Református polgári fiúiskola, Debrecen, 1943

4 Hetvenöt esztendő. Az 1868. évi XXXVIII. tc. teremtette meg hazánkban a népiskola után legszükségesebb, legnépesebb; munkára, mégpedig a nemzet életében legalapvetőbb, legáldásosabb tisztes munkára: a tudatos, a korral fejlődni tudó gazdálkodásra, iparra, kereskedelemre, tehát polgári munkára nevelő iskolát, a polgári iskolát. Ez az iskola háromnegyedszázados, értékében föl nem mérhető, korszerű, további fejlődésre törekvő, vallásos, nemzeti érzésű társadalmi réteget teremtő, nevelő tevékenységét ünnepeltük az elmúlt 1943. évben. Olyan időkben, mikor az urizálásra hajlamos, a polgári munkát kellően nem értékelő magyarságnak is fel kellett ébrednie, be kellett látnia, hogy csakis azoké a nemzeteké a jövő, amelyek a polgári,, a gyakorlati munkában serénykednek, melyeknek ifjúsága elsősorban nem „úr" akar lenni, hanem termelő „erő"! Ez igazságok felismerése mondatta Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszterrel 1943 októberében, Székesfehérváron a következőket: „A polgári iskola a legfontosabb iskolatípus, mert ez ad lehetőséget a kisemberek fölemelkedésére. Nevel iparosokat, kereskedőket és igen nagyban járul hozzá, hogy az általános műveltséget előmozdítsa." Ez a felismerés annál értékesebb nekünk, mert egész természetes tragikuma volt a polgári iskolának 75 éven át •— a polgári társadalommal egyetemben — a nemzeti fejlődés, vagyonosodás végtelen kárára -— az a szomorú tény, hogy az intézkedő hatalom birtokosai ez igazságokat föl nem fogván, a polgári iskolai nevelést érdem szerint nem értékelvén —, az iskolát nem támogatták, nem fejlesztették érdeme, nagy céljainak fontossága szerint! Szemökben, intézkedéseikben a „csak" polgári osztály iskolája, „csak" polgári iskola volt . . . E meg nem értés kiáltó igazságtalanságait hirdették és hirdetik egy-egy városban a „százakat" nevelő középiskolák áldozatosan fölszerelt gyönyörű palotái, s az „ezreket" nevelő polgári iskolák koldus felszerelésű, esetleg életveszélyességük miatt bezárt épületei! A polgári munka, a szabad-pályákra nevelés sorsdöntő fontosságának e meg nem értése volt egyik oka annak, hogy egy idegen faj elragadhatta tőlünk a vagyonosodás, a magasra emelkedő polgárosodás, igazi függetlenség lehetőségeit — olyan mindent elsöprő, letörő erőt gyűjtve, tartalékolva — miközben mi csak cím, csak rang után kapaszkodtunk —, melynek nagyságától, azt immár megismerve — szinte szédülünk! De higgyünk e téren is új ifjúságban, új világban! Kegyelettel, hálával kell megemlékeznünk e nagyságos évfordulón azon prófétalelkü államférfiakról: br. Eötvös Józsefről, Csengery Antalról, kik iskolánkat megteremtették. A világ gazdasági, társadalmi körülményei alakulásának, fejlődésének következményeképen Franciaországban a forradalom harmadik rendnek, a polgári rendnek, a kezébe juttatta az állam életének irányítását, s e rendnek módja volt fokozatosan előkészülnie arra, hogy a jövő iparosodás korában helyt álljon. Hasonló volt a fejlődés iránya a többi nyugati államban is. Magyarországon viszont a török pusztítás, a végvári harcok, majd a céltudatosan elnyomó Habsburg-politika, ennek hazánkat gyarmattá süllyesztő erőszakosságai következtében a jövőben oly fontossá válandó polgári életről, annak fejlődéséről alig lehetett szó. Sőt Mária Terézia még a tengődő magyar ipart és kereskedelmet is elpusztította. Ekkor vált Debrecen is, Magyarország addig legnagyobb iparos és kereskedő városa, földművelővé, s az országot-világot járó debreceni „áros népek" leszármazottai gazdálkodókká. így hazánk történetének hosszú korszakában csak a köznemesi és főnemesi rend szerepel, a más országok gyakorlati irányú haladását egyre gyorsabb ütemben fejlesztő polgári rendről nálunk hallgat a krónika. A 67-es kiegyezés után ezt a hiányzó, országépitő munka végzésére hivatott polgári rendet akarta a két törvényalkotó a hatosztályos polgári iskola révén megteremteni, erős egységgé nevelni.