Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1937

2'' Megvizsgáltatott 530 tanuló. Teljesen ép foga volt 48 tanulónak. Beteg foga volt 349 tanulónak. Beteg foga nem, de tömött foga volt 133 tanulónak. Tömött foga volt 338 tanulónak. Nem kezeltette fogát 144 tanuló. Beteg, tömött vagy hiányzott az I. nagvőrlő foga (5—6 éves korban kinőtt állandó fog) 451 tanulónak. Beteg fogak száma 900. Hiányzó, beteg vagy tömött I. nagyőrlő száma 1250. A. fenti kimutatás adataiból kitűnik, hogy még 144 olyan tanuló van, akinek beteg fogait a szülők nem gyógykezeltették. A szülők eljárását csak részben menti az anyagiak hiánya, mert amint a szülő gyermeke ruházatáról gondoskodik, úgy tartsa szülői kötelességének gyermeke fogainak a rend­bentartását is annál inkább, mert a beteg fogak igen sok súlyos betegség okozói lehetnek. Gyógykezeltetésük később még nagyobb anyagi áldozattal jár, s egyúttal veszélyeztetik a gyermek testi épségét, esetleg életét is. A jó külsőhöz nélkülözhetetlen az egészséges, szép fogazat, s hogy ez mit jelent a leánygyermekeknél, felesleges bővebben kifejteni. Örvendetes jelenség a statisztika tanúsága szerint az, hogy a maga­sabb osztályokban egyre fogy azoknak a tanulóknak a száma, akik nem részesültek még fogorvosi kezelésben; így az alsó osztályokban átlag 16 tanuló nem konzerváltatta fogait, a felsőbb (VI—VIII.) osztályokban pedig osztályonként 2—3 tanuló. Ebből arra következtethetünk, hogy az iskolai fogvizsgálatok lassan bár, de mégis meghozzák a várt eredményt. A tanulók minden félévben hazaviszik a rossz fogakról szóló „intő­cédulá"-t, míg végre a szülők jobb meggyőződésre jutnak, hanyagságukat kezdik restelni gyermekük előtt, és leánykájukat elviszik a fogorvoshoz. A másik érdekes adata a fogvizsgálatnak az 5—6 éves korban ki­fejlődött első állandó zápfog nagyméretű pusztulása : 451 tanulónak beteg, tömött vagy hiányzott az I. nagyőrlő foga ! Ez a fog gyakran áldozatul esik azért, mert a szülők azt hiszik, hogy a kisgyermeknek még minden foga kinő, ha eltávolítják, holott ez a négy zápfog eltávolítás után nem nő ki többé, s a hiány következtében felbomlik a rend a szájban, az áll­csont növekedése nem tart lépést a fogak fejlődésével, a fogak rendetlenül helyezkednek el. Igen sok gyermeknél az idő előtt eltávolított tejfogak, iilletve első állandó zápfogak okozói a csúnya, rendetlenül nőtt fogazat­nak, s ezzel együtt a kellemetlen arckifejezésnek. Nem győzzük ajánlani az igen tisztelt szülőknek : mentsék meg gyermekeik első állandó zápfogát ! 23 szegény tanuló részesült díjtalan fogkezelésben, akik részére az iskola fogorvosa 15 foghúzást, 78 fogtömést és 16 foggyökérkezeléses tömést végzett. B) Az iskola munkája. a) Tantárgyfelosztás. A tantárgyfelosztásban igyekeztünk érvényesíteni a szakszerűség és szakcsoportosítás elvét. Minden tanár szaktárgyait tanította. A tanítási anyagot minden osztályban minden tantárgyból elvégeztük, híven követve az év elején részletesen kidolgozott tanmeneteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom