Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

22 Erdélyi János is úgy véli i

1 hogy aki a nép érdekében, mint országos ember, jótékony intézkedéseket akar hozni, a népdalokból fogja megtudni, mi okoz neki örömöt s hogy mit kíván. Amint így növekedik a népköltészet értéke, úgy gyengülnek az éles határvonalak, melyeket a régi felfogástól szabadulni nem tudó kritikusok vontak a negyvenes években a műköltészet és népköltészet közt, hogy végre Petőfi megszüntessen minden különbséget és így írjon :

2 „Hiába, a népköltészet az igazi költészet, legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá!..." Volt egy másik felfogás, melyei inkább magyar nemzeti érzés tett fogékonnyá a népköltészet iránt, de az eredmény itt is az lett, hogy kimondották a nép- és műköltészet egybeolvasztásának szükségét. Itt a beteges, siránkozó lelkületet, a fantasztikus, eszményi világot feltüntető idegen, érthetetlenül szóló költészettől a nemzeti lélek és a magyar világ és a magyar nyelv utáni áhítozás terelte a népies felé az érdeklődést. Itt a népies sajátságoknak a műköltészetben való meghonosításával akarták a költészetet magyarosítani. Ezért mondta Erdélyi,

3 ,,a népköltészet olyan a műköltészetnek, mint a törzsök a virágnak"; ezért mondta Galamb :

4 „nemzeti költészetünk eddig nem volt, mert nem méltatták figyelemre a népet nemzeti irodalmat kell teremteni a népköltészet alapján, mert históriai való, hogy a nép legépebben tartotta fenn históriai típusát". Ezt a felfogást hirdeti Severus is :

5 „Igen örvendetes körülménynek tartom, miszerint íróink átkezdik látni, hogy nemzetiségünk eredeti tisztaságát nem a korcsosult szalonokban, hanem a természethez oly közel álló, egészséges köznép körében kell keresni s hogy ezen szegény köznép szokásai azon bánya, melyből a legbecsesebb ércek használhatók fel irodalmunk olvasztó hutájában". Medgyes Lajos is úgy véli (1846. Petőfi Múzeum), 1 Töredékek a magyar népdalköltészetről. Kisf. Társ. évk. 1843—4. 2 (Aranyhoz 1847. II. 14.) 3 A magyar népdalok. 1846. 4 Életképek 1846. 126. 5 Pesti Divatlap. 1846. 274.