Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

35 mert csak az ilyenekkel szemben tehet eleget egyházunk az alapító-levél 3-ik pontjában reábízott kötelességének. é) Az alapítványi tőke mostani erejéhez képest a se­gélydíj egy-egy növendéknek 170 — 170 koronában álla­píttatik meg, a jövedelemnek ezenfelüli csekély marad­ványa pedig évenként a tőkéhez csatoltatik, hogy idővel a segélydíjat emelni lehessen. /) Az alapítványból származó segélydíj elnyerésének föltételei leányiskolái értesítőkben évről-évre közöltetni rendeltetnek azzal a megjegyzéssel, hogy a kérvények az alapító-levél 4. pontja szerint minden évben szept. 10-ig adandók be református egyházunk presbitériumához. Vizsgák sorrendje. Az évzáró vizsgákat a következő rendben tartottuk : Június 1-én d. u. 5 órakor tornavizsga. a) A felsőbb leányiskolával kapcsolatos elemi iskolá­ban : Június 14-én I— II. osztály vizsgája (tornaterem). ,, 14-én a III —IV. osztály vizsgája (nagyt.) b) A felsőbb leányiskolában : Június 16-án l/a. osztály vizsgája (nagyterem). ,, 16-án I/b. osztály vizsgája (tornaterem). „ 17-én Il/a. osztály vizsgája (nagyterem). ,, 17-én Il/b. osztály vizsgája (tornaterem). ,, 18-án Ill/a. osztály vizsgája (nagyterem). ,, 18-án Ill/b. osztály vizsgája (tornaterem). ,, 19-én IV. osztály vizsgája (tornaterem). ,, 19-én V—VI. oszt. vizsgája (nagyterem). Június 20—21-én írásbeli és szóbeli magánvizsgák. A vizsgák reggel 9 órakor kezdődtek. Tanszerek és felszerelések gyarapodása. A paedagógiai kívánalmaknak megfelelő rajzasztalok­kal és székekkel szereltük fel a rajztermet (ideiglenesen az isk. dísztermét), melyek Dienes János rajztanár tervei szerint készültek 2000 K értékben. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom