Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1929

Zwierina Jenő a budapesti állami gyakorló felső keresk. isko­lához neveztetvén ki, helyére a fenntartó Rhosóczy József he­lyettes tanárt választotta meg. A lefolyt iskolai évben volt 10 ren­des, 1 helyettes, 1 bejáró óraadó tanárunk, 1 bejáró egészségtan ta­nárunk, aki egyúttal az iskolaorvosi teendőket is ellátta és 5 bejáró hitoktatónk. A tanárok egészségi állapota kielégítő volt; dr. Tus­ter Ignác tanárt betegsége miatt 1 hónapig az iskola tanárai he­lyettesítették. Dr. Dancsházy Sándor ref. hitoktatót betegsége miatt az első félévben az első és harmadik évfolyamban Fekete Gyula lelkész, a második évfolyamban F e r e n c z y Gyula dr. nyug. egyet, tanár, a negyedik évfolyamban Halász András vallásoktató lelkész helyettesítették. Az iskola nyugalmazott tanárai Fábián Lajos Mórigazgató és Szántó Sámuel dr. c. igaz­gató, a Kölcsönsegélyző Egylet vezérigazgatója. Juhász Géza tanár 1930 május havában doktori fokozatot nyert a debreceni Tisza István tudományegyetemen. 4. Tanulók. A tanulók létszámában a tavalyihoz viszonyítva 23 főnyi csökkenés állott be, ami az első évfolyamba való felvételi lehe­tőség megszigorítására vezetendő vissza. Beiratkozott összesen 337 tanuló; ezek közül az év folyamán kilépett 3, meghalt 1, úgyhogy az év végén maradt 333 tanuló. Fájdalmasan érintette iskolánkat Szép Dezső III. B. évf. tanuló halála, akiben egyik szorgalmas, jómaga­viseletű tanulókat vesztettük el. A végzett tanulók elhelyezése a rossz gazdasági viszonyok elle­nére is sikerrel járt ; csaknem minden érettségi vizsgálatot tett tanulónkat sikerült állásba juttatnunk; egyesek még a szóbeli érett­ségi vizsgálat előtt el tudtak, helyezkedni. A tanulók magatartása általában kielégítő volt ; szigorúbb fegyelmezésre csak elvétve volt szükség. Sok vidéki tanuló előme­netelében és magaviseletében azonban érezhető volt a szülői házi fel­ügyelet hiánya. Ezért az igazgatóság egyik legfőbb gondja, hogy a vidéki tanulókat szüleik csak teljesen megbízható helyre adják ellá­tásra, ahol gyermekeik mind tanulmányi, mind magaviseleti szem­pontból szigorú ellenőrzés alatt állnak. A vidéki tanulók elhelyezésé­hez az igazgató előzetes hozzájárulása szükséges. Az iskola minden rendelkezésre álló eszközzel törekedett arra is, hogy tanulóink iskolai és vallási kötelességeiket pontosan teljesítsék. E tekintetben igyekeztünk, amennyire csak lehetséges volt a szülői ház támogatását is igénybe venni; egyáltalában törekedtünk felkel­teni a szülők érdeklődését az iskola niunikája iránt, mert az iskola tanító-nevelői munkásságában csak vigy tud számottevő eredményt elérni, ha a szülői ház hathatós támogatására számíthat. Ezt a célt szolgálták a szülőkkel való sűrű érintkezések, valamint az év folya­mán tartott két szülői értekezlet. Ezek közül az egyiket az első év­folyamú tanulók szüleivel tartottuk, amikor is az iskola igazgatója vázolta a szülők előtt az iskolának a tanulók helyes nevelésére irá­nyuló munkáját és fejtegette azoknak az intézkedéseknek a céltuda­tosságát. amelyeket az iskola a rend és fegyelem érdekében tesz. —­A másik értekezleten az igazgató az iskola általános helyzetéről adott képet, dr. Heger Flóris tanár pedig az idegen nyelvi órákra való otthoni készülés módozatait magyarázta a szülőknek. 5. Látogatások. I)r. Szakáll Zsigmond kir. főigazgató úr március hó 18., 19., 20., 21-én látogatta az iskolát és tapasztalatait a március 21-én tartott értekezleten közölte a tanári karral. Dr. Schack Béla ny. kii*, főigazgató, mint szakfelügyelő kísérte figyelemmel az idegen nyelvek, a levelezés, a keresk. ismeretek, a gyors-, szép- és gépírás tanítását május hó 26., 27. és 28-án tett látogatása alkalmával — 14 — i

Next

/
Oldalképek
Tartalom