Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1943

Az irodalmi ízlés fejlesztése természetesen elsősorban a középiskola feladata. A középiskola tanulóinak az összetétele azonban már ugyanolyan, mint minden emberi közösségé. A tanulók hajlam szerinti megoszlása már itt is meglehetősen vegyes. Legkevesebb a határozottan irodalmi érdeklődésű tanuló, az irodalmi nevelés szempontjából ezzel van magától értetődően a legkevesebb nehézség. Az eredendően irodalmi érdeklődésű lélek továbbfejlesztéséhez nem szükséges más, mint a figyelem jó könyvek felé irányítása, emellett gyakran némi gátló hatás a lelki kiválasztás elősegítésében, hogy az esetleg mohó olvasásszomj zavart ne keltsen a gyermek lelkében. Az irodalmi érdeklődésű növendék általában abban különbözik tanulótársaitól, hogy falja a könyveket. Néha esetleg csak a lexikonokat és a könyvcímeket, rövid bírálatokat az egyes írókról és művekről, mindenesetre azonban mindent egyszerre akar magába szívni és természetesen minden véleményt, különösen a legfrissebb és legradikálisabb véleményeket magáévá tenni. Nem mindig alapos tehát ez a típus, de minden esetben feltétlenül mohó. Az irodalomra nevelőnek könnyű és örvendetes eset a szomorú tömeggel szemben. A nagy tömeg egyáltalában nem, vagy csak végtelenül kevéssé érdeklődik őszintén az irodalom iránt. A nagy többség érdeklődését sok minden inkább leköti, mint az irodalom: a sport, esetleg a technika, legtöbbször az élet különféle és összességükben olyan vonzó tényei. így van ez a gimnáziumban is, még nehezebb az eset a kereskedelmi középiskolában, mert. itt a tanulók érdeklődését nemcsak az általános műveltség megszerzésének — a gimnáziumban a humán műveltség elemi elsajátításának — kell elsősorban lekötnie, hanem a szakismereteknek is. A kereskedelmi ismeretek pedig lényegükben olyan messze esnek az irodalom tényeitől — szinte azt mondhatnánk első pillanatra: annyira üti egymást a két fogalom —, hogy minden csepp irodalmi műveltségnek a lelkekbe plántálása reménytelennek látszik. Valódi irodalmi műveltségre gondolok és nem némi lexikális ismeretkötegre a magyar irodalom egy hosszú életen át alig bejárható széles területéről, amit néhány napi tanulás után bárki felmutathat és ezzel irodalomtudónak tűnhet fel. A közfelfogás is általában az, hogy a gyakorlati ember feleslegesen tölti idejét akkor, ha öncélúan az irodalom szépségeiben gyönyörködik. A kereskedelmi élet elsőrendű alaptörvénye például a haszon elve. Mi hasznot hoz vajon egy üzleteinbernek akármilyen csomó köny: regény, elbeszélés, esetleg vers? Vagy a szigorúan vett szakismeretek körén túl bizonyos fokú tudományos elmélyedés? A haszonra dolgozó kereskedelem eredményrs tör és majdnem feleslegesnek látja az út mérlegelését, amelyen as eredményhez eljutott. Kétségtelen, hogy a kereskedelmi szakoktatás is elsősorban a haszonra nevel, a haszon miaél eredményesebb és észszerűbb elérésére készíti elő a tanulók szellemi és erkölcsi erőit. Egészen bizonyos az is viszont, hogy a kereskedelmi középiskola, mint valamennyi iskola elsősorban nevel. Embert, magyart és jellemet akar nevelni legalább olyan mértékben, mint a humán jellegű középiskolák, ha talán szakismereteket nyújtani szándékozó célkitűzése révén valamivel több nehézséggel is, mint azok. A legyőzendő nehézség itt főleg abban a kérdésben jelentkezik, hogy vajon ugyanolyan mértékű irodalmi nevelésre van-e szükségük tehát a gazdasági középiskolai növendékeknek, mint a gimnáziumok tanulóinak: ezeknek esetleg némi előképzést is kell kapniuk egyetemi tanulmányaikhoz, 5