Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1938

43 napon, Kárpátalja visszafoglalása után, érettségiző növendékeink el­búcsúzása („ballagás") alkalmával. 7. Csendes napjaink voltak március 4—5 (szombat-vasárnap). Két csoportban foglalkoztattuk növendékeinket. A kis csoportban I—III. osztály) bevezető áhítatot tartott Szele Miklós, délelőtt előadást tartott főtiszteletű Uray Sándor, délután nagytiszteletű Mezey Béla lelkész úr. A nagy csoportban (IV—VIII. oszt. és a tanítóképző együtt) bevezető igehirdetést tartott Szele Miklós ; délelőtt előadást tartott főtiszteletű dr. Makkai Sándor egyetemi teol. professzor úr „A református leány az egyházban és a nemzetben" tárgyról, délután dr. Koncz Sándor közép iskolás felsőbbosztályos konventi lelkipásztor úr „Németországról, külö­nös tekintettel az egyházi viszonyokra". Ez előadásokat termékeny és áldásos megbeszélés követte. Az előadó urak e helyen is fogadják az iskola hálás köszönetét. Másnap, vasárnap úrvacsoraosztással fejeztük be csendes napunkat. 8. A „Mi Utunk" c. ifjúsági lap minden református növendékünknek járt. 9. Az ú. n. kétfilléres sáfársági diákmozgalom gyűjtő munkájában az I. a) és I. b) osztály kivételével minden osztály résztvett. A gyűjtés még folyik; április l-ig összegyűlt 134-09 P, végső eredmény csak június közepén lesz megállapítható. A gyűjtés összege felerészben a Baltazár­alapra, felerészben segélyezésekre fordíttatik. Az elszámolást a tanári kar külön bizottsága végzi az iskolai év befejezése után. A gyűjtés munkáját végző osztálydiakonisszák voltak : II. a) osztályban : Botos Éva, Kulin Kata ; II. b) osztályban : Kávássi Klára, Nagy Irén, Simon Erzsébet, Tóth Sára ; III. a) osztályban : Orosz Klára, Végh Irma ; III. b) osztályban : Békési Magda, Csík Irén ; IV. a) osztályban : Bánky Magda, Papp Márta ; IV. b) osztályban : Forster .Judit, Kovács Gizella, Szatmáry Katalin, Vida Hajnalka ; V. osztályban : Kubinyi Edit, Polgáry Gizella ; VI. a) osztályban : Kólya Margit, Lada Éva ; VI. b) osztályban : Haraszty Erzsébet, Kosdy Katalin ; VII. osztályban : Dóczy Ágiént, Marton Mária ; VIII. osztályban : Jeney Klára. Főgondnok : Darkó Irén. 10. Szorgalmasan gyűjtöttek növendékeink a Szeretetszövetség javára is. A gyűjtést az osztályfők irányították, s nemes munkájuk a következő eredménnyel járt : az I. a) osztály gyűjtött 4-28 P-t ; az I. b) osztály 6-53 pengőt; a II. a) osztály 5-10 P-t ; a II. b) osztály 10 P-t; a III. a) osztály 20 P-t ; a III. b) osztály 5-28 P-t ; a IV. a) osztály 7-80 P-t ; a IV. b) osztály 7-03 P-t ; az V. osztály 1-20 P-t ; a VI. a) osztály 5-20 P-t ; a VII. osztály 22-46 P-t; a VIII. osztály 12 P-t. Az intézet gyűjtött a Szeretetszövetség­nek összesen: 118-94 P-t. g) Az iskola hazafias nevelése, iskolai ünnepélyek, megemlékezések, előadások. Növendékeinkben ez évben is munkás és áldozatos hazaszeretetet igyekeztünk nevelni és ezt akartuk bennük élővé tenni. Nemcsak a magyar nyelv és irodalom, földrajz és történelem tanításában, hanem minden tantárgy keretében kiemeltük a nemzeti vonatkozásokat, megmutattuk, hogy mi volt a mienk, mit vesztettünk szellemiekben és természeti kin­cseidben, mit nyertünk vissza és mit kell még visszaszereznünk. Hazafias ünnepélyeink is ezt a célt szolgálták. Szeptember 3-án, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom