Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1929

5 Nem akarjuk elűzni ez órának ünnepélyességét száraz történelmi és politikai fejtegetésekkel. Maradjon távol minden olyan hang, amely megzavarna bennünket áhítatunkban. Óda kell ide, melyet fénnyel írtak, virágkoszorú, mely az Olymposon termett és selyemszalagjaival szövi ál egy egész nemzedék. Imádság kell ide, melyben áldási kérünk annak fejére, aki közlünk a leghívőbb és legerősebb volt, imádsága egy felgyógyult betegnek, aki először indul el mankó nélkül. Fogadalomra van szükség, hogy megőrizzük e szomorúan szép idők minden tanulságát, hogy nem bántjuk meg hitetlenséggel az Egek Urát, aki megmutatta, hogy a hó alatt is van élet, a legrémesebb éjszakának is van reggele. Elénk tűnnek e reggelen sokszor megtépázott erdők, rombadőlt házak, de nincsen olyan viharvert erdő, melyben föl ne zengne a madárdal, nincsen olyan ledőlt hajlék, melyet fel ne lehetne építeni, ha már eljött a reggel, reánk köszöntött a tavasz. Akinek hatalma van a viharokon s fejünk fölé a napot felhozta, hogy megmutatta nekünk e csodát, ezzel már a hitünket és az erőnket is visszaadta. Dicső vezérünk, e nagy virradatnak, hitnek és erőnek hőse, köszöntünk Téged ! Felsorakozunk két oldalt e tíz esztendő országútján, bibliát és zsoltárt vesz kezébe a hitetlen, díszmagyarba öltözik az utcák koldusa s néma hódolattal, födetlen fővel hajtjuk meg zászlóinkat, miközben előttünk elhaladva neved bevonul a magyar történelembe. Imádkozik érted és megáld, mint az édesanya, ez az öreg Kollégium, melynek falai között egykor jártál, ahol „Kálvin szírt lelke" árnyékozta reád ez ódon, erős boltívek képében századait és hitét, hogy történelemalkotó erővé váljanak benned. Légy betlehemi csillagja e Kollégiumnak, hogy idezarándokoljanak mindazok, akik szomjúhozzák az igazságot. Köszönik e néma, mozdulatlan falak, hogy beszélő szájuk s cselekvő karjuk lettél, rádmosolyognak, mint örök, nagy szimbólum, melynek értelmet adtál. Mert szava lettél annak a történelemnek, melyet e falak sugároznak bele az Időbe, rátetted lábad arra az útra, melynek világossága innen ered. Légy hangos, hívogató kürtszó ez úton, hogy akinek füle van, hallja, mert köröskörül az emberiség őserdeje, hol sokan bolyonganak úttalan utakon. Légy fáklya, melynek fényében az árnyak messze nyúlnak s feléd mutatnak, legyen szellemed zászló, hogy nagy igazságaink égbenyúló ormaira tűzzük. Látjuk és megértjük nagy küldetésedet. Felragyog szemünk előtt a halhatatlanság, a hírnév aranykapuja, hogy tanúi lehessünk, miként nyílik meg előtted. Isten vezéreljen tovább e nagyszerű útra, népedet a régi dicsőségre, Bartók -I. Miklós.