Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940
45 pályaválasztás időszerű kérdéséről. Hettesheimer Ernő a nők tudományos és gyakorlati pályákon való elhelyezkedési lehetőségéről ; B. Semsey Karola pedig a zöldkeresztes védőnői hivatás jelentőségéről és szépségéről beszélt nagy hatás mellett. Bemutatótanítást tartott dr. Rácz Jenöné a testnevelésből. Az igen sikerült tanítás november 25-én folyt le a II. a) osztályban. Résztvettek benne az intézet tanárai s a többi helybeli intézet testnevelési tanárai szép számmal. A bemutató tanítást megbeszélés követte. d) A tanári testület tagjainak irodalmi, tudományos és társadalmi munkássága. Dr. Papp Ferenc igazgató, tanügyi főtanácsos, a Uóczi leánynevelőintézet igazgatója, a Tiszántúli Református Egyházkerület közép- és középfokú iskoláinak tanulmányi felügyelője, az Országos Közoktatási Tanács tagja, a Debreceni M. Kir. Tanárvizsgáló Bizottság tagja, egyházkerületi tanácsbíró, a Református Egyetemes Konvent középiskolai szakelőadója, az Országos Református Tanáregyesület alelnöke, az Országos Protestáns Tankönyvkiadó Bizottság elnöke, a Csokonai Kör választmányi tagja. Péterffy László c. igazgató, a Debreceni M. Kir. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, a Református Tanárképzőintézet szakvezető tanára, az Országos Református Tanáregyesület Központi Igazgatóságának tagja, az Egyetemes Konvent Ifjúsági Könyvtárügyi Bizottságának előadója, a Csokonai Kör irodalmi szakosztályának titkára, a debreceni református egyházmegye közgyűlésének tanügyi képviselője. Magyarázta Nagy J. Bélával együtt Arany Toldiját a gimnáziumok és leánygimnáziumok számára. Megjelent a Franklin Társulat kiadásában. Előadást tartott a Templomegyesületben ,,A régi Debrecenről a mai Debrecennek" címmel; a második módszeres értekezleten helyesírásunk kérdéséről, fejlődéséről és tanításának módjáról. Tankönyvbírálatot írt az Egyetemes Konvent megbízásából. Hettesheimer Ernő emléklapos tüzérségi százados, az ezüst és bronz Signum Laudis, ezüst vitézségi érem, Károly-csapatkereszt tulajdonosa, tanulmányi felügyelő, az Országos Közoktatásügyi Tanács tankönyvbírálója. Előadást tartott a második szülői értekezleten ,,Az iskolai kirándulások nevelő értéké"-ről. Horváth Károly emléklapos tartalékos hadnagy, a II. oszt. ezüst, a bronz vitézségi érem, a Károly-csapatkereszt és a német harcosérem tulajdonosa. A debreceni tankerületben az ének tanulmányi felügyelője. Óraadó tanár a Tanárképzőintézet Gyakorlógimnáziumában. Tankönyvei : ..Zenetörténet" és „Bevezető a zenetudományba". Dr. Juhász Sándor Géza emléklapos tartalékos hadnagy, kitüntetése a III. oszt. katonai érdemkereszt a kardokkal s a Károly-csapatkereszt. Prezsbiter, a prezsbitérium missziói bizottságának tagja, egyházrészi tanácsos. A Tanügyi Tisztviselők és Felügyelők Országos Egyesülete II. csoportjának pótválasztmányi tagja, a Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesületének választmányi tagja. Cikkei és versei jelentek meg a helybeli és fővárosi folyóiratokban, előadásokat tartott a különféle helybeli társadalmi egyesületekben.