Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1916

11 olyan növendék, aki a februári előkészítő-tanfolyamot elvégezte és 19 tényleges katonai szolgálatot teljesítő ta­nuló. vagyis összesen 36. Egy növendéket március folya­mán súlyos erkölcsi vétség miatt a tanfolyamról ki kel­lell tiltani. Az illetőt a katonai hatóság vissza is rendelte katonai szolgálatra. Alig nvít meg az újabb előkészítő­lanfolyam. újabb nehézségek jelentkeztek. A szabadsá­golt katona-tanulók egy része csak 4 heti szabadságot ka­poü, holott az előkészítő-tanfolyam 6 hétre terjed. Az ilyen növendékeknél az igazgatónak kérnie kelleti az illető ezredparancsnokságnál a szabadságnak április hó IN-ig való meghosszabbítását, ami több esetben sikerrel is járl. három esetben azonban nem. Egy növendéket még március közepén, minden indok nélkül, visszaren­deltek Kőniggrétzbe s így nem vizsgázhatott. Másik 2 nö­vendékünknek április 4-ikére kellett bevonulniok. Ezek részére Püspök úr a vallás- és közoktatásügyi miniszté­riumban kieszközölte, hogy Kiss Ferenc egyházkerületi főjegyző elnöklete alatt a vizsgáló bizottság előtt már­cius 30—31-én az osztály- és osztályképesítő-, valamint a befejező-képesítő vizsgát eredményesen letehették s ta­nílói oklevelet szerezhettek. így maradt az előkészítő­tanfolyamon 32 növendék, akik az osztályvizsgát április 10—11., az osztályképesítőt 13 14.. a befejező-képesítő vizsgát 15 17. napjain tették les 18-án bevonultak. Köz­ziilök egv a befejező megismétlésére, kettő javító-vizsgára utasíttatott. Az előkészítő tanfolyamoknál a miniszter az írásbeli vizsgálatokat elengedte. Végül e tárggyal kapcsolatban fel kell említenünk, hogy minden előkészítő-tanfolyamnál 3 ízben kellett je­lentést tennünk a püspöki hivatal útján a miniszternek : a tanfolyam megkezdésekor, két heti működése és végül bevégződése után. Míg az állami képző-intézetekben a miniszter a tanárokat az előkészítő-tanfolyamokon való elfoglaltságukhoz képest bizonyos jutalmazásban része­sítene, addig a mi idevonatkozó kérelmünknek nem adott helyet, bár intézetünk, mint az ország legnépesebb ta­nítóképző-intézete, nagyon sok ilynemű feladattal ter­helte meg tanárkarunkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom