Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1929

tett indulási rend meg nem azt az időt adta meg, mint a menetrend, így azután míg ezekben az ellentmondásokban eligazodni próbáltam, a vonat elment. Az időveszteség azonban nem volt nagy, hiszen San Sebastián csak 17 km. távol van Iruntól. Kárpótoltam magamat azzal, hogy kissé körülnéztem. Ismerkedtem Spanyolországgal. Az egyenruha mindig jelzi, hogy más országban járunk. Itt főként a csendőr egyen­ruhája, különösen fekete csákója volt szokatlan alakú. Ettől kezve míg Spanyolországban voltam, állandó útitársaim voltak ezek a szép szál emberek. Minden vonaton, még a sevillai kiállítás miniatűr vas­útján is állandóan két csendőr volt, akiket bizonyos távolság után felváltottak társaik. Szükség esetén erélyesek is tudnak lenni és olyanféle lehet a tekintélyük, mint a mieinknek. Burgostól kezdve sok katona utazott szabadságra és tért onnan vissza. A fiatal hadfiak nagyon örültek az életnek s állandóan olyan ordítozást vittek végbe, hogy dobhártyáink folytonos veszélyben voltak. Az egyik csendőr végre megunta a lármát s az egyik hangos vitézt erélyesen rendre­utasította. Sohasem láttam még annyira megszeppent katonát. Attól kezdve csöndesek voltak mindnyájan. A vasútállomás közelében van Irun temploma. Lapos, nyitott tornyában delet harangoztak, amikor megérkeztünk. Régebbi leírá­sokból úgy tudtam, hogy a harangozó sihederek olyan lendületbe hozzák a harangot, hogy kirepülnek vele az ablakon, mintha hintáz­nának. Itt azonban szó sem volt ilyen szédületes mutatványokról. — A harangok alig nagyobbak, mint nálunk a kisebb kápolnáké és kör­ben forgatják őket. Erre olyanformán szólalnak meg, mintha félre­vernék őket. Később Sevilla híres tornyának, a Giralának harang jait hallgattam és bár a 32 harang közül 8-at forgattak ilymódon s mindegyiknek más-más, de kellemes volt a hangja, még sem tudott ünnepélyes hangulatot kiváltani belőlem. Még a falusi kis harang­jainkból is több áhítat csendül ki, mint itt a székesegyházak tor nyaiból. Az idő elég gyorsan eltelt és 2 órakor megindultunk San Sebas­tián felé. Csinos, gyümölcsfákkal borított dombos vidéken, a Pire­neusok lábánál haladtunk. A tengerpart felé kopár magasabb hegyek kísérnek, majd a nagyon szép fekvésű Parajes bukkan elő: a kis kör­alakú öböl, amely mellett a városka fekszik, keskeny csatornán érintkezik a tengerrel. Utána rövid idő múlva befutunk San Sebas­tiánba. Várakozással eltelve indultam a városba. Az első spanyol város, amelyet alkalmam volt látni. Teljesen nyugateurópai a kép. Aszfal­tozott utcák, többemeletes házak. Autók, villamosok. Az üzletek nem mutatnak szokatlan látványt. Mégis van valami, ami idegenül hat. Hamarosan rájövök arra, hogy ezt az újszerűséget az erkélyek soka­sága, meg az odanyíló nagy ajtók okozzák. Minden erkélyre nagy ablakokkal ellátott kettős szárnyú ajtó nyílik. Ez a kép kísért végig az egész országon. Széles és szűk utca, új és régi ház, a modern és régi városrész egyforma ebben a tekintetben. A dél perzselő melege ellen a friss levegő nyújt enyhülést, ezért biztosítják ezen a módon a levegő beáramlását. A régi arab városokban, Granadában, Cordobá­ban azonban az óváros házain hiányzanak ezek az erkélyek. Ott az udvar a fontosabb. Mielőtt kiábrándulhattam volna a spanyol városokból, már benn is vagyok az óvárosrészben. A többemeletes házak közé szorított szűk utcákban nagyon mozgalmas az élet. Az emberek ellepik az utcákat, a gyerekek itt hancúroznak, de még inkább az utcákba nyíló zsák-

Next

/
Oldalképek
Tartalom