Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

11 és a nőket minden nagy iránt gerjedezni, minden szépért lelkesedni és hogy a költőnek e cél érdekében esztetikai stúdiumokkal, külföldi remekművek olvasásával kell műérzékét kiművelni és csak hosszú megfontolás után tökéletes alkotással szabad a nyilvánosság elé lépnie. És hogy ez nemcsak két, a nyilvánosságtól elszigetelt tudósnak volt a véleménye, hanem egy elég népes tábornak, bizonyítják az egyes bírálatokban elejtett megjegyzések, melyek szerint a költőnek csak általános költői eszméket szabad tárgyul választani, csak magasztos érzelmeket szabad egy költeményben kifejezni és mindenkor a nonum prematur elvét kell szem előtt tartani. A költészetnek tehát van célja és a gondolatokat, érzelmeket és kifejezéseket a költő nem vetheti úgy papirra, amint az ihlet perceiben éppen tudatossá lesznek előtte, hanem ki kell válogatni őket aszerint, hogy alkalmasak-e a költészet céljának megfelelően tanítani, az ízlést nemesíteni vagy sem. És e kiválogatás miatt halványodott el ez a költészet; hol az eszmék világába emelkedett, hol beteges, tárgynélküli sóvárgástól áradozott, hol a phantasia értelmetlen képein ábrándozott és így egy félszeg, a mienkétől különböző világnak és egy beteges, erélytelen, a jelennel megbékülni nem tudó léleknek lett visszatiikrözője. De a kritikának ez tetszett,mert az eszmeiségbe merülve el, félt a hangos szótól és az életerő minden megnyilvánulásától. Amíg szellemi életünkben sötétség uralkodott, amíg a közélet minden ágában az ernyedés jelei mutatkoztak, és így a jelen semmi érdekeset vagy értékeset nem tudott nyújtani, amíg az írók csak egymásnak és nem a nagy közönségnek írtak, az irodalmi művekben természetesen felhangzott a kétségbeesés a jelen állapotán, megszólalt a vágyódás egy jobb világ után, mely a múlt, vagy jelen eszményesítésén épült fel és választékos, csakis az úri környezetben használatos nyelv hangzott fel. Ámde a negyvenes években szellemi életünkben bekövetkezett a virradás; az életrevalóság jelei mutatkoztak mindenütt, az életerő visszatérése értékessé tette ismét a jelent, a költők a nagyközönségnek kezdtek ínii