Szent Márta ipari leányközépiskola, Debrecen, 1941

28 A debreceni Svetits-leánynevelő intézet internátusát a Miasszonyunkról nevezeit szegény iskolanővérek vezetik és tartják fenn. Igazgatója: Farkas Mária Magdaléna, a fentnevézett szerzetesrend debreceni főnöknője. Felügyelő: Blaszmann Mária Theodóra, aki 3 tanulmányi felügyelő-, 1 betegápoló- és laikus nővér segítségével közvetlenül irányítja az internátus életét.. A férőhelyek száma 120. A nevelés célja a minden körülmények közt helytálló, piélyen vallásos, köte­lességtudó, szociális érzékű magyar leánytípus kialakítása. Fölvételre csak egészséges, éptestű, és valóban nevelhető leányok alkalmasak. Tanulni nem akaró, kényelmes, fegyelmet nem tűrő növendékek nem vehetők fel, illetve nem maradhatnak meg az internátusban. Az internátus pontos napirendhez szabott, állandó, »szakszerű« gondos felügyelet, irányítás és ellenőrzés alatt álló életével egyrészt biztosítani és könnyíteni akarja növendékeinek tanulmányi munkáját, másrészt, hathatósan kíván közreműködni a nevelés érdekében. A fölvételt az internátus igazgató-főnöknőjétől kell kérni születési anyakönyvi kivonat, keresztlevél, újraoltási- és iskolai bizonyítvány mellékelésével. Fizetési feltételek: Felvételi, vegyes díjak, házi orvos tiszteletdíja évi 25.— P Tartásdíj (lakás, élelmézés, fűtés, világítás, stb.) évi 1000.— P Egyéni kiadások évi 50.— ,P Természetben 5 kg. mosószappan. Külön számlája tartozik az iskolai és magánórai tandíj, a tankönyv, füzet, kézimunka, a ruhaneműek javiítása, a fehér blúzok, és kötények mosatása, a gyógy­szer, speciális orvosi kezelés. Tankönyveket az iskola kölcsönkönyvtárából évi csekély használati díj ellenében lehet kölcsönözni. Idegen nyelvi (német, olasz, francia, latin, angol) ős zongora-oktatásban is részesülhetnek a növendékek. Az internátus kertektől körülvett uj, modern kétemeletes épületben van el­helyezve. Az udvar be nem épitett rísze 1600'50 m 2. a kert 603 ír. 2, a földszint 228-20 m 2, a félemelet (1 fogadó és 6 zongora-gyakorló s/oba) 63i6 n. 2. Az 1. emeleten : I, sz, nappali szoba 86 31 m 2, 2. sz. nappali fzoba 97'34 m 2, mellékhe­lyiségek 10 m 2, raktár 12 20 m 2, 1. sz. háló 65 84 11 2, 2. sz. háló 6489 ml mosdó 23 94 ni-', t V'-ilgó szoba 18 72 n;2, folyosó 120 24 n,2. A 11. emeletni III, sz. háló 64 26 m 2, 5. sz. h dó 64 26 in2, 6 sz. háló 63 32 m2. 1. sz. - osdó 23 31 ni2, 2. sv, mosdó 23-'4 in2, fürdőszoba 29 61 m2, mellékhelyiségek 11 28 ni', 1. sz. betegszoba 11-42 m2 2. s/. beteg«oba 12 56 m-', folyosó 120 24 rn. A növendékek élelmezése .gondozása, betegség esetén pedig ápolása célszerű, körületkintő és lelkiismeretes. Az internátus felelősségének teljes tudatában, szeretettel fogadja a rábízott leányifjúságot, melyből a kialakuló új magyar jövő számára egész embereket, neve­zetesen hivatásukat szentnek érző és azt Krisztus szellemében vállaló nagylányokat, illetve édesanyákat kíván nevelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom