931—32. évben a IV. B) osztályt végzett növendékek 9 éves találkozója 1941 június hó 1-én. „Pünkösd vasárnapján délelőtt 10 órára gyűltünk össze a régi, kedves tantermünkben. Szinte ismét diáknak éreztük magunkat és — mint 5, illetve 9 évvel ezelőtt is — bibliaolvasással és a tanulás előtti imával kezdtük meg összejövetelünket. Örömmel üdvözöltük Péterffy László h. igazgató urat, Duci nénit, kedves osztályfőnökünket, aki nyolc, illetve négy évig olyan nagy szeretettel vezetett bennünket, Etelka nénit és Guszti bácsit. Ezután megkezdődött a névsorolvasás, s a jelenlévők elbeszélték, hogy mi történt velük az eltelt 5, illetve 9 év alatt. Hosszasan elbeszélgettünk a régi kedves diákéveink minden mozzanatáról, majd pedig kimentünk a köztemetőbe és kegyeletünk jeléül csokrot helyeztünk el a mi szeretett jó tanárunknak, dr. Fazakas Józsefnek és kedves kis osztálytársunknak, Hódy Katónak sírjára. Visszatérve az iskolába, megállapodtunk abban, hogy ha Isten éltet bennünket, 5 év múlva, pünkösd vasárnapján újra együtt leszünk. A találkozón megjelentek: az 1935—36-ban érettségizettek közül: Babus Jolán történelem-földrajz szakos tanárjelölt. Báthory Ilona matematika-fizika szakos okleveles tanár és vőlegénye : Czirjék László főhadnagy. Dávid Juliánná tanítónő, férje: Fazekas István református tanjtó," Derecske. Dubay Judit, férje : Adriányi Pál ítélőtáblai tanácsjegyző, Kassa. Dudás Mária, férje : Tóth István főjegyző, Tiszapéterfalva. Jani Zerna szigorlóorvos. Kállay Magda magyar-francia szakos tanárjelölt. Máthé Ilona matematika-fizika szakos tanárjelölt. Schwarz Éva, férje : Farkas Pál gyógyszerész, Nagyvárad. Az 1931—32-ben IV. B)-t végzettek közül a fentieken kívül : Angyal Edit az „Anker" biztosító tisztviselője. Györffy Magda tanítónő, vegyipari üzem tulajdonosa. Kis Tóth Kata, férje: Jakab Dezső városi tisztviselő, Nagyvárad. Riesz Helén városi tisztviselő. Tóth Katalin, férje: Kiss Ferenc drogista, Debrecen. Varjassy Kata otthon van, atyja háztartását vezeti." (Közli : Báthory Ilona.) Református leánygimnáziumi évkönyv.