Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1927
7 nak kellő alkalom kínálkozik a sportolásra, mégis folyton kell küzdenünk a sportegyesületek csalogatásai ellen. Másik körülmény, amely fegyelmi kihágásokat eredményezett, a túlságos gyakori színházlátogatás, különösen a tetszésnyilvánításnak egyes szereplőkkel szemben túlzásba vitt megnyilatkozása. Ennek meggátlása végett a legerősebb eszközökhöz kellett nyúlnunk és a tanulókat a színház látogatásától a legszigorúbban eltiltottuk. Kifogásunk volt abban az irányban is, hogy a tanulók nem kímélik az iskola felszerelését és nem vigyáznak a tisztaságra oly mértékben, mint azt ebben a korban, különösen a jövendő életpályájukra való előkészület miatt, de mindnyájunk egészsége érdekében is meg kell követelnünk. Ezen a helyen is arra kérjük a szülőket, hogy az iskolát ebben a tekintetben támogassák és az iskolai rend, valamint a tanulók fegyelmezése érdekében foganatosított intézkedéseinket fogadják megértő bizalommal. A tanulók egészségi állapota éppen azért volt kedvezőbb, mert a tisztaságra és rendre nagy gondot fordítottunk. Gondolnunk kell arra, hogy népünket pusztító súlyos ragályos betegségek ellen, amelyek a mi tanulóifjúságunktól is. szedik áldozataikat, első védekezés a tisztaság. A tanulók érdekeit tartottuk szem előtt akkor is, amikor tetemes anyagi áldozat árán bevezettük a kötelező orvosi vizsgálatot. Az iskola minden rendelkezésére álló eszközzel törekedett arra, hogy tanulóink iskolai és vallási kötelességeiket is pontosan teljesítsék. E tekintetben igyekeztünk, amennyire csak lehetséges volt, a szülői ház támogatását is igénybe venni ; egyáltalában törekedtünk felkelteni a szülők érdeklődését az iskola munkája iránt. Az iskola tanító-nevelői munkásságában csak úgy tud számottevő eredményt elérni, ha a szülői ház hathatós támogatására számíthat. Ezt a célt szolgálták az évközben megtartott szülői értekezletek is ; ezeken megbeszélés tárgyává tettük a fiúk céltudatos nevelésének eszközeit és módjait, felhívtuk a szülők figyelmét a legégetőbb és megoldásra váró problémákra. Sajnos, még mindig nem sikerült teljes mértékben meggyőzni a szülőket arról, hogy a tanulóra nézve első és legfontosabb kötelesség az iskolai munka elvégzése : vannak szülők, akik még mindig szeretik elvonni fiaikat ettől a munkától; túlságosan sokat viszik őket társaságba, szórakozó helyekre,olyanokra is, amelyek még nem valók serdülő korban lévő ifjaknak. E jelenség elleni küzdelmünk még nem érte el a kívánt sikert ; sokan nem látják még át az iskola bizonyos követelményeinek, rendelkezéseinek céltudatosságát. 4. Látogatások. Dr. Szakáll Zsigmond kir. főigazgató urat hivatalos látogatásai alkalmából május hó 8—11-ig üdvözölhettük körünkben. Megjelent minden osztályban, jelen volt minden tanár óráján s tapasztalatait a május 11-én tartott értekezleten közölte a tanári karral. A szeptember hóban tartott érettségi- és magánvizsgálatokon dr. Schack Béla ny. kir. főigazgató úr, a június havi érettségi- és magánvizsgálatokon Simoncsics Alajos felső kereskedelmi iskolai igazgató úr elnököltek. 5. Iskolai ünnepélyek. A szokásos iskolai ünnepélyeket (évmegnyitó, október 6., március 15., hősök emléke, évzáró ünnepély) a lefolyt iskolai évben is megtartottuk. Ezeken az igazgató, vagy