Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1906

12 februári forradalom. A reakció sötét lovagjai futva menekültek bagoly-váraikból; a megrémült kormány abba hagyta a reformok ellenzését; a szabadság, egyenlőség, testvériség szelleme ragadta magával a lelkeket. Tüneményes gyorsasággal felépül a modern Magyarország alkotmányos épülete. Szabaddá lesz a föld, a nép, a gondolat. És ezután . . . „Jött éve csodáknak". „Regehősök láttattak élve!". * * * De van még valami, amiről épen itt és ezen főiskola nemes ifjúsága előtt nem szabad elfelejtkeznünk. Azok a nagy vezérek, Széchenyi, Deák, Kossuth magukban, lelkes hadsereg nélkül nem nyerhettek volna győzedelmet. Ez a lelkes hadsereg az ifjúság volt. Az az ifjúság, melyet ékes jelzővel: márciusi ifjúságnak szokás nevezni; — mely egyenként és összesen csak a „köz"-ért, a hazáért hevült, lelkesült. Nem nézte kiki a maga hasznát, hanem a haza oltárára hordta tudását, szívét, lelkét, mindenét; — azt tartva szem előtt: a hazáért semmi áldozat sem sok. Mindent a hazáért, de a hazát semmiért. Az a márciusi ifjúság szolgáljon tinektek példányképül. azt kövessétek. Az ö küzdelmök figyelmeztessen arra, hogy a szabadságot megszerezni nehéz; elveszteni könnyű; mert minden szabadságnak az a sorsa, hogyha nem védik: elkorhad. — Azért vigyázók legyetek. Vigilantibus favent jura!