Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

20 egyik főérdeme a valóság és hogy a régi, egyetemes szépségábrándnak leghatalmasabb ellenszere a népköltészetre való támaszkodásban rejlik.

1 * De a népköltészet pártolásán és utánzásán kívül volt költészetünkben még egy másik jelenség is, mely az egyéniség elvének törvényerőre emelését előmozdította ; ezt a jelenséget Petőfi és Arany költészetében leljük meg. Petőfi minden költeményében egyéniségének egy-egy sajátsága tükröződik ; ő nemcsak nagyobb lelki éleményeit, hanem minden hangulatát dalba öntötte, mert fogékony lelke nagynak érzett olyasmit is, amit mi még nem is érezünk; dalaiban feltárta egyéniségének fényes árnyoldalait : a hazafiság és szerelem szent lázában tudja lelkéből az önzés leghalványabb érzését is kiszakítani, de haragjában még a káromkodást sem tudja elfojtani ; dalaiban feltárta életének jó és rossz napjait, a debreceni nélkülözéseket csak úgy, mint házas élete örömmámoros perceit; dalaiban megpendítette szívének minden húrját, a legdurvábbtól a legfinomabbig, mulatós, boros nótáktól a természettel való teljes összeolvadásáig. Minden dalban egy nagy egyéniség szívverését érezzük. A leírásokban, úgy Petőfinél, mint Aranynál, oly plasticitással domborodnak ki az alakok, mintha szobrász faragta volna őket ; a tájképek oly élethűek, hogy szinte érezzük a napsütést, a boglyák hűvösét, a búzakalászokat ringató szellőt, a végtelen síkság fenségét. Hiába írta Garay János öccséhez (1845. VIII./5.) az új költészetről: ,,ez a kancsó- és betyárliteratura... már úgy is undorodást tud kelteni maga iránt minden jobb érzésűeknél", elhagytuk az ábrándok világát, a fantázia ködös képeit, a színtelen eszméket, kiöltük szívünkből a csinált magasztos érzelmeket, elnémítottuk a választékos, érthetetlen kifejezéseket, nem akarjuk többé iszonyatos álmokba ringatni lelkünket; nem magasztos, képzelt, de természetes egyéni érzelmeket akarunk olvasni a dalban, mert csak azok tudnak elhatni lelkünk húrjaihoz s ott 1 Pályák és pálmák.