Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1937
32 i) Hivatalos és egyéb látogatások. Intézetünkben vitéz dr. Bessenyei Lajos tankerületi kir. főigazgató 1938. február hó 5—14. napjain végezte hivatalos látogatását. Tapasztalatairól február 15-én tartott bizalmas tanári értekezleten számolt be. Teljes megelégedését fejezte ki azért az intenzív nevelői és tanítói munkáért, amely iskolánkban a jövő építése érdekében folyik. Bars László debreceni áll. gyakorlógimnáziumi rajztanár, tanulmányi felügyelő a tanker. kir. főigazgató 220/3—1937/38. sz. megbízása alapján március 12-én a II. b) és IV. a) osztályokban 2—2, összesen 4 órában megfigyelte Dienes János rajztanár tanítását. A látogatást követő szűkebb tanári értekezleten tapasztalatairól részletesen beszámolt, és örömmel állapította meg, hogy „az intézet nevelő-oktató munkája a rajz és művészet terén a törvényes követelményeknek megfelel", s ,,a rajztanár művészi tudásával, ízlésével, pedagógiai felkészültségével méltó őre az intézet ilyenirányú további fejlődésének". Az iskolai év folyamán megtisztelték intézetünket látogatásukkal : Makláry Károly püspök (Debrecen), dr. Kőrösy László miniszteri tanácsos, ügyosztályfőnök (Budapest), dr. Csikesz Sándor, dr. Kállay Kálmán, dr. Révész Imre, dr. Varga Zsigmond, dr. Vasady Béla egyetemi tanárok (Debrecen), dr. Báthory József, dr. Vekerdi Béla, dr. Vekerdi Béláné igazgatók (Debrecen), Kiss Margit leánykálvineumi tanár (Nyíregyháza), Pető József vallásoktató-lelkész (Hódmezővásárhely), Szabó Jenő gimn. tanár (Karcag), Nádasdi József áll. gimn. tanár (Debrecen), dr. Szondy György áll. gyak. gimn. tanár (Debrecen), Kiss Aranka, F. Kiss István, Kiss Anna tanítónőképzőint. tanárok (Debrecen), Bary Judit, zilahi Polgáry Imréné polg. leányisk. tanárok (Debrecen) dr. Porer Dezsőné (Nádudvar). C) A. tanári testület munkája. a) Tanári gyűlések, értekezletek. Alakuló, ellenőrző, módszeres, osztályozó, rendes és rendkívüli gyűlést tartottunk 19-et. Ezeken a gyűléseken a nevelés és tanítás ügyét, tandíjmentességre és más kedvezményre ajánlást, a tanügyi adminisztráció, tanártestületi felterjesztések ügyét intéztük. A hivatalos látogatások befejezésekor két értekezlet volt, az érettségi vizsgálat előkészítése ügyében szintén kettő. Összesen tehát 23 értekezletet tartottunk. b) Változások a tanári testületben. 1. Az V. osztályba olyan sokan jelentkeztek felvételre, hogy a tanári testületnek az osztály párhuzamos szakaszokra való osztását kellett kérnie a fenntartótestülettől. Kérte pedig ezt nemcsak azért, mert a nagy létszám miatt a pedagógiai célkitűzések elérése igen nehéz, sokszor lehetetlen, hanem azért is, mert párhuzamosítás esetén — habár ideiglenesen is — alkalom nyílik néhány kiváló képességű tanár elhelyezésére. Igazgatótanácsunk bölcsesége készséggel teljesítette a tanári testület ilyenirányú kérését, hozzájárult az V. osztály párhuzamosításához, s az eddig is meg-