Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940

50 December 8-án csapatunk nyilvános Horthy-ünnepélyt rendezett­Meg kell emlékeznünk szeptember 28. és május 17-i különösen ünnepélyes csapat-összejövetelünkről, melyeken Erdély és Bácska visszatérését ünne­peltük meg. Tízéves jó cserkészmunkájukért a csapattól ajándékba 1—1 Bibliát kaptak Báthory Ilona, Séllei Irén, Tóth Erika vezetők, Erdélyi Hona, Lada Éva, Sáfár Olga cserkészek. A csapat szokása szerint eljuttattuk nászajándékunkat Dóczy Áglent cserkésztestvérünknek is. Kirándulási segélyben részesült Juhász Margit, Papp Katalin, Szent­imrey Katalin összesen 8-40 P, érettségi segélyben Lada Éva 25 P. A csapat vagyona 461-57 P. Elhelyezve az Alföldi Takarékpénztár 44,169. sz. betétkönyvén. Ehhez csatoljuk még kiutalás után a 150 P segélyt. Ezúton is köszönetet mondunk dr. Miszty Károlyné úrnőnek, aki ez évben is 50 P-vel, a Volt Iskolatársak Szövetségének, amely 150 P-vel támogatta a csapatunkat. 4. Énekkar. Az énekkar a III—VIII. o. 88 tanulójából alakult meg Horváth Károly tanár vezetésével. Húsvét után a nyolcadikosok régi szokás szerint felmentést kaptak a karének órák alól, a helyükre bevonultak a másodikosok, így aztán 105 főre szaporodott a létszám. Ezek a számok azonban nem fejezik ki teljesen az énekkari készséget, mert ha minden jó énekest besoroznánk, legalább 150 tanuló énekelhetne a kórusban. Ezt meg­valósítani már csak helyszűke miatt sem tudjuk. Az énekkar működését kétszer is megzavarta a vezető-tanár katonai szolgálata. Az énekkar teljesen az új szellemű énekkari művekből állította össze műsorát. Ez azonban nem újítás, hanem most már hagyomány, amelyet 1929-ben a Villő indított el. Első nyilvános szereplése a december 6-i Miklós-nap volt, műsorát teljes egészében leközölte az Énekszó c. folyóirat. Ezen az előadáson ugyan nem csupán az énekkar szerepelt, sőt első olyan iskolai ünnepélyünk volt, amelyen minden résztvevő tevőleges éneklés­sel is részt vett, személyesen bekapcsolódott, mégis a vezetés mindenesetre az énekkar munkája volt. Jelentős szerep jutott az énekkarnak a Volt Iskolatársak Szövetségé­nek március 1-én tartott nagyszabású ünnepélyén is ; ezt a valóban óriási érdeklődésre való tekintettel másnap meg is kellett ismételnünk. A népi alapokra épített szép műsort tanulságul a testvérintézetek számára teljes egészében leközöljük. 1. I. a)—b) osztály : a) Nagyszalontai köszöntő, b) Dunántúli retjőlés. Éneklik : Kun Judit, Kerekes Katalin, Kállay Adél, Kardos Éva, Des Combes Eve'in, Tikos Sára, Buza Mária I. o. tanulók ; az osztály énekkara és az intézet énekkara. '2. II. a)—b) osztály : Az egyszeri királyfi balladája. Játsszák és éneklik : Vizeli Katalin, Barabás Magda. Borköles Gabriella, Gáli Erzsébet. Sőreghy Sára, Katona Katalin, Dóka Olga, Zelinger Katalin, Kovács Erzsébet, Kulcsár Jolán, Pápay Márta, Harsányi Éva, Vajthó Anna II. o. tanulók ; az osztály énekkara és az intézet énekkara. Dalok : El kéne indulni.. . Esik a eső haraszton. Szegény vagyok... Tavaszi szél vizet áraszt.. . Alsónyéken, felsőnyéken. . . Ezt a kislányt, igazán. Ej, haj, haj."..

Next

/
Oldalképek
Tartalom