Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940

Dl*. l lZAkAS JÓZSEF 1880—1941. „Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. ysa pur es chomuv vogmuc." 37 éven hirdetted ez ősmagyar igét, mint a magyar nyelv és irodalom tanára, s íme most beteljesül Rajtad, aminthogy egész életedben a szó és cselekedet elválaszthatatlan volt egymástól: ha kellett, a szót tettel is megpecsételted. Ha életedet egy mondatban akarnám jellemezni, a Te kedves költőd, Vörösmarty örökéletű sorait kellene idéznem: „Mi dolgunk e világon, küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért." Igen, halkszavú Fazakas József, kedves Kartársunk, Te a legnemesbekért küzdöttél: a magyar műveltségért, a különb magyarságért, • a szebb, boldogabb magyar jövendőért. A küzdőtér az iskola, fegyverzeted fényes. Már ily fényes fegyverzetben álltál ki a síkra zsenge ifjúkorodban, s gondod volt rá, hogy ez a fegyverzet soha, már-már öregedő bajnok korodban se rozsdásodjék meg. Szorgalmas látogatója voltál a könyvtáraknak, meghitt barátja a könyveknek, szaktudományod széles mezőit bejártad, de nem a magad kedvtelésére, hanem tetted mindezt a kicsinyekért, akik Reád bízattak : a tanítványaidért, ifjú lelkekért, akiknek formálására elhívattál. Mert hivatást töltöttél be mint tanár. Az iskola templom volt előtted, s Te a templomnak alázatos papja, hirdetője, tolmácsa igéknek, üzeneteknek, amelyeket az Úr próféták, kiválasztott írók, költők által örökbecsű irodalmi alkotásokban üzent nemzetünknek. Fazakas József, elköltözött kedves Kartársunk, Te életed jórészét gyermekek között, mégpedig leánygyermekek között töltötted el. Közéjük való voltál, hiszen még pályád végén is ifjú voltál, aki együtt tudtál lelkesedni tanítványaiddal. Hogyan tudtál gyönyörködni a szépben, annak irodalmi megnyilatkozásában! Kigyúlt a szemed a benső örömtől, ha tanítványaiddal nagy irodalmi alkotások mélyébe betekinthettél. Milyen sziklaszilárd hittel hitted és hirdetted nemzetünk sorsának jobbrafordulását, s hogy ujjongott a lelked örömben, amikor szűkebb hazád, gyermek- és